Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-22 / 297. szám
mm mmmtamm Az egészségügyi törvényhez nyújtott be a kormány egy módosító indítványt, hogy leválthassák Kopits Györgyöt a Költségvetési Tanács elnöki posztjáról, amit a MÍ'ikW Metrószerelvény: nem férhet hozzá a BKV a bankgaranciához A nanterre-i bíróság keddi határozatában helytadott az Alstom kérelmének, így a BKV nem hívhatja le a 37 milliárd forintos bankgaranciát a metrókocsik után már kifizetett 50 százalékos vételárrészlet után. A fővárosi közlekedési vállalat október 20- án bejelentette, mivel a Nemzeti Közlekedési Hatóság elutasította az új metrószerelvények típusengedélyének kiadását, a közlekedési vállalat felmondja az Aktommal kötött szerződést és lehívja a gyártó által áhított előleg-visszafizetési és teljesítési garanciát. Az Alstom szerint azonban a szerződés felmondása, ezért a bankgaranciák lehívása is jogtalan. Ezért bírósághoz fordult. A franciák szerint a BKV nehéz pénzügyi helyzete miatt mondta fel a szerződést, hogy hozzáférjen a bank- garanciához. Az Alstom újra tárgyalna a magyarokkal. Tarlós István főpolgármester is úgy nyilatkozott a napokban, hogy lát reményt az ügy rendezésére. ■ Lukasenko börtönt ígér a tüntetőknek1 .. Iki. , >|p Öttől tizenöt napig terjedő elzárásra ítéltek 600 embert, akik vasárnap Alekszander Lukasenko elnök újraválasztása ellen tüntettek a fehérorosz főváros, Minszk központjában. Több embert, köztük a külföldi újságírókat, a kiskorúakat, többgyermekes szülőket szabadon engedtek. Lukasenko a vandáloknak nevezett ellenzékieket börtönbe zárná. Kilenc ellenzéki ellenfele közül hetet vett őrizetbe a rendőrség. Hugo Chávez venezuelai államfő „nagy formátumú európai vezetőnek” nevezte fehérorosz kollégáját, s „testvéri szövetségesnek” Fehéroroszországot. Ahmadinezsád iráni elnök szerint ez az elnökválasztás a „hatalmas fehérorosz nép dicsőséges történelmében újabb aranyfejezetet nyit meg”. ■ Jókora veszteséggel zárhat a MÁV Herman Van Rompuy, az unió elnöke és Orbán Viktor. Egyetértettek abban is, hogy Horvátország csatlakozási ügye ígéretesen alakul Segítene az unión a bővítés eu-elnökség Orbán: Válságkezelésben a magyarok a legjobbak Magyarország jól felkészült az uniós elnökség ellátására - mondta Herman Van Rompuy, miután Orbán Viktorral tárgyalt. Éber Sándor ti ujj „Vissza szeretnénk szerezni az EU számára a bővítés lendületét” - hangoztatta tegnap Orbán Viktor, miután Budapesten találkozott Herman Van Rompuyjal, az Európai Tanács (ET) elnökével. A magyar kormányfő szerint a bővítés a belső ügyek megoldását is segíti, mert aki bővít, gyarapít, hisz a saját jövőjében, és az uniónak ma leginkább arra van szüksége, hogy erősen higgyen a saját lehetőségeiben. Orbán úgy vélte, az EU párját ritkítóan nehéz fél év előtt áll, és fél év alatt kell meghozni olyan döntéseket, amelyeket korábban évek alatt sem hoztak meg. „Ez bennünket, magyarokat a legkevésbé sem rettent vissza ettől a munkától, sőt igazából étvágyat csinál hozzá” - hangoztatta a miniszterelnök, aki szerint válságkezelésben a magyarok a legjobbak. Orbán a tárgyaláson Rompuyjal tisztázta a következő fél év pontos menetrendjét. Véleményük szerint a februári energetikai csúcstalálkozóval kapcsolatban, valamint a lisszaboni szjefződés módosításának ügyében képesek lesznek limitált szerződésmódosításra. Közel vannak ahhoz is, hogy „az utolsó vonásig” tisztázzák az európai szemeszter intézménye beindítását, amelynek értelmében a tagállamok előzetesen bemutatják az EU-nak saját költségvetési tervezetüket. A májusi, keleti partnerség csúcstalálkozójának forgatókönyve is már 90 százalékban kialakult. „Brüsszelbe mindenképpen kedvező benyomásokkal térek vissza, Magyarország jól felkészült arra, hogy 2011 első fél évében ellássa az uniós elnökséggel járó feladatokat” - mondta Rompuy. Az ET elnöke szerint az elnökség arra Is jó alkalom Magyarországnak, hogy elérje, a jövő fél év után ne mindig új tagállamként emlegessék az unióban, ahogyan azt 2004 óta teszik. Rompuy elmondta, hogy Orbánnal fontos kérdéseket tekintettek át, így például a gazdasági kormányzást vagy Horvátország csatlakozásának ügyét, amely ígéretesen alakul. Szóba kerülj ,a Duna-stratégia is, amely a régió környezeti, gazdasági és társadalmi kihívásaira igyekszik választ találni. A kül- ügyek között kiemelte a stratégiai fontosságú keleti partnerség programját, mely olyan lényeges kérdésekkel foglalkozik, mint az energia, a biztonság, a kereskedelem és a regionális együttműködés. A program csúcstalálkozóját májusban tartják Magyar- országon. Az eurózóna stabilitásának megőrzése kulcskérdés, ezért az unió valamennyi tagállama hajlandó mindent megtenni - hangoztatta Rompuy a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézete által szervezett konferencián. Az ET elnöke hangsúlyozta, minden tagállamnak be kell tartania a legszigorúbb pénzügyi kritériumokat, és az eladósodottságra megoldást kell találniuk. Martonyi: Megnyugtatni a piacokat „a közelgő uniós magyar elnökségidején a legfontosabb feladat az lesz, hogy lenyugtassuk a piacokat, túllegyünk a krízisen, és megtegyük az ehhez szükséges lépéseket” - hangoztatta a magyar delegáció brüsszeli programismertetőjén Martonyi János külügyminiszter. Ennek érdekében június végéig szeretnék megalkotni a gazdasági kormányzás erősítésére szolgáló hat jogszabályt, hogy nagyobb ellenőrzést gyakorolhasson az EU a tagállamok költségvetési politikája felett. Martonyi emellett a romák integrációját támogató európai lépések meghozatalát és a Duna régió stratégiájának elfogadását nevezte meg a legfontosabb feladatnak. A TÖBB SZÁZMILLIÁRDOS adósságot görgető MÁV Zrt. 43,1 milliárd forint veszteséggel zárja az évet - közölte Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató. Állami konszolidációra van szükség, ez 5- 8 év alatt valósulhat meg. Időben szól az MSZP MÁR TÖBB TÍZEZER aláírás gyűlt össze az MSZP „Időben szólunk” nevű petíciójához, amelyben a köztársaság alaptörvényének betartását követelik a kormánytól, mondta Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke. Házi őrjzetben Geréb Agnes megszüntették tegnap Geréb Ágnes előzetesét, házi őrizetbe helyezték a szü- lészt. A bíróság szerint már nem szükséges a kényszer- intézkedés fenntartása. Nemzeti konzultációt az új alkotmányról! A JÖVŐ Év LEGFONTOSABB feladatának tartja Lázár János az, új alkotmány elkészítését április végére. Nemzeti kQp^ultáció kell - ellenzéki részvétellel. A Fidesz frakcióvezetője nem támogatja, hogy az új alaptörvényt Ópusztaszeren írják alá, mivel a szocialista rendszerben ott ünnepelték az alkotmányt. Lázár: Ópusztaszer nem jó Hajnalban elfogadták a sokat kritizált új médiatörvényt parlament LMP: mondj on le Szalai Annamária! - A Médiatanács elnökeként részt vett a Fidesz frakcióülésén Kedd hajnalban elfogadta az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló indítványt. E jogszabály többek között szabályozza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogköreit, meghatározza a médiapiaci szereplők joga- it-kötelességeit s a szankciókat. A név szerintí szavazás kezdetén az LMP képviselői - mint tegnapi lapunkban jeleztük - leragasztották a szájukat, Szabó Rebeka és Schering Gábor pedig „A magyar sajtószabadság élt 21 évet” feliratú transzparenst mutatott fel. A szocialista Szanyi Tibor egy szájkosarat emelt fel. Csak jelképes, látszatszerepet szán az új médiarendszer a Közszolgálati Közalapítványnak - hangoztatta tegnap Kránitz László, a testület kuratóriumának MSZP-s és Németh Vladimir, a kuratórium LMP-s tagja. Az eredeü változat szerint a köz- alapítványnak lett volna kontrollja a közmédia külső és belső gyártási összegei felett, de a végleges törvény ezt a jogot is elvonja a testülettől. Lemondásra szólította fel tegnap az LMP Szalai Annamáriát, miután a Médiatanács elnöke részt vett a Fidesz hétfői frakcióülésén, így ezzel a párt szerint megsértette a médiatörvényt, mely szerint pártpolitikai tevékenységet nem folytathatna. Az MR1 180 perc című reggeA közmédiát központosítják, lehet, hogy elég lesz csak egyetlen kamera Digitális átállás később t. ház döntése szerint 2014 végéig elhalasztják a digitális átállást, ami szembemegy az unió irányelveivel. FELFÜGGESZTETTÉK a jobbikoS Novák Előd mentelmi jogát, akit egy rendőrtiszt becsület- sértésért jelentett fel 2006-ban, mert ávósnak nevezte őt A FIDESZ LEMONDÁSRA Szólította fel Varga Lászlót, miután az MSZP-s honatya nyomdafesté két nem tűrő stílusban kifakadt: „menjetek a p-ba”. Varga azért mérgelődött, mert a sztrájktörvény vitáját hajnalban úgy zárták le, hogy többen nem szólalhattak fel. li műsorában az új médiatörvény ellen tiltakozva Mong Attila műsorvezető egy percen át nem szólalt meg. Mong ezután nem vezethet műsort, szerkesztője, Bogár Zsolt pedig nem szerkeszthet a rádióban, de újságíróként - a vizsgálat lezártáig - dolgozhatnak. Németországban a közszolgálati rádió, a Deutschlandfunk és a köztévé (ZDF) is beszámolt (2 perces riportban) a médiatörvényről. Az új törvény megszegőire „drákói pénzbüntetések” várnak, a törvénysértéseket az Orbán Viktor híveiből álló médiatanács saját belátása szerint állapíthatja meg, s aggódnak a cenzúra veszélye miatt. ■ É. S.