Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-24 / 299. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 24., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Nincs napirenden az átadás KisKUNMAJSA Nemtetszésüket fejezték ki a tanárok és a diákok A képviselők elvetették a középiskola és a zeneiskola működtetésének átadását. Minden marad a régiben. Kalocsáról közvetítik a karácsonyi éjféli misét Az éjféli misét a kalocsai Nagy­boldogasszony érseki főszékes­egyházból közvetíti mindkét csa­tornán a Magyar Televízió szent­este. A szentmisét dr. Bábel Ba­lázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatja majd be. A televízió dön­tését a helyszín kiválasztását nagyban meghatározta az is, hogy a polgármesterek az ünnep előtt írták alá a Szentföldön a Betlehem-Kalocsa közti testvér- városi megállapodást. Az érsek szentbeszéde is e nevezetes ese­ményhez kötődik: a keresztény ember előbb ismeri Betlehem városát, mint ha földrajzból ta­nulná. A mi testvérvárosi kap­csolatunkat nem csupán két te­lepülés szimpátiája, hanem el­sősorban Jézus Krisztus adja. Ő minden ember testvére lett. Az éjféli mise közvetítését kivétele­sen a Kalocsai Fegyház és Bör­tön fogvatartottai is megnézhe­tik. ■ szbz Bevetésre kész a kiskunhalasi vízszállító Újra bevetésre kész a halasi tűz­oltók vízszállítója. Mint arról ko­rábban beszámoltunk: a speciális jármű még szeptemberben egy bócsai tanyatűzhöz vonult, ami­kor az 54-es úton egy nyomvályú az árokba kergette. A sofőrnek szerencsére pem esett tagjp- lyabb baja, de a kocsi fülkéje osz- szetört. A karosszéria más elemei nem sérültek, és a tartályautó speciális berendezéseiben sem esett kár. Most, a több hónapon át tartó javítási munkálatok után a 7 köbméteres járművet újra had­rendbe állíthatták a tűzoltók. Mint Bábud Jenő alezredes tűzol­tóparancsnoktól megtudtuk: sze­rencsére a javítás ideje alatt nem volt szükség a jármű bevetésére, de szükség esetén kölcsönkocsi­val pótolni tudták volna a vízszál­lítót. ■ zsd • A Magyar Szocialista Párt Kecskemét Városi Szervezete bé­kés karácsonyt és boldog új esz­tendőt kíván Kecskemét minden Polgárának. ▲ Mintegy száz embert vár­tak a szervezők a szerdai testületi ülésre, ahol a kép­viselők a középiskola és a zeneiskola működtetésé­nek megyei kézbe adásáról döntöttek volna. A kérdés lekerült a napirendről. Zsámbóki Dóra ,, ___________U__________,__JJ IÁI. • ■ ^.......... Le került a kískunmajsai képvi­selő-testület napirendi pontjai közül a Dózsa György Gimnázi­um, Szakközépiskola és Kollégi­um, valamint az Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény működtetésének me­gyei kézbe történő átadása. A szerdai testületi ülésre az Abonyi Henrik alpolgármester által benyújtott előterjesztés a Csökkentették a térítési díjakat és bevezették a fizetős, egynapos gyermekfelügyeletet mint szol­gáltatást a kalocsai városi böl­csődében. Az ősszel átadott, fel­újított intézményben a rekonst­rukció részeként nemrég a férő­helyek számát is megemelték. város nehézkes anyagi helyzeté­vel magyarázta a középiskola és a zeneiskola működtetésének át­adási szándékát. A közel 400, il­letve 270 diákot oktató intéz­mény pedagógusai, diákjai, az érintett szülők és az ötlettől el­zárkózó majsaiak a testületi ülé­sen jelenlétükkel kívántak tilta­kozni a lehetséges döntés ellen. Az ülés megkezdése előtt már tucatnyian várakoztak a művelő­dési ház környékén, hogy nem- Tetszésüket fejezzék ki a testület számára. A csendes demonstrá­cióra érkezők jelenléte végül okafogyottá vált, mert a napiren­di pontok megszavazásánál a testület kivette a kérdés tárgya­lását a napirendi pontok közül. A nevük elhallgatását kérő megjelentek közül többen is el­mondták: már a kérdés felmerü­Most pedig egy olyan kedvező megoldást dolgozott ki a város, amely a kisgyermekes szülők­nek és a városnak is jó. így a jö­vőben az is meg tudja majd olda­ni gyermekelhelyezési problémá­it, aki nem akarja rendszeresen bölcsődébejáratni gyermekét, de lése is komoly presztízsveszte­séggel jár az iskolák számára, amely megrendítheti az intéz­ményekben tanuló, illetve a jövő­ben felvételizni kívánó diákok bizalmát. Mint megfogalmazták: amikor utoljára, 2007-ben felme­rült a működtetés a megyének való átadása, az később meglát­szott a diákok jelentkezési ked­vén. Kidgrült: a térségben egyre népszerűbb, az utóbbi években kemény szakmai munkával ko­moly színvonal-növekedésen át­esett középiskola tanárai nem saját állásukat féltik, sokkal in­kább az intézmények ellehetet- lenedését, lassú sorvadását és a fiatalok Majsáról való elszivár­gását vizionálják akkor, amikor a működtetés megyei kézbe va­ló átadását rosszallják. Attól tar­tanak ugyanis, hogy a megyei néhány órára jól jönne a gyerek­felügyelet. Ezzel az intézmény és a város is jól jár, hiszen ideiglene­sen azokat a bölcsődei férőhelye­ket is feltölthetik és hasznossá te­hetik, melyek a betegség miatt hiányzó csemeték miatt egy-egy napra megüresednek. önkormányzat úgy kívánná ra­cionalizálni az intézmények gazdaságos működését, hogy előbb-utóbb felszámolná ezeket az iskolákat, az oda járó diá­kokat pedig Kiskunhalasra és Kiskunfélegyházára irányíta­nák át. Faludi Tamás polgármester, aki 2007-ben még képviselő­ket az iskg^ák működtetési­nek átadása mellett érvelt a tes­tületben, most meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott. Mint megkeresésünkre elmondta: Kiskunmajsán nincs „iskola­ügy”, hiszen a szerdai ülésen lekerült napirendről a felvetés. Arra a kérdésre, hogy várható­an a ciklusban még visszatér- nek-e az iskolák működtetésé­nek átadására, kijelentette: a döntés végleges. Akik a szolgáltatást, például, hivatalos ügyeik intézése miatt igénybe veszik, 115 forintos óra­díjat fizetnek majd az intéz­ménynek a szakszerű ellátásért. A kedvezményes gyermekfel­ügyeletet januártól vehetik igénybe a szülők. ■ szbz Kifizettek egy kezelést kerekegyháza Nyári Virág­ról megjelent cikkünk el­olvasása után felkereste a családot Horváth László, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szer­vezetének igazgatója. A Vöröskereszt vállalta, hogy alapítványán keresz­tül hozzájárul a gyermek­kori daganatos megbetege­déssel küzdő kislány bécsi kezeléséhez. Horváth László tájékoztatása alap­ján a szervezet már át is adta Virág édesapjának azt a több mint 150 ezer forintot, mely a kislány legutóbbi bécsi terápiájá­nak költségeit fedezi, (zsd) Újabb maratonjára készül a félegyházi futó futás Ezúttal is lefutja ka­rácsony első napján a ma­ratoni távot Nagy Sándor kiskunfélegyházi hosszú­távfutó. Ez lesz már a 25. alkalom, amikor barátaival együtt nekivág a 42 kilo­méteres távnak. A városhá­za előtti térről szombaton fél tízkor indulnak. További hírek a BAON.hll hírportálon Meghatározták a jövő esztendei kommunális adót Rendeletet hozott aTüíteli ön- kormányzat a jövő évben fize­tendő kommunális adókról. Azok mértéke más-más a la­kó- és a vállalkozásra használt ingatlanok esetében, és függ az adó mértéke attól is, hogy a település mely részén he­lyezkednek el a porták. A kül­területi ingatlanok, valamint a 30 négyzetméteresnél ki­sebb garázsok után nem kell fizetni adót. ■ Kommunális adó 2011-ben (ezer Ft/év) Lakás 6 Üres telek 6 Zártkert 4 Bolthelyiség 12 Szállásépület 12 Nem lakóépület 12 Lakásbérlemény* 6 ‘bérleti jogonként FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT Pár órára is bölcsődébe adhatók a kalocsai gyerekek MagyarBrands díjat kapott a Szobi márka újra hódít a szobi! A név egyet jelent a megbízható minőséggel, a finom ízzel és a magyar termékkel Ki ne emlékezne az 1970-es évek egyik meghatározó márkájára, a Szobi szörpre? A nyári táborok kedvence, a jaffaszörp ízét a 25-30 év felettiek szinte még ma is érzik. Az 1967-ben alapított, tradici­onális, magyar terméket gyártó üzemet és a márkát 2009-ben a Sári Tibor érdekeltségébe tarto­zó cég vásárolta meg. Az azóta eltelt időszakban a Szobi ször­pök újra megtalálhatók a boltok polcain málna, meggy, jaffa, fe­keteribiszke és bodza ízekben, valamint a hagyományos, 100%- os Szobi paradicsomlé. Vala­mennyi termék nagy népszerű­ségnek örvend a vásárlók köré­ben. 2011. év, fordulópont Az ismert szörpök jelenleg még a régi formájukban érhetők el a vásárlók számára, azonban a 2011-es év több tekintetben for­dulópont lesz a Szobi életében - mondta el Sári Tibor.- Azt szeretnénk, ha - mint ahogyan az régen is jellemző volt - mindenki ismerné a már­kát, és az a fogyasztók számára egyet jelentene a megbízható minőséggel, a finom ízzel és a magyár termékkel. Fontos szá­munkra a MagyarBrands díj, hi­szen úgy tapasztaljuk, hogy a fogyasztók számára egyre lénye­gesebb az, hogy magyar termé­ket vásároljanak. A hazai ter­Az oklevelet a MagyarBrands képviseletében Kövesdi György adta át Sári Tibor ügyvezető igazgatónak (jobbról) mék esetünkben azt jelenti, hogy a vásárlók egy olyan, 100%-ban magyar tulajdonú cégtől vásárolnak, amely Ma­gyarországon termel magyar al­kalmazottaival. A MagyarBrands díjról 2010-ben először tették külön mérlegre a magyar márkákat a Superbrands bírálói. Objektív cégadatok (tradíció, tulajdon, menedzsment, ismertség, foglal­koztatás) és a független szakem­berekből álló MagyarBrands Bi­zottság szubjektív döntése (re­putáció és identitás) alapján a Szobi Italgyártó Kft. SZOBI ter­méke igazi magyar márkának számít. Minőségi, üzleti és fo­gyasztói szempontból is érde­mesnek ítélték, hogy a top 100 fogyasztói márka egyike legyen. A szervezők a program fővéd­nöki tisztségére dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest kérték fel, aki vállalta a kezde­ményezés támogatását.- Büszkék vagyunk arra, hogy már a program első évében ma­gunkénak tudhatjuk ezt a meg­tisztelő címet, és az külön nagy öröm számunkra, hogy a 27. he­lyen áll a márka, hiszen ez azt jelzi, hogy a SZOBI a magyar vál­lalkozások méltó képviselője le­het itthon és határainkon kívül is - tette hozzá végezetül az ügy­vezető Sári Tibor. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents