Petőfi Népe, 2011. február (66. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-17 / 40. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Öttel többen dolgoznak majd a kalocsai önkormányzatnál Kilencvenháromról kilencven­nyolcra növekedett a kalocsai polgármesteri hivatal dolgozói­nak létszáma. A döntést a város alpolgármestere az új ügyfél- szolgálat kialakításával, a TE1T- iroda bezárásával és a nyugdíja­zásokkal indokolta előterjeszté­sében.- Hamarosan megnyílik az ügyfélszolgálati irodánk, mely a kezdeti időszakban 4-5 fővel működik majd. Emellett a pak­si atomerőműhöz kapcsolódó társadalmi tájékoztató társulás adminisztratív feladatait - melyeket eddig külön iroda vég­zett - is a hivatal munkaszerve­zete látja el a jövőben - tájékoz­tatott Simon Zoltán. ■ A tervek szerint ideigle­nes lesz a kalocsai lét­számbővítés. Az alpolgármester hozzátette: mindezek mellett az új nyugdíj­szabályok miatt várhatóan több köztisztviselő a nyugdíjazását kéri, ahogyan már jelenleg is többen a felmentési idejüket töl­tik. Vagyis az önkormányzatnak számolnia kell azzal, hogy ez a létszám várhatóan a 10 főt is el­éri, az ő munkakörüket azonban a felmentési idejük alatt is el kell látnia valakinek. Éppen ezért erre az átmeneti időszak­ra, ami Simon szerint több hó­nap is lehet, a polgármesteri hi­vatal keretlétszámát meg kell növelni. Beszámolója szerint: ha az iroda beindul és a felmetitési idők is letelnek, akkor a struk­túrát módosítva visszaállítja majd az eddigi 93 fős létszámot a hivatal. A határozatot 8 igen és 2 tartózkodás mellett megsza­vazta a testület. ■ szbz Kutyatetem a csatornában sou Hol sörösdoboztól, hol pedig alsóneműktől dugul el Sokan szemétlerakónak használják Solton a szennyvízcsatorna-hálóza­tot, ám amikor az eltömő- dik, rögtön reklamálnak az elégtelen szolgáltatás mi­att. Van úgy, hogy a vízmű munkatársai naponta öt- ször-hatszor vonulnak ki dugulást elhárítani. Az ön- kormányzat csapdák felállí­tásán gondolkodik. Ezernyi dolgot találnak- Mi annyit tehetünk, hogy új­ra és újra tájékoztatjuk a lakossá­got, ahogy az elején. A kezdetek­kor tele volt csontokkal a háló­zat. Arról aztán valahogy lebe­széltük a lakókat, hogy a mara­dékkal teli mosogatóvizet ne a vé­cékbe öntsék. Most megint füze­teket dobunk be, melyben leír­juk, hogy szerintünk mit jelent a rendeltetésszerű használat - mondja Hakstol. A rácsos sze­métgyűjtő ketrecet ősszel építet­te be a szolgáltató a kissolti Kór- hóztelepnél. Ketrecekre azonban másutt is szükség lenne, de a kis­városi vízmű csatornaberendezé­se, és a nagyvárosokéhoz képest jóval kisebb gépei nem teszik le­hetővé továbbiak elhelyezését. Szűcs Brigitta Z.- Alsonemu, zokni, polo, felmo­sórongy, sörösdoboz, disznóbél, extrém esetben még kutyatetem is fennakad a kissolti szennyvíz­csatorna-hálózat rácsos ketre­cén, melyet éppen azért építet­tek a rendszer­be, mert kezel­hetetlennevalt a helyzet. - Legtöbbször a kissolti Hunya­di utcába kell dugulás miatt vonulnia a víz­mű szakembe­reinek, a kör­nyéken lakók ugyanis hulla­dékaik egy ré­szét gondolkodás nélkül az elve­zetőbe dobják - mondja Kalmár Pál. A polgármester elmondása szerint a problémával régóta küzdenek, a vízműnek azonban kicsi a mozgástere.- Évente több köbméternyi hulladékot szedünk ki a rend­szerből. Sokszor szombaton és vasárnap is mennünk kell, mert a probléma nem tűr halasztást. Volt olyan időszak, amikor na­ponta ötször-hatszor kivonul­tunk - vázolja a helyzetet Hakstol Imre. A vízmű vezetője azt is elmondta, a csatornába do­bált rongyok sokszor úgy rácsa­varodnak a szivattyúkra, hogy azok leállnak. A rendszeres, dur­va leállítás a berendezések káro­sodásához vezethet, a vízműnek azonban már így is jelentős több­letköltséget jelent az állandó duguláselhárítás.- A helyzet nem tűr halasz­tást. Az eltömődött rendszer mi­att leéghet a szivattyú, és a fo­lyamatos duguláselhárítás is pluszköltség. Muszáj lépnünk. Mivel máshogy nem megy, a „gyanús” házak előtti tisztító- nyíláshoz keféket helyezünk el. A kefék sortéi között a víz átfo­lyik, a szemét viszont nem. A la­kók a dugulást rövidesen észre­veszik és jelzik a vízműnek, amelynek köszönhetően konk­rétan megtudjuk, kit kell figyel­meztetnünk magatartása miatt. A keféket mi magunk le tudjuk gyártani, így az nem kerül szin­te semmibe, az eredmény azon­ban reményeink szerint rövide­sen látványos lesz. Tegnap civil fórumot tartottak a hírős városban támogatás Harmincötmilliárd forintra pályázhatnak ebben az évben a szervezetek Százharmincöt civilszervezet képviseltette magát a VI. Városi civil fórumon tegnap, a kecske­méti városháza dísztermében. A civil szférát érintő változásokról és a korábbi tapasztalatokról esett szó a városházi összejövete­len. Előadást tartott a fórumon dr. Latorcai Csaba civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki részletesen be­mutatta a civil szektor átalakítá­sának szükségszerűségét és a ter­vezett lépések ütemtervét. Elem­zése szerint a civil szektorral kapcsolatos jelentősebb problé­mák adminisztratív és gazdálko­dási csoportra oszthatók. Nehéz a nyilvántartásba vétel, magas a ténylegesen nem működő szer­vezetek száma, bonyolultak a pá­lyázati mechanizmusok. Az át­alakítás célja az átlátható jogsza­bályi környezet kialakítása, to­vábbá égy nyilvántartási és fi­nanszírozási rendszer létrehozá­sa. A terveknek megfelelően a megyei kormányablakokban a jö­vőben egy-egy alkalmazott segíti majd a civileket pályázati infor­mációk nyújtásával. Kérdésekre válaszolva elmondta: idén a ter­vek szerint összesen 35 milliárd forint támogatás lesz lehívható, nagyrészt pályázati úton. A Nem­zeti Civil Alap 3,6 milliárdos. A Civil Kerekasztal tavalyi te­vékenységéről Szakái Klára so­ros elnök számolt be. A működé­sükre kiírt pályázatokat és a ko­rábbi időszak bírálati tapasztala­tait Horváth Gyula, a Nemzeti Civil Alap Dél-alföldi Kollégiumá­nak tagja ismertette. ■ P.Zs. HB2IS3I3BÍ A költségvetésről is tárgyalnak szentkirály Az idei évre vonatkozó költségvetés lesz a fő témája a szentki­rályi képviselő-testület ma 16 órakor kezdődő ülésének a Faluházban. Ezenkívül szó esik majd az óvodai és iskolai be­iratkozás időpontjáról és a szelektív hulladékgyűj­tésről. (H. I.) Támogatás a közbiztonságért tiszaalpár A helyi polgár­őr-egyesületet 550 ezer fo­rinttal, a kiskunfélegyhá­zi rendőrséget 150 ezer­rel, az ugyancsak kiskun­félegyházi tűzoltóságot pedig ötvenezer forinttal támogatja a képviselő-tes­tület. Az elmúlt évben is ennyit kaptak. A civilszer­vezeteknek azonban ará­nyosan kevesebb pénzt szavaztak meg a képvise­lők a költségvetés tárgya­lásánál. (Sz. T.) Székely népballadák a művközpontban tiszakécske Párjavesztett címmel Sebestyén Melin­da, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tár­sulatának tagja tart önálló estet ma 18 órától az Arany János Művelődési Központban. A művésznő székely népballadákat fog énekelni. (H. I.) Civil díj a borásznak kecskémét A kecskeméti Virágember díjat - a le­adott szavazatok alapján - Kovácsné Drabant Katalin borász kapja meg. A Porta Egyesület kétévente oda­ítélt díját korábban meg­kapta többek között dr. Zombor Gábor polgármes­ter, a „csiperós” Farkas Gábor, vaamint Kecskemé­ti Krisztián mesterszakács is. A díjat a hagyományok­kal ellentétben nem febru­árban, hanem a város nap­ján, októberben adják át ünnepélyes keretek kö­zött. (S. H.) További hírek a BA0N.hu hírportálon Ösztöndíjat kap a gyalogló népfőiskola Az első lakiteleki olimpikon lehet Tubák Róbert Válogatott gyalogló felkészülését támogatja a Lakitelek Népfőis­kola Alapítvány. Tűbak Róbert a napokban vehette át a Biczóné Kovács Jolán-ösztöndíjat. Tubák Róbert az első olyan lakiteleki sportoló lehet, aki ki­juthat az olimpiára. A szegedi sportegyesület színeiben ver­senyző gyaloglónak Molnárné Lezsák Anna, az Emigrációs Gyűjtemény vezetője adta át az ösztöndíjat. Ez azt jelenti, hogy ez év januárjától egészen 2012 júliusáig - vagyis 18 hónapon keresztül - havonta hatvanezer forintot biztosítanak a válogatott gyaloglónak a londoni olimpiára való felkészüléséhez. A fiatal sportoló keményen ké­Tubak Róbert edzés közben szül. A legközelebbi versenye Szlovákiában lesz a következő hónapban, ahol szeretné meg­szerezni a kvalifikációt az olim­piára. Ehhez - elmondása sze­rint - 41 perc alatt kell legyalo­golnia a tíz kilométeres távot. Je­lenleg 45 perc alatt tudja teljesí­teni. A hátralévő időben azon lesz, hogy felkészülésével el tud­ja érni a kitűzött célt. Molnárné Lezsák Anna el­mondta, azért viseli Biczóné Ko­vács Jolán nevét az ösztöndíj, mert sokat járt Lakiteleken, és anyagiakban is támogatta a nép­főiskolát. Kötelességüknek érez­ték, hogy emlékét méltóképpen ápolva, ösztöndíjat nevezzenek el róla. ▲ HIRDETÉS Petőfi Népe DA-AKCIO! Újra kapható a Petőfi Népe postaládája! ZÁRÁS ÉS ZÁR NÉLKÜLI FORMÁBAN. Érdeklődni: Kecskemét, Széchenyi krt. 29. szám alatti irodánkban vagy telefonon, a 06-80/480-756-os ingyenesen hívható zöldszámunkon. Zárás: 2400 Ft SZAVUNKAT ADJUK! Zár nélküli: 1800 Ft gmőímpé o

Next

/
Thumbnails
Contents