Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-21 / 17. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 21., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP Elismerő címet kapott a kecskeméti kirendeltség Csúcs közelében jár a Duna baja Nyolc méter alatti tetőzést ígér a friss előrejelzés Útépítés lesz, a hídépítés viszont még várat magara A Munkaügyi Központ Kecske­méti Kirendeltség és Szolgálta­tó Központ, az Állami Foglalkoz­tatási Szervezet Partnerközpon­tú Minőség Díját kapta dr. Czomba Sándor államtitkártól. Bálint István igazgató lapunk­nak elmondta, hogy az ország 169 kirendeltsége közül 20 ren­delkezik ilyen elismeréssel. A kecskemétiek ennek megszerzé­sére öt éven keresztül készültek. Olyan szervezetfejlesztő munkát indítottak el 2005-ben, mely a partnerközpontú szolgáltatást helyezte a középpontba. Felmér­ték a munkaadók, álláskeresők, önkormányzatok igényeit, és a szervezet munkáját ez alapján tették hatékonyabbá. Közben tesztelték az elért eredményeket. Az első évben az ügyfél-elége­dettségi vizsgálat eredménye 65 százalékos volt, míg mára ez az eredmény 90-re emelkedett. Néhány éve még a kirendelt­ség második emeletén fogadták az álláskeresőket, akik a lépcsőn várakoztak a sorukra. Ma már a magasfóldszinten kulturált ügy­félfogadó-térben segítenek a ki- rendeltség munkatársai az ügy­feleknek, akik ingyenes hasz­nálhatják a telefont, e-mailez- hetnek. Néhány éve 250-300 ember át­képzésére nyílt lehetőség, ma már több mint ezer - minden nyolcadik - állástalan vehet részt a szervezet által támoga­tott tanfolyamokon. Tavaly mint­egy háromezer alkalommal vet­tek igénybe humánszolgáltatást a munkát keresők. Bács-Kiskun megyében a kecskeméti a máso­dik kirendeltség, mely megkap­ta ezt a díjat. ■ B. Zs. A poklok királynője Szabadszálláson Január 22-én ünnepli a város a magyar kultúrát. A közösségi házban délután 3 órától Pusztai Andrea A poklok királynője szerzője olvas fel művéből, majd 4 órakor megnyitják a szabad- szállási írónő festményeiből vá­logatott tárlatot. Az ünnepi mű­sor 17 órakor kezdődik muzsi­kusok, népművészeti együtte­sek lépnek fel. ■ M. J. Békésen úszkálnak a vadkacsák a méretesre nőtt, ám medrét el nem hagyó Sugovicában Ma 799 centivel tetőzik a Duna Bajánál, adták ki tegnap legfris­sebb előrejelzésüket a vízügyi szakemberek. A hét elején még 810 centit meghaladó pénteki te­tőzésről szóltak a hírek, ezek fi­nomodtak 8 méter alá. Az ár- és belvízvédekezésben 71 fő vesz részt, számolt be Csáky Eszter, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvé­delmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársa a vízügyes helyzet­ről. Bejárták a szakemberek a vé­delmi szakaszt és megállapítot­ták a bátai és a kondorosi nyárigáton nem állították helyre a nyári szakadásokat, így az álta­luk védett öblözetek töltődnek. A Baja és Foktő közötti védelmi sza­kasz területén a mentett oldali töl­téslábnál megjelent a fakadóvíz, az általa elöntött terület 5,3 hek­tár volt. Az érsekcsanádi őrjárás­hoz tartozó Ebtófoki-csatornánál a meder töltésláb felöli oldalán három kisbuzgár aktivizálódott. A belvízvédelem munkái során az igazgatóság szivattyúi a hat te­lepen II. fokú készültségben dol­goznak és 2 millió köbméternél nagyobb mennyiséget emelnek naponta a Dunába. ■ Fedettben minden évszakban kellemes szezon Fejlesztenék a strandot, hogy több legyen a vendég télen A bevételnövelést elősegítendő a szabadtéri úszóme­dence lefedését tervezik a kiskunfélegyházi strandon. A közel 50 millió forintos beruházásra támogatást is nyert az üzemeltető, ám a szükséges önrészt nem tud­ja biztosítani a tulajdonos önkormányzat. Vajda Piroska A városi uszodát és standot a Kiskun Szabadidő Kht. üzemel­teti. A szabadtéri medence lefe­désétől az remélik, hogy télen sokkal többen látogatnak majd ki az uszodába, ezért pályázati úton próbáltak támogatást sze­rezni a beruházásra. Nyertek is 30 milliót, de ez nem elegendő a medence lefedésére, új öltö­zők építésére és a két épület összekötésére. További 20 mil­lió forintra, azaz az önerőre len­ne még szükség. Bállá László alpolgármester azonban nem lát estélyt arra, hogy az önkormányzat ekkora összeget biztosítani tudna. Hoz­zátette: örülne, ha megvalósul­hatna az üzemeltető terve, ám azt is mérlegelni kell, hogy ha közvetve is, de a „vizes” sporto­kat támogatják, akkor a többi sportág képviselői is jogosan nyújthatnák be igényeiket az önkormányzathoz. Egyelőre azonban a sportegyesületek tá­mogatására nem futja a költség- vetésből. A témával kapcsolatban felke­restük Váradi Ákost a kht. veze­tőjét, ugyanis szerettük volna megtudni, hogy a pályázat be­adása előtt tájékozódtak-e az ön­erő biztosításának lehetőségéről. Az üzemeltető azonban nem kí­vánt nyilatkozni, mint mondta fenntartói döntésre vár. A szabadtéri nyolcpályás nagymedence lefedését Tóth Zol­tán a helyi úszóegyesület titká­ra is fontosnak tartja. Mint mondta, a beruházással lehető­ség lenne arra, hogy a sportolók a kinti, a több vendég pedig a benti medencét használja. Jelen­leg ugyanis benti négypályás medencén osztoznak. Az új be­ruházással gyermeköltözők is épülnének, melyeknek hiánya jelenleg komoly gondot okoz. ■ Vajda Piroska- Ahhoz, hogy az egészségügy működőképes legyen, minden kórháznak, így a kalocsainak is meg kell találni azt a profilt, ami­vel a környezetében egyedülálló lehet - tekintett a jövőbe Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdai kalocsai sajtótájékozta­tóján, melynek témája Kalocsa átszervezése volt. A térség országgyűlési képvi­selője elmondta: nem az a cél, hogy helyben agysebészet le­gyen, hanem az, hogy minden átlagos betegségre, sérülésre le­gyen ellátás. Ezt viszont csak ak­kor lehet fenntartani, ha valami­lyen speciális ellátást is nyújta­ni tud az intézmény. Arra a kér­désre, hogy az eddigi tárgyalá­sok alapján Kalocsán konkrétan mit kívánnak felerősíteni, ta­vaszra ígérte a választ. - Nem tehetem meg, hogy elébe me­gyek a kérdésnek. Szócska Mik­lós egészségügyért felelős állam­titkár országos körútja után töb­bet tudunk majd mondani - tet­te hozzá, majd ígéretet tett arra, hogy az 5312-es számú út miskei és hajósi belterületi útjainak el­maradt rehabilitációja viszont még ebben a ciklusban megtör­ténik. Semjén Zsolt Arra a felvetésre azonban, hogy lesz-e valami a helyben so­kak által emlegetett foktői Du- na-híd építéséből, nem kecseg­tetett túl sok biztatóval. A híd lét- jogosultságát, piacteremtő és munkavállalást segítő hatását el­ismerte, de kijelentette az állam­kasszában erre most nincs pénz. A hídépítés esetleg uniós forrás­nak köszönhetően kezdődhetne meg. Jelen pillanatban azonban erre irányuló lépéseket nem tesz a kormányzat. ■ szbz Egymilliárdos lyuk a városi büdzsében kiskunhalas A költségvetés benyújtásáig a felére akarják faragni a hiányt Egymilliárd forintos pillanatnyi hiánnyal küzd a halasi büdzsé. A mínuszt az önkormányzat az idei költségvetés benyújtásáig mindenképpen szeretné megfe­lezni. Csökkenő tevékenységek, csökkenő létszám és egyéb költ­ség-megtakarító intézkedések várhatóak. Pénzügyi szempontok alapján Kiskunhalas helyzete meglehe­tősen rossznak tekinthető - hangzott el a városvezetők sajtó- tájékoztatóján. A költségvetési tárgyalásokról és a várható meg­szorításokról tartott tájékoztatón kiderült: a város több mint 250 millió forinttal kevesebb állami normatívához jut idén, mint az korábban várható volt. Az ipar­űzési adóbevétel 300 millióval marad el a tervezettől. A hitelek és kötvénykibocsátások miatt vi­szont 100 millióval nőnek a vá­ros kamatkiadásai, és ugyaneny- nyit kell tőke-visszafizetésre for­dítani. A költségek sorában 2011-ben feltűnik az a 100 mil­lió forint is, mely egy tavalyi té­ves adóátutalás után került a vá­ros számlájára.- Új fejlesztések nélkül, illet­ve az intézményrendszer mini­mális felújítási keretével - ez 15 millió forint - közel egymilliárd forintos hiányt hordoz magában a költségvetés - mondta Gyovai István. A polgármester hangsú­lyozta: ez a szám a pillanatnyi, nyers számítások alapján jött ki. Ezt az összeget szeretné az ön- kormányzat a költségvetés be­nyújtásáig legfeljebb 500 millió forintra faragni. A bevételek növelését a város­vezetők főként ingatlanok eladá­sából remélik. Nagy Péter alpol­gármester tájékoztatása szerint kész az a 100 milliós koncepció, melyből ebben az évben 50 mil­liós bevétel látszik realizálható- nak. Ezen kívül meg kívánják szüntetni az önkormányzati gaz­dasági társaságok szolgáltatása­inak ingyenes igénybevételét. A város intézményeinek és cé­geinek vezetőivel hetek óta egyeztetések zajlanak a költség­megtakarításokról.- Az önként vállalt feladatok­nál kell a nagyobb elvonást meg­tenni. így a kultúra terén is 50 százalékos elvonást kell eszkö­zölnünk - mondta a területért felelős alpolgármester, Jekő Atti­la. - Ez nem működik másként, csak ha az önkormányzat a saját igényeit mérsékli. Át kell tekin­teni, hogy mik azok a feladatok, melyek fontosak ugyan egy vá­ros életében, de nem nélkülöz­hetetlenek - tette hozzá Jekő. Dózsa Tamás Károly alpolgár­mester elmondása szerint a civil- és a sportélet szereplőit a jövő­ben is kívánja támogatni a vá­rosvezetés, de nem úgy és nem olyan mértékben, mint ahogy eddig tette.- Jelentősen csökken a támo­gatások összege, viszont a sport­ra és a civilekre szánt összeg tömbösítve, egy összegben jele­nik majd meg a költségvetésben - vázolta a terveket az alpolgár­mester. A jövő héten is folytatódnak az egyeztetések az érintettekkel. A tervek szerint a számok végleges rögzítése után a városvezetés a nyilvánosság elé tárja a megítélt finanszírozási adatokat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents