Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-29 / 302. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 29., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Az EDF-Démász üdítő kivétel: csökkent a kintlévősége, bár még így is közel 3 milliárd forintra rúg Bács-Kiskunban Idén is nőtt a közüzemi számlákat nem fizető háztartások száma. A cégek igyekeznek behajtani a tartozásokat. Popovics Zsuzsanna A víz- és csatornadíjból származó kintlévőségünk 450-500 millió forint, ami az éves alaptevékenységből származó árbevételünk tíz százaléka - mondta Szigeti Tiborné, a Bácsvíz Zrt. gazdasági igazgatója. - A lakossági díjtartozás tavaly 222 millió, idén novemberben 329 millió forint volt. A szolgáltatási terület bővülése miatti növekedést leszámítva egy év alatt 33 százalékkal nőtt a lakossági díjhátralék. A jelentős összeggel tartozók hátraléka az összes díjkövetelés 20 százaléka. A cég jogi eljárás alatt lévő kintlévőségeinek összértéke közel 60 millió forint. A cég hátralékmutatóit rontják az intézmények, az önkormányzatok milliós tartozásai. A lakossági fogyasztóknak a tartozás behajtása során részletfizetési lehetőséget, fizetési halasztást biztosít a Bácsvíz. Minderre a fizetési felszólítási szakaszban van lehetőség, és egy naptári évben egyszer kérhető. Az EDF-Démász Zrt. klnüévő- sége jelenleg közel 3 milliárd forint Bács-Kiskun megyében. Ez kevéssel több, mint tavaly ilyenkor. Az összes hátralék tíz százalékkal mérséklődött 2009-hez képest, illetve a kikapcsolt ügyfelek száma is csökkent: 2500-ról 1900-ra. A kecskeméti K1K-FOR Kft.-nél is nőtt a lakossági díjtartozás. A tervezett díjbevételnek nagyjából 10 százaléka a kintlévőség. - Az önkormányzati bérlakásban élők tíz százaléka halmozott fel 1 -4 havi díjhátralékot, ami lehet lakbér, lift-, víz- és csatornadíj - mondta el a cég illetékese. - Minden tizedik érintett notórius nem fizető, 15-20 adós ügyfelünk hátraléka lehetőség van az úgynevezett adósságkezelési szolgáltatásra. Ez lehetővé teszi, hogy a hátralékos csak az adóssága felét vagy negyedét fizesse ki, a többit - 90 százalékos állami visszatérítés mellett - az ön- kormányzat állja> A kecskemépedig tetemes: 300-400 ezer forintra rúg. A szolgáltató mindenféle eszközzel, tárgyalásos és jogi úton, részletfizetési kedvezménnyel igyekszik pénzéhez jutni. A tartozók előbb fizetési felszólítást kapnak, majd személyesen is felkeresik őket. Ha mégsem fizet az ügyfél, a bíróságtól kérnek fizetési meghagyást. A kilakoltatás a legvégső eszköz, tavaly márciustól októberig tíz-egynéhány esetben került rá sor. A Kecskeméti Városgazdasági Kft.-nek tavaly decemberben 51, idén novemberben 55 millióval tartoztak ügyfelei. A szemétszállítás kötelezően igénybe veendő közszolgáltatás, díja adók módjára behajtható. - Idén 1157 esetben fordultunk a település jegyzőjéhez magánszemélyek tartóit' önkormányzat családvédelmi osztályán átlagosan 400- 450 adósságkezelési ügy van folyamatban. Szociálisan rászorulók igényelhetik, akiknek tartozása minimum 50 ezer, maximum 300 ezer forint, illetve hat hónapon túl fennáll. zása kapcsán. Lakossági ügyfeleink száma közel húszezer, a tartozók száma viszonylag alacsony - nyilatkozta Csongor Attila, a hulladékgazdálkodási részleg vezetője. - Jelentős viszont a társasházak tartozása, jelenleg 25 millió forint. Akad társasház, melynek 2 millió forint a hátraléka.- Kinüévőségünk az előző évihez képest növekedett, országos összehasonlításban azonban kedvező, és kezelhető mértékű - mondta el Tokovics Klára, a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. gazdasági igazgatója. - November végén 2,5 ezer távhőfo- gyasztónak volt lejárt tartozása a közel 12 ezerből. Kilencven százalékban ez 100 ezer forint alatti hátralékot jelent, 103 ügyfél tartozik 200 ezer forint feletti ősz- szeggel. A lejárt tartozások összege meghaladja a 98 millió forintot, ami ló százalékkal több a tavalyinál. Több mint hétezer fogyasztónak egyetlen hónapban sem volt elmaradása. A távhőszolgáltató idén 5330 fizetési felhívást, 1249 fizetési felszólítást postázott, és 308 alkalommal kezdeményezett fizetési meghagyásos eljárást. Bírósági végrehajtást 206 esetben indítottak idén. Rászorulók igényelhetik az adósságkezelést Közüzemi satuban hazánkban jelenleg több mint egymillió fogyasztónak van jelentősebb közüzemi tartozása. Számomra ez megnyugtató. Mármint hogy nem vagyok egyedül azzal a kényszerű szerencsejátékkal, melyet magam is gyakorta játszom: a számlasakkozással. Pedig nem élek segélyből, és munkanélküli sem vagyok. Viszont egyedül, egy keresetből nevelem gyerkőceimet. így egy jövedelmet kell(ene) beosztanom úgy, hogy jusson mindenre: lakáshitelre, rezsire, (gáz, villany, víz, közös költség, biztosítás), a gyerekek Iskolai-óvodai étkeztetésére, élelmiszerre, ruházkodásra - csak hogy az alapvető kiadásokat említsem. szégyen vagy sem, bizony, van olyan hónap, amikor nekem sem megy minden. Soha nem voltam jó matekos, de azt még én is tudom: ha X-1 érme van a zsebemben, nem tudok belőle X-et kifizetni. Ilyenkor osztok-szor- zok, kalkulálok, majd meghozom a döntést: melyik szolgáltató várhat, hány sárga csekk marad ki a befize- tendők közül. nem kell ahhoz „hivatalosan” szegénynek, leszázalékoltnak vagy éppen kisnyugdíjasnak lenni, hogy hónapról hónapra közüzemi kutyaszorítóban érezze magát az ember. Elég, ha bármilyen okból egyedül marad, vagy - mondjuk - a társ fizetése kiesik a családi bevételből. így van ezzel mostanság két barátnőm is: egyikük párjának hónapok óta nincs munkája, a másik házaspárnál október óta nem tud teljes fizetést adni a férj munkáltatója. Karácsonyi „meglepetésként” éppen az ünnepek előtt kapcsolták ki náluk a villanyt. Valahogy nem volt kedvük röhögni. Hiába mondta meg a tutit anno Hofi Géza: „Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek...” Jövőre változik a mezőőri járulék dunavecse A földtulajdono- sok jövőre is aranykorona-érték szerint fizetik a mezőőri járulékot, azonban annak mértéke változik. Ugyanis annyiszor 82 forintot kell fizetniük, ahány aranykoronaértékű a mezőgazdasági művelésű földterület. (M. J.) Óévi és újévi hálaadás Kalocsa A Kalocsai Református Egyházközség december 31-én 16 órakor óévi hálaadó istentiszteletére várja híveit. Az új esztendő első, űrvacsoraosztással egybekötött istentisztelete másnap, délelőtt 10 órától lesz. (szbz) Bátyus bálon mulatnak kunszentmiklós December 31-én bátyus bállal ünnepük a naptár fordulóját a tass- kertesi régi iskola épületében, este 7 órától. (M. J.) Autóbusznak rohant a Seat, utasa meghalt csólyospálos Egy fiatalember a helyszínen életét vesztette, mikor az autó, melyben utasként ült, nekicsapódott egy szemből érkező busznak a település határában. A baleset hétfő délután fél hatkor történt a Kiskunmajsa és Szeged közötti úton. A Seat, melyet egy fiatalember vezetett, megcsúszott az úton, majd többször megpördülve nekicsapódott a szemből érkező autóbusznak. Az ütközés során az anyósülésen ülő 27 éves kiskunmajsai fiatalember olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A személyautó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett, a buszon senkinek nem esett baja. Ablakot tört, aranyat vitt dunavecse Arany ékszereket lopott ismeretlen tolvaj egy Városkert utcai házból. A tettes az ablakot betörve jutott a lakásba. A tulajdonos kára 300 ezer forint. További hírek a BA0N.hu hírportálon Egyre többen tartoznak bács-kiskun Ismét nőtt a közműszolgáltató cégek kintlévősége Önként jelentkezett a gázoló kecskémét/tiszakécske Indítványozzák a letartóztatását Nem kevesen kételkednek Tisza- kécskén abban, hogy valóban a közismert, tehetős vállalkozó, B. Géza felesége vezette vasárnap hajnalban a halálos balesetet okozó BMW személyautót. December 26-án Tiszakécske és Kerekdomb között gázolta el az út szélén tartózkodó, 40 éves K. Gézát a személyautó. A férfi azonnal életét vesztette. A balesetet okozó BMW - amelyben a szemtanúk szerint B. Géza utas volt, 32 esztendős felesége, B. Tünde pedig a volán mögött ült - megállt. A mentők kiérkezésekor a nő még a helyszínen tartózkodott, ám a rendőröket már nem várta meg. Elhagyta a helyszínt. Ezért a közlekedési rendőrök csak a helyszínen maradt férjet tudták kihallgatni, a nőt pedig hétfő délutánig keresték, amikor is önként bement a kecskeméti rendőrkapitányságra B. Tünde. ■ A mentőket még megvárta, a rendőröket már nem.- Halált okozó közúti baleset okozása miatt, gyanúsítottként hallgattuk ki. Őrizetbe vettük, és kezdeményeztük az előzetes letartóztatását - mondta Nyíkos Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ügyészség várhatóan indítványozni fogja az asszony előzetes letartóztatását. Amenynyiben ez valóban így lesz, akkor szerdán vagy legkésőbb csütörtökön állítják majd a nyomozási bíró elé. A Petőfi Népe hírportálján, a BA0N.hu-n eközben megindultak a találgatások. A hozzászólók egy része azt feltételezi, hogy azért hagyta el a helyszínt az asszony, mert ittas volt. Mások pedig úgy gondolják, hogy valójában nem ő, hanem a férje vezetett.- Az eljárás feladata, hogy tényszerűen megállapítsuk, mi történt. Ez pedig természetesen minden körülményre ki fog majd terjedni - mondta az olvasói találgatásokra reagálva Nyíkos Tamás. ■ N. N. M. HIRDETÉS MOST HÉJ «M ®fe llfflll Ha Ön már előfizetője lapunknak, fizessen elő egy hónappal hosszabb időszakot jelenlegi előfizetésénél és mi megajándékozzuk Önt 2 db fürdöbelépöjeggyel a tiszakécskei vagy a kiskunhalasi Termálfürdőbe. parti--Strand és Termálfürdő MPING E i I .. me ghosszabbíthatja: az ingyenes 80/480-756-os számon, e-mailben: ferjesztes@petofinepe.hu személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőinél vagy a kiadóban 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6. r<................................................................................... Meghosszabítom a Petőfi Népe + Vasárnapi Petőfi Népe előfizetésem 1 hónappal és kérem a: 2 db tiszakécskei fürdőbelépőjegyet 2 db kiskunhalasi (ürdőbelépőjegyet Név:........................................................................................................ Cim: MAGYARVÁRI ANNAMÁRIA