Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-24 / 19. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 24., HÉTFŐ 13 MEGYEI KORKÉP Kétszáz falu véleményére ki kíváncsi? érdekegyeztetés A Faluszövetség határozatban fejezte ki rosszallását a törvény módosítása miatt Az Országgyűlés egy no­vemberi törvénymódosítás­sal kizárta a készülő új jog­szabályok véleményezői kö­zül a kétszáz tagú Magyar Faluszövetséget. A szerve­zet szerint ezzel lényege­sen csökken a jogalkotás folyamatában a községek- falvak érdekképviselete. Hraskó István A Magyar Faluszövetség leg­utóbb Jakabszálláson tartotta éves közgyűlését, ahol az elnöki tisztségre ismét Szabó Gellértet, Szentkirály polgármesterét vá­lasztották. Ezen kívül a szervezet határozatban fejezte ki rosszal­lását az önkormányzati törvény közelmúltbeli változtatásával kapcsolatban. A módosítás ugyanis a szervezet megfogalma­zása szerint „kiiktatja” a Faluszö­vetséget abból az érdekképvise­leti körből, melyet kötelezően be kell vonni az önkormányzatokat érintő jogszabályok és kormány­zati döntések előkészítésébe. Az új törvény, falvakat tömörítő szervezet esetében, legalább 800 önkormányzat tagságát köti ki az országos minősítéshez, a Falu­szövetségnek pedig jelenleg csu­pán kétszáz község a tagja (Ha­zánkban összesen több mint 2800 község van - a szerk.). A szövetség fájlalja, hogy a tör­vénymódosításra „az akkor hatá­lyos önkormányzati törvényben foglalt előzetes véleménykérés nélkül, vagyis törvénysértő mó­don került sor”. Ezenkívül sürge­Szabó Gellért tik a törvény újabb módosítását: a helyzet orvoslását kérve levél­ben fordultak az összes minisz­terhez, államtitkárhoz, az Or­szággyűlés állandó bizottságai­hoz.- A módosítás miatt a jogalko­tás folyamatában a falvak érdek- képviselete lényegesen csök­ken, de a törvény ellentétes az önkormányzati autonómiával is, hiszen a taglétszám önkényes meghatározása szervezkedési kényszert ró a falvakra. Vélemé­nyünk szerint a megyék szövet­sége nem alkalmas ellátni a fal­vak érdekképviseletét, mivel a megye önkormányzata nem a megyét alkotó települések kép­viselete szerint, hanem pártlis­tás alapon szerveződik - nyilat­kozta lapunknak a Faluszövet­ség elnöke, Szabó Gellért. Hoz­zátette: különösen sajnálatos­nak tartják, hogy ebben a hely­zetben a szervezet részvétele és ezzel a magyarországi falvak képviselete már nem biztosított az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fórumán. Ezt a konzultációt a kormány az ön- kormányzati közszolgáltatások és az önkormányzati rendszer megújításának céljából hívta össze, az egyeztetések várható­an tavasszal indulnak.- A Faluszövetspg a megyé­ket, a megyei jogú városokat, a kisvárosokat és falvakat tömö­rítő másik hat szövetséggel együtt húsz éve vesz részt a kor­mánnyal folytatott egyeztetések­ben, véleményezi a jogszabály- tervezeteket. 195 tagtelepülé­sünk az ország minden megyé­jéből szerveződik, de eddig nem éreztette velünk senki, hogy emiatt alacsonyabb értékűek lennénk a szám szerint több, vagy más típusú önkormányza­tot tömörítő társszövetségeknél. Jóhiszeműen várjuk a fejlemé­nyeket - jelentette ki Szabó Gel­lért. Az üggyel kapcsolatban meg­kérdeztük Lezsák Sándor Me­szes országgyűlési képviselőt, aki szintén megkapta a Faluszö­vetség levelét. A parlament alel- nöke lapunknak a következőket nyilatkozta:- Jól ismerem Szabó Gellért szakmai tisztességét és nagyra becsülöm az ő, illetve a Faluszö­vetség munkáját, sok értékes ja­vaslatuk volt az elmúlt húsz év­ben. Természetesen utána fogok nézni, milyen lehetőségei van­nak a jogszabály olyan változta­tásának, hogy az eredeti állapot visszaálljon, és ezt támogatni is fogom, hiszen nem sérülhet a falvak érdeke. STi Petőfi Nyomda Kft. Az STI Petőfi Nyomda Kft. munkatársat keres: mechanikus karbantartói munkakörbe. Amit elvárunk: • középfokú és/vagy technikusi végzettség, • 3 műszakos munkarend vállalása, • számitógépes ismeretek, • jó fizikumú, terhelhető személy. Előny: • nyomdagépek karbantartásában szerzett tapasztalat, • angol- és/vagy németnyelv ismerete. Feladat: • nyomdagépek tervszerű karbantartása és javítása. Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szeretne egy dinamikus csapatban dolgozni, kérjük, február 10-ig küldje el az önéletrajzát az allashirdetes@sti-group.com e-mail címre, vagy juttassa el a Petőfi Nyomda portájára 6000 Kecskemét, | Külső-Szegedi út 6. A Metalconstruct Alumíniumszerkezetek Gyára export ügyintézőt keres angol és német tárgyalóképes nyelvtudással, kecskeméti munkavégzéssel. Jelentkezés: magyar, angol, német szakmai önéletrajzzal az info@metalconstruct.hu e-mail címen. 1161683 s»V A Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet Jól számít, ha ránk számít! új munkatársat keres banki ügyintéző ­/f 4 Ji Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet pénztáros munkakörbe a kecskeméti kirendeltségébe. GARANTÁLT KAMAT Alkalmazási feltételek:- banki vagy pénzintézeti fél- és egyéves lekötésnél tapasztalat,- mérlegképes könyvelői, vagy Egyéves lekötésű betétek kamata 7,50% felsőfokú pénzügyi-számviteli, vagy banki tanácsadói Féléves lekötésű betétek kamata 7,00% (Bankárképző) végzettség. Feltételek: Előnyt Jelent:- valutapénztárosi végzettség, =- legalább alapfokú nyelvvizsga. Elhelyezhető legkisebb összeg: 10.000.000 Ft A lekötött betét kamata a mindenkori jegybanki alapkamat +1,75%, ill. 1,25% Jelentkezés: részletes önéletrajzzal és a végzettséget igazoló okmányok Egyéves lekötésű betétek kamata 7,10% másolatának benyújtásával 2010. január 28-ig az alábbi címre: Féléves lekötésű betétek kamata 6,60% 6100 Kiskunfélegyháza, Gorkij u. 4. Elhelyezhető legkisebb összeg: 2.000.000 Ft A lekötött betét kamata a mindenkori jegybanki alapkamat A kiskunfélegyházi székhelyű, étolaj gyártással foglalkozó NT Kft. +1,35%, ill. 0,85% szántóföldi növény termeltetési vezetőt Lekötés nélküli betétek kamata 6,50% keres Bács-Kiskun megyében. (a mindenkori jegybanki alapkamat +0,75%) Követelmény: agrármérnöki Feltételek: végzettség, minimum 3 éves szakmai gyakorlat, növényvédő szakmérnöki végzettség előnyt Elhelyezhető legkisebb összeg: 10.000.000 Ft jelent. A takarékszövetkezet várja régi és új ügyfeleit Feladatok: napraforgó és repce kirendeltségein és központjában: termeltetés szervezés, szaktanácsadás, illetve felvásárlás Bács-Kiskun megyében. Kecskemét, Trombita u. 6. (76/500-150), Nagykőrös, Szabadság tér 6. (53/550-150), Ágasegyháza (76/571-010), Ballószög (76/573-020), Amit kínálunk: versenyképes Bugac (76/575-020), Helvécia (76/579-030), jövedelem, gépkocsi használat. Izsák (76/568-000), Jakabszállás (76/581-808), Fényképes önéletrajzokat az g Orgovány (76/591-529) mkhOinvitel.hu címre kérjük, s Számoljon velünk! axon' . KÁBEL ÉS KAPCSOLATOK Cégünk az elektronikai ipar és autóipar számára gyárt speciális kábeleket. Felvételt hirdetünk műszakvezetői munkakörbe. Feladatok és felelősségek: • A közvetlen termelő folyamat szervezése, optimalizálása. • Gépek, gépsorok beállításai. • 15-20 fő beosztott kezelő munkájának irányítása. • 3 műszakos munkarend. Elvárások a munkakör betöltéséhez: • Villamos-ipari vagy mechanikai műszerész, technikusi végzettség. • Villamos (PLC)-, és pneumatikus vezérlésű célgépek beállításában, javításában, kezelésében szerzett minimum 2 éves gyakorlat. • Kommunikáció képes angolnyelv-tudás. • Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előnyt jelent. A jelentkezéshez küldje el önéletrajzát, határidő: 2011. január 31. Elérhetőség: cs.pancslcs@axon-cable.hu. telefon: 76-502-060 Felvételt hirdetünk karbantartó munkakörbe Feladatok: • Kábelgyártó gépsorok és méréstechnikai eszközök karbantartása. Elvárások a munkakör betöltéséhez: • Villamos-ipari vagy mechanikai műszerész, technikusi végzettség. • Villamos (PLC)-pneumatikus vezérlésű célgépek beállításában, javításában, kezelésében szerzett minimum 1- 2 éves gyakorlat. A jelentkezéshez küldje el önéletrajzát, határidő: 2011. január 31. Elérhetőség: z.borbelv@axon-cable.hu. telefon: 76-329-579 Levelezési cím: AXON' Kábelgyártó Kft. 6000 Kecskemét, Wéber E. u. 10/a 1161937 Információs telefon (ingyen hívható) A szavunkat adjuk! ZÖLDszám: 06/80/480-756 Petőfi Népe M E G J E L E NT a Petőfi Népe legújabb szakácskönyve! Előfizetőink rendkívül ( ■ V m ‘ kedvezményes áron 1490 Ft-ért irt [I I] megvásárolhatják. feceptjoiboi un előfizetőinknek 4990 Ft. Szép és hasznos ajándék! MEGRENDELHETI: • telefonon: az ingyenes 80/480-756-os számon (hétfőtől-csütörtökig: 07.30-16.00 óra \ - , Ä \ között, penteken: 07.30-14.00 óra között) • e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu • személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőjénél vagy a kiadóban (kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.) i^PetóÍL^épe Q sag» #*3

Next

/
Thumbnails
Contents