Petőfi Népe, 2011. február (66. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-28 / 49. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. FEBRUÁR 28., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Nagykőrös a jövő évben átrajzolhatja a térképet A jövő év elején kiírhatja a váro­si önkormányzat a népszavazást Nagykőrös Bács-Kiskun megyé­hez való csatlakozásáról - jelen­tette be a város polgármestere. Dr. Czira Szabolcs szerint a me­gyeváltás azért vált időszerűvé, mert az elkövetkező években a településnek nem lesz módja a központi régióból támogatások lehívására. Végéhez közeledik az uniós források 7 éves felosztási ciklusa, egyre kisebbek a fejlesz­tési támogatások, 2012-re a köz­ponti régióban is elfogy a pénz. Éppen ezért Kőrös számára az lenne szerencsés, ha 2014-ben, vagyis az új elosztási ciklus kez­detén a dél-alföldi régió része lenne. Czira Szabolcs jelezte továb­bá, hogy a városi kórház beuta- lási rendszerét és a lakosságot is segítené az a körülmény, hogy a távoli Pest megyei egészségügyi intézmények helyett Kecskemét­re utalhatnának betegeket. Az átcsatlakozás előnyeiről, hátrányairól a népszavazás ki­írásáig lakossági fórumokon tá­jékoztatják majd a helybelieket. Czira Szabolcs aláhúzta: meg­győző információkat akarnak szerezni a csatlakozási hajlan­dóságról, mert csak akkor vi­szik népszavazásra a kérdést, ha nyilvánvaló, hogy a civilszer­vezetek, intézmények, az embe­rek többsége akarja az átcsatla- kozást. Ebben az esetben előre­láthatólagjövő év elején megtar­tanák a népszavazást. Ha a több­ség Bács-Kiskunt akarja, akkor 2014-ben, az új parlament elé kerülhet döntésre a megyevál­tás. , ■ M. I. Fotópályázat a Holt-Tiszáról Fotópályázatot hirdetett a laki­teleki művelődési ház „Évszakok a Holt-Tiszán" címmel. A pályá­zat célja a kiírás szerint a szik­rai Holt-Tisza természeti értéke­inek, hangulatának fotós bemu­tatása, illetve a tehetséges helyi fotósok felkutatása. Pályázni csak a szikrai Holt- Tiszán készült, a tájat, annak hangulatát, természeti szépsége­it, esetleg védett növényeket, ál­latokat megjelenítő fotókkal le­het. ■ H. I. Szív, ész, pénztárca baja Nem kérte az intézmény, a város cége kockáztat Nem került szóba a testület ülésén, hogy a nagy l-re nem kell pont. (Az épületen már csak az utolsó simításokra kell egy kis idő.) A város elvárja, hogy a bajai kultúra szereplői számára minőségi ugrást jelentsen a Bácskai Kul­túrpalota. Kubatovics Tamás Eldőlt, hogy a Baja Marketing Kft. fogja üzemeltetni a Bácskai Kultúrpalotát. A képviselő-tes­tület nagy többséggel voksolt a városi tulajdonú társaságra, a városatyák ülésén Búcsú Lajos alpolgármester elmondta: az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ is benyúj­totta a működtetés szakmai és pénzügyi koncepcióját, de abból kiérződött, hogy nem nagyon szeretnék ezt a feladatot maguk­ra venni. Pedig az előterjesztés szerint igen komoly előrelépést és ered­ményt jelent a város közművelő­dési életében a Norvég Alap ál­tal támogatott örökségvédelmi beruházás. Ennek keretében újul meg az egykori áruház épü­lete. Baja 2020-ig szóló, a fejlesz­tési irányokat az ezredforduló után összegző ÖKO-Baja prog­ramban és a város középtávú, 20134g nyúló stratégiájában, va­lamint a közművelődési koncep­cióban egyaránt szerepelt a kul­turális befogadó és értékeket közvetítő, többfunkciós épület kialakítása. A Kincses Bácska projektben a város a pénzügyi fenntartható­ságot bizonyító elemzést is be­mutatott, ezt is szem előtt kell tartania az üzemeltetőnek. A szívünkre vagy eszünkre hall­gassunk? Indítsunk egy új in­tézményt 35 fővel, vagy a gya­korlattal rendelkező cégünket bízzuk meg? Ezek a lehetőségek állnak előttünk - fogalmazott Dancsa Bálint, a kulturális bi­zottság elnöke. Mint mondta: van egy csodálatos épületünk, aminek működéséről még nem lehet tapasztalatunk. Majd meg­látjuk, hogyan fog működni. Hajdú Miklós a város egyik legfontosabb kérdésének nevez­te az üzemeltető kiválasztását. A Baja Marketing Kft. megbízását pedig elsősorban a gazdasági ér­dekek motiválják, a cég lénye­gében egy biankó megbízást kap. Az ellenzéki frakcióvezető ugyanakkor furcsának tartotta, hogy a művelődési központnak is nevezett intézmény nem kí­vánja működtetni az új helyet.- Realistaként mérte fel az in­tézmény a lehetőségeit - reagált erre Búcsú Lajos. Hozzátette: el­várás, hogy a minőségi ugrást jelentő szép épületben megfele­lő színtér legyen a kultúra sze­replőinek. Az üzemeltetés azon­ban kockázatos tevékenység, a projekt gazdasági tervét is telje­síteni kell, ami nem egyszerű feladat. Hatvanmilliós hitelre lesz szükség Elfogadták a bácsalmási város­atyák az önkormányzat 839 mil­liós büdzséjét. Takarékosságot és létszámcsökkentést ígér a vá­rosvezetés. Eszerint az év során | legalább 6 pedagógus állását szüntetik meg, márciustól nincs mezőőri szolgálat, és létszámsto­pot rendeltek el a hivatalban. Né­meth Balázs polgármester el­mondta, hogy 3 millió 700 ezer svájci frank értékű kötvény kibo­csátásából származó terhet örö­költek az előző testülettől, ami­nek a tőketörlesztését jövőre kell megkezdeni. Ugyanakkor több olyan beruházás valósult meg pályázati pénzből, amelynek fenntartása komoly nehézséget jelent a városnak. Példaképpen említette a tanuszodát, mely évente 30 millió forintos ráfize­téssel működik. Ezen körülmé­nyek figyelembevételével kellett megtervezni az idei költségve­tést. Hatvanmillió forint hitelt vesz fel a város. Tóth Árpád alpolgármester ja­vaslatot tett arra, hogy egy köz­meghallgatáson a polgárokkal is ismertessék a kialakult nehéz helyzetet. ■ Juhász Jenő • r r a szomjúság RÖVIDESEN KIDERÜL, hogy a kormány támogatása nyomán többséget kap-e a parlament­ben az a törvényjavaslat, melynek alapján tilos a ven­déglátóhelyeken a dohányzás. Már többször felmerült ez az ötlet, de aztán mindig elsik­kadt, pedig a lehető legkiter­jedtebb füstmentes környezet létrehozása mindannyiunk érdeke. a dohánygyárak ugyan kiké­rik maguknak, hogy nem egyeztettek velük, de talán nem fognak annyira megsér­tődni, hogy ezentúl csak rágó­gumit gyártsanak. Nem tu­dom, milyen egyeztetésre le­hetett volna szükség. Leül egy asztalhoz a bagógyártó meg az egészségügyi államtitkár, utóbbi közli, hogy no smoking a kocsmában, mert az az európai út. Erre mit mondhat a dohánygyáros? Hogy majd füst nélküli cigit dobnak piacra? a kocsmaipari érdekegyeztető tanács munkaadói oldala már bejelentette, hogy elbocsátá­sok lesznek, ha nem lesz füst. Nyilván azért, mert láthatóvá válnak az eddig takarásban lévő dolgozók. Amennyire én informálva vagyok Nagy-Bri- tanniáról meg például Íror­szágról, ott talpon maradtak a kocsmák és az éttermek-í Sze­gény írek tanakodtak egy ki­csit, hogy absztinensek legye­nek-e a dohányzási tilalom miatt, de aztán a győzött a szomjúság. A britek is legfel­jebb csak a pubban lázadoz­tak. Aztán kimentek cigizni az utcára. Igyál benn, füstölj kinn! Nem olyan bonyolult ez. a füstmentes vendéglátás megteremtésével tovább lépegethet a mi kis köztársa­ságunk azon az úton, amire az egészségesebb életvitelre buzdítással igyekszik elkalau­zolni bennünket a parlamenti többség. Azt a helyzetet nem szabad megteremteni, amiből úgy tűnhet, hogy a hamburger nem egészséges, de húsleves fölött gomolygó füst az. Zengett a Piár Kétórás ünnepi gálakoncertet adott vasárnap a Kecskeméti Ifjúsági Fúvószenekar a megyeszék­helyi Piarista Gimnázium dísztermében. A főleg zeneiskolás növendékekből álló amatőr fúvóscsapat egyrészt ezzel méltatta fennállása 25. évfordulóját, másrészt legújabb lemezét is bemutatta a közönségnek. Változatos volt a repertoár: a klasszikusok sorában Kodály és Csajkovszkij művei, a könnyedebb műfajban Morricone- filmzene és ABBA-slágerek is felcsendültek Kuna Lajos és Földi János vezénylésével. A jubiláló zenekar minősí­tésére is sor került, neves szakmai zsűri pontozta előadásukat koncert- és show-zenekari kategóriákban. (P. Zs.) Kiskunhalas a Felsővárosi Általános Iskola csapata ismét a Játékos Sportverseny országos döntőjébe jutott. Az iskola csapata már tizenháromszor jutott az országos döntőbe, háromszor a bajnoknak járó érmet is megsze­rezte. Szombaton Kiskunhalas adott otthont a területi döntőnek, ahol a Fülöpné Ábrahám Irén, Bende Bernadett és Horváth Eszter vezette kiskunhalasi csapat maga mögé utasította a vetélytársakat.

Next

/
Thumbnails
Contents