Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-29 / 302. szám
fyr/cdá Vfy/riceMtet mm Két PÁR CIPŐ, KORCSOLYA, Sícipó vásárlása eseten AZ OLCSÓBBAT FELÁRON adjuk. A DUNA-TISZA KÖZE NAPILAPJA 2010. DECEMBER 29., SZERDA UXV. ÉVFOLYAM, 302. SZÁM, ARA: 130 FT, ELŐFIZETVE: 96 FT ESTE ► 10. OLDAL TÖMÖR A GYÖNYÖR A megyében Pálmonostorán, Solton és Tiszakécskén van harmadfokú belvízvédelmi készültség, másodfokú pedig Gátéron és Szalkszentmár- tonban. A szakemberek úgy döntöttek: a Dongér-csatorna mellett három szükségtározót alakítanak ki. ► 2. OLDAL Egy pillanat, és árokban van az autó Az elmúlt napokban Bács-Kis- kunban is sok jármű került az árokba a havas, jeges utakról. A rendőrök évek óta tapasztalják, hogy az első hó miatt - ez idén télen néhány hete volt - óvatosabbak lesznek a járművezetők. Majd ahogy megyünk a télbe, egyre bátrabbakká válnak egyesek. Ilyenkor történnek a tragédiák. ► 5. oldal Azt már tudják, hogy mi nem lesz. ► 4. OLDAL LAPSZÉL Idén is nőtt a közüzemi számlákat nem fizető háztartások száma. A Bácsvíz Zrt. kintlévősége 450-500 millió forint, ami az alaptevékenységükből származó éves árbevételük tíz százaléka. A kecskeméti KIK- FOR Kft.-nél is nőtt a lakossági tartozás. A tervezett díjbevételnek nagyjából 10 százaléka a kintlévőség. Az önkormányzati bérlakásban élők tíz százaléka halmozott fel 1 -4 havi díjhátralékot. Ebből minden tizedik érintett notórius nem fizető. A Kecskeméti Városgazdasági Kft.-nek tavaly decemberben 51, idén novemberben 55 millióval tartoztak ügyfelei. ► 3. oldal Önvédelemből ejtett vágást a férfi nyakán Megegyeztek Kekezoviccsal Tegnap megegyezés született Marinko Kekezovics és a Pajor Pálinka Kecskemét SE vezetői között. ► 15. oldal Most elmarad a felújítás miff Mit mutat a vízóra? Az emberek többsége megpróbál - akár erején felül is - minden számlát kifizetni ELIZABETH CUVEE késői szüretelésű bor 2000 Ft helyett most 1500 FL*| rendelhető azonnali házhozszállítással: infovonal: 06-20/317-6059 info@birkaspinceszet.hu A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁJA JANUÁR 3-ÁTÓL a Kossuth u. 3. alatt működik. Tel: 76/433-308 EGY PERCBEN Egyre többen tartoznak BÁcsTasKUN Ismét nőtt a közműszolgáltató cégek kintlévősége A belvíz miatt három tározót alakítanak ki a Dongér mellett ÍGY ADÓZUNK 2011-BEN: EGYKULCSOS SZIA, CSALÁDI KEDVEZMÉNY, ÁTALAKUL A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁS ADÓJA , „ 0l0Al TAGDÍJAT KELI MAJD FIZETNI A BAJAI KÖNYVTÁRBAN ► 4. OLDAL A washingtoni bíróságon nemi erőszak vádjával indul eljárás az 52 éves David Copperfield ellen, aki halállal fenyegetett meg egy 22 éves nőt a saját privát szigetén, ha nem fekszik le vele. Ez az illuzionista nekem azóta gyanús, mióta eltüntetett egy repülőgépet. Ha jobban a körmére néznek, még az is kiderülhet: ő tüntette el az éterből Mong Attila hangját is. - aha E LAPSZÁMUNK VEZETŐ SZERKESZTŐJE: Mihályka Gyula s KÖZÖSSÉGI ÉS hírportálunk: BAQN.hu Telefon: 06-80/480-756 1 0 3 0 2 Felügyelet alá helyezték a „Jógazdát” pszáf-döntés Egyelőre hitelt sem nyújthat a takarékpénztár Felügyeleti biztosokat rendelt ki a kecskeméti kirendeltséggel is rendelkező „Jógazda” Szövetkezeti Takarékpénztárhoz hat hónapra a PSZÁF. Ezalatt a biztosokkal közösen gyakorolja az igazgatóság a jogait és kötelezettségeit, közös cégjegyzésre jogosultak. A felügyelet - a tilalom feloldásáig, de legfeljebb egy évre - megtiltotta, hogy a takarékpénztár hitel- és pénzkölcsönt nyújtson, vagy az azokkal kapcsolatos határidőket meghosszabbítsa, pénzügyi szolgáltatást közvetítsen, részjegyeket fizessen vissza, és a biztosok írásos engedélye nélkül kötelezettségeket vállaljon. ■ MTI Csukló- és lábtörések a jeges járdákon Kecskemét Hétfő délutántól kedd reggelig hatvan sérültet láttak el A jeges eső és a hó miatt a kecskeméti megyei kórház traumatológiai ambulanciáján megnövekedett a betegforgalom. December 24-26. között kilenc olyan beteg érkezett, akiket műteni kellett. A hétvége óta ficammal, zúzódásos sérülésekkel, boka- és csuklósérüléssel is sok beteg jelentkezett. Dr. Tege Antal, a traumatológiai ambulancia vezető főorvosa elmondta: hétfő délutántól kedd reggelig hatvan sérültet láttak el. Az esetek többsége végtagsérülés, csukló- és lábtörés volt, de akadt két bordatöréses eset is, és néhány fejsérülés. A hó alatt sok helyen jeges a járda, érdemes óvatosan közlekedni. Az elmúlt napokban megemelkedett a gyerekeket ért szánkóbalesetek száma is. ■ M. A. Egy nő miatt két, egymásnak késsel eső kalocsai férfi közül csak a támadó lett vádlott, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A könnyebben sérült megtámadott csak tanú lesz, mivel jogos önvédelemből ragadott kést. ► 2. oldal Tiszakécske felbolydult: ki a gázoló? Nem kevesen kételkednek Tiszakécskén abban, hogy valóban a közismert, tehetős vállalkozó, B. Géza felesége vezette vasárnap hajnalban a halálos balesetet okozó BMW személyautót. Az asszony előzetes letartóztatásáról még nincs döntés. ► 3. oldal