Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-30 / 303. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Kétszázmillió forint vándorol a kórház és a város között A belvíz áldozatai lettek pálmonostora Karácsonykor vált földönfutóvá a Bartucz család Továbbra is takarékos gazdálkodásra van szükség Vissza kell fizetnie, de visszakapja a kalocsai kórház azt a 200 millió forintos kölcsönt, melyet még az év elején biztosított a város a finanszírozás átmeneti segítésére az intézménynek. A hitelt december 31-éig kellene az egészségügyi intézménynek törlesztenie, ám ezt a kórház jelenlegi gazdasági helyzete nem teszi lehetővé. Mivel emiatt a kölcsön visz- szafizetése veszélybe került, egy faktoringcéggel kezdett tárgyalásokat a város. A kórház ugyanis csak egy ilyen, a számlakövetelések átvételére „szakosodott”, pénzügyi cégen keresztül tudja az önkormányzat részére határidőre visszafizetni a hitelt, ehhez azonban szükség van az önkormányzat kezességvállalására is, amit a testület megszavazott. Illetve mivel az egészségügyi intézmények támogatásában - a városvezetés szerint - rövid távon nem várható kedvező változás, ezért 2011 januárjában ismét átadja a város ezt a 200 milliós, úgynevezett működési előleget a kórháznak. A szerződés ismét év végéig szól majd. ■ szbz A pénz elrepült, de az utazni vágyó maradt Már Bács-Kiskun megyei károsultja ís van az Aeroviva Utazási Iroda karácsony előtt bejelentett csődjének. Egy akasztói férfi 2011. január 1-jén a thaiföldi Koh Samuin szigetére induló, és január 9-én Magyarországra visszatérő csoporthoz csatlakozott volna, amikor két részletben több mint 800 ezer forint részvételi díjat utalt az irodának. Az Aeróviva Kft. a pénz fogadta, majd karácsony előtt csődöt jelentett. Ezt követően a BRFK eljárást indított a csőddel összefüggésben: okirattal való visszaélés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Az utazási irodának- nem végleges adatok szerint- több mint 500 károsultja van. ■ N. N. M. így néz most ki a konyha - mutatja Bartucz Zsolt Hiába esett a hó, mégis fekete volt az idei karácsonya a pálmonostorai Bartucz családnak: az ünnep második napján ki kellett költözniük a belvíz miatt életveszélyessé vált házukból. Hraskó István- Két-három héttel ezelőtt kezdtek el a falak repedezni. Egyméteres magasságig teljesen felvizesedett a ház. Ahol lehullott a vakolat, ott már olyan volt a fal, mint a gyurma, kézzel össze lehetett tapasztani - idézi fel Bartucz Ferenc, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül az elmúlt hetekben. A szívbeteg férfi nyugodt hangon beszél, pedig később elmondja: idegileg annyira megviselte kiköltözésük, hogy azóta éjjel nem tud aludni, és rengeteg gyógyszert szed.- Bíztunk abban, hogy hátha maradhatunk, hátha húzhatjuk még a dolgot. Harmincöt éve éltünk a házban, nem akartunk onnan az istenért sem eljönni - folytatja a családfő. De a helyzet nem javult, sőt karácsonyra kritikussá vált. A család tagjai az ünnep első napján már felváltva aludtak, hogy szükség esetén valaki riasztani tudja a többieket.- Ha meg is szuny- nyadtam pár percre, hamarosan arra ébredtem, hogy recsegnek a falak. Reggel szóltam a polgármester asszonynak, ő és a katasztrófavédelmis úr is azt mondta, hogy pakoljunk. A polgárőrök segítettek ideköltözni, köszönet ezért nekik. Máshova nem tudtunk menni, a rokonoknál nincs hely, mindannyiuknál tele a ház. Nem tudom, mi lesz velünk. Egyelőre itt, a könyvtárban jó, berendezkedtünk, de nem maradhatunk a végtelenségig. Egyik napról a másikra földönfutóvá váltunk - tör ki a keserűség Bartucz Ferencből. Neje sem tudja palástolni érzelmeit, és sírva fakad. Fiával Omladozó, nedves falak, üres ház. Bartuczné Irénke a könnyeivel küszködött, amikor visszatért karácsonykor otthagyott otthonukba Egy másik házból is ki kellett költöztetni a lakókat A belvíz okozta károk miatt a Szarvas családnak is el kellett hagynia Szabadság utcai házukat, mert félő volt, hogy összedől. Nekik barátaik, ismerőseik segítettek másik házukba elvinni az ingóságokat. együtt mégis vállalkozik arra, hogy elkísér életveszélyessé vált Kossuth utcai otthonukhoz. Az apa a könyvtárban marad, szívének nem tenne jót, ha most újabb izgalmak érnék. Az ötven éve épült, vert és vályogfalú házon kívülről nem is igazán látszik, milyen katasztrofális állapotban van. Bent, az üres konyhában és a szobában viszont a Bartuczék által lefestett kép tűnik elő. A lakás alul körben vizes, ott, ahol korábban bútorok voltak, szabályosan kiesett a fal, s a törmelék, a vakolat a legkisebb érintésre is folyamatosan potyog. Kétséges, hogy megmenthető-e még az épület, vagy a belvíz annyira eláztatta, hogy már semmilyen megerősítés nem teszi biztonságossá. • - Itt most nem maradhattunk - mondja könnyeivel küszködve Irénke, majd egy zajra összerezzen: újabb tégladarab hull a földre. Sietve távozunk a kísér- tetházból. Tiszakécske 2011-re elfogadott költségvetési koncepciója szerint az önkormányzat pénzügyi helyzete a következő évben nem változik lényegesen. Ahhoz viszont, hogy a város az intézményeit működtetni tudja és önként vállalt feladatait a jelenlegihez hasonlóan el tudja látni, további takarékos gazdálkodásra van szükség. A koncepció szerint a költség- vetés tervezésekor biztosítani kell a működési bevételek és a működési kiadások összhangját. A dologi kiadások emelését elsődlegesen pályázati támogatásból vagy az intézmények saját bevételeinek növeléséből kell megoldani. Az intézmények új feladatokat csak a képviselő-testület hozzájárulásával láthatnak el, és ezt részletes költségkalkulációval kell alátámasztaniuk. A lehetőségekhez mérten adómentesen vagy kedvezményes adókulcs alá tartozó juttatásokat kell biztosítani az intézményekben, illetve a polgármesteri hivatalban dolgozók számára. Az intézményvezetőknek és a vezető tisztségviselőknek továbbra is feladatuk, hogy felhívják a figyelmet a gazdaságtalanul működő területekre, illetve hogy a kiadások csökkentése érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Tiszakécskén ezenkívül fontossági sorrendet kell készíteni a beruházások tervezése során, hogy elkülönüljön: melyek azok, amelyeket a város mindenképpen meg akar valósítani, és melyeket csak pályázati támogatás elnyerése esetén - áll a költségvetés koncepciójában. ■ H. I. A rendőrök elfogták a négy tetten ért betörőt A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy 47, egy 27, egy 21 és egy 23 éves kunszentmiklósi férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kedden, Ágasegyházán, egy Bem utcai családi házba törtek be. A tulajdonos megzavarta őket, és a betörők elmenekültek. A sértett azonnal értesítette a rendőrséget, és egy szemtanútól kapott információ alapján a négy elkövetőt Kerekegyháza határában a járőrök elfogták. ■ Holnap este már útjukra indulhatnak a rakéták tűzijáték Petárdákat hajigálni továbbra is szigorúan tilos, ez alól nem kivétel a szilveszter sem! ► Folytatás az 1. oldalról- Hat éve árulunk tűzijátékokat, még soha senki nem hozott vissza egyetlenegy darabot sem. Amit hazavisznek, azt el is használják, néhányat talán pedig fél- retesznek a gyerek szülinapi bulijára. A jogszabály szerint egyébként a visszavett pirotechnikai anyagokat a megsemmisítőbe kell küldenem - összegezte a kötelező visszaváltással kapcsolatos tapasztalatait Lászka József, az egyik pirotechnikai anyagokat forgalmazó kecskeméti cég vezetője. A kínálat bőséges: van, amit már száz forintért meg lehet venni, egy igazán komolyabb durranás viszont akár húszezerbe is kerülhet.- A tavalyihoz képest jelentősen, negyedére csökkent a forgalmunk - elmúlt a tűzijáték varázsa. Ráadásul kevés pénzük van erre az embereknek, és nagy a kínálat. Átlagosan egy- egy család úgy háromezer forint körüli összegért vásárol nálunk. Az apróságok, az olcsó dolgok a legkelendőbbek, szinte mindig a gyerek választ, de csak a szüleit szolgáljuk ki - mondta a vállalkozó. Engedély nélküli pirotechnikai tevékenység végzése és pirotechnikai termékekre vonatkozó előírások megszegése miatt tavaly a rendőrség 316 szabálysértési eljárást indított, 3,8 millió forint pénzbírságot szabtak ki, és 121 esetben koboztak el pirotechnikai termékeket. Most december közepéig 335 szabálysértési eljárás indult, több mint 4,5 millió forint pénzbírságot szabtak ki, és 164 esetben koboztak el pirotechnikai termékeket. - Tűzvédelmi szempontból az összes kecskeméti elárusítóhelyet ellenőriztük tegnap - lapozza a jegyzőkönyveket Gyapjas János százados, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság megelőzési osztályának vezetője. - Az elmúlt években be kellett záratni néhány elárusítóhelyet, most viszont csak kisebb hibákat találtunk: hiányosan vezették a dokumentumokat, rendet kellett rakatni a konténerben... ■ Galambos Sándor Korlátozott ügyfélfogadás az APEH-nél December 31-én az APEH Délalföldi Regionális Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának valamennyi ügyfélszolgálatán és kirendeltségén az érdemi ügyintézés (például az adó-, jövedelem- és illetőségi igazolások kiadása, bevallások javítása, folyószámlarendezés, adó- és START-kár- tya-kiadás stb.) technikai okok miatt szünetel. December 31- én nem működik a telefonos ügyintézést szolgáló Contact Center sem. Ezen a napon az ügyfélszolgálatok és a kirendeltségek csak szóbeli tájékoztatást adnak és befogadják az ügyfélkérelmeket. ■ Kedvenceink frászt kapnak a durrogástól AMI NEKÜNK SZÓRAKOZÁS, CLZ négylábú barátainknak rémálom. A szilveszteri tűzijáték alkalmával nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb állat riadtan menekül a pirotechnikai eszközök hangja és fénye elől. Célszerű őket erre az időre biztonságos helyre bezárni. Kimondottan hasznos a kutyusokat bilétával megjelölni: ha megszöknek, könnyebben meg lehet találni a gazdit.