Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-20 / 16. szám
2 A kecskeméti buszpályaudvar helyere tennék a piacteret Felújítás helyett a Budai utcai piac elköltöztetését javasolja a Kecskeméti Városszépítők Egyesülete - derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet kedden délután tartott az egyesület elnöke, Király József. A civilszervezet tagjai Zombor Gábor polgármesterhez is eljuttatták állásfoglalásukat.- Jelenlegi helyén a piacnak nincs tömegközlekedési kapcsolata, állandó problémát okoz a parkolás és a rakodás. Az iskola közelsége miatt aggályos a felszíni parkolók számának növelése, illetve többszintes parkolóház létesítése - mondta az elnök. A A környék zsúfolt, hétvégén saját lakóházukat is alig tudják megközelíteni az ott élők. Mivel jelenlegi helyén a piac nem fejleszthető - legfeljebb felújítható -, egyesületünk azt javasolja, hogy kerüljön új helyre: a busz- pályaudvar költözése után felszabaduló Széchenyi térre. A piac hagyományosan Kecskemét belvárosának meghatározó eleme. Várostörténeti érdekesség, hogy Kada Elek idejében több éven át folyt vita a református templom lebontásáról, hogy tágasabb piacteret alakíthassanak ki a főtéren. A témát mindenképpen vitára érdemesnek találják a civilek, ezért február 15-én előadásra várják az érdeklődőket. A Cifrapalotában Székelyné Körösi Ilona főmuzeológus és Király József tart előadást. ■ Ügyfélszolgálati irodát alakít ki az önkormányzat A kalocsai iroda nyitásának célja a polgármesteri hivatalban dolgozók tehermentesítése és a hatékonyabb ügyintézés - indokolta Török Ferenc polgármester. A tervek szerint a jelentősebb ügyfélforgalmat igénylő ügyek lebonyolításával, a nyomtatványok átvételével, illetve szociális, adó- és egészségügyi kérdésekkel foglalkoznak majd az ügyfélszolgálaton. Már zajlanak az egyeztetések, egyelőre azonban csak annyit tudni, hogy az április elején nyitó iroda a Szent István úton lesz majd. ■ Sz. B. Z. MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 20., CSÜTÖRTÖK A kidobott levél nem elég bűntelenül Hiába van tanú is, ha a bírság behajthatatlan A közterületen és a magánterületen elhagyott szemét más-más büntetést vonhat maga után A szemétszállítás elvben kötelező közszolgáltatás, amiért mindenkinek fizetnie kell. Vannak azonban kiskapuk, feljelenteni sem egyszerű a szemetelőket. Popovics Zsuzsanna Többzsáknyi szemetet rakott valaki egy beépítetlen, magánparkolóként működő belvárosi telekre, Kecskeméten. A Hoffmann János utcai ingatlan tulajdonosa nem örült a kéretlen pakkoknak.- Mielőtt elszállítottam, beletúrtam a zsákokba, és találtam néhány levelet. A két udvarral odébb lévő ház egyik lakásába címezték - meséli a nyomozó telektulaj. - Ott kiderült: a lakást albérlők lakják. A főbérlő a szemétszállítás díját rendben megfizeti, az albérlők viszont egyéb költségekkel is tartoznak neki. Jeleztem az esetet a városi közterület-felügyeletnek. Mivel a zsákokat időközben magam összeszedtem, a helyszínen az ellenőrök megállapították: nincs szemét, nincs ügy. Felháborítónak tartom, hogy nem büntetik meg, aki a saját szemetét más udvarára rakja.- A magánterületre, közterületre szabálytalanul kirakott szemétben talált levél, csekk nem bizonyíték arra, hogy a szemetelést az azokon szereplő címzett követte el - reagál a történetre Csíkos Imre, a kecskeméti közterület-felügyelet vezetője. - Amikor befutnak hozzánk hasonló jelzések, első kérdésünk: volt-e tanúja a szemetelésnek, és vállalja-e a tanúskodást. Ritkán for- dufelő, hogy valakThéwel vállalja a tanúskodást. Tavaly alig egy tucat ilyen esetben tettünk feljelentést a kecskeméti önkormányzat szabálysértési osztályán. Szűcs Veronika osztályvezető kérdésünkre elmondta: tavaly 276 esetben érkezett hozzájuk feljelentés köztisztasági szabály- sértés címen. A legtöbb a szemetelőket tetten érő rendőröktől, polgárőröktől, természetvédelmi őröktől érkezett.- A köztisztasági szabálysértés csak közterületre vonatkozik, mivel a vonatkozó törvény csak ezt nevesíti. Magánterület esetén birtokháborítás okán kezdeményezhető eljárás a helyi jegyzőnél - folytatja az osztály- vezető. - Volt rá példa, hogy egy család lovas kocsival járta a külterületeket, pénzért vállalva a felgyülemlett szemét elszállítását. A szeméttelep helyett azonban mások földjére, telkére szórták azt. Feljelentés született, lefolytattuk a szabálysértési eljárást, kiszabtuk a büntetést. Az érintetteknek nincs jövedelmük, lehetetlen behajtani a bírságot. Ennél többet nem tehetünk. A vonatkozó kormányrendelet szerint: aki közterületen, középületben, közforgalmú közlekedési eszközön szemetel, ezeket beszennyezi, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Aki települési szilárd vagy folyékony hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, nem kijelölt lerakóhelyen helyez el, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A szabálysértések miatt a rendőrség, a helyi önkormányzati képviselő-testület hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki. Más kérdés, hogy be tud- ják-e hajtani a szabálytalankodókon. Négyszáznyolcvankét laptop az iskoláknak BÁCS-KISKUN Egy uniós pályázatnak köszönhetően négyszáznyolcvankét laptopot vásárolhatott a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye közoktatási intézményei számára - tudtuk meg Solti Kálmántól, a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény igazgatójától. A hatvanmilliós informatikai fejlesztésből a kecskeméti, a jánoshalmi, a kiskunmajsai és a kiskunhalasi katolikus iskola is részesült, (szbz) Megfogják a hőt a bölcsiben nagykörös Hamarosan hőszigetelő anyagot építenek a Petőfi-iskola falaira, lapos tetejére, kicserélik az épület összes ablakát, továbbá hőszivaty- tyút kap a fűtőrendszer. Szintén teljes szigeteléssel látják el a városi bölcsőde épületét, és újakra cserélik a nyílászárókat is. A két intézmény energetikai korszerűsítése összesen 154 millió forintba kerül, a teljes ösz- szeg 80 százalékát központi támogatásként kapta meg az önkormányzat. (M. J.) Konténerbe gyűjtik a használt sütőolajat Kecskemét A háztartásban használt étolaj/sütő- zsiradék környezetkárosító hatásairól lesz szó a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Olajsors című előadásán holnap délután fél 5-kor. A szervezők arra biztatják a résztvevőket, hogy gyűjtsenek ösz- sze minél több elhasznált sütőolajat, és jól záródó flakonban hozzák magukkal az előadásra, ahol gyűjtőkonténerbe dobhatják. Előadók: Csővári János, a Bácsvíz Zrt. Kecskeméti Szennyvíztisztító Telepének üzemvezetője és Komlódi Imre környezetvédő aktivista. (R. J.) További hírek a BAON.hll hírportálon Házi tomászbajnokság A városi tornaversenyt megelőzően tegnap délután iskolai tornaversenyt tartottak a kecskeméti Szent Imre katolikus iskolában. A felsős lányoknak szekrényugrásból, gerendagyakorlatból és zenés talajgyakorlatból kellett felkészülniük a versenyre. A lányok edzője, Kovács Anikó elmondta: nagyon büszke versenyzőire, akik igen szépen teljesítettek, így mindannyian ott lesznek a Lánchíd-iskolában február 2-án, a városi bajnokságon. (M. A.) Holnap tetőzik Bajánál a Duna, tele a csatorna ► Folytatás az 1. oldalról Mint arról tegnap beszámoltunk, a város nem tervez szervezett védekezést A Nagy-Pandúr-szigeten folyamatosan megfigyelt nyári gát 850-es vízállásig nyújt védelmet, azaz nincsenek veszélyben a szigeti lakóépületek és üdülők. A körgarázsok tulajdonosainak az önkormányzat a Mókus utca és a gát közötti területen helyez el zsákokat és homokot, ezeket felhasználva védhetik meg a bejáratokat, ha ezt szükségesnek tartják. A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint belvízvédelmi rendszereik 110 százalékosan telítettek. Kedden estétől a Duna-völgyi- főcsatorna torkolati szivattyútele- l pén II. fokú a belvízvédelmi készültség, az érkező vizet beépített szivattyúkkal emelik át, ide hordozható szivattyúkat is telepítettek, ezek Szolnokról, illetve Győrből érkeztek Bajára. A folyó magas vízállása miatt a Solti-árapasz- tó csatorna dunai torkolatánál két telepített Pajtás szivattyúval emelik át a vizet a Dunába. Duna- menti és Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat II. fokú készültségben látja el a belvízvédelmi feladatokat. Tegnap reggel óta a Bácskai-margittaszigeti Vízgazdálkodási Társulat területén is II. fokú a készültség, Baján a békavári szivattyúállásnál megkezdték a bajaszentistváni csatornán érkező belvizek átemelését a Dunába. ' «K.T. Polgármesterek kaptak tájékoztatást ► Folytatás'az 1. oldalról Kiemelte, hogy szakmailag nem szólnak bele a dekon- centrált szervezetek munkájába, ugyanakkor tudni akarnak minden fontos lépésükről. Ezeknek a szervezeteknek a költségvetése a kormányhivatalhoz került ettől az évtől kezdve. Majd néhány szóban az eddigi életútjáról szólt. Elmondta, hogy a közigazgatáshoz több szállal kapcsolódik. Három éven keresztül Pirtón dolgozott jegyzőként, illetve a 20 éven át soltvadkerti önkormányzati képviselőként látott bele a települések napi gondjaiba.