Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-28 / 23. szám
PETŐFI NÉPE - 2011 JANUÁR 28., PÉNTEK 3 Jogásznapon az új Ptk.-ról kecskémét Jogásznapot szervez a Magyar Jogász Egylet megyei szervezete, a megyei bíróság, a főügyészség és az ügyvédi kamara. A fórum február 4-én, 10 órakor kezdődik a bíróság dísztermében. Dr. Vékás Lajos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának prof. emeritus tanára Gondolatok az új polgári törvénykönyvről címmel fog előadást tartani. (H. I.) Ünnepi szentmise a városért Kiskunfélegyháza Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, azaz február 2-án, 16 órakor a városért tartanak szentmisét a Sarlós Boldogasszony-templomban. A szertartást Talapka István címzetes apát-plébános celebrálja. A városért már az 1800-as években is tartottak szentmisét gyertyaszenteléskor, a hagyományt pár éve elevenítették fel újra. (V. P.) Bács-Kiskun is kiállította Budapest Összesen 19 cég képviseli Bács-Kiskun agrár- gazdaságát a szerdán nyílt nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép-kiállításon. A szőlészeti-borászati ágat egy, a kertészetet két cég prezentálja. A többiek zömmel munkagép- és erőgép-kereskedők. (M. J.) Elvitték a futár csomagjait kecskémét A rendőrség elfogta és őrizetbe vette azt a 30 éves férfit, aki eddig ismeretlen társával egy futár- szolgálat járművéből ellopott több, kézbesítésre váró csomagot. A kár 240 ezer forint. Kecelről érkezett légkábelt lopni soltvadkert A rendőrök érték tetten azt a 38 éves keceli férfit, aki kedden éjszaka az 54-es főúton, Soltvadkert határában, négyoszlopnyi távolságban vágta le a légkábelt. A tolvajt őrizetbe vették. További hírek a BA0N.hu hírportálon Vadászok bál Farsangkor jő A vadászszövetség és a vadászkamara évente több, állandó rendezvényt tart. Céljuk az, hogy megismertessék, népszerűsítsék a vadászatot. Januárban vadászhorgász kiállítást, minden szeptemberben megyei vadásznapot rendeznek. Idén Kalocsán tartják meg az országos vadásznapot. A helyi vadásztársaságok sikeres, jó hangulatú bálákat tartanak, azonban a vadászok ilyen szórakozásának korábban nem volt megyei szintű szervezettsége. Ezért a vadászaü kultúrába illesztve megteremtik a megyei vadászbál hagyományát is. Az első ilyen bálra 2009-ben került sor, azóta előkelő helyet foglal el a bálák rangsorában. MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Eladósorban a MiG-29-esek leszálltak Az oroszoknak elővásárlási joguk van a vadászgépekre Befékeztek. Tizenhét év után kivonták a hadrendből a MiG-29-eseket. Január elseje óta nem használják a kecskeméti repülőbázison a MiG-29- es vadászgépeket. A fegyveres légvédelmi szolgálatot azóta kizárólag a Gripenek látják el. Gál Zita A Magyar Légierő elmúlt 17 évének meghatározó típusát tavaly december 7-én búcsúztatták a kecskeméti repülőbázison. Ezen a napon hajtotta végre a Dongó század utolsó kiképzési repülését, és ekkor láthatott a lakosság utoljára magyar felségjelű MiG-29-es köteléket repülni az égen. A kötelék négy gépből állt. Meg nem erősített információink szerint már csak ennyi, hadra fogható MiG-29-es gép maradt az eredetileg Magyarországra szállított 28 darabból. Három MiG-29-es lezuhant, tizenegy darabot pedig még 2006-ban nyilvánítottak feleslegesnek, közülük nyolc darab érWass Albert író tiszteletére idén is megrendezik a 25 órás felolvasónapot a félegyházi Hattyúházban. A rendezvény február 18tékesítésére kérték meg jelenleg az engedélyt. A típus december 31-éig még szolgálatot adott, a gépek azóta a kecskeméti repülőbázison várják további sorsukat. Kiszolgáló személyzetük állagmegóvást végez rajtuk. Érdeklődésünkre a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztálya elmondta: a MiG-29-es vadász- repülőgépek az állami vagyon részét képezik, ebből adódóan A KECELI HADITECHNIKAI PARK már felkészült egy MiG-29-es vadászgép fogadására. A park tulajdonosa, Pintér József elmondta: a Honvédelmi Minisztériummal egy darab elhelyezéséről állapodott meg. - A szállítás és az elhelyezés pontos dátuma még nincs kián pénteken, 18 órától másnap 19 óráig tart. Ezen a napon szerte a Kárpát-medencében egy teljes napon át olvassák fel az író értékesítésüket a HM önálló hatáskörben csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. engedélyével végezheti.- Tekintettel arra, hogy a 2011-es költségvetési tervben a kormány hozzájárult, hogy a feleslegessé nyilvánított vadászrepülőgépek értékesítéséből származó bevételt a tárca hadi- technikai korszerűsítésre használja fel, a HM január első felében kérelemmel fordult az MNV jelölve. Annyi bizonyos, hogy a gép a honvédség tulajdonában marad, mi - kiállítóként - a gép állagmegóvását vállaltuk - tájékoztatta a Petőfi Népét Pintér József, aki hozzátette: a megállapodás pontos részleteit a közeljövőben dolgozzák ki. műveit. Idén nem csak Wass Albert köteteiből válogathatnak a résztvevők, Petőfi Sándor és Móra Ferenc műveit is olvashatják. Zrt.-hez a saját hatáskörben történő értékesítés engedélyezése érdekében - közölte a sajtóosztály. A kivont eszközök értékesítésével kapcsolatban a korábban jelentkező országokat, cégeket tájékoztatták a megtett lépésekről, valamint arról, hogy az engedély kézhezvétele után a Honvédelmi Minisztérium pályázatot ír ki a vadászrepülőgépekre. A tárca felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy a pályázathoz mindenképpen szükséges engedélyeket addig be kell szerezniük. A többi gép sorsával kapcsolatban megtudtuk: értékesítésük előtt azokat először feleslegessé kell nyilvánítani.- Ez a folyamat a napokban kezdődött meg, tekintettel arra, hogy nagy részük december 31- éig még készenléti szolgálatot teljesített - tudtuk meg a HM-től. Hozzátették: értékesítéskor az orosz állam elővásárlási joggal rendelkezik. A gépek értékét az értékesítés időpontjában független szakértő fogja meghatározni. Ezúttal erdélyi írókat is megszólaltatnak, kiemelt szerepet kap Nyírő József, Tamási Áron és Sütő András. ■ V. P Ki teremt állásokat? a kormány egymillió állást teremtene a következő tíz évben idehaza. Havonta nyolcezer embert kellene munkához juttatnia, ami nagy kihívás. Idehaza a munkaképes lakosság 55 százaléka rendelkezik lepa- pírozott jövedelemszerzéssel. Ha szétnézünk Közép- Európában, kiderül, hogy nem megoldhatatlan a probléma. A cseheknél éppen egymillióval dolgoznak többen. Igaz, erősebb lábon állnak a nemzeti kis- és közép- vállalkozások, mint nálunk. Köszönhető ez annak, hogy Svejk utódai a 90-es években - az általunk megmo- solygott, úgynevezett kuponos privatizációval - nem pazarolták el ész nélkül a nemzeti vagyont. Nem any- nyira a nyugati befektetőknek, mint inkább a hazai vállalkozóknak juttatták, akik nem bezárták a gyárakat, üzemeket, hogy piacokat szerezzenek, hanem versenyképessé tették azokat. nálunk a nagy nemzeti kiárusítás eufóriájában 1,5 millió állás szűnt meg. Bár bejött a nyugati tőke, pörgött a gazdaság - főleg - a Bokros-csomag után, de egymillió új állást senkj sem teremtett. Ezzel küszködünk ma is. Ennek az az oka, hogy amióta csatlakoztunk az unióhoz, kifulladt a gazdaságunk, az EU átlagfejlettségéhez képest 2 százalékkal visszaestünk. Az is igaz, hogy egyéb hibáink is vannak. nem jó általánosítani, de álljon itt egy történet, két hónapja esett meg. A kormányablak rendszerének kiépítésénél háromszáz státust hirdettek meg itthon. Ebből kétszázat a meglévő közigazgatásban dolgozóknak, míg százat a munkaerőpiac felé. Az előbbi kétszázra húszán, míg az utóbbi százra kétezren jelentkeztek. Gondoljon mindenki arra, amire akar! Wass Albertet olvasnak egy napon át Kiskunfélegyháza Ezúttal más erdélyi írókat is megszólaltatnak ■ Az eladásból származó bevételt a tárca haditechnikai korszerűsítésre használja fel. Kecel is kaphat majd egy vadászgépet a táncparketten el a „fegyverszünet” ideje Miben különbözik a megyei vadászbál a többi báltól? Megkapó a külleme, a vadászhimnusz, a vadászkürtösök játéka, a sokfajta vadétel, a speciális, vadászathoz kapcsolódó tombolanyeremények, a báli öltözet, a bálterem díszítése. Mindenek fölött a közös érdeklődés, a természet és a vad szeretete és a vadászidény lezárása utáni önfeledt szórakozás teszi értékessé a vadászok számára ezt a rendezvényt. A vadászbál a vadászidény zárása, hiszen február 28-án véget ér az apróvadidény, így a farsangi időszak a „fegyver- szünetet” jelenti. Dr. Mészáros Attila, a megyei vadászkamara és vadászszövetség elnöke arról tájékoztatott, hogy a harmadik megyei vadászbál 2011. február 19-én, 19 órakor kezdődik a Három Gúnár Rendezvényházban. A műsorban a Hírős Táncegyüttes bemutatója és sanzonok szerepelnek. A báli menüsor jellegzetes vadászízeket kínál: vaddisznósültet carpaccio rukolasalátával, fácán-újházi- és tárkonyos szarvasbecsinált-le- vest, aszalt szilvás szarvaspörköltet, gemenci vaddisznóragut burgonyafánkkal és még sokféle finomságot. Mindenkit - vadászokat és nem vadászokat is - szeretettel várnak. Báli belépők a vadászkamara irodájában igényelhetők. Kecskemét, Mezei u. 1-3. fszt 42. T.: 76/325-254 a Félévi hangverseny Nagy sikerrel szerepeltek a megyei önkormányzat bajai közoktatási intézményének diákjai félévi hangversenyükön. A Danubia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény keretében zenét tanuló negyven növendék tanáraik - Dudás Júlia, Ölveczky Tamás és Stefánovits Péter - irányításával tudása legjavát adta.