Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-24 / 19. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 24., HÉTFŐ 2 MEGYEI KÖRKÉP Allatszentelés Galambok, csirkék, pulykák, nyulak, macskák, kutyák és gazdáik gyülekeztek szombaton délelőtt a kecskeméti Barátok temploma melletti Romkertben. Eljött Füles, a türelmes csacsi és barátja Csillag, a ló is. Egy régi hagyományt elevenített fel a Porta Egyesület: Remete Szent Antal ünnepéhez kapcsolódóan találkozóra hívta az állattartókat és kedvenceiket. A megjelenteket Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét érseke köszöntötte, majd Bárkányi Ernő templomigazgató megáldotta az állatokat. (S. H.) Beindult az óriásszivattyú kiskunhalas Hat köbmétert emel át percenként, apadhat a víz Nyolcvanéves nénit fosztottak ki Kecskeméten trükkös tolvajok Két szimpatikus férfi érkezett reggel 8.15-kor személyautóval a Kecskemét-Alsószéktóban élő 80 éves nénihez azzal az „örömhírrel”, hogy cukrot és lisztet, valamint 10 ezer 500 forint szociális segélyt hoztak az önkormányzattól. A házban kiderült, hogy a látogatóknál 20 ezres és 500 forintos van, ezért vissza kellene adni 10 ezret. A néni bement a szobába - persze kísérte őt a két férfi - és elővette a rejtekhelyről az erszényét. Kivett 10 ezer forintot, majd visszatértek a konyhába. Ahol azt mondta a két férfi, hogy át kellene önteni a cukrot és a lisztet egy edénybe, mert nekik el kell számolniuk a zacskókkal. Amíg a néni méricskélt, addig az egyik férfi visszalopózott a szobába, és magához vette az erszényt. Amiben 80 ezer forint volt. Végül kint a kocsinál még a néninél lévő 20 ezer forintost - azaz a csali pénzt - is kikapták a kezéből, majd elmenekültek. A szomszéd házon lévő utcai kamera felvette a bűnözők kocsiját: egy BMW-t, aminek még a rendszáma is kivehető. A nyomozás így sikerrel kecsegtet. ■ Azt mondták, az önkormányzattól hoztak segélyt.- Sajnos az idős emberek gyanútlanul beengedik a házukba azokat, akik azt állítják, hogy pénzt, vagy cukrot, lisztet, tűzifát, kfüírtplit hoztak'segélyként. Olyan is előfordul, hogy azt állítják, valamelyik szolgáltatótól hoztak pénzt, mert túlszámlázás történt - mondja Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. - Ez már csak azért is megdöbbentő, mert sokszor előfordul, hogy ugyanezek az idős emberek a civil ruhás nyomozó kollégákkal már bizalmatlanok. Tőlük szinte minden esetben igazolványt kérnek, ha be akarnak menni hozzájuk. A rendőrség sokadszorra is azt tanácsolja, hogy inkább legyenek bizalmatlanok az idegenekkel az emberek. Kérjenek mindenkitől igazolványt. Ne tartsanak otthon nagyobb összeget, és soha ne hagyják, hogy felügyelet nélkül sétálgasson valaki a házukban. ■ N. N. M. A Kiskunmajsa és Környéke Vízgazdálkodási Társulat szakemberei beindították azt az óriási szivattyút, mely enyhülést hozhat a füzespusztai belvízgondokban. Zsámbóki Dóra A Kiskunhalas déli részén elterülő füzespusztai mezőgazdasági területekből több száz hektárt öntött el a belvíz az elmúlt időszakban. A szakemberek hiába Állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy 63 éves városföldi férfit, aki az ügyészség szerint rókacsapdával fogta meg a szomszédja kutyáját. Tavasz utcai portáján helyezte el az úgykotorták ki a földeket keresztül szelő, helyenként 10-12 méter széles és több méter mély csatornát, a gondokon ez mit sem enyhített. Ahhoz, hogy a víz el tudjon folyni a csatornán keresztül Balotaszállás irányába, nagy teljesítményű átemelő szivattyúra volt szükség. A csatorna lejtése ugyanis nem biztosít akadálytalan elfolyást: míg a balotai bekötőnél az 53-as főút környékén szinte száraz volt a csatorna, addig pár kilométerrel feljebb, Füzespusztán akkorára duzzadt, hogy kiöntött, elárasztva ezzel a nevezett „élve fogó” csapdát tavaly szeptemberben. Azért, hogy a szomszéd udvarát és az övét elválasztó kerítésen lévő nyíláson rendszeresen közlekedő kutyát megfogja. környező mezőgazdasági területeket. A vízgazdálkodási társulat most óriási átemelő szivattyút telepített a csatornára. A vízszívó hat köbmétert emel át percenként. Szelezsán János, a halasi belvízi védekezést irányító szakember tájékoztatása szerint azonban látványosabb eredményre egyelőre biztosan nem lehet számítani.- A vízgazdálkodás szakemberei napközben szivattyúznak csak, mert folyamatosan figyelni kell, hogy hogyan változik a vízA kétéves keverék kan kutya bele is ment a csapdába, majd ekkor a vádlott - állítja a vádiratot elkészítő kecskeméti ügyészség - egy máig ismeretlen típusú lőfegyverrel az állatot fejbe szint a csatornában - tájékoztatott Szelezsán. Kiskunhalas belterületén - mint a. védekezés vezetőjétől megtudtuk - továbbra is tartható a helyzet. Az elmúlt napokban megoldották a Sóstó környéki gondokat, szivattyúztak a Károly utcában és a Majsai úton is, de lakott ingatlanok továbbra sincsenek veszélyben. Jövő hét elején ül össze a védelmi bizottság, akkor derül ki, hogy a jelenleg érvényben lévő másodfokú készültséget lehet-e egyes fokozatúra mérsékelni. lőtte. A kutya a lövés következtében elpusztult. A férfi ellen benyújtott állatkínzás vádjában a kecskeméti bíróság dönt rövidesen. ■ N. N. M. Kiderül, hogyan lesz ékszerdoboz dunavecse A Duna mellék ékszerdoboza szeretne lenni a város. A szándék komoly, meg is tervezték a megvalósítás útját-módját. A város eme turisztikai programjáról is szó lesz a január 26- ai, 15 órakor kezdődő önkormányzati ülésen. Döntenek a képviselők a közfoglalkoztatásról is, tájékozódnak a rendelőintézet építéséről, a civilszervezetek vezetői pedig elárulják, mire költötték a közpénzből kapott támogatásokat. (M. J.) Megmondhatják a véleményüket törtél Közvetlenül szembesülnek a falubeliek problémáival a települési képviselők, február 3-án. Ezen a napon ugyanis ki-ki elsorolhatja nekik közérdeklődésre számot tartó véleményét, javaslatait. A lakossági fórumot délután 5 órára hívták össze a művelődési központba. (M. J.) Zokon vették, hogy lebuktak tompa Őrizetbe vettek a rendőrök egy 34 éves kiskunhalasi valamint egy 30 éves tompái férfit. Egy tompái nő tette a bejelentést ellenük, mivel a két férfi szúró-vágó eszközzel fenyegetőzött a házuk közelében. A feljelentő elmondása szerint a két személyt előzőleg tetten érték, amint á' szbm- széd bekerített, lakatlan tanyájáról hulladék vasat próbáltak meg ellopni, amit ők meghiúsították, majd a vasakat a saját területükön helyezték biztonságba és értesítették a tulajdonost. Valószínűleg ezt vette zokon a két gyűjtögető és ezért mentek vissza este fenyegetőzni. Telephelyről lopták el az autót baja Egy kft. telephelyéről ismeretlen tettes ellopta az LLB-706 rendszámú Opel Vivaro típusú személygépkocsit. Az okozott kár hárommillió forint. További hírek a BA0N.hu hírportálon Fejbe lőtte szomszédja kétéves kutyáját S városföld Állatkínzás vádjával állítják a férfit bíróság elé Rendhagyó órák A tanrendtől eltérő foglalkozásokon is részt vehettek a Magyar Kultúra Napja alkalmából pénteken a kecskeméti Piarista általános iskola diákjai. Délelőtt dr. Kosa János, a GAMF tanára kápráztatta el a felsősöket a -200 Celsius fokon bemutatott kísérleteivel, majd az ELTE professzora, dr. Adamik Tamás a Himnusz értelmezéséről tartott előadást. Délután Bozók Ferenc megnyitotta a Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő munkásságát bemutató kiállítást. Az iskolai aulában pedig egy népi-paraszti lakásbelsőt alakítottak ki. A tárgyakat Hürkecz Gyöngyi tanárnő vezetésével a gyerekek gyűjtötték. A Magyar Kultúra Napja Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én befejezett Himnusza is elhangzott Solton szombaton a kultúra napja alkalmából rendezett esten a Vécsey Károly Művelődési Házban. A versmondók mellett felléptek a művészetoktatási intézmény tanulói és a Solti Női Kórus tagjai is a rendezvényen, melyet a rajz és a festészet szakos diákok munkáiból nyílt tárlat tett teljessé.