Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-27 / 22. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Csempészett szeszt fejtettek le Akasztón: rajtuk ütöttek Tetten értek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói egy magyar és két szerb férfit, akik csempészett szeszt fejtettek le egy autóból és az ahhoz kapcsolt utánfutóból egy akasztói tanyán. A szállításhoz a tettesek egy szerb rendszámú autó üzemanyagtartályát alakították át, az utánfutónak pedig a vázszerkezetébe rejtették el a szeszt. Az elkövetők szerszámokkal és szivattyúval felszerelkezve múlt pénteken hajnalban éppen az utánfutó bontását kezdték volna el, amikor a nyomozók megjelentek. Az üzemanyagtankból 80 liter, az utánfutó üreges vázszerkezetéből pedig 50 liter tiszta szesz került elő, a házban talált mennyiséggel együtt összesen 250 liter. Az egymillió forint értékű, Szerbiából szabálytalanul behozott tiszta szeszt lefoglalták a nyomozók. A szerb férfiakkal szemben csempészet, a magyar elkövető- ellen jövedéki orgazdaság gyanúja miatt indult büntető- eljárás. ■ Aki a tamburát szereti, még lehet gyanúsított Elfogtak egy 44 éves illetőt a bajai nyomozók, akik azzal gyanúsítják a férfit, hogy a hónap során több bűncselekményt is elkövetett a város külterületén. Előzetes letartóztatásban várja ügyé'Wábbi vizsgálatát. XÜ elsődleges adatok szerint egy tanyára a drótkerítést kivágva jutott be, majd kinyitotta a műhelyt, és szerszámgépeket vitt magával. A kamrába is bejutott, onnan gázpalackokat és tam- burákat vitt magával. Pár nappal később egy másik tanyán járt, innen hűtőládát, szivaty- tyút, terménydarálót, fémállványokat és dróthálót tulajdonított el. Ebben az ügyben vizsgálódva került a nyomozók látókörébe, lakóhelyén és környezetében olyan eszközöket találtak, amelyek feltehetően az említett „látogatásokból” származnak. Ezeket lefoglalták, ellene pedig nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt indult eljárás a kapitányságon. ■ K. T. Hisztéria, hogy nincs búza? kenyérgabona A pékek szigoiíttatnák a kereskedelmi jogszabályt A Magosz alelnöke szerint 600 ezer tonna kenyérgabona van az országban, tehát semmi nem indokolja az importot ILLUSZTRÁCIÓ Az utóbbi fél évben duplájára drágult a malmi liszt, és még nincs vége az áremelkedésnek. A búza tőzsdei jegyzése december óta felfelé tart, a pékségek nem sokáig tudnak létezni a jelenlegi kenyérárakkal. Miklay Jenő w 11 A kenyér legalább 30 százalékos drágulását prognosztizálják tavaszra a pékek. Azt mondják, a végsőkig kitartanak, de az alapanyag kilónkénti 100 forint fölé drágítását már nem tudják lenyelni. Ráadásul nagymértékben emelkedtek az energiahordozók és a sütéshez szükséges segédanyagok beszerzési ára is. A decemberi, januári kereskedelmi statisztika azonban az ellenkező tendenciát mutatja az utóbbi három hónapban. Az ebben az időszakban ösz- szesített átlagárak szerint olcsóbb lett a kenyér, főleg a nagy forgalmú kereskedelmi láncokban, ahol akár 100-120 forintért hozzájutnak a kenyérhez a vásárlók. A pékek szerint ez kereskedelmi visszaélés, ami miatt ők tönkremennek, ezért a kormányzat segítségét kérték. Úgy néz ki, meghallgatásra találtak. Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottsága elnöke szigorítaná az élelmiszerpiacon a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt. A jogszabály változtatását várhatóan a tavaszi ülésszakon tűzi napirendre az Ország- gyűlés.- A 7 forintért árult zsemlét 8-10 forintnál olcsóbban nem lehet előállítani. Ahogy a 120 forintos kenyér is lényegesen olcsóbb az önköltségi árnál, és tudok 75 forintos differenciáról is. Ez az üzletpolitika tönkretesz bennünket. Azt szeretnénk, hogy a törvény biztosítsa azt, hogy önköltségi ár alatt ne lehessen sütőipari termékeket árusítani. A minimumárat jelenleg úgy 150 forint körül kalkulálom - mondta Varga István, a legnagyobb nagykőrösi pékség tulajdonosa. Egyébként a pékszövetség szakemberei megvizsgálták a ■ A kereskedők magas áron külföldre adják el a magyar búzát? gyanúsan olcsó kenyereket, és kiderült: kevésbé eltarthatok, morzsálódnak, száradékonyak, másnap már ehetetlenek. A vizsgálatnak semmi következménye nincs, mert szabványos az előállításuk, ezért a szakmai szövetség a Magyar Élelmiszerkönyv átdolgozását javasolja - nyilatkozta a sajtónak Varga László, a szövetség elnöke. Amennyiben a pékeknek sikerül semlegesít- tetniük a kereskedelmi árkartellt, lazul köröttük a piaci verseny szorítása, s talán nem kényszerülnek lényeges áremelésre. Igen ám, de a kenyérgabona tőzsdei ára jelenleg már 70 ezer forint körül van tonnánként, né: hány hét alatt ez 15-20 százalékos drágulást jelent. Készlethiányt emlebonaszövetségben is úgy látják: az óbúza nem tart ki az újig, mert a kereskedők magas áron külföldre adják el a magyar búzát. Domjárí Gergely, a Magosz alelnöke szerint egyszerűen csak hisztériakeltés folyik a búza közül.- Ősz óta jelentősen nőttek idehaza a spekulációs készletek, ebből következően a, magyarországi búza ára immár fölébe ment az európai átlagnak. Ebből tényleg arra lehetne következtetni, hogy kevés kenyér- gabona maradt idehaza, de ez nincs így. Ismereteink szerint korántsem exportáltak annyi búzát, amennyi veszélyeztetné a hazai ellátást. A tavalyi 1,2 millió tonna liszt alapanyagból a legóvatosabb számítások szerint is rendelkezésre áll 600 ezer tonna: ez féléves készlet, így semmi nem indokolja az importot. Véleményünk az, hogy hisztériakeltés folyik, ami bizonyos piaci köröknek áll érdekében - mutatott rá Dómján Gergely. Aszeretetebédek segítőit köszöntötték Kecskemét Emléklappal köszönték meg a város vezetői mindazok munkáját, akik szervezőként, támogatóként részt vettek a decemberi sze- retetebédek megrendezésében. A városházi ünnepségen dr. Zombor Gábor polgármester és Mák Kornél alpolgármester a rászorulók megsegítésének fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepségen emléklapot kapott Banczik Róbert, lapunk fotó- riportere is. Gazdasági évnyitót tart a kamara Kalocsa Gazdasági évnyitót tart a megyei iparkamara ma 15 órától a városháza dísztermében. Az intézmény- és cégvezetők számára rendezett szakmai összejövetelen neves előadók beszélnek a pályázati lehetőségekről, az új Széchenyi-hitel-program- ról, és hasznos információkkal szolgálnak a megye gazdasági helyzetéről, (szbz) Fegyverarzenál volt a lakásban érsekcsanád A rendőrség nyomozást indított visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűn- cselekmény gyanúja miatt egy 53 éves érsekcsanádi férfi ellen. Az illető lakóházának szobájában a rendőrök egy lemezszekrényben több, II. világháborús éles, lőszert, négy ror^ótáras régi Marok- lőfegyvert, kilőtt állapotú gyakorlógránátot, egy gyakorló ágyúlőszert és 106 darab Flobert-lőszerelemet találtak. A férfi elmondta, hogy a fegyverek és a lőszerek egy részét az elmúlt évtizedekben gyűjtötte, pusztán hobbiból a volt szovjet laktanyák területén. Hétmilliós autót loptak el ballószög Az utcáról lopták el a lezárt állapotban parkoló, KNC-900 rendszámú, Volkswagen Touareg V6 TDI típusú személygépkocsit. Az autó értéke mintegy hétmillió forint. További hírek a BA0N.hu hírportálon Képregények Hetedik alkalommal hirdette meg képregénypályázatát a kecskeméti Katedra Gimnázium és Művészeti Iskola. A katedrás diákok belső versenyén első helyen végzett Olajos Dániel, második lett Fuchs Tamara, harmadik Vágó Zsanett. Különdíjat kapott Király Vanessa és Kolozsi Flóra. A külsős iskolákból érkezett pályázók közül a legjobb képregényt Fekete Martin (kertvárosi iskola) készítette el, második lett Földvári Viktória (Mathiász-iskola), harmadik Sárközi Betti (Zrínyi-iskola). Játékosan tanulnak meg úszni a gyerekek A nyárlőrinci általános iskola hátrányos helyzetű gyerekek úszás- oktatására nyert pályázati pénzt. A gyerekek hetente egy alkalommal a Lakitelek Népfőiskola uszodájába járnak. - Első osztályostól a nyolcadikosig minden évfolyam megtalálható a gyerekek között - mondja Horváth Tibor testnevelő tanár, úszásoktató. A társaság teljesen vegyes. Volt közöttük olyan, aki nagyon félt a víztől, és akadt olyan gyerek is, aki már valamennyire tudott úszni. Az alapcél az, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat a vízben, ne féljenek tőle, és valamilyen szinten megtanuljanak úszni. Nagyon jól haladnak. Kezdetben még voltak olyan diákok, akik nem merték fejüket beletenni a vízbe, ez mára már teljesen megszűnt. A nagyobbak és a bátrabbak kedvező hatással vannak a kisebbekre, ők mutatják be a gyakorlatokat. Természetesen az oktatás játékos formában történik.- A 850 ezer forint pályázati pénzből nem csak az uszoda használata az ingyenes, de a busz költségéért sem kell fizetniük a szülőknek. Ez nagy segítség minden családnak. Az eddigi tapasztalatom szerint a gyerekek élvezik a tanmedence vizét, mely 28 fokos. Bízom abban, hogy a célt el tudjuk majd érni a tanév végére - mondta Horváth Tibor. ■ Szentírmay Tamás Dunavecsei vérfertőzés: az anya tagad A gyermekeivel fajtalankodott a vád szerint az a dunavecsei férfi, akinek ügyében február 2-án hirdetnek ítéletet. A vádirat szerint a férfi és felesége együtt nevelte a nő 1996-ban született kisfiát és 2001-ben született közös lányukat, s a két gyerekkel a férfi fajtalankodott, a kislányával közösült is. A másodrendű vádlott a nő, aki az ügyészség szerint tudott mindenről. Az utolsó szó jogán a férfi a fajtalankodást mindkét gyermek esetében elismerte, de a nemi erőszakot nem. A nő azt indítványozta, hogy a bíróság indítson pert az ügyész ellen hamis vád ismertetése miatt, és a teljes felmentését kérte. ■ MTI