Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-20 / 16. szám

2011. JANUÁR 20., CSÜTÖRTÖK KOZELET & GAZDASAG 7 v-ív ■. : Hat gyanúsítottból öten szabadlábon diszkótragédia A jegyző 90 napra bezáratta a West-Balkánt - Este tízig tarthatott volna nyitva Hat gyanúsítottja van már a három lány halálá­val végződött diszkótragé­diának, öten azonban már szabadlábon véde­kezhetnek. Éber Sándor Szabadlábra helyezték tegnap a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia négy gyanúsí­tottját, akik még bilincsben, rendőri kísérettel jelentek meg a tárgyalóteremben. A bíróság már kedden úgy döntött, hogy a létesítményt bérbe adó West- Balkán ügyvezető-tulajdonosá­val, Sz. Győzővel szemben sem indokolt az előzetes letartózta­tás elrendelése, bár megállapít­ható a bűncselekmény elköveté­sének megalapozott gyanúja. A bérbe adó cég egyik ügyvezető­jének védője közölte: a bíróság megállapította, a gyanúsítottak esetében a megalapozott gyanú­ra sem áll rendelkezésre elég bizonyíték. A döntések nem jogerősek, az ügyészség fellebbezett az öt, va­sárnap őrizetbe vett ember ügyében. Kedd késő este őrizetbe vettek egy hatodik gyanúsítottat is, akit több ember halálát okozó, foglal­kozás körében elkövetett veszé­lyeztetéssel és magánokirat­hamisítással gyanúsítanak. A rendőrség szerint Cs. ]. a West- Balkánban lévő tragédiába tor­kollott rendezvény szervezésé­ben működött közre. Az ő előze­A papírtasakkal arcát elfedő egyik érintett távozik a bíróságról tes letartóztatásáról lapzártán­kig nem döntöttek. A terézvárosi jegyző szerdán 90 napra, ideiglenesen bezárat­ta a budapesti West-Balkán szó­rakozóhelyet. Az indoklás sze­rint a személyek széles vagy pontosan meg nem határozható . köre számára életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet megelőzése, elhárítása vagy ká­ros következményeinek enyhíté­se érdekében hozták meg a dön­tést. A szórakozóhely az önkor­mányzatnál szereplő bejegyzése alapján mint vendéglátóüzlet es­te hét órától este tízig lehetett volna nyitva, engedélye három­száz fő befogadására szólt. Szombaton esete tíz után azon­ban mintegy 2500-an tartózkod­tak a szórakozóhelyen. Kijátszott rendelet A WEST-BALKÁN KFT. kijátszot­ta a 2009-es kormányrendele­tet, ami az indokoltnál na­gyobb mozgásteret ad a szó­rakozóhelyeknek - közölte a Budapest Főváros Kormány- hivatala. Az ellenőrzés során a kormányhivatal megállapí­totta: az elsőfokú hatóság­ként eljáró VI. kerületi jegyző­nek hivatalból tudomása volt arról, hogy a szórakozóhely a bejelentésben közölt feltéte­lektől eltérő nyitvatartási idő­vel működik. Helyszíni jegy­zőkönyvében a jegyző intézke­dett is a bezárás érdekében, ám a végrehajtás elmaradt. JÓ TANÁCS Honnan van a termék? Tudni akarom származási hely Olvasónk több terméknél hiányolja a származási hely feltün­tetését a csomagolásról. Ez ügyben a Fogyasztóvé­delmi Egyesületek Orszá­gos Szövetsége hivatalo­san is lépéseket tett. A fogyáisztóvédelmi törvény nem szabályozza egysége­sen, milyen adatokat kell fel­tüntetni a termékek csoma­golásán, címkézésén. Kivétel a kozmetikai termékek, a gázpalackok, a háztartási elektromos szárítógépek, háztartási mosógépek, a gyermekjátékszerek. Sok műszaki cikknél azonban csak a jótállási jegyen kell feltüntetni a gyártót, a cso­magoláson nem. Élelmisze­reknél kizárólag az élelmi­szer előállítójának vagy az Európai Gazdasági Térség valamely államában szék­hellyel rendelkező forgalma­zójának neve vagy cégneve és címe a kötelezően feltün­tetendő adat. Tehát elképzel­hető, egy spanyol termékre egy magyar forgalmazó neve és címe kerül rá. Ez a Fogyasztóvédelmi Egye­sületek Országos Szövetsége szerint nem megfelelő. A fo­gyasztóknak minden eset­ben joguk van ahhoz, hogy egyértelmű, közérthető in­formációk alapján első ráné­zésre meg tudják állapítani egy termék származási he­lyét, és ezen információ bir­tokában dönthessenek an­nak megvásárlásáról. Mindezek miatt a Fogyasztó- védelmi Egyesületek Szövet­sége levélben keresi meg a parlament szakbizottságát, az illetékes tárcákat avégett, hogy a jövőben egységesen kötelező jelleggel kerüljön feltüntetésre a termékek csomagolásán a származási hely megjelölése. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu HIRDETÉS A díjcsomag 2011. január 3-tól visszavonásig rendelhető. Új telefonvonal megrendelése esetén belépési díj megfizetése is szükséges lehet. A tájékoztatás nem telim. korú. A díjcsomag kedvezményes igénybevételének további feltételei vannak, ezekről információt a www.t-home.hu oldalon, a 1412 ingyenesen hívható ügyfélszolgálati s/.imon, a T-Pontokban és a T-Partner üzletekben kaphatsz. Éjjel-nappal, belföldi, normal díjazású vezetékes és alapdíjas T-Mobile számok irányába, a hívások 60. percéig, havi 5000 perc erejéig Havi díj: 2990 Ft 2 éves hűségnyilatkozattal Tudtad, hogy mostantól több mint 8 millió számot hívhatsz éjjel-nappal 0 forintos percdíjért? A T-Home új Hoppá díjcsomagjával egész nap 0 Ft-os percdíjjal hívhatod az összes belföldi, normál díjazású vezetékes és alapdíjas T-Mobile számot mindössze 2990 forintos havi díjért. További részletekért hívd a 1412-t, vagy látogass el a T-Pontokba! Együtt. Veled m A1 • a m m Hoppá! Vezetékes ajánlat ínyenceknek < www.t-home.hu üffiEEQ Az egekbe szökhet a kenyér ára JELENTŐSEN DRÁGULHAT a kenyér a közeljövőben, mivel nagyot nőtt a liszt és az energiahordozók ára is - közölte Varga László, a Pék­szövetség elnöke. Tavaly május óta a liszt ára csak­nem 100 százalékkal emel­kedett, most 94-96 forint között van. Az áremelés el­érheti a 30 százalékot is. " !MJ/ Kézikönyv az ÚSZT /, . 1 .1 HIRA pályázataihoz LETÖLTHETŐ SZERDÁTÓL az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) pályázati kézikönyve - http//ujszechenyiterv.gov.hu. Az első fejezet a fejlesztés- politika megújításának lép­csőfokairól szól. A második programokra lebontva közli az ÚSZT fejlesztési forrása­it, a konkrét pályázati kiírá­sok támogatandó céljait stb. Obama vacsorát adott a kínai elnök tiszteletére barack Obama amerikai el­nök magánvacsorát adott a Fehér Házban a kínai elnök tiszteletére. Ez gesztus volt, mert Hu Csin-tao állítólag zokon vette, hogy 2006-ban George W. Bush elnök csak munkaebéden fogadta. CNN-kommentár: az USA Nobel-békedíjas elnöke ven­dégül látta a kínai elnököt, aki egy Nobel-békedíjast tart börtönben. Az ameri­kaiak gazdasági engedmé­nyeket próbálnak majd el­érni a látogatáson. Eddig egy 45 milliárd dolláros ex­portügyletről sikerült meg­állapodniuk. Hu Csin-tao van nyerő helyzetben

Next

/
Thumbnails
Contents