Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-31 / 25. szám

IV. PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 31., HÉTFŐ GAZDASÁGI ABLAK Használható tudás kell! felsőoktatás Kevesebb politológusra, több mérnökre van szükség A fiataloknak olyan diplomát a kezükbe adni, amellyel nem lehet elhelyezkedni, bűn a hallgatókkal szemben - mondja Kertész József igazgató A szakképzés, átalakítása az egyik nagy szakmai kihívás ► Folytatás az I. oldalról- Az intézményben kellene, például, az oktatás műszaki hát­terét biztosítani. A szerszámké­szítő-szakma oktatásához egy korszerű CNC-műhely valósul meg ebben az évben. Azok a diá­kok, akik ezt a hivatást sajátítják el, lemezpréselő gépek beállítá­sát, működtetését is megtanul­ják. Az itt kiképzett szakembe­rekre nem csak a Mercedes-gyár tart igényt, de a fajszi Pata Mű­vekből, illetve a kalocsai EMIKA Zrt.-től is jelezték, hogy szívesen küldenének tanulókat. Emellett az úgynevezett robottechnológi­ai ismeretek oktatása is fontos.- A kamara kíván pályázni?- A kamara koordinálásával működő Hírős Beszállítói Klasz- ter szándékozik pályázni. Egy nagyobb beruházásban gondol­kozunk, de erről még korai be­szélni. Célunk, hogy ebben az év­ben elérjük az akkreditált klasz- ter címet, mely további fejleszté­si források elérését teszi lehető­vé. Mindezt egyébként az AIPA- val szoros együttműködésben gondoljuk megvalósítani.- Az építőipari szektor szerep­lői még nem lábaltak ki a vál­ságból. A kamara mit kíván tenni az érdekükben ?-A lánctartozás a kibontako­zás egyik akadálya. Rendelke­zünk egy regisztrációval, ez a kamara honlapján megtekinthe­tő. Szeretnénk naprakész nyil­vántartást létrehozni, amelyből kiolvasható, hogy egy adott vál lalkozás vezetői, tulajdonosai milyen szinten érintettek egy- egy gazdasági változásban. Azaz történt-e csőd vagy felszámolás a cégeiknél. Bármelyik vállalat­nál előfordulhat bedőlés. Ennek jelzése nem a megbélyegzés, ha­nem a korrekt tájékoztatás.- A vállalkozások egy része azért küszködik, mert piacaik vagy eltűntek vagy összezsu­gorodtak. Mit tehet a kamara?- Évek óta javasoljuk a külpi­aci jelenlét hatékonyabb támo­gatását, ez az elmúlt években na­gyon pazarlóan működött. A ho­ni közbeszerzések esetén azt szorgalmazzuk, hogy helyi mun­kaerőt foglalkoztató cégek élvez­zenek előnyt a megbízások el­nyerésekor - mondta végül Gaál József, a kamara elnöke. A felsőoktatási törvény vitájában a döntéshozók kikérik a kamara állás- foglalását is. Barta Zsolt A középfokú szakképzés átala­kításával párhuzamosan meg­kezdődött a felsőoktatás reform­ja is. A törvényváltoztatás vitá­it ezekben a hetekben folytat­ják a különböző szervezetek, ér­dekképviseletek - köztük a Ma­gyar Kereskedelmi és Iparka­mara - szakemberei. Kertész József, a kecskeméti Szimikron Kft. ügyvezető igazgatója az MKIK szak- és felnőttképzési koncepciójának megalkotásá­ban vállalt korábban szerepet. Legutóbb január közepén az új felsőoktatási törvény egyezteté­si fórumán vett részt. Meglátása szerint a felsőokta­tás átalakítására azért van szükség, mert az oktatásból ki­kerülő hallgatók tudásszintje az utóbbi 10-20 évben folyamato­san csökken, a szakmai össze­tétel pedig nem felel meg a gaz­daság, illetve a társadalom el­várásainak. A felsőfokú képzés sok pénzbe kerül, tehát a hu­mán erőforrás képzési költsége­ivel nem számolni a felelőtlen gazdaságpolitika egyik ismér­ve. Piacképes tudás nélkül a friss diplomások képtelenek el­helyezkedni a végzettségüknek megfelelő munkahelyen. Feles­legesen képeznek nagy szám­ban olyan humánvégzettségű szakembereket is - legyen az szociológus, újságíró, politoló­gus, jogász, közgazdász, műve­A 20-29 éves diplomás korosztályra jutó reál tudományos és műszaki diplomások aránya néhány országban ORSZÁGOK SZÁZALÉK EU 25 állam 12,7 Nagy-Britannia 18,1 Franciaország 22 Japán 13,4 Németország 9 Dánia 13,6 USA 10.2 Belgium 11,2 Svájc 14,6 Olaszország 10,1 Lengyelország 9,4 Csehország 7,4 Románia 9,8 Ausztria 8,7 Magyarország 5 FORRÁS: MKIK lődésszervező vagy akár régész akiknek esélyük sincs nor­mális megélhetést biztosító ál­lást találniuk. Azaz a fiatalok­nak olyan diplomát adni a ke­zükbe, amellyel nem lehet elhe­lyezkedni, bűn a hallgatókkal szemben, ők ugyanis elpazarol­ják értékes éveiket, az állam pe­dig az állampolgárok adóit. A műszaki pályákra ugyanakkor csak igen kevesen jelentkeznek, holott értékteremtő szakmun­kások, technikusok és mérnö­kök nélkül nincs gazdasági fej­lődés - mondja Kertész József. A cégvezető szerint be kell ve­zetni a pályakövetés rendszerét a keretszámok tervezhetősége érdekében, és intézményes kap­csolat szükséges a gazdasági kamarák, valamint a döntésho­zó szervezetek között. Állás­pontja szerint növelni kell a műszaki végzettségűek arányát a felsőoktatásban (de a középfo­kú oktatásban és a szakképzés­ben) is. A középiskolai oktatás színvonalát feltétlenül emelni kell. Az ugyanis elfogadhatat­lan, hogy egyes intézmények­ben felzárkóztató évfolyamokat kell indítani, mert a hallgatók az alapfogalmakkal sincsenek tisztában. Az is pazarlás, hogy sok diák könnyed időtöltésnek tekinti a diplomaszerző éveket, az ötéves egyetemi tanulmányo­kat nem kevesen 14 szemeszter alatt végzik el. Kertész József úgy véli, hogy a műszaki felsőoktatás két szegmensét - a főiskolai és az egyetemi képzést - azok funk­ciója szerint jól el kell egymás­tól választani. A főiskoláknak mindenekelőtt a gyakorlati kép­zést kell előtérbe helyezniük. Olyan üzemmérnököket kell ké­pezni, akikből magas szintű át­látó- és irányítóképességgel rendelkező gyakorlati szakem­berek lesznek. Az egyetemet végzőknek pedig az elméletben kell többet elsajátítaniuk. Közü­lük kerülhetnek ki a fejlesztő- mérnökök, a doktorandusok, az alapkutatásokkal, k+f tevékeny­séggel foglalkozó szakemberek. A jelenlegi helyzetről el­mondta: a környékbeli orszá­gokban mindenhol több a mű­szaki képzettségűek létszáma, ezen - a jövőnk érdekében - sürgősen változtatni kell még ebben az évtizedben. Újabb belépőkkel nőtt az elmúlt hetekben a kamara tagsága Az alábbi cégekkel gyarapodott az elmúlt hetekben a szervezet létszáma: Oxident Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Baja ____________ Gy allal Éva, Izsák___________________ Al föld Expressz Bt., Kecskemét __ No vi-Rex Kft., Kecskemét Sinkron-Z Kft, Szeged Vitala-Pék Pék és Sütőipari Kft., Budapest/th. Kunszentmiklós________ Ma gyar Miklós, Kecskemét _________ Fe rr-Expert Kft., Ballószög/th. Kecskemét__________ Ho rtotill Trans Kft, Kecskemét____ Rege video Produkciós Kft, Kecskemét Euroház-lnfo Kft., Kecskemét_________ Ku tas! Tüzép Kft., Bocsa________ Ne m ördöngös dolog a tőzsdei kereskedés Az év elején lépett be a kamará­ba a Sinkronprofit.hu webolda- lon elérhető vállalkozás, mely a tőzsdei kereskedés ismereteinek terjesztésével foglalkozik. La­punk kérdésére Igaz Róbert, a cég egyik ügyvezető igazgatója elmondta: a cég szakmai külde­tése, hogy a hazai pénzügyi kul­túrát fejlessze. Idehaza az utób­bi húsz évben sikerült elérni, hogy a polgárok a megtakarítá­sukat kivegyék a befőttesüve- gekből, és bankbetétekbe te­gyék, de azt még kevesen értik, hogy a pénz is áru, mellyel jöve­delemre lehet szert tenni. A kamarához azért csatlako­zott a vállalkozás, hogy itt - ha­vonta egy alkalommal kedvez­ményesen kibérelve az egyik he­lyiséget - térítésmentes ismerte­tőket tartsanak, illetve találkoz­zanak a kamarai tagvállalatok vezetőivel, akik maguk kívánják befektetni - közvetítők nélkül - szabad pénzforrásaikat. Kérdé­sünkre, mibe érdemes fektetni a család spórolt pénzét, a szakem­ber így válaszolt: a legbiztosabb az állampapír, megőrzi az érté­két, de nem hoz jelentős hasz­not. A cég ingyenes ismertetőt tart február 3-án, 18 órától a Bács-Kiskun Megyei Kereske­delmi és Iparkamara Kecskemét, Árpád krt. 4. székházában. Az előadást a Sinkronprofit.hu, tőzsdei kereskedést oktató cég szakemberei tartják, melyre a weboldalon lehet regisztrálni. Vállalkozása fejlesztéséhez vegye igénybe Széchenyi Kártya Program konstrukcióit! Széchenyi-kártya folyószámlahitel: o Szabad felhasználású likviditási hitel o Hitelösszeg: maximum 25 millió forint o Futamidő: 1+1 év o Kamat: BUBOR + maximum 4% o Kamattámogatás: 1% Széchenyi-kártya forgóeszközhitei: o Forgóeszközök és szolgáltatások beszerzésére o Hitelösszeg: maximum 25 millió forint o Futamidő: 12-36 hónap o Kamat: BUBOR + maximum 5% o Kamattámogatás: 2% Széchenyi-kártya beruházási hitel o Felhasználható ingatlan vásárlására, építésére, fejlesztésére, új és akár használt gépek, tárgyi eszközök beszerzésére, illetve a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-beszerzésre o Hitelösszeg: maximum 50 millió forint o Futamidő: 12-120 hónap o Kamat: BUBOR + maximum 5% o Kamattámogatás: 2% A hitellehetőségekről bővebb tájékoztatás a kamara ügyfélszolgálati irodáiban kérhető: KECSKEMÉT, Árpád krt. 4. Tel.: 76/501-502, 76/501-503 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. Tel.: 77/528-896 KALOCSA, Szent István király u. 39. Tel.: 78/566-220 BAJA, Tóth Kálmán u. 11/B Tel.: 79/520-400 § Fogyasztói vitás ügyek, vásárlók megkárosítása, szolgáltatókkal kapcsolatos panaszok gyors, ingyenes ügyintézése a „Békéltető Testület” nél A Békéltető Testület hatáskörébe tartozó panaszüavek: -termékek, áruk jótállási, szavatossági időn belüli meghibásodása,- a szolgáltatás minőségével, árával kapcsolatos problémák,- építőipari szolgáltatások,- utazási szerződések,- közüzemi (víz, áram, gáz, telefon, internet, mobil) szolgáltatások,- pénzügyi, biztosítási szolgáltatások. Az eljárást természetes személyek (panaszosok) kérhetik. Az eljárás ingyenes, célja a vitás felek között egyezség létrehozása. Vegye igénybe, kérje ön is, ha fogyasztóként vitás ügyét rendezni kívánja! Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Tel.: 76/501-525; 76/501-500

Next

/
Thumbnails
Contents