Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-24 / 299. szám
7 2010. DECEMBER 24., PÉNTEK GAZDASÁG Német cipők Csengerről számos kft. A tűzeset után talpra állt és bővíti kapacitását A szélsőségesen éles versenyben muszáj előremenekülni, hiszen csak megfelelő állománnyal és korszerű gépekkel lehet egy cég eredményes a piacon Panaszt tettem, intézkednek az ügyemben segítség Olvasónk mobil- szolgáltatója olyan költséget számolt fel az úrnak, amely mögött nem volt szolgáltatás. Az úr panaszával a fogyasztóvédelemhez fordult. Olvasónkat kellemes csalódás érte, mert a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megyei kirendeltsége azonnal megindította az eljárást, amiről az urat értesítették is. Olvasónk azért osztotta meg lapunkkal tapasztalatát, hogy jelezze: jó érzés, hogy „ebben a zavaros világban” valami működik, azaz egy hivatal teszi a dolgát. A történethez hozzátartozik, hogy a fogyasztóvédelmet ezúttal valóban olyan problémával keresték meg, amelyben tud intézkedni. Mint azt már többször megírtuk, az NFH-val szembeni elégedetlenség egyik fő oka, hogy a panaszos esetek többsége nem az ő hatáskörébe tartozik. (Ilyenek például a minőségi kifogások.) A hír- és távközlési szolgáltatókkal való problémákat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a korábbi Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) is vizsgálja. A www.nmhh.hu honlapon bőséges információt lehet róluk, valamint az általuk nyújtott számos segítségről találni. A reklamációkat az info@nmhh.hu e-mail címen fogadják, és azokat ígéretük szerint minden esetben meg is válaszolják. Központi elérhetőségük: 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Levelezési cím: 1525 Budapest Pf. 75. Fontos intézmény a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője (HFJK). Tisztét Takács Péter tölti be. Ő elérhető az 1525 Budapest Pf. 75. címen vagy a (06-1) 457-7141 telefonszámon, illetve a (06-1) 457-7105 faxszámon. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Németország túl van a válság nagyján, ezért jelentősen nőtt a csengeri Szamos Cipőipari Kft. rendelésállománya. Emiatt szükségessé vált a raktár- csarnok bővítése, és január végére készül el az épülő 1800 négyzetméteres új termelőüzem. Demeter Kálmán A román határ közelében működő cég a Gazdasági operatív program hátrányos helyzetű kistérségek számára kiírt pályázatán az egymilliárd forintot meghaladó beruházási költség felét nyerte el vissza nem térítendő támogatásként. Az új üzem - négy direkt fröccsöntő gép telepítése után - márciusban kezdheti a próbatermelést, így a német Josef Seibel (JS) cégnek évek óta átlagosan évi 900 ezer pár cipőt szállító társaság jövőre 1,5 millió párra növelheti kivitelét - mondta el lapunknak a kft. fő tulajdonosa és vezetője, Juhász János. Hozzáfűzte: a termelés 60 százaléka Németországban talál gazdára, de az idén is 150 ezer párat szállít a cég az Egyesült Államokba, ahol bővül a kereslet. A negyven országban kapható Seibel cipők Csengerről Hongkongba és Új-Zélandra is eljutnak. A tavalyi negyvenfős létszám- bővítés után jövőre legalább öt- vennel növelik az alkalmazottak számát, így egy év múlva már több mint hatszáz embernek ad munkát a Szamos, amely a szintén Csßngeren működp, Josef Seibel Kft.-vel dolgozik együtt, Ez utóbbi tervezi meg és gyártatja le a Szamossal a hazánkban is forgalmazott Josef Seibel cipőket. Emellett összesen 2,5 millió darabot készíttet cseh, román és bolgár alvállalkozókkal. Attól azonban nem kell tartani, hogy elviszi Magyarországról a termelést, hiszen a Szamos telephelyén a beruházásokat is a Josef Seibel Kft. finanszírozza - hangA kft. 2007-ben saját gyerekcipőcsaláddal lépett a piacra. A 18-40-es méretben gyártott Szamos Kölyök cipőkből 2008-ban 15 ezer, tavaly 30 ezer, az idén pedig 37 ezer párat adott el a társaság a kiskereskedőknek ügynöki hálózatán keresztül. UgyanSzamos Cipőipari Kft. (MILLIÓ FORINT) ______________ 2008 2009 | Árbevétel 1271 1602 Üzemi eredmény-27 5 Adózott eredmény 138 91 Mérleg sz. eredmény 78 91 Sa|át töke 840 931 Hosszú lej. köt 0 0 Mérlegfőösszeg 1615 1641 FORRÁSOM súlyozta Juhász János. 2007 karácsonyán leégett a Szamos raktárcsarnoka, és a tűzben a kiszállításra váró negyedmillió pár cipő mellett megsemmisült a gyártási alapanyag egy része is. Akkor Carl August Seibel, a Josef Seibel Kft. tulajdonosa végig azon volt, hogy - saját erőből, a biztosítási díjból és pályázati forrásokból - újjáépítsék az üzecsak ebben az évben próbálták külföldön is bevezetni a gyerekcipőcsaládot, ám a Szamos Kft. 65 ezer eurót bukott azon, hogy romániai megrendelője csődöt jelentett. Ezért most Ukrajnában és Oroszországban próbálkozik a cég. met, és a termelés itt maradjon Magyarországon. így néhány hónap múlva 450 millió forintból 3700 négyzetméteres korszerű raktárcsarnokot építettek a gyárban. Ezt a csarnokot bővítették 1700 négyzetméterrel, 160 millió forintos ráfordítással néhány hónapja. Az elmúlt évben pedig 200 millióért korszerű gépeket telepítettek ^cipőfelsőrész-gyártó üzembe., Juhász János kiemelte: a szélsőségesen éles versenyben muszáj előremenekülnie, és ezt szolgálja az említett gépberuházás is, hiszen csak megfelelő állománnyal és korszerű gépekkel lehetnek eredményesek a piacon. A válság kitörése jócskán megnyirbálta az alacsony árréssel dolgozó cég nyereségét. Ráadásul nemhogy inflációkövetést nem tudtak érvényesíteni áraikban, hanem sok esetben a gyári árat is csökkenteni kellett, hogy megtarthassák a rendelés- állományt. Noha a mintegy 20 ezer forintba kerülő JS cipőket csak 2002 óta forgalmazzák hazánkban, a Szamos Kft. 1991-től folyamatosan a német cég beszállítója. Manapság napi négyezer párat gyártanak német megrendelésre, pedig csak 3500 fölött nem veszteséges a gyár működése. Leminősített minket a Fitch is A BBB- KATEGÓRIÁBA, egy fokozattal vágta vissza hazánk adósbesorolását a Fitch Ratings, s ehhez továbbra is negatív kilátást rendelt. A nemzetközi hitel- minősítő szerint a nyugdíj- reform visszafordítása és a középtávú költségvetési stratégia hiánya aláássa a közfinanszírozás fenntarthatóságába vetett bizalmat. Büntetőeljárás az Aeroviva ügyében A BRFK ELJÁRÁST indított az Aeroviva utazási iroda csődjével összefüggésben, okirattal való visszaélés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. Az ügyben jelenleg tanúkihallgatások vannak soron. Eddig több mint ezer ember több mint 400 kárbejelentését regisztrálták, mintegy 200 millió forint értékben. A frankfurti bank elnöke levelet írt A SZAKTÁRCA SZERINT a frankfurti Európai Központi Bank nem emelt lényegi kifogást a jegybanktörvény módosítása ellen. Szükséges a magyar szabályozást közelíteni az EU gyakorlatához. Ezért kell a T. Ház jogává tenni a monetáris taJ h nács tagjainak megválasztásai. Jean-Claude Triebet EKB-elnök levelében a jegybankárok díjazását is eurokonformnak minősíti. Trichet nem emelt kifogást Kölyöksurranók is készülnek Előnyére változik jövőre a cafeteria, persze ha élnek vele 2011 Csökken az általános adóteher, de megszűnik az internetbónusz adómentessége - Fontos a juttatás dátuma is A cafeteria világában 2011-ben a juttatások adóterhelése 25-ről 19,04 százalékra csökken. Megéri tehát bővíteni, netán újonnan bevezetni is egy hasonló szisztémát. „A munkáltató szemszögéből százegységnyi bérkifizetés a juttatás formájának függvényében jövőre 178 és 207 közötti költséget jelent, míg a cafeteria- rendszerek keretében ugyanez a mutató csupán 119 - szögezte le Gyuricsku Eszter, a Deloitte Zrt. adóigazgatója. Fontos lehet a juttatások nyújtásának dátuma is. Vagyis hogy az egyes cafeteriaelemek „átadására” a 2010. év végén vagy a 2011. évben kerül sor. Olyanra, hogy a munkáltató jobban jár akkor, ha a juttatás biztosítása már az idén megtörténik, csupán egy példa akad: az internetszolgáltatás. Itt ugyanis a jelenlegi adómentesség helyébe jövőre 19,04 százalékos adóterhelés lép. Ha tehát meg lehet oldani, hogy a jövedelem - például egyéves internet-előfizetés - megszerzésére még ebben az évben Fontosabb cafeteriaelemek Cafeteriaelem Kedvezményes adozas értékhatára Internethasználat havi 5000 forint Üdülési csekk minimálbér/év Meleg- vagy hldegétel-utalvány 18 000 forint/hó Iskolakezdési tám. a minimálbér 30 százaléka/gyermék/év Iskolarendszerű képzés költsége a minimálbér 2,5-szereséig Önkéntes köles, nyugdíjpénztárakba hozzájár. a minimálbér 50 százaléka/hó Önkéntes köles, egészségpénztárakba hozzájár. a minimálbér 30 százaléka/hó Önsegélyező pénztárakba hozzájár. a minimálbér 30 százaléka/hó Széchenyi Pihenő kártya 300 ezer forint/év Helyi utazásra szolgáló bérletsor kerüljön, a juttatás ily módon adómentessé tehető. Minden más esetben azonban kifejezetten érdemes a jövő évre halasztani a jövedelem kifizetését a számottevő adómegtakarítás végett - tanácsolja Gyuricsku Eszter. Vannak azonban kisebb szigorítások is. Az üdülési csekk csak akkor adható a munkavállaló élettársának is, ha regisztrált élettársról van szó, a helyi utazási bérletet pedig a munkáltató és nem a dolgozó nevére kell kiállítani. A Széchenyi Pihenő kártya a Deloitte tapasztalata szerint még nemigen szerepel a cégek cafeteriakínálatában, mivel az új juttatás részleteit egyelőre Az ételutalvány nagyon népszerű homály fedi. Érdemes megfontolni a munkáltató által a munkavállalónak nyújtott lakáscélú támogatás biztosítását is. 2011- től az adómentes juttatások körébe kerül 5 millió forintot nem meghaladó összegben. Megváltozik az üzleti ajándék és a reprezentáció fogalma is. A társasági adóalany által nyújtott reprezentáció és üzleti ajándék az szja szempontjából továbbra is adómentes. De az adómentesnek és üzleti ajándéknak nem minősülő ajándék, melynek értéke nem haladja meg a minimálbér egy százalékát, a kifizetőt terhelő közterhek megfizetésével adható, ha a juttatásban részesülő adatai nem ismertek. ■