Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-07 / 5. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 7., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Kihűlt a néni, nem tudták megmenteni izsák A rendőrség közigazgatási eljárást folytat egy 82 éves néni rendkívüli halálesete ügyében, akit lakóháza szobájából a mentő kihűlt állapotban szállított kórházba, azonban az orvosi kezelés ellenére másnap elhunyt. Újévköszöntő gitárkoncert Bugac Szombaton délután öt órakor tartja a Bugaci Gitáregyüttes hagyományos újévköszöntő koncertjét a művelődési házban. (Sz. T.) Börze a felsővárosi iskolában kiskunhalas Ma és holnap tankönyv- és taneszközbörzének ad otthont a Felsővárosi Általános Iskola. A pénteken 14 és 18 óra között, szombaton 8 és 12 óra között rendezett szakmai napokon az érdeklődők előadásokat is hallgathatnak a tankönyvkiadók munkatársaitól. (Zs. D.) Eltűnt a teherautó és a pótkocsi LAJOSMIZSE Szerdára virradóra egy kft. telephelyéről ellopták a KBS-905 rendszámú Man tehergépkocsit az utána kapcsolt XOY-928 rendszámú Schwarzmüller gyártmányú pótkocsival együtt. A kár 6 millió forint. Kevesebb tűzifát pakoltak le Kecskemét A rendőrség őrizetbe vett egy 31 éves arlói férfit, aki társaival tavaly átvert egy tűzifavásárlót. Kecskeméten egy háznál 70 mázsa tűzifát adtak el 100 ezer forintért, de kiderült: csak 17,63 mázsát pakoltak le. Garázsból lopták el az autót Bácsalmás Kedden egy lakóház garázsából, saját kulcs felhasználásával ellopták a GWY-027 rendszámú Peugeot 106 típusú személygépkocsit, melynek értéke félmillió forint. További hírek a BAON.hll hírportálon 2 I A félegyházi kórházért Sejtelmes dobolás, éneklés, gyertyafény és füstölők fogadták a vendégeket a Tűzmadár Táltos Dobkör újévköszöntő találkozóján, amelyet a volt Fürdőszállóban tartottak. Tegnapi összejövetelükön ezúttal a félegyházi kórházért szóltak a táltos dobok. A Földanyához és Nagyboldog Asszonyhoz énekeltek, hogy újra születhessenek gyerekek Félegyházán - mondta el Kis Mónika, a dobkör vezetője. A szertartást Fehérholló Öskü vezette. A félegyházi dobkör a Turulkoppány íjászai Hagyományőrző Egyesület keretében közel két éve működik. Kecskeméten is a víz az úr másodfok Ötven épület megközelíthetetlen a megyeszékhelyen Megtelt a talaj vízzel Kecskeméten - az ország más területeihez hasonlóan - a telítettsége 98 százalékos. A megyeszékhely több száz házának pincéjében áll a víz, ötven épület pedig megközelíthetetlen lett a belvíz miatt. Az időjárás napokon belüli enyhülése és a vele járó olvadás a problémát megsokszorozhatja. Gál Zita A fenti adatokat az önkormányzat munkatársaiból és a polgári védelemi kirendeltség vezetőjéből létrejött védekezési munka- bizottság sorolja, akik a város legveszélyeztetettebb területeit járják ellenőrizve a védekezési munkákat kedd délelőtt 10 óra óta. Akkor hirdették ki ugyanis Kecskemét közigazgatási területén a másodfokú belvíz-védekezési készültséget.- Azért volt erre szükség, mert a lakossági jelzések ellenőrzését követően megállapítottuk, hogy jelentős területeket veszélyeztet a megemelkedett talajvízszint következtében kialakult belvíz. A probléma így már nemcsak egy-egy utcára érvényes, hanem a város több területére - mondta Nagypál Sándor. Az alpolgármester hozzátette: karácsony előtt jöttek az első bejelentések a belvízzel körülvett házakról. Azóta elkezdődött a Ménteleki-belvíz- csatorna kotrása, a belvíz szivattyúzása, Sutusfalu térségében pedig ideiglenes vezetéket is kiépítenek. Nemsokára a Kósafalu térségében is felújítják a régi, betemetett vízelvezető árkot. A szakemberek elmagyarázták, a másodfokú készültség szerint innentől kezdve minden érintett hatóság, szolgáltató, társulat és kirendeltség együtt gondolkodik és cselekszik. A katasztrófavédelem koordinálásával ezek a Polgári Védelmi Ki- rendeltség, az önkormányzat, a Bácsvíz Zrt., és a Tisza-kunsági Vízgazdálkodási Társulat.- Jelenleg Kecskemét legmélyebb területei, a Sutusfalu, a Szent László körút, Belsőnyír, a Kőrösihegy, és a Kósafalu térsége a legveszélyeztetettebb - mondta Farkasné Fazekas Mária őrnagy, a polgári védelmi ki- rendeltség vezetője. Tanácsként elmondta, nem érdemes a pincékből a vizet kiszivattyúzni, mert mindenképpen pótlódni fog, a bevezető vízér pedig még ki is tágul. - Aki teheti, zárja le, a pincéjét, tűrjön és várjon, amíg magától visszahúzódik a víz. Azután már lehet esetleg szigetelni - szól a tanács. Az együttműködő hatóságok egyelőre saját zsebből gazdálkodnak. A kecskeméti önkormányzat a vis maior alapból 8 millió forintot különített el erre a célra, de a becslések szerint a védekezés akár hónapokig is eltarthat és több tíz millió forintba fog kerülni. Az önkormányzat az államtól a védekezési költség 70 százalékát visszaigényelheti. Az óriási vízmennyiséget addig csak kezelni lehet: intézkedni kell az ingaüanok megközelíthetőségéről, a veszélyeztetett utak járhatóságáról, szintjüket szükség szerint meg kell emelni. A víz mennyiségét csak a tartósan száraz, meleg, szeles időjárás tudja jelentősen csökkenteni. Rekordcsapadék TAVALY 1020 MILLIMÉTERNYI csapadék hullott átlagosan az országban, ami éppen háromszor annyi, mint 2009- ben. Ekkora vízmennyiségre hetven éve nem volt példa. . ..., I Hajók a Szaharában vízben áll a Duna-Tisza köze. Idén márciusban e hasábon már hangot adtam azon szerény és laikus véleményemnek, hogy a Homokhátság talán mégsem szárad ki. Tudom: kétszer nem lehet ugyanabba a belvízbe lépni, de a mostani helyzet mellett ismét képtelenség szó nélkül elmenni. Akkor, amikor a gulya, a puli, a csikós meg a karikás ostor helyett lassan már a gumicsizma lesz az alföldi táj jelképe. Akkor, amikor néhány település között a közlekedés bonyolítását a Kunság Volántól lassan már a MAHART-nak kell átvennie. Miközben lobbistáink nemrég még azt is kijárták Brüsszelben, hogy a Homokhátság felkerüljön az elsiva- tagosodó uniós területek listájára. Jó szándékukat nem vitatom, de senkinek nem ajánlanám, hogy mostanában beállítson egy tanyára azzal: bátyám, hozunk magának vizet a Homokhátságra! Merthogy az istálló sarkából könnyen előkerülne a vasvilla. népszerű államtitkárunk, a Natura 2000 területen markológép elé ugrásban verhe- teüen Illés Zoltán érdekes dolgokat mondott minap a rádióban. Azt fejtegette, hogy a Duna-Tisza köze emberemlékezet óta vízjárta terület volt. Azonban az ember beavatkozott a természetbe, amit büntetlenül nem lehet megtenni. AZ EREDMÉNY pedig lesújtó. Ami a Homokhátság jelenlegi vízgazdálkodását illeti, mindenkinek igaza van. A nemzeti park védi a vizes élőhelyeket, a gazdák meg nyitnák a zsilipeket, hiszen nem azért fizetnek járulékot, hogy víz alatt rohadjon ki a vetés. Az ellentétet nem lesz könnyű feloldani, alapjaiban kellene mindent újragondolni. Ha ez nem történik meg, akkor viszont be kell szerezni vagy a tevéket, vagy hajókat. MIHÁLYKA GYULA Megkezdték a kidobott fenyőfák begyűjtését Kecskeméten hulladékgazdálkodás A fákat felaprítják, fűtőanyagként és talajtakaróként újrahasznosítják A Kecskeméti Városgazdasági Kft. vízkereszt napján kezdte és január 21-éig gyűjti szelektíven, és szállítja el a kidobott fenyőfákat a megyeszékhelyen. Két teherautó a VG Kft. honlapján olvasható menetrend szerint járja a város utcáit, külterületeit, hogy begyűjtse a kidobott tűlevelűket. Tegnap a Nyíri út, a Petőfi- város és a Rendőrfalu volt az úti céljuk, de kénytelenek voltak visszafordulni, mivel csak elvétve találtak kidobott fenyőket a kukák mellett. Ma a Széche- nyivárosban folytatják a munkát. - A panelházak tövében már napokkal ezelőtt lehetett kopaszodó fenyőket látni, ezeket összeszedik munkatársaink - nyilatkozta Tigyi Márton, a VG Kft. városüzemeltetési részlegvezetője.- A családok általában a vízkereszt utáni hétvégére időzítik a karácsonyfabontást, így várhatóan a jövő héten kikerül az utcákra az idei fenyőmennyiség nagy része. Sajnos gyakran előfordul, hogy a fém fenyőtalpat is a fán hagyják, nem csak néhány elfelejtett .díszt, drót kampót. Az újrahasznosítás folyamán mindezt külön munka ■ Gyakran előfordul, hogy a fém fenyőtalpat is a fán hagyják. eltávolítani. A lakosságot arra kérik: a feleslegessé vált fenyőket a hulladékgyűjtő edények mellé helyezzék, a balesetek megelőzése érdekében ne dobják azokat úttestre, parkokba. A begyűjtött fákat felaprítják, részben fűtőanyagként, részben talajtakaróként újrahasznosítják, például a futópálya feltöltésére a Szeleifalu Melinda utcai közparkjában. Akik január 21. után bontanak fát, ők is a kukák mellé tegyék fenyőjüket, amit a kommunális hulladékkal együtt szállítanak majd el. Az előző években 220-250 köbméternyi fenyőt gyűjtött össze a megyeszékhely területén a VG Kft. ■ P. Zs. Fenyősors: kuka mellett legfeljebb hópihe az ékességük