Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-20 / 295. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Jövőre bővítenék a köztisztasági szolgáltatásokat a dunavecseiek Jövőre többet kell fizetni Duna- vecsén a szemét és a szennyvíz szállításáért. Az új díjakat a múlt héten hagyta jóvá a városi közgyűlés azzal, hogy új közbeszerzést írnak ki a köztisztasági feladatok ellátására, mert bővíteni akarják a szolgáltatást zöldhulladék elszállításával, hulladékok szelektív gyűjtésével. Az új díjszabás szerint a szilárd hulladék elszállításának havi alapdíja 984 forint. Ez tartalmazza a rendelkezésre állási díjat és a 120, valamint a 240 literes edények havi kétszeri ürítését. A további ürítés 285, illetve 570 forintba kerül. Akik nem tudnak a szennyvízcsatornára rákötni, azoktól 1680 forintot kérnek köbméterenként a szippantásért. Akik viszont tudnának csatlakozni a kanálisra, ott 1865 forintba kerül az ürítés, a szállítási díj pedig egységesen 1200 forint (áfa nélkül). ■ M. J. Kicsi polgárok a polgármesteri hivatal vendégei Kerekegyházán korán beavatják a fiatalokat a hivatalos ügyek intézésébe. Legalábbis megmutatják nekik, hol dőlnek el a város fontos ügyei. A minap a nagy- csoportos ovisok a városházára látogattak, ahol dr. Kelemen Márki polgármester kalauzoltói,« vendégeket. A látogatás végén egy-egy várostérképet és édességet kaptak ajándékba a kicsik. A nevelők szerint hasznosak az Ilyen kirándulások, sokáig foglalkoztatja a gyerekeket, azóta is sokat kérdeznek a látottakról, hallottakról. ■ Minden kirándulással tágul a világ MiZSeí betlehem Számtalan remek tárlatot láttak már a lajosmizsei művelődési ház látogatói, de olyant keveset, mint a szemet gyönyörködtető betlehemi jászolkiállítás. A sorrendben ez már a tizedik ünnepi előadásuk a helybeli alkotóknak, akik ahányan vannak, annyiféle technikával és változatos anyagokkal dolgoznak: csuhéval, agyaggal, tűzzománccal, horgolással, varrással. Egyetlen vonatkozásban hasonlók egymáshoz: hozzátették szívüket- lelküket minden kedves figurához. Fejlesztik a diagnosztikát kunszentmiklós Eredményesebb lehet a megelőzés, a gyógyítás Ultrahangkészüléket vásárol az önkormányzat. Miklay Jenő __________ Az egészségház már korábban kapott megemelt óraszámot a diagnosztikai szolgáltatásra, de készülék hiányában nem tudták kihasználni a rendelkezésre álló időt. Egy évekkel ezelőtti sikeres pályázat eredményeként a társadalombiztosítás finanszírozza Szentmiklóson a pácienseknek az ingyenes ultrahang-diagnosztikai szolgáltatást: a korábbi heti 3 óráról, 10 órára nyílt erre lehetősége az intézménynek. Az utóbbi két évben azonban mégis megszűnt az ultrahangos diagnosztika, mert elavult a készülék, a műszert kezelő szakorvos pedig nem vállalt szakmailag felelősséget a vizsgálatokért. A helybelieknek sok kényelmetlenségük származott ebből, ugyanis Kecskemétre kellett bejárniuk a vizsgálatokra. Két hónap óta egy ingyenesen kihelyezett, úgynevezett demonstrációs készülékkel biztosítja az egészségház a szolgáltatást, de ez a műszer nem felel meg a szakorvosok igényeinek. Olyan készülékkel dolgoznának szívesen, amelyik magas színvonalon biztosítja az ultrahangszakorvos, a kardiológiai és szülész-nőgyógyász szakorvos igényeit. A fenntartó önkormányzat szűkös anyagi lehetőségeit figyelembe véve megelégednének egyetlen, de jó minőségű készülékkel is. Az ultrahang-diagnosztikában heti 10, a nőgyógyászaton heti 20, a szívultra- hang-vizsgálatokhoz minimum 4, esetenként 8 órában használnák. A városi képviselő-testület a 2010. évi költségvetésében betervezte a készülék beszerzését, a múlt héten döntöttek lízingeléséről. A szakorvosoknak legjobban megfelelő Philips HD 11 típusú készülék 44 ezer euróba kerül, az egészségügyi szakma szerint ez elég kedvező ár. A műszer pedig sokat tud. Az orvosok úgy gondolják, hogy a készüléket a has, a lágyrészek, az ízületek, a pajzsmirigy, az emlők, a nyaki és a végtagi erek vizsgálatához használva, valamint a nőgyógyászati és a szívultrahang diagnosztikájának biztosításával jelentős eredményeket érhetnek el a betegségek megelőzésében, a gyógyításban. ■ Az műszer beszerzésével sok időt és utazást takarítanak meg a szent- miklósiak. Főtéri simogató Kedves műsort szerkesztett a gyerekeknek szánt adventi szórakoztató programok közé a nagykőrösi művelődési központ. A több napig tartó főtéri előadások szereplője volt szombaton Nemes Imre, a kecskeméti Menhely az Állatokért alapítvány munkatársa. Az állatok védelméről, a róluk való gondoskodásról beszélt a fiataloknak. Vélhetően foganatja volt szavainak, mert az állatszeretet nyilvánvaló volt: a gyerekek szívéhez nőtt a menhely volt játékos lakója, Béni. Űnnepvárók családi napja fülöpháza Felköszöntötték a 101 éves Mária nénit Szombaton családi napot ünnepeltek és megtisztelték az időseket műsorral, kitűnő ebéddel Fü- löpházán, a művelődési házban. Résztvevője volt a nagy vendégségnek Iványi Antalné Mária néni is, aki néhány hét múlva tölti be 101. életévét. Korához képest jó egészségnek örvend. Ahogy világéletében mindig, most is tanyán él hozzátartozóival. Kicsi gazdaságot visz a családja kerttel, hízókkal, lovakkal. Mária néni nem kedveli a telet, mert négy fal között tartja, ezért nagyon várja már a tavaszt. Most, a találkozás örömére és a közelgő születésnapra tekintettel Balogh József polgármester köszöntötte a falu legidősebb lakóját. ■ Mária néni szerint a nyugodt, tevékeny élet a jó egészség fő feltétele HHOEQáOlHI Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat DÉL-PEST MEGYE Szerkesztő: MIKLAY JENŐ Telefon: 76/518-234 Díjazták a megye legjobb sportolóit PEST MEGYE / NAGYKŐRÖS A múlt pénteken a hagyományos Pest megyei sportkarácsony ünnepségén kitüntették a 2010. év legjobb megyei sportolóit és sport- szervezeteit. A közel félszáz díjazott között a Nagykőrös Lovas SE az Év legeredményesebb szabadidős sportszervezete, Józan Nikolett a Dalmady-iskolá- ból pedig az Év legjobb speciális sportolója címet kapta a megyei közgyűléstől. Pénz nincs a vakcinára, de felvilágosítanak kunszentmiklós Az önkormányzatnak nincs pénzügyi lehetősége a méhnyakrákot megelőző program támogatására. Több gyógyszerszállító jelentkezett az oltások megszervezésére, az egyik ajánlat szerint 1,7 millióba került volna körülbelül negyven leány egészségügyi ellátása. Pénzügyi nehézségekre hivatkozva azonban a költségekhez való hozzájárulást nem szavazta meg a városi szenátus. Ugyanakkor felkérték a helyi egészségügyi szakembereket, hogy tájékoztassák az érintett korosztályt a védőoltás beadásának fontosságáról. Iskolaotthont szerveznek az iskolában szabadszállás Jövő szeptembertől bevezetik az iskolaotthonos ellátást a helyi általános iskolában - döntött december elején a városi képviselő-testület. A településen több olyan kisgyerekes szülő él, akik távoli munkahelyükről későn érnek haza, ezért igénylik gyerekeik számára az egész napos iskolai foglalkoztatást. Fejlesztik a fizikoterápiái szakrendelés eszközeit szabadszállás Vákuumte- rápiás készülék üzembe állításával fejleszti hamarosan a fizikoterápiás szak- rendelés műszaki felszerelését az önkormányzat. A készülék megvásárlására a helyi közszolgáltató, a Gamesz biztosít forrást. Személyes felajánlással is számolhatnak: Somogyi József települési képviselő egyhavi tiszteletdíjával segíti a beszerzést. További hírek a BA0N.hu hírportálon FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE BÁCSKA KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA---------|-----------------|------|-------FE LSŐ-KISKUNSÁG ES