Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-28 / 301. szám

2 ami MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 28., KEDD MM—Mnaag—S— Ki ismeri meg a neppert? kecskeméti piactér Tíz árus közül kilencen őstermelők A friss zöldséget, gyümölcsöt hozó őstermelők fél áron kapják az árushelyet a csarnokban Az üzemanyagárak miatt emelkedik a szemétszállítás díja Kalocsán Január elsejétől 8 százalékkal emelkedik a szemétszállítási díj Kalocsán. A képviselő-tes­tület tagjai közül volt ugyan, aki nem értett ezzel egyet, a többség mégis az emelés mel­lett voksolt. A Városi Kommu­nális Intézmény az üzemanyag fokozatos és drasztikus drágu­lásával, a megnövekedett EU-s elvárásokkal, illetve azzal indo­kolta a lépést, hogy a helyi hul­ladékátrakó telepről az össze- tömörített kommunális hulla­dék Vaskútra szállítása jelen­tős pluszköltséget ró az intéz­ményre. Loibl László ugyan módosító javaslatot terjesztett a városvezetők elé, melyben a hatszázalékos emelést támo­gatta, javaslatát azonban nem fogadta el a testület. Ennek fényében januártól az egyfős háztartások 281 forint helyett 305-öt, a kétfős háztar­tások 424 helyett 456 forintot fizetnek majd, míg ahol hár­man vagy annál többen laknak, 497 forintról 536-ra emelkedik ürítésenként a szemétszállítás díja. ■ szbz Táppal és szemes takarmánnyal etetik az őzeket ► Folytatás az 1. oldalról Cseh István vadászmester és Seres Tamás vadőr a tegnapi ete­tés alkalmával elmondta: heten­te kétszer visznek eleséget,'íő- leg kukoricadarát és tápot az ál­latoknak. Egy-egy hét alatt úgy 15-20 mázsát szórnak ki a kü­lönböző nagyságú etetőkbe. A mostani havas viszonyok között fontos táplálék ez az őzeknek, mert a hó alatt nem tudják felku­tatni a számukra szükséges ele­delt. Valamennyi etetőnél fellel­hető volt az állatok nyoma. Apróvadból, nyálból és fácán­ból viszont kevés van a terüle­ten, de - véleményük szerint - ez országos probléma. Az őzállo­mányra azonban nagyon büsz­kék. Ebből van ugyanis a fő be­vételi forrásuk. Az őzbakok kilö­vésére nemcsak az ország kü­lönböző részeiről, de a határon túlról is érkeznek vadászok, akik jó pénz fizetnek érte. ■ Szentirmay Tamás Nepperek uralják a kecs­keméti piacteret, az őster­melők lassan kiszorulnak onnan. Ezt mondják egyes őstermelők. A Piac- és Vásárigazgatóság vi­szont éppen az ellenkező­jét bizonygatja: náluk minden tíz árus közül ki­lencen őstermelők. Miklay Jenő _______________- Tapasztalataink szeriht ná­lunk többnyire az alkalomszerű­en bejáró őstermelők elégedetle­nek a helyfoglalással. Természe­tesen mindenki jól láthatóan szeretne kipakolni, ám épp az ilyen helyeket stabilan bérlik mások. Tehát akik nem váltanak árushelyet, csak oda telepedhet­Ez idő tájt több százra tehető a számuk azoknak a nagykőrösi háztartásoknak, amelyek vala­milyen közüzemi díjjal tartoz­nak hónapok óta a városi köz­nek, ahová éppen tudnak. E te­kintetben akkor tesz kivételt rendtartásunk, amikor a bérlő a nyitást követő egy órán belül nem rakodik ki. Ebben az eset­ben bármely árus elfoglalhatja helyét azon a napon. Evek óta nem fordult elő, hogy őstermelő árushely nélkül maradt volna, még akkor sem, amikor a sza­badtéri piac megtelik, a csarnok­ban ugyanis mindig van hely, még a legnagyobb nyári szezon­ban is - reagált az őstermelői ki­fogásokra Kun István, a Piac- és Vásárigazgatóság vezetője. Az igazgatóság nyilvántartása szerint a belső és a külső piactér árushelyeit bérlő, összesen mintegy 400 árus 90 százaléka őstermelő, a kisebb hányadban lévők a kereskedők. Eszerint az arány pontosan fordítottja an­szolgáltatónak. Az önkormány­zat a közalapítványán keresztül egyszeri adósságkezelési szoci­ális segéllyel próbálja rendezni a hátralékosok pénzügyeit. nak, mint amit a lapunkat infor­máló őstermelők tudni vélnek. Mi hát a valóság? Az APEH tud­ná megmondani.- A piactéren azok kapnak árushelyet, akik vagy vállalko­zói engedélyt mutatnak fel, vagy őstermelői igazolványt. Az utób­bihoz elkérjük a földtulajdoni la­pot is. Ennyi a hatáskörünk. Azt megállapítani, hogy tényleg ős- termelő-e az őstermelő, vagy esetleg viszonteladásból él, az adóhatóság jogköre. Olyasmiről van tudomásunk, hogy égyik- másik termesztő vásárlással ki­egészíti árukészletét azért, hogy nagyobb választékkal jelenhes­sen meg. Őket én nem nevez­ném neppereknek. Más körül­mény az, amikor, mondjuk, vala­ki marokkói paprikát árul. Az őstermelők fel is hívják figyel­Azok pályázhatnak a támoga­tásra, akik legalább 5 ezer fo­rint közüzemi díjjal vannak el­maradva, és vállalják, hogy a kérdéses összeg legalább 30 műnket az ilyen portékára. A ná­lunk is termeszthető zöldség-, gyümölcsfélék származási he­lyét azonban mi nem állapíthat­juk meg, csakis a szakértők. Ter­mészetesen azt nem nézzük in­tézkedés nélkül, ha valaki őster­melői igazolvány birtokában dé­ligyümölcsöt rak a pultra. Ösz- szességében azt mondhatom: a piactéri rendtartás inkább pár­tolja az őstermelőket, semmint ellenükre lenne. Példa lehet er­re az is, hogy a friss zöldséget- gyümölcsöt felhozók a csarnok­ban télen-nyáron fél áron kap­nak árushelyet. Sőt még takaró­kat is adtunk nekik térítésmen­tesen portékájuk lefedéséhez. Rágalom az az állítás, miszerint kiszorulnának a piactérről - ösz- szegezte az igazgatóság állás­pontját Kun István. százalékát biztosítják, így a na­gyobb részt kifizeti az alapít­vány. Az érdekeltek jövő év ja­nuár 28-áig kérhetik ezt a se­gítséget. ■ M. J. Vezetőcsere a hivatalnál bács-kískun Nyugdíjba vo­nul, így január elsejétől már nem Illés Tiborné igazgatja a kecskeméti központtal működő Bács-Kiskun Me­gyei Igazságügyi Hivatalt. Utódja még nem ismert, ide­iglenesen dr. Gergely Sán­dor igazgatóhelyettes, a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat ve­zetője látja el az igazgatói teendőket. Jövőre az igaz­ságügyi hivatal is integráló­dik az újonnan felálló me­gyei kormányhivatalba, új vezetőjét előreláthatóan feb­ruárban nevezik ki. (P. Zs.) Feldíszített eledel a ketrecekbe kecskémét Nem csendesül el az élet a kecskeméti Va­daskertben a két ünnep kö­zött. Ma rendezik meg az ál­latok karácsonyát: a téli ál­mot nem alvó lakók ked­venc eledelüket kapják meg az ünnephez méltó tálalás­ban. A látványetetés 11 óra­kor kezdődik. (R. J.) Egérhad a könyvtárban Kecskemét Mától három na­pon át játékos délelőttre vár­ják a gyerekeket a kecske­méti Katona József Könyv­tárba. A december a gyere­kek hónapja a könyvtárban, ahol naponta tartanak érde­kes programokat. A rendez­vénysor utolsó alkalmai lesznek az Egér a könyvtár­ban című délelőtti találko­zók. (P. &:) Végigmentek a garázssoron Kalocsa Jó néhány garázst feltörtek karácsony első napján Kalocsán, a Gombo­lyagi út mentén lévő ga­rázssoron. A helyszíni szemle során kiderült, hogy négy garázsról levágták a lakatot, négy másikat pe­dig megpróbáltak felfeszí­teni. Hogy mi tűnt el, és mindaz milyen értéket kép­visel, addig nem tudja a rendőrség megmondani, amíg a sértettek felkutatá­sa folyik, (szbz) További hírek a BAON.hll hírportálon Segítség a számla kiegyenlítéséhez tartozás Szociális segélyt ad az önkormányzat az alapítványán keresztül HIRDETÉS Minden kedves vevőnknek- ■; Hofdoß Új “Évet kpánunklj tW Tophús.hu KftJíW; a Dobó krt. 11. szám alatt. ™ Boltjainkban kizárólag magyar hús kapható! Sertés, marha, borjú, bárány, baromfi teljes választók, házi füstöltek. 2010. 12. 29. (szerda); Sertés darálthús 629 Ft/kg Bőrös comb 699 Ft/kg Májas hurka 699 Ft/kg Véres hurka 699 Ft/kg Házias hagyományosan füstölt csülök 899 Ft/kg Hartal házi disznósajt 799 Ft/kg 2010.12. 30. (csütörtök); Bőrös lapocka 629 Ft/kg Házi füstölt szalonna 649 Ft/kg Házi tepertő 999 Ft/kg Házi sertés zsír 299 Ft/db Házi füstölt borda 399 Ft/kg Hartai paraszt kolbász 1799 Ft/kg Frankfurti virsli 699 Ft/kg h_________________________r 2011. januártól finomabbnál, finomabb frissensült kínálattal várjuk. Nyitva: Kedd-csütörtök: 7-17, Péntek: 7-12 Telefon: 06-70/332-6536 Étkezési utalványt elfogadunk. Kínálatunkról érdeklődhet a www.tophus.hu-n Nem volt krízishívás az ünnepek idején Kecskeméti önkéntesek ügyeltek szenteste éjszakáján, valamint karácsony első napján a Lelki El­sősegély Telefonszolgálat (LET) vonalainál. Sem hozzájuk, sem a többi szolgálathoz nem futott be krízishívás, mentőt senkihez sem kellett riasztani az ünnepek alatt.- December 24-én néma volt a segélyhívó Kecskeméten. Ez a le­hető legrosszabb, mert nem azt jelenti, hogy senki sem szorul lel­ki támaszra, sokkal inkább azt, hogy a bajban lévőknek nem ju­tott eszükbe segítséget kérni - összegezte a hétvége tapasztala­tait Farkas Éva pszichológus, a kecskeméti LET vezetője. Az ünnepnapi ügyelet mozgal­masabban telt. Hívta a segélyvo­nalat ágyhoz kötött beteg, kará­csonyi ajándékában csalódott ka­masz, családi gondoktól szenve­dő édesanya. Néhány éve egy ma­gányos hölgy karácsonyi műsort adott telefonon az ügyelőnek. Egy másik hívó szívküldit kért a kecs­keméti önkénteseknek, és kará­csony napján tárcsázta a szolgá­latot, hogy kapcsolják be a rádiót. A korábbiaktól eltérően idén karácsonykor nem lehetett mo­biltelefonról ingyenesen hívni a segélyvonalat. Nem volt rá pénz, mivel éppen év végén vontak el forrást a szolgálatoktól. Tavaly és tavalyelőtt harmadával több hí­vást fogadtak az ügyelők ország­szerte az ünnepi ingyenes idő­szakban. ■ P. Zs. Akadálytalan Eseménytelen ünnep után a gimnáziumba 3 HÓ OkOZOtt gondokät Befejeződött a kalocsai Szent Ist­ván Gimnázium épületében a ré­gi iskola ősszel kezdődött aka­dálymentesítése, melynek kere­tében nem csak liftet és rámpákat építettek be, de az akadálymentes vizesblokkok is elkészültek min­den emeleten. A beruházást, melyre az uniós szabályok is kö­telezik az intézeteket, egy pályá­zatnak köszönhetően tüdta meg­valósítani a város, melynek veze­tése törekszik arra, hogy minél több tanintézet akadálymentessé váljon, legyen az óvoda, általános vagy középiskola. Kalocsán már csak egy-két olyan intézmény van, amely eddig kimaradt a programból, de hamarosan ezek is sorra kerülnek. ■ szbz Kiskunhalason az ünnepek alatt csaknem 20 százalékkal több ri­asztás érkezett a mentőkhöz, mint egy átlagos hétköznapon - tudtuk meg a mentőállomás ügyeletesétől. Főként a belgyó­gyászati betegségekben szenve­dő betegeket viselte meg a kará­csony környékén a térség fölé ér­kező front, de kirívó esetről nem tudnak beszámolni a halasi mentők. A karácsonyi hóesés következ­tében síkossá vált utak hatása egyelőre nem mutatkozik a men­tőknél. Noha Halas környékén az elmúlt két napban több kocca­násos baleset is történt, ezek sze­rencsére nem jártak személyi sérülésekkel. A halasi tűzoltókat egy tompái kandallótűzhöz riasz­tották karácsony napján. A helyszínre érkező lánglovagok hamar megfékezték a tüzet, személyi sérülés nem történt. A tűzoltók számára a szombat óta a térségre hulló hó okoz in­kább kihívást ezekben a na­pokban: több, a jeges úton sze­rencsétlenül járt autóst csak a műszaki mentőknek sikerül kihúzniuk az árokból. A lehul­lott hó a hónapok óta fennálló belvízhelyzetnek sem tett jót, így a tűzoltóknak újra elő kel­lett venniük a szivattyúkat, hogy vízmentesítsenek egy- egy pincét. ■ Zsámbóki Dóra

Next

/
Thumbnails
Contents