Petőfi Népe, 2011. február (66. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-24 / 46. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2011. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Félszáz egyesület színesíti a város hétköznapjait a programjaival Evek az enyészet jegyében laktanya Nem a lőszermentesítés, hanem a helyreállítás kerül sokba A város egyetlen rendezvényét sem tudnánk sikeresen megtartani, ha nem segítenének a civil- szervezetek, az egyesületek. Soltvadkerten mintegy félszáz olyan csoport tevékenykedik, melyek az élet valamely területen - sport, kultúra, tánc, kézművesség, művészet - szerepet vállalnak - ezt Lehoczki Ferenc polgármester mondta a napokban a művelődési házban rendezett Civil Fórumon. Az említett találkozót Káposzta Lajos művelődési- ház-igazgató szervezte meg azzal a céllal, hogy az egyesületek, csoportok vezetői találkozzanak egymással, az idei programokat figyelembe véve egyeztessék saját terveiket. Szó esett arról, hogy nem csak az idősebbeket, de a fiatalokat is egyre nehezebb kimozdítani otthonról. Ennek az oka a számítógép, mely szinte odaszegezi a gyereket a monitor elé. Flolott a művelődési intézmény nagyon sok, kimondottan olyan rendezvénnyel várja a legkisebbeket, amelyek a szellemi és manuális fejlődésüket segítik elő. Az egyeztető fórumon találkoztunk az ország talán legidősebb éremgyűjtőjével. A 84 éves Haskó Mihály bácsi több mint fél évszázada megszállottan gyűjti és cseréli a régi korok értékmérőit. Mai napig elmegy a börzékre. Mint mondta: gyerekkorában talált a szőlőben egy római érmét, tanítója azonban visszaküldte a tőkék közé, hátha talál többet is. A kapcsolata ekkor kezdődött. A hobbija az, ami Mihály bácsit a mai napig egészségben tartja. Miska bácsi tízszer annyit élt, mint amennyit az orvos jósolt neki Idén tíz éve annak, hogy bezárták a kiskőrösi laktanyát. A nagy értékű épületek egy évtizede ott állnak kihasználatlanul. Bár őrzik az objektumot, az épületek pusztulnak. Az önkormányzat ígéretet kapott arra a honvédelmi minisztertől, hogy megkapja a laktanyát. Domonyi László polgármester úgy véli: százmilliós összegbe kerül a kaszárnya és a lőtér vegyi, illetve lőszermentesítése. Barta Zsolt A kiskőrösi vegyvédelmi ezred egykori hadműveleti alosztályvezetője, Gottfried Béla nyugalmazott alezredes szerint költeni nem annyira a mentesítésre, hanem főleg a romló ingatlanok, a közművek kijavítása miatt kell majd. Az épületek lapos tetejűek, azaz beázhatnak folyamatosan. A nyugalmazott tiszt ősszel járt egykori munkahelyén, s megdöbbenve tapasztalta, hogy a szabad területek egy részét a természet birtokba vette. A laktanyát lőszertől nem kell mentesíteni, mert a hadianyagok a lőszerraktárban voltak elhelyezve. A lőtéren viszont el kell végezni a munkákat. A laktanyában mérgező anyagot nem tároltak. Kalcium-hipo-klorit ugyan volt a raktárakban, de ez a mentesítő anyag, melyet - a rég elszállított - hordókban tároltak. Bár egy-egy hordó sérülése során kicsuroghatott némi anyag, de az régen lebomlott, véli a nyugalmazott alezredes. Kimondottan veszélyes szert éles gyakorlaton ugyan használtak, akkor is csak arra, hogy a katonák megismerjék azokat. A laktanya - ahogy az alezredes emlékszik - 1952-ben került átadásra, mindenekelőtt a déli Két világ egymás mellett. A helyőrségi klub mellett egy uniós támogatású ingatlan épül. Felvételünkön Gottfried Béla ny. alezredes, a honvédségi nyugdíjasklub elnökhelyettese. határvédelem érdekében telepítették ide az akkori kormányhelyőrséget. Volt, amikor a helyőrség létszáma elérte a kétezer főt is. Lovastüzérek, határőrök, tüzérek szolgáltak itt, majd 1968-ban létrehozták a vegyvédelmi ezredet, valószínűleg a paksi atomerőmű építése miatt. Ha jelentős baleset történt volna, akkor a kiskőrösiek a mentesítésben tudtak volna segíteni. A hadseregen belül az első lépcsős alakulatnak a vegyi felderítés, illetve a mentesítés lett volna a dolga egy konfliktus során. Amikor 2001-ben felszámolták a laktanyát, a 25 év szolgálattal rendelkező hivatásos katonák egy része leszerelt nyugdíjas lett, vagy folytatva a karrierjét Székes- fehérvárra járt dolgozni. Sokan át is települtek a megyeszékhelyre. A parancsnoki tábla még a helyén A vezénylő tiszt nem vette észre, hová csapódott a lövedék - Főnök, magának igaza volt Bár 1950-ben, amikor katona volt, a hadsereg orvosa azt tanácsolta neki egy kivizsgálás után, hogy éljen visszafogottan, és akkor 5-6 évet kaphat még a sorstól. A hatból hatvan lett. Mint mondta: nem is nyugszik addig, míg néhány uralkodó pénzét meg nem szerzi még, s azokat sorozatban nem katalogizálja. ■ minden katonának van egykét olyan sztorija, melyet szívesen mesél társaságban. Gottfried Béla is megosztott velünk kettőt. „A tüzéreknél történt. Lövészeten a figyelőben vezénylő tiszt, amíg a szemüvegét törölgette, a társai megfordították a figyelőműszert. Levezényelte a tüzet. Nem látta a becsapódást, jelezte, hogy nem talált - elment - a lövedék. Jót nevettek a tiszttársai, akik akkor hívták fel a figyelmét, hogy elállították a műszert. Az egyik, leszereléskor ügyeletes tiszt volt az alezredes. Ilyenkor lazább a fegyelem. A karbantartó brigád vezetője egy építésztechnikus volt, aki többet ivott a kelleténél. Kötözködni kezdett. Hogy nagyobb baj ne legyen, a kijózanodásig fogdába került a fegyelmezetlen- kedő. Néhány évvel később, amikor a szervizben találkoztak, már vezetőként azt mondta a katonatisztnek: főnök, magának akkor igaza volt.” Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Szerkesztő: BARTA ZSOLT Kiskörös, Árpád utca 2. Telefon: 78/513-644 A cukorbetegség és a szövődmények SOLTVADKERT A helyi cukor- betegklub vendége lesz hétfőn dr. Lengyel lános, a kiskunhalasi Semmelweis-kór- ház igazgató főorvosa, aki a „Cukorbetegség a sebész szemével” címmel tart előadást a művelődési házban február 28-án, 16 órától. A helyszínen vércukor- és vér- nyomásmérésre is lehetőség •nyílik. Laposabb a februári buksza akasztó Januárban az akasztói közalkalmazottak és a köztisztviselők - 75 személy - közel 800 ezer forinttal kaptak kevesebbet az adórendszer változása miatt. Suhajda Antal polgármester elmondta: a jogszabályok változásának köszönhetően a tavalyi havi 17 200 forintos cafetériatámogatás is 14 ■ ezer forintra csökkent. Tízszázalékos lehet az idei hiány csengőd A falu költségvetése az idén 30 milliós hiánynyal indul. Baltás István polgármester azt mondja, hogy ezt csökkentik majd, amennyire csak lehet. Tavaly 17 milliót vont el az állam, ezt faragták le 3,5 millióra. Ha a szociális intézményt bezárnák, akkor 15 millióval kisebb lenne a hiány. Ezt azonban nem kívánják megtenni, mert nagyon sok helyi idős ember szorul rá a gondozásra. További hírek a BAON.hll hírportálon KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Otthon tartották az első díjat oktatás Hét iskola közül a legjobban szerepeltek Egyenruha-történelem Kőrösön rendőrség A betörő a figyelmetlenségünket használja ki Úgy tűnik, hogy a legolvasottab- bak a kiskőrösi kertésztanulók. A napokban Kőrösön megtartott országos kertészeti és szőlészeti versenyre rajtuk kívül hat iskola nevezett, köztük egy Bajáról. A feladatok nagy részét a Kertészet és Szőlészet folyóirat 2010-ben megjelent cikkeiből válogatták ki. A tematikát a kertészet négy ágazatából állították össze - gyümölcstermesztés, szőlőtermesztés, zöldségtermesztés, dísznövénytermesztés - a verseny kiírói. A megmérettetésen négy kecskeméti főiskolai tanár is értékelt zsűritagként. A kiskőrösi Petőfi-középiskola az első, a bajaiak pedig az ötödik helyen zárták a versenyt. ■ Kollár Nikolett, Bordás Bettina, Kolompár Éva, Balogh Dávid. 1/13. osztályos kertésztanulók, a Petőfi Sándor középiskola diákjai. Vagyonvédelmi és biztonságtechnikai napot rendezett a napokban a kiskőrösi kapitányság a helyőrségi klubban, melynek keretében rendőri egyenruhákat is kiállítottak. Lovasi Attila kapitány az érdeklődők előtt a térség közbiztonsági helyzetéről tartott tájékoztatót. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a lopások és a betörések, autófeltörések egy része annak „köszönhető”, hogy a károsultak nem zárják az ingatlanjaikat. Vagy a parkolókban jól látható helyen hagyják a táskáikat. A megelőzést erősítendő hívták össze a fórumot. A rendezvényen tűzbiztonsági, munkavédelmi és biztonságtechnikai előadások is elhangzottak. ■ Az egykori rendőrök egyenruhái előtt Lovasi Attila kiskőrösi rendőrkapitány, Márki Levente biztonságtechnikai szakember, és Kuti Erika őrnagy, bűnmegelőzési előadó. Jobbról lovas rendőri egyenruha a múlt század első feléből. Mellette egy, a 19-es kommün idején megalakított Vörös Őrség tagjai által viselt egyenruha.