Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-27 / 22. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtörtén tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. TÓTH IMRÉNÉ Makány Mária jakabszállási lakos, életének 93. évében hosszan tartó betegség után 2011. január 24-én elhunyt. Temetése 2011. január 28-án, 14 órakor lesz a jakabszállási temetőben. A gyászoló család. GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk I *1« mindazokkal, akik ismertékl <(f» és szerették, hogy —-I * MOLNÁR JÁNOSNÉJ Balog Mária kecskeméti lakos, a Fémmunkás Vállalat nyugdíjasa, életének 83. évében hosszú, súlyos betegségben január 24-én elhunyt. Temetése január 31-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. I EMLEKEZES KÖSZÖNET „Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlem, de szíved emléke itt maradt bennem. Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a lelkemben marad." Fájd és megtört szívvel emlékezem 2 éve elhunyt KISS KÁROLY férjemre. Szerető felesége. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, bajtársaknak, akik BORBÉLY JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYASZHIR L_ 4 „Szíved már nem íáj, a miénk vérzik, a fájdalmat az élők érzik.' Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, aki ismerték és szerették, hogy KOTMAYER JÁNOSNÉ Petnyánszki Julianna ágasegyházi lakos, 87 éves korában elhunyt. Temetése 2011. január 28-án, 14 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől kóezen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304-------,------------------------------------------------.----------------------*1117514* a Bócsán tanya eladó. 06-30/5887-443-------------------------------------------------------------------------------■1120072" BÉRLEMÉNY Az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató- Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft haszonbérlőket keres a Kecs­kemét 01016 hrsz-ú 37,8 ha-os, Kecskemét 01018 hrsz-ú 7,9 ha- os, Kecskemét 01224 hrsz-ú 8,2 ha-os, Kerekegyháza 0133 hrsz-ú 41,7 ha-os, Kerekegyháza 0146 hrsz-ú 14,3 ha-os területeinek 2011. évi használatára. Jelentke­zőket ármegjelöléssel 2011. feb­ruár 20-ig írásban a 1223 Buda­pest, Park u. 2. címre várjuk. Ér­deklődni a 06-30/24-12-091-es te­lefonszámon lehet .„,«15. ITESEK Autóval rendelkező értékesítőket keresünk magas kereseti lehetőség­gel, Panoráma Ingatlaniroda. 06- 20/7737-311, fényképes önéletrajz: lnfo@panoramaingatlan.hu .1120068, AZ INCA Információtechnológiai Kft. hálózat menedzsment rendszerfejlesztéséhez és tá­mogatásához tapasztalt JAVA progra­mozót keres. További információ: http://wwv.inca.co.hu »Kocsma bérbe adó Kerekegyházán. 76/371-025------------------------------------------------------------------------,------*1120133’ AL BÉRLETET KÍNÁL 9 Kerekegyházán, központban családi ház hosszú távra kiadó. 50 E Ft/hó. 06-30/439- 1599-------------------------------------------------------------------------------*1119776" KMÉT, Kőhíd u. lakás kiadó. 06-30/5095-195-------------------------------------------------------------------------------*1118291" KMÉT, Máriahegyben szoba konyha fürdőszo­bás kis ház kiadó. Gázfűtés és kocsibeállási lehetőség van. 06-30/911-2289-----------------------------------------------------------------:-------------*1120145" TA NYA felújításra szoruló kiadó Soltszentimrén. 06-20/3246-536-------------------------------------------------------------------------------*1120146* _________JÁRMŰ_________ VO LVO V40 97-es, 1.8 benzines, friss műsza­kival, tulajdonostól. 06-30/8598-159 GEPEK BS SZIVATTYÚT vennék. I: 06-20/4452-186-------------------------------------------------------------------------------*1120031" MTZ 892.2, MTZ 82-es, T 088-as trágyaszóró, Claas 108-as eladó. I: 06-20/247-8240-------------------------------------------------------------------------------*1120083" PÁLINKAFŐZŐ, Tuber traktor. Használt traktor, használt gép eladó. 92/377-434. www.agrosat.hu-------------------------------------------------------------------------------*1119537* 9 Szőlőtőke kivágó eladó. 06-20/450-5409------------------------------------.------------------------------------------*1120093" ÁLLÁST KÍNÁL BEST Point Dekor Kft. kecskeméti, gyakorlott számítógépes grafikust keres. Info: www.kecskemetidekoracio.hu/allasajanlatok Kiskunfélegyházi élelmiszeripari üzembe adminisztrátori munkakörbe munkatársat keresünk. Feltételek:- angol vagy német középfokú nyelvismeret,- számítógép felhasználói szintű ismerete és alkalmazása. Előny:- élelmiszeripari középfokú végzettség. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal 2011. február 7-ig. 6001 Kecskemét, Pf.: 276. EBÉDSZÁLLÍTÓ cég saját autóval rendelkező területi képviselőt keres Kecskeméten. Érdek­lődni lehet: 06-70/930-1176 Élelmiszeripari technológus vég­zettséggel italgyártó üzembe terme­lésirányító munkatársat keresünk. Önéletrajzot a következő címre vár­juk: munkatarskoros@gmall.com •1119772" GYORS elhelyezkedés! Biztonsági őr tanfolyam indul febr. 5-én és 12-én Kecskeméten. Tanfo­lyam költsége: 17.000 Ft. 06-20-233-3030. Fnysz.: 00313-2008. www.testormester.hu----------------------------------------­-------------------------------------*1119504" HE GESZTŐT és lakatost keresek kecskeméti munkahelyre. 06-20/9440-510 A Rega-Metall Fémfeldolgozó Kft. táborfalvai telephelyére keres: gépészmérnököt németnyelv-tudással. Jelentkezni lehet: Spengler Edina e-mail: edina.spengler@rega-metal.com Tel: 29/582-324 HETÉNYEGYHÁZI presszóba pultos lányt kere­sek (lottógép kezelői vizsga előny). 06- 70/366-9953--------------------------,----------------------------------------------------*1120142" IZ SÁK 30 km körzetén belül gyakorlattal ren­delkező műszaki előkészítőt keresünk. Föld­munka, útépítés, magasépítés munkaterüle­tekre. 06-30/445-7291-------------------------------------------------------------------------------*1120154* „K öltségcsökkentési módszerek cégeknek 2011-ben" Országos tanácsadó cég tart díjmentes pénzügyi tájékoztatót cégvezetőknek, könyvelőknek és gazdasági vezetőknek. Időpont: 2011. február 01. (kedd), 14.30 Helyszín: BKMKIK Kecskemét, Árpád körút 4.1. em. Témák: bérköltség racionalizálás, adómentes kifizetések, kintlévőségek kezelése. Jelentkezés regisztrációval érvényes: felekvgabriellaQgmail.com 2011. 01. 31-ig KECSKEMÉTI lovasboltba hozzáértő eladólányt felveszünk. 06-30/393-9059-------------------------------------------------------------------------------*1120181" »Kecskeméti szálloda a'la carte-os szaká­csot keres délutáni műszakra, lehetőleg hölgy személyében. 06-30/9953-335-------------:----------------------------------------------------------------*1119911" LÉ GTECHNIKÁBAN és energetikában jártas épületgépész mérnököt felveszünk tervezői munkakörbe. Feltétel: felsőfokú épületgépész végzettség, Autocad, Solid Edge ismeret. Szakmai önéletrajzokat a job@foxer.hu e- mailre kérjük. Élelmiszer-ipari termékeket forgalmazó vállalkozás keres agilis munkatársakat a következő munkakörre: o területi képviselő o kereskedelmi asszisztens O gépkocsivezető - raktáros Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal 2011.02.07 -éig az ALF/.munkakör' jeligére Kecskemét, Pf 110. 1102530 MAGAS kereset nem ügynöki munka, fix + ju­talékért. 06-30/520-4512-----------------------------------------------—----------------------*1118855" SÜ RGŐSEN keresünk 1 fő lakatost fémipari szalagfűrészgépre kecskeméti munkahelyre. 06-20/3857-657------------------------------------------------------------------------------*1120028" TR ENKWALDER Kft kecskeméti partnere részére fémipari munkatársat valamint minőségellenőrt keres műszaki beállítottsággal, három műszakos munkarendbe. Jelentkezés: 6000 Kecskemét Kisfaludy u. 6-8. 1/109, tel: 76/504-735, HuJobKecskemet@trenkwakJer.com, Nyilv. szám: 37961/2001-0100.-------------------------------------------------------------------------------*1120076" VIZSGÁZOTT biztonsági őröket felveszünk kecskeméti iroda és bolti őrzésre. Jelentkezni: 06-30/637-67-60 telefonon.-------------------------------------------------------------------------------*1120005" 1 F Ő cipőfelsőrész készítőt keresek. Jelentke­zés: "Havas" Kmét, Szabadság tér 6.----------:---------------------------------------------------------:---------*1120125" 2 FŐ varrónőt felveszünk azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Szolnoki út 20. szám alatt személyesen hétköznap reggel 8 h- tól 14 h-ig.------------------------------------ *1120153" AD ÁSVÉTEL BOROS rekeszeket 6-10 m3 tartályokat, vas és műanyag kivitelben, mezőgazdasági pótko­csikat, 2-3 fejes ekéket, hibás elektromos tar­goncákat vásárolnánk. Ajánlataikat a 06- 76/540-093 üzenetrögzítős telefaxra kérjük. Kisfái Fatelep. Akác hasított 2400,-Ft/q, Akác kugli 2300,-Ft/q, Akác 10-15 cm 2100/-/Ft/q. Ak­ció: tölgy-bükk hasítva 2100,- Ft/q. Ingyenes kiszállítás Kmét környékén 10 q felett 06-20/339­2505 "1120148" »Tűzifa fenyő, fóliával takart, száraz, kugli­zott 1800 Ft/q eladó Kecskeméten és Hetényegyházán. 06-30/678-4722------------------------------------------------------------------------------1*1120156* * 8 _________ÁLLAT_________ 8 Koca szaláminak eladó, 06-30/582-0381---------------------;-------------------------------------------------------*1120073" NA GYSÚLYÚ hízók és malacok eladók. 06- 20/310-8471 P0TTYANÓS üszőt va© tehenet veszek. 06- 20/266-8471-------------------------------------------------------------------------------*1120138" »Tojótyúk eladó. 06-20/4587-187----------------------------------------------------------------------- *1119988" 81 50 db birka eladó, lár.: 20 E Ft/db. 06- 30/258-5159------------------------------------------------------------------------------*1120159" 4 DB 2 hónapos vemhes anyakoca eladó. 06- 20/802-5359--------------------------------------------,---------------------------------*1120134" ________OKTATÁS________ HO GYAN tanuld meg? Csoportos képzések Kecskeméten diákoknak. www.tudas-letoltes.hu-------------------------------------------------------------------------------*1119975" KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati, ill. élelmi­szer eladó OKJ-s képzések indulnak január 29-én Kecskeméten 89.000 Ft-tól. 06- 30/367-9217 www.2007kapos.hu Kérje in­gyenes tájékoztatónkat!-------------------------------------------------------------------------------*1117922* MŰKÖRÖMÉPÍTÓ, kéz-lábápoló OKJ-s képzés indul január 28-án Kecskeméten és Baján. Csiszológéppel, anyagokkal 129.000 Ft-tól. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 06-30/288- 2092 www.2007kapos.hu-------------------------------------------------------------------------------*1117929" SZOLGÁLTATÁS MASSZÁZS, teljes test, hát, 06-30/455-0986-------------------------------------------------------------------------------*1120169" TETÖD0KI! Palatetők bontás nélküli felújítása, lapostető szigetelés. 06-30/9562-134 TÁRSKERESÉS ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430-------------------------------------------------------------------------------*1119817" ANGYALI csaj partnert keres 06-30/319-3494------------------------------------------------------------------------------*1120165* AR ANYOS nő társat keres. 06-30/945-8057-------------------------------------------------------------------------------*1120016* AZ IZGATÓ Dia társat keres 06-30/8936-545-------------------------------------------------------------------------------*1120162* ÉRETT, tapasztalt, szőke, dorom- bolós nő partnert keres. 06- 20/398-3681 *1120071* REPREZENTATÍV csinos lány társat keres. 06- 30/249-5067 —-------------------------------------------------------------------------*1120018" VIDÉKI életet kedvelő 50-es hölgyet keresek komoly kapcsolatra. 06-30/908-7891----------------------------------*1120112" 26 ÉVES Aliz ismerkedne! 06-30/734-8171-------------------------------------------------------------------------------* 1118737" 40-ES Tündi partnert keres. 06-30/4288-316---------------------------------------------------;-------------------------*1119788" VEG YES » Csikókat elcserélném Dízel Golf ll.-re. 06- 70/6145-471 —-------------------------------------------------------------------------*1120109" ME ZŐGAZDASÁG AKAC ölfa eladó. 06-20/310-8471 BD3S ALETTA, Bianka, Cserszegi, Zala simavessző + származási eladó. 1:06-70/339-5917---------------------------------------------------------------------------—*1119987" »K örbálás fűszéna és muharszéna eladó. 06-30/9684-030-------------------------------------------------------------------------------*1120087* 9 Legelőt bérelnék. 06-30/5887-443------------;-----------------------------------------------------------------*1120072" MŰ TRÁGYA, am-nitrát, kálisó 3xl5-s, 0-10-24- s, POWER 8-24-24 eladó! I: 06-30/82-20- 151-------------------------------------------------------------------------------*1118200" » Pirítani való napraforgót vásárolnék. 06­20/3611-252-------------------------—----------------------------------1-------------*1120116" SZ ŐLŐTELEPÍTÉSI jog és Viktória gyöngye olt­vány eladó. T.: 06-70/339-5917 ________GARAZS________ KE CSKEMÉT, Gyenes téren 16 m!-es garázs el­adó, Érd,: 76/481-388 E Bájos Virág társat keres. 06- 30/634-0503 .„»n,. A A ÁLLÁST KÍNÁL? ÁLLÁST KERES? BŰBÁJOS ismerkedne! 06-20/342-8084---------------------------------------------------------------------------—*1117901" CSINOS 40-es várja hívásod! 06-70/5218- 710-------------------------------------------------------------------------------»1118146* IGÉNYES nő partnert keres. 06-30/2754-314-------------------------------------------------------------------------------* 1119814* MA SSZŐRNŐ társat keres. 06-20/238-1248-------------------------------------------------------------------------------* 1119758* Apróhirdetését telefonon is feladhatja ©76/518-250 Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt, és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.450 Ft; negyedévre: 7.350 Ft; félévre: 14.700 Ft; egy évre: 29.400 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel; 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Ön i rec liszt trál It már? V www.baon.hu/ffl3 cégÜ

Next

/
Thumbnails
Contents