Petőfi Népe, 2011. február (66. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-02 / 27. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. FEBRUÁR 2., SZERDA 13 DIÁKVILÁG Közös munka a bolgár diákokkal együttműködés a katedrával Az iskolai konfliktusokat jelenítették meg munkájukban A Katedra-középiskola csapatát tíz tehetséges grafikus diák, illetve három művésztanár, Sebők Kata, Lukács Gyöngyi és Szoboszlay Eszter alkotja. A bolgár csapatot pedig tíz grafikus diák, három művésztanár, Piámén Penov, Valentin Assenov, Ilian Angelov teszi teljessé, illetve vendégként érkezett Margarita Gavrilova angoltanárnő. Open Sumo Lego: a versenyrobotok három pályán is mérkőzhetnek Szombaton negyedszer küzdhet- nek egymással robotok a Kecs­kemét Open Sumo Lego nyílt versenyen. A Kecskeméti Robo­tika Munkaközösség idei ver­senyfelhívására rekordszámú nevezés érkezett, ezúttal 32 csa­pat érkezik az ország számos pontjáról Győrtől Debrecenig, Budapesttől Esztárig.- Ennék okán három pályán is mérkőzhetnek a robotok - ava­tott be a részletekbe Krett György, a kecskeméti Gáspár András Szakközépiskola infor­matikatanára, az esemény egyik főszervezője. - Eltöröltük a kor­határt, ám így is zömmel közép- iskolás, technikumi csapatok je­lentkeztek. A versenynek eddig a szervező középiskolák adtak ott­hont. Most először a Malom Köz­pontban leszünk, ahol hivatásos műsorvezető kommentálja az eseményeket. ■ P. Zs. A kecskeméti katedrások közös programon dolgoz­nak együtt egy Papanot Pypjov, Bulgáriai Nemzeti Művészeti Iskolával. A művészeti tagozatos diá­kok az iskolai konfliktu­sok témakörében egy kö­zös projekten dolgoznak, angol nyelven. Sebestyén Hajnalka Az elmúlt év szeptemberében a két iskola az ACES (Academy of Central European Schools) Nem­zetközi iskolai együttműködési program keretében fogott bele Try walking in my shoes! Pró- g bálj az én cipőmben járni! című | közös projektbe. A fő téma: az is- I kólái konfliktusok. Az ACES ke- | rétéin belül több mint tíz ország í iskolája vesz részt a feladatok- I ban, a kecskemétiek a bolgárok­kal közösen dolgoznak. A diákok angol nyelven kommunikálnak a közös feladatok során. A program részeként a bolgár diákok a napokban Kecskemétre látogattak. A munkafeladatok mellett megismerkedtek Kecske­mét (felvételen) és Budapest ne­vezetességeivel. - A közös alko­tás mellett a program arról is szólt, hogy megismerjük egymás iskoláját, alkotói gondolkodását, és a városlátogatások kapcsán egymás kultúráját - mondta Lukács Gyöngyi művésztanár. A munka több fázisból állt az elmúlt hónapokban. - Elsőként a művészeti feladat egy önarc­kép készítése volt önmagunkról mint cipő. Ezt követően minden­ki párt választott magának, az alapján, hogy melyik cipő tet­szett neki. így alakultak ki a ma­gyar-bolgár párok. A következő feladatot már párban kellett megoldani: a párok egy-egy kép­regényt készítettek az iskolai konfliktusokról. Mindenki saját hazájában megrajzolta az első kockákat, majd a párja most ezekben a napokban befejezte. Ma pedig az utolsó napon, egy parafrázist készítünk, azaz egy híres képet festünk át - részle­tezte végezetül a programot Se­bők Kata művésztanár. Viszontlátogatás A több hónapon át tartó pro­jekt egy kiállítással zárul, me­lyet a bulgáriai Pleven városá­ban rendeznek meg. Ez lesz a tavaszi záróesemény, amelyre természetesen a katedrás csa­pat is kiutazik. Amerikába utazik, hogy még többen megismerjék képeit diákgaléria A végzett kandós diákok nagy sikerrel egy közös tárlaton mutatkoztak be a közönség előtt Már művésznevet is felvett, tár­latain több képet eládott, a kö­vetkező úti célja Amerika. A kecskeméti srác, Németh Zsolt, művésznevén Konyári Németh Zsolt kitart álmai mellett, misze­rint ismert és híres festő lesz. Ezen út egyik állomása a Kecs­keméti Ifjúsági Otthon Diákgalé­riájában most látható tárlat, me­lyen festményeit volt osztálytársa, Végh Zsanett kerá­miáival közösen ál­lították ki. Zsolt tavaly vég­zett a kecskeméti Kandó művé­szeti tagozatán. Tehetségét rész­ben textilben, és grafikában jár­tas édesanyjától, Konyári Máriá­tól örökölte, másrészt a család több tagja is már a Kandó művé­szeti tagozatán végzett, így szin­te magától adódott, hogy ezen a pályán szeretne érvényesülni. Egyre több sikerrel.- Keramikusként végeztem, de már az elején kiderült, hogy a festészet, a grafika áll közelebb hozzám. Az iskola mellett a Sza­bad Iskolába is jártam, ahol to­vább mélyítettem rajztudásom, kibontakoztathattam festőtehet­ségem - mondta Zsolt. Ez az ötödik kiállítása, és több képe elkelt már. Stílusát tekint­ve fotorealisztikus, humán beállítottsá­gú. - Szeretem az embereket, az érzel­mek kifejezését, még akkor is ha az szomorú. Nem vagyok befelé for­duló, egyszerűen a szomorút is szépnek látom. Szeretem az élénk színeket. Munkámhoz szükséges fotókat magam készí­tem, van úgy, hogy ülök a főté­ren és a sétálókat fényképezem. Jól emlékszem egy kedves inci­densre: egy lány jött felém, elé- ugrottam és az arcába fotóztam. ■ „Egy arcon a szomorút is szépnek látom' - vallja Zsolt. Zsanett kerámiában, Zsolt grafikában és festészetben tűnt ki tehetségével Aztán gyorsan megmagyaráz­tam a dolgot, és beültünk egy ká­véra - mesélte jó kedvvel Zsolt. A mostani tárlata úgymond a saját stílus felé haladva az első lépcsőfokot mutatja, egy kiállí­tás, ahol már egyedi stílusban al­kotott, szabadabb gondolkodás- móddal. A képeket hamarosan az amerikai közönség is láthatja.- Március elején rokonokhoz utazom Floridába, két és fél hó­napig maradok. Miami közelé­ben egy interaktív kiállításon szeretnék részt venni. Abban a kisvárosban, minden hónapban, egy teljes héten át egy utca csak a művészekről, a művészetről szól. A mostani tárlat anyagával utazom ki, de vannák új ötleteim, amit már kint szeretnék megva­lósítani - tette hozzá. Ha hazatért Amerikából, a pé­csi képzőművészeti egyetemre felvételezik. Saját bevallása sze­rint 25 éves korára szeretne is­mertté válni, és megélni saját festményeiből. A Diákgaléria tárlatának má­sik szereplője, Végh Zsanett, aki­nek tehetsége megmutatkozik a kiállított kerámiákon. A fiatal lány keramikusként képzeli el jövőjét, az iparművészeti szilikát tanszékére felvételizik idén. A felvételire volt tanára, Szegedi Zsolt segítségével készül fel, aki maga ajánlotta a két végzősét be­mutatkozásra a Diákgalériába. Zsanett már kisiskolásként ki­tűnt társai közül, kézügyességét a szobrász szakkörön kamatoz­tatta az Aranyban.- Nyolcadik után tudtam, hogy művészeti irányba szeret­nék továbbtanulni. Sokat kö­szönhetek a Kandónak, rengete­get fejlődtem, Szegedi Zsolt ta­nár úr mindenkit hagyott érvé­nyesülni saját stílusában - árul­ta el Zsanett, akinek példaképei Enrique Mestre, Kecskeméti Sándor. Kedvence a raku- technika, alkotásai rusztikusak, a természetet ihletik meg, formá­jukban és színvilágukban egy­aránt. - Ez az első kiállításom, nagy öröm számomra, hogy po­zitív fogadtatásra talált a közön­ség soraiban, bízom benne, hogy ez csak a kezdet, és lesz sikeres folytatás. ■ Sebestyén H. Alit a bál Javában tartanak a farsangi mulatságok a megye általános iskoláiban. A napokban a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskolában a í/b osztályos diákok kápráztatták el a vendégeket ötletes jelmeze­ikkel. Kalózból, varázslóból, hercegnőből, pókemberből, bohócból, kutyusokból nem volt hiány. Sőt egy karate- kölyökkel és egy vízvezeték-szerelővel is találkozhattunk. A vidám délutánt a szülők finomságai aranyozták be. A farsangi derű jegyében zajlik a februári forgatag Az év első Éjszakai Forgatagát ismét nagy érdeklődés kísérte múlt pénteken Kecskeméten, a széchenyivárosi Spartacus sportcsarnokában. A főszerepet a sport kapta, szülők és gyere­kek egyaránt jókedvvel verse­nyeztek, közel nyolcvan látogató­ja volt a rendezvénynek. A Spartacus Sportkör és az Eleven Ifjúsági Klub a következő hónapokban is folytatja a prog­ramot, legközelebb február 25- én 17 órától találkoznak. A Far­sang jegyében zajló Éjszakai Forgatagon a sport mellett az már biztos, hogy lesz koncert, tánc és jelmezkészítő kézműves sarok, de nem hiányozhat a kür- tőskalács sütés sem. ■ A legjobbak között a zöldházas rajzolók Alvarez Insua Veronika és Vrabély Edit is kiválóan rajzol és fest Két első helyezéssel tértek haza a kecskeméti Zöldház Rajzstúdi­ósok Mosonmagyaróvárról, az országos rajzversenyről. Vass Albert Tavak és erdők című könyvének meséit kellett festmé­nyen ábrázolniuk a gyerekek­nek. Alvarez Insua Veronika (8.) és Vrabély Edit (12) is remekül szerepelt, első helyen végzett. A rangos megmérettetésre Kádasi Laura készítette fel őket. ■ S. H.

Next

/
Thumbnails
Contents