Petőfi Népe, 2011. február (66. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-08 / 32. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. FEBRUÁR 8., KEDD 13 A KISKŐRÖSI KISTÉRSÉG TELEPÜLÉSEI Elismeréseket kaptak a jól dolgozó keceli polgárőrök Vendégváró Kiskőrös domonyi László Egyre több turista látogatására számítunk Hol szeretnéd az érettségi után folytatni tanulmányaidat? Ezúttal nem szolgálatban jeles­kedtek a keceli polgárőrök, ha­nem a táncparketten. A hagyo­mányos báljukat a közelmúlt­ban tartották. Arató László rendőr alez­redes, megyei főkapitány-he­lyettes köszöntötte a jelenlé­vőket, majd Haszilló Ferenc polgármester szólt a pol­gárőrökhöz, és köszönte meg eddigi munkájukat. Emlékla­pot vehettek át Orcsik István elnöktől azok, aki öt és tíz éve tagjai az egyesületnek. Szabó Mihály, a megyei szövetség el­nöke a polgárőr érdemkereszt arany fokozatát adta át Pintér József tiszteletbeli tagnak, aki anyagilag is támogatja az egye­sületet. Az érdemkereszt ezüst foko­zatát Szefcsik Tibor és Herczeg Tibor kapta, míg a bronz foko­zatot Szebenyi Ferenc, Tóth Károly és Török György. Schindler János a tizenöt éve szolgálatot teljesítő Sendula Zoltánnak egy hatalmas vázát adott át. A finom vacsora után két pol­gárőr mutatta meg, hogy a hu­mor sem áll távol tőlük, majd a Pro Űrbe díjas kiskunhalasi Stúdió 2000 Tánc-Sport Egye­sület tagjai szórakoztatták a je­lenlévőket. A hajnalig tartó mulatságban a zenét Orcsik Attila szolgáltat­ta. A polgárőrök a bál alkalmá­val azt is bizonyították, hogy a tánc'sem áll tőlük távol. Bár a parkett ördögeinek még nem mondhatók, de jó hangulatot tudtak teremteni a tiszteletük­re rendezett mulatságon. ■ Sz. T. A legtöbb helyi adót ezek cégek fizették a város kasszájába A keceli önkormányzat közzé­tette a 2009. év legnagyobb adófizetőinek névsorát a tele­pülési honlapon. Arról azon­ban nincs tájékoztatás, külön- külön mekkora helyi adót is fi­zettek a város kasszájába. Ettől függetlenül a sorrend érdekes: 1. Pintér Művek 2. Matécsa Kertészeti Kft. 5. Fejes és Társa Kft. ó. Szőlőfürt Mg. Szövetkezet 7. „Kecel-Borker” Kft. 10. OTP Bank Nyrt. 11. Fresh Fruit TESZ Szövet­kezet 12. Integrál-Hat Kft. 13. EDF DÉMÁSZ Hálózati El­osztó Kft. 14. Csúzi Antal egyéni vállal­kozó 15. Modus Vivendi Kft. ló. Spar Magyarország Kft. 17. Benedeczki Műhely Kft. 18. Nem járult hozzá adatai közléséhez 19. Mól Magyar Olaj- és Gáz­ipari Nyrt. 20. Rónasági Takarékszövet­kezet 23. Kecskés Építőipari Kft, 24. Optic World Kft. 25. Unikén Kft. 27. Csúziker Kft. 28. Modus Operandi Kft. 29. Astron Kft. A hiányszó sorszámok mögöt­ti vállalkozások nem járultak hozzá nevük közzétételéhez. A felvétel tanúsága szerint minden évben többezres nézőkönzönség várja a körösi szüreti felvonuláson részt vevő fogatokat, lovasokat Három felújított múze­um, három többnapos rendezvénysorozat várja az idén a Kiskőrösre lá­togatókat. A szervezők úgy alakítják a programokat, hogy ne csak nyá­ron, hanem tavasszal és ősszel és az advent idején is, akár hosz- szú hétvégére is érdemes legyen Kiskőrösre látogatni. Domonyi László polgármester azt mondja: nagyon sok olyan értékkel ren­delkezik a város, amelyeket meg kell ismertetni a kistérségen kí­vül élőkkel. Szilveszterre újítot­ták fel a Petőfi-szülőházat, ko­rábban a Szlovák Tájház szépült meg, míg január közepén a Köz­úti Szakgyűjtemény bővült egy új, látványos épületben elhelye­zett kiállítócsarnokkal. Mindezek megtekintése a Vá­rosalapítók Napja, vagy a Kiskő­rösi Szüret és Szlovák Nemzeti­ségi Napok rendezvényeinek tar­talmas kiegészítő programja le­het. 2011. május 20-22-én tart­ják a Városalapítók Napját a Wat- tay családra emlékezve. Ezen a hétvégén színes programokkal egybekötve rendezik meg az or­szágos rétesfesztivált. Az ünnep vasárnapján mérik össze tudá­sukat az ínyencségeket sütő csa­patok, melyek száma várhatóan tizennyolc lesz. Most három tur­nusban készítik a finomságokat a csoportok reggeltől estig. A májusi hétvégén már igénybe vehető a termálfürdő szolgáltatá­sa, de aki akar, a lovastanyákon is lovagolhat, a vendégek meg­kóstolhatják a borászatok, az ét­termek választékát. Míg évekkel ezelőtt csak egynapos volt a Vá­rosalapítók Napja, idén - a B. Kovács Sándorné Zsuzsika néni egy tál finom kiskőrösi rétessel • megnövékedett igények miatt - péntektől vasárnapig tart majd a rendezvény. Az aktív pihenést kedvelők ré­szére is számos élményt tartogat a város, a térség a kerékpárosok kedvence lehet hamarosan. Az idén elkészül az Akasztó-Kiskö­rös közötti kerékpárút, így egé­szen Kiskunhalasig lehet majd kényelmesen elkerekezni. A strandfürdő és a kemping szinte mindig tele van vendégekkel, fő­ként holland, né­met és norvég tu­risták látogatnak el évről évre Kiskőrös kiváló minőségű gyógyvizéhez. Ez garantálja a város­nak, hogy ne le­gyen veszteséges a fenntartása. A második nagy ünnepet - a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nem­zetiségi Napokat - szeptember el­ső hétvégéjén rendezik. A város és a szomszédságában lévő tele­pülések határaiban terülnek el a legnagyobb szőlőültetvények az országban. A népünnepélyt a he­lyi bor és a szőlő, valamint a csak­nem két és fél ezer hektáron ter­melő gazdák tiszteletére rende­zik. A polgármester azt mondja, hogy az idén a szépségkirálynő választása után, szombat este ut­cai szüreti bált is rendeznek a fő­téren. A talpalávalót a kiskőrösi zenészek biztosítják. Utolsó nagy ünnepünk az ad­venti időszakra készülődés és az évbúcsúztató. Két éve lehetősé­get kínáltunk a helyi civilszerve­zeteknek, hogy a főtéren felállí­tott faházakban adomány ellené­ben kínálják ter­mékeiket. A sült gesztenyéért, a for­ralt borért és a kéz­zel készített aján­dékokért kapott összeget jótékony célokra fordítják - mondja Domonyi László. Tavaly de­cember 30-án elő- szilveszteri bulit rendeztünk, majd másnap éjfél­kor, a Petőfi Szilveszter kapcsán, a szülőház előtt köszöntöttük az új esztendőt. Azt szeretnénk, ha a világ nagyvárosaihoz hasonló­an, Petőfi szülővárosában is ha­gyománnyá válna a kiskőrösiek és az idelátogató vendégek köré­ben a főtéri találkozás és az éjfé­li pezsgőzés - avatott be jövőbe­li terveibe a polgármester. ■ A szervezők úgy alakítják a prog­ramokat, hogy ne csak nyáron, ha­nem tavasszal és ősszel is, akár hosszú hétvégére is érdemes legyen Kiskőrösre láto­gatni. e-mail: lavatiker@t-online.hu Vaskereskedés, Fémfeldolgozás, Szállítmányozás Kiskörös, Szendrey u.,2. T./F: 78/482-779 Tel.: 06-20/95-78-737, 06-20/97-07-243- Hidegen-melegen hengerelt, horganyzott, szines lemezek- Szendvicspanelek 3800 Ft+áfa/m'-töl (bruttó: 4?50 FI)- Zártszelvények 810 Ft+áfatól/szál (bruttó: 1013 R)- Szögvas, laposvas, köracél- Trapézlemezek: horganyzott 1150 Ft+áfa/m’-töl (bruttó: 1431 Ft) festett/RAL színekben 1700 Ft+áfa/m'-töl (bruttó: 21S0 Ft) festett cserepes 1800 Ft+áfa/m'-töl (bruttó: 2250 Ft) SZOLGÁLTATÁSUNK: méretre vágás, 100 mJ feletti vásárlásnál házhoz szállítás, és 500 m2-től további árengedmények. HIRDETÉS A KTKT Egységes Iskola és Szakiskola támogatott képzéseket indít Kiskőrösön! Borász (OKJ-s) 2011. február 14-től 10 hónap, 180.000 Ft Alapfokú számítástechnika gazdáknak 2011. február 23-tól 38 óra, 52.800 Ft o o (N 00 VO Virágkötő (OKJ-s) 2011. szeptember 12-től 4 hónap, 130.000 Ft www.ktkt.suli.hu, 78/311933, 13-as m. A kiskőrösi Petőfi-gimnázium végzős diákjainak nagy része to­vábbtanul. Néhány utolsó éves fiatalt kérdeztünk terveiről. Csaba Sára- Nagyon reménykedem, hogy ősszel már a Corvinus Egyetem Közigazgatási Karán folytatha­tom tanulmányaimat. Ezen a ka­ron, úgy gondolom, mind a jogi, mind pedig a gazdasági ismere­teket olyan szinten tanítják, ami­lyenre éppen szükségem lehet. Hogy mely tantárgyak kellenek a felvételihez? Magyar, történe­lem, illetve a nyelvek. Ezekkel nincs gondom. Angolból felsőfo­kú nyelvvizsgával rendelkezem. Az átalagom félévkor 4,8 volt. Remélem, sikeres leszek. Jenei Milán- A Szegedi Tudományegye­tem bölcsészkarára szeretnék felvételt nyerni. A történész- és a régészhivatás vonz leginkább. A ponthatárokról annyit, hogy ta­valy 380-nal be lehetett jutni a történelem szakra. Bízom abban, hogy 4,8-as átlagom olyan hátte­ret ad, amivel bejutok az egye­temre. Leginkább a honfoglalás kora érdekel, illetve a középkor egyéb korszakai. Történelemből emelt szintű érettségit teszek, a többi tárgyból - úgy gondolom - elég lesz a középszintű is. Rubos Nikolett- A Budapesti Műszaki Egye­temen környezetmérnök szeret­nék lenni. Reál beállítottságú, műszaki érdeklődésű vagyok. A matematika a kedvenc tárgyaim egyike. A környezet megóvása fontos feladatunk a jövőben. Az Európai Unió is támogatja ezt a törekvést. Engem mindenekelőtt a talaj, a levegő, a vízminőség érdekel. A matematika kötelező felvételi tantárgy, emellé a kémi­át választottam második tárgy­nak. Kitűnő az átlagom, német­ből középfokú nyelvvizsgával rendelkezem, de az idén szeret­ném letenni az angolt is.

Next

/
Thumbnails
Contents