Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-17 / 293. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 17., PÉNTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS gyászhír „Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elveszítünk, de lesz kit örökké szeretünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIS FERENCNÉ Plánki Erzsébet kecskeméti lakos 83 éves korában hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése december 20-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHÍR 1 „Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, anyósunk, testvérünk, nászasszonyunk, rokonunk özv. HATVANI ISTVÁNNÉ Kovács Klára a Margaréta Otthon lakója, türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben, 2010. december 7-én, 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. december 20-án, du. 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. __________A gyászoló család. GY ÁSZHÍR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL-SZABÓ TIBOR kecskeméti lakos, 52 éves korában hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása december 23-án, 18.00 órakor lesz a Barátok Templomában. A gyászoló család. GYASZHÍR 1 Fájó szívvel tudatjuk, hogy KÓCS TIBOR életének 56. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. december 22-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHÍR „Nyugodj békén jó anyánk a gyászos hant alatt! Ne zavarja semmi meg síri nyugadalmadat, lelked pedig körítse nagy égi jutalom, vegyen az angyalokhoz az örök irgalom!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, anyósom Dr. KOVÁCS JENŐNÉ Dr. Fekete Mária életének 83. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2010. december 21-én, kedden 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. ___________________________________________A gyászoló család. GYÁSZHÍR ■ EMLEKEZES Fájdalommal tudatjuk, hogy HOMONAI PÁL naiv festőművész 2010. december 6-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. december 21-én (kedden), 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. SZTOJANOVICS ISTVÁN PÁL halálának 1. évfordulójára. Szerető' lánya: Liza és felesége: Edit. GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy LOBOZÁR MIHÁLY nyugalmazott honvéd őrnagy kecskeméti lakos, 80 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2010. december 23-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. MÁRKUS IMRE kerekegyházi lakos, 59 éves korában elhunyt. Temetése 2010. december 22-én, 25 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagytam szeretetem és emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték hogy a legdrágább édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, anyósunk özv. FARKAS JÓZSEFNÉ Filutás Ilona 2010. december 15-én, életének 72. évében türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2010. december 21-én, 14 órakor lesz a helvéciai temetőben. A gyászoló család. A hirdetések szövegét és képanyagai minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal APROH INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304-----------------------------------------*1116164* KE CSKEMÉT belvárosában, közös udvarban, 98 m-es, összkomfortos lakás eladó. Kisebb csere érdekel 56 m2-ig, Máriahegy, Úrihegy, Matkói úton, földhivatalban legyen jegyezve. 06-30/479-6668---------- *1117492* KE CSKEMÉT, Nyíri úton, 46 m!-es, 1,5 szobás, I. em.-i, egyedi fütéses társasházi lakás gépkocsibeállóval eladó. 06-20/493-3241------------------------------------------*1117345* KECSKEMÉTEN a Ladánybenei út mellett, 4100 m! megosztható telek, kettő lakással tu­lajdonostól eladó. 06-70/380-2144 *1117127* Kméten készpénzért saját ré­szemre vásárolnék 10 M Ft alatti lakást 06-30/958-6655 .1U7489. ALBÉRLETET KÍNÁL * Kecskemét, Juhar utcában különbejáratú bútorozott szoba kiadó. 06-20/9457-322 JÁRMŰ AUTÓBÉRLÉS! 06-30/2181-483------------------------------------------*1115826* 8 Lemezfelnik és téligumik eladók 13-16 "- ig, telepjáróra is, felszerelve is. 06-20/9552- 352------------------------------------------*1117528* NIVÁK, 88-2005-ig eladók. 06-20/562-7074------------------------------------------*1116745* SKODA Fabia 1.4-es, 8. éves eladó. 06- 20/412-9555------------------------------------------*1117007* SUZUKI Ignis Wagon, 6 év: 06-70/334-9815----------------------------------------—*1117400* UT ÁNFUTÓ friss műszakival eladó. Érd.: 06- 30/457-7007 _________GEPEK_________ MTZ 50-es pótkocsik, billenős és nem bille­nős, targonca 28-as: 06-20/4955-519--------------------------------7---------»1117357* W Stihl láncfűrész eladó. 06-30/576-1799------------------------------------------*1117388* ÁLLÁST KÍNÁL A SZÍJÁRTÓ Bt. kerekegyházi telephelyére azonnali belépéssel felvesz C és E kategóriás jogosítvánnyal, KKSZ engedéllyel, gyakorlattal rendelkező fiatal férfi gépjárművezetőt. Jelent­kezni munkaidőben: 7-16 óra között az aláb bi telefonszámon 06-30/9859-665------------------------------------------>111 EU-BAN történő munkavégzésre keresünk so fórt furgonra. Nemzetközi áruszállításban ta pasztalat szükséges! Tel.: 06-70/466-3161 —--------*------------------------------*1117536 GÉ PKOCSIVEZETŐKET keresünk nemzetközi fu varozásra, nyerges kamionra! 06-30^)531 459------------------------------------------>1117424 JUHÁSZ állás öttlakással: 06-70/334-66-51---------------------- *1117324 EK K MÉTI és környéki villanyszerelőt és segéd­munkást felveszünk. 06-30/494-7443---------------------------------—-------------------------*1117385* KOCH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephe­lyére gyakorlattal és targonca jogosítvánnyal rendelkező raktárost keres. Jelentkezéseket a 76/559-400-as telefonszámra várunk 8-16 óráig.-------------------------------------------------------------->1117519* LA J0SMIZSÉN keresünk személyszállítási munkakörbe munkatársat. Buszvezetői jogo­sítvány előny. 06-20/4001-424--------------------------------------------------------;-----*1117296* 8 Nem italozó juhászt felveszek öttlakással. 06-20/9509-508--------------------------------------------------------------*1117505* 8 Tanyára állatgondozót keresünk öttlakással. 06-30/3492-819--------------------------------------------------------------*1117307* 1 FÓ lakatos szakmunkást keresünk kecske­méti munkahelyre. 06-20/3857-657 ÁLLÁST KERES FIATALEMBER munkát keres. 06-70/316- 9275------------------------------------------*1117458* ADÁSVÉTEL Hajat vásárolnék 40 cm-től. 06- 20/261-0413 SZÉP földlabdás fenyők! 06-20/540-9285---­--------------------------------------> 1114072* 8 Új Totya kazán olcsón eladó. 06-30/9635- 296------------------------------------------*1116048* Törtarany e felvásárlás KÉSZPÉNZÉRT a legmagasabb napi áron 4800,-Ft/g* Tört ezüst: 120,-Ft/g* Zálogjegyet veszünk! Kecskemét, Malom Center, II. emelet Órasziget Nyitva: kedd-szombal 10-I8ág £ Tel.: 76/328-957; 06-30/857-2647 ‘Az árváltozás jogát fenntartjuk r— a világpiaci ártól függően. ÜDÜLÉSI utalványt veszek. 06-30/7353-331-----------------------------------------*1116127* VA DONATÚJ Robust Power súlyzós pad eladó. 76/478-131 —---------------------------------------»1117440* VÁ GOTT akác és tölgy tűzifa eladó. 2200-2000 Ft/mázsa. Érd.: 06-30/9-358-362-----------------------------------------*1092426* 2 DB német öntöttvas kályha eladó. 76/702- 496, 06-30/405-1309---------------------------------*-------->1117477* _________ÁLLAT_________ 8 Bichon H. kiskutyák eladók. 06-70/418- 5379------------------------------------------*1117517* 8 Eladó 6 db 30 kg heréit malac, feleidős vemhes koca és 15 db húsgalamb. 06- 20/506-99-90 8 Hízó és csirke eladó. 06-30/464-3010 — ---------------------------—--------*1117464* HÍZÓK e ladók félbe vágva is. 06-20/3891- 746------------------------- *1117544* 8 Hízók eladók. 06-30/506-4600------------------------------------------*1117546* 8 Hízók, malacok eladók. 06-30/323-9024----------------------------------------—*1117482* HO LSTEIN fríz bikaborjak eladók. Érd.: 06- 20/557-6707----------------------------------- *1117516* JA GD Terrier kutya eladó. 06-20/452-3476-----------------------------------------»1117315* KIS- és nagysúlyú hízók élve és hasítva, hely­be szállítva eladók. 06-20/553-7038------------------------------------------»1116569* KISSÚLYÚ hízók: 325 Ft/kg. 76/707-042-----------------------------------------*1117234* KÖ ZÉP-ÁZSIAI kutya eladó. 06-20/452-3476 — -------—----------------------------*1117315* KU KORICÁVAL hizlalt pulyka felpucolva eladó. 800 Ft/kg. Tel: 06-30/599-9277---------------------------------t--------*1117297* » Nagysúlyú hízó eladó. 06-30/261-3395------------------------------------------• 1116878* SZOPÓS borjú eladó. Érd.: 06-30/501-5645---------------------------------------—<1117534* TE HENEK, üszők, borjak, lovak, mangalicák el­adók. 06-30/922-5259------------------------------- *1116568* 8T ojótyúk eladó. 06-20/4587-187------------------------------------------* 1117485* 8 Yorki kiskutya eladó. 06-70/418-5379--------------------------- *1117517* ________OKTATÁS HÉTVÉGI Okj-s szakképzések: dajka, bölcsődei kisgyermekgondozó. Krúdy tel.: 06-30/951- 8061, 06-30/434-1350. www.krudy.org--------------------­---------------------*1113700* TA NULJON szakmát, www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkat!----------------------------------;------*1114858* VAN érettségije? Legyen GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS! Képzés távoktatásban 06- 70/424-2330------------------------------------------* 1116133* _______PÉNZPIAC_______ SZ EMÉLYI kölcsönök azonnali tanácsadása problémás ügyfeleknek is! Tel.: 06-20/44-34- 484 (ügyfélszolgálat).------------------------------------------*1116375* SZOLG ÁLTATÁS FEDÉTT lovardában lovaglás, lovas oktatás, te­rápiás lovagoltatás Lajosmizsén. Érd.: Krasnyánszki András 06-20/355-2001------------------------------------------>1117151* GYÓGYÍTÓ masszázs. 06-30/490-5111------------ *1117359* KE RESSE párját társközvetítőn keresztül! 06- 20/462-8214------------------------------------------*1117021* MASSZÁZS (gyógy, frissítő). 06-30/352-4334------------------------ *1117252* MASSZÁZS mindenkinek! 06-20/4629-269------------------------------------------»1115217* SORSFORDÍTÁS! Vegye kezébe! 06-30/255- 5220------------------------------------------*1116791* TÁRSKERESÉS ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430-----------T------------------------------*1117150* AMAZOL Társközvetítő Iroda. 06-70/575- 7800------------------------------------------*1117532* ANGYALKA ismerkedne! 06-20/2477-491--------------------;--------------,------*1114660* AZ EXTRÉM nő partnert keres 06-20/9816- 649-----:-----■------------------------------>1117310* BOMBA NO társat keres. 06-30/281-4225--------------------------------------------------------------*1117329* CSINOS 40-es várja hívásod! 06-70/5218- 710------------------------------------------*1111755* OUNDI Zsuzsi partnert keres 06-20/567- 5975-*1117149* Dúskeblű, nőiesen telt lány part­nert keres kortól függetlenül. 06- 30/617-6506 .um IGÉNYES nő partnert keres. 06-30/2754-314----------------:-------------------------»1117468* El bűvölő nő társat keres. 06- 30/634-0503 .11173a. KECSKEMÉTEN csinos 50-es masszőrhölgy partnert keres. 06-70/633-1399 Indiai gyönyörű, dúskeblű várja partnerét 06-70/2940-412 ,m7008. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik nagynéném ÖZV. BORBÉLY JÁNOS MIHÁLYNÉ Madi Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára koszorút virágot helyeztek, gyászunkban velünk együtt éreztek. Szerettei. i Vís*- - / TEMETKEZÉS ^Városgazdasági Kft. i Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 Ingyen hívható zöldszám: S 06-80/630-027 I KELLEMES nő partnert keres. 06-20/488- 1370--------------------------------------------------------------f1113382* MASSZŐR Erika társat keres. 06- 30/7202301------------------------------------------*1117017* SZÉP, csinos, ápolt, kedves, mosolygós, fi­nom, intelligens lány keres ápolt, intelligens, disztingvált viselkedésű, szimpatikus, kizáró­lag tehetős szabadidőpartnert szép, kellemes környezetbe. 06-20/355-5471---------------------- *1117531* SZ EXI Dóri partnert keres. 06-30/3193-494--------,------------------------------------------------------»1117437* 30-AS Andi partnert keres. 06-70/309-9266------------------------------------------*1117302* 50-ES nő partnert keres. 06-20/237-8960-----------------------------------------*1110096* _________UTAZÁS_________ HA JDÚSZOBOSZLÓN, a gyógyfürdő szomszéd­ságában, a Helios Hotel***-ben 6 nap/5 éj­szaka, félpanziós ellátással: 24 900 Ft/fő. Ér­deklődni: 06-52/557-697 _________VEGYES_________ KÉ MÉNYES konvektorok, 90x120-as bukó-nyí­ló ablakok eladók. 06-20/512-1294---------;--------------------------------*1116694* PO RCELÁN figurákat veszek. 06-70/930- 8160----------------------------------------—*1115150* VO LT német márkát veszek! 06-70/930-8147------------------------------------------*1113821* 1 * Petőfi Népe LAKOSSÁGI 4 4 4 X APROHIRDETESET telefonon is feladhatja munkanapokon: 8.00-16.00 óráig! 76/! 518-25Í ) VÁLLALKOZÁS RÖVIDÁRU üzlet árukészlettel, berendezéssel, esetleg bérleti joggal együtt eladó. Ár: meg­egyezés szerint Érd. 06-70/391-9947 GARAZS GARAZS 42 m’-es Kmét, Szimferopol tér 21/1. eladó. 76/443-437-------------------------------------------------------------->1117170* ME ZŐGAZDASÁG 8 Étkezési burgonya eladó. 06-20/9579-116-------------*------------------------------------------------*1117446* FÜ SZÉNA eladó. 06-30/583-2918 8 Gyökeres Bianca, Aletta 2011. őszi telepí­tésre megrendelhető. 06-70/371-7336------------------------------------------*1117275* KIS, nagysúlyú hízók eladók. 06-70/930- 9550--------------------------------------->1117370* KU KORICADARA nedves és száraz szállítva el­adó. 06-30/3303-531------------------------------------------*1117299* MTZ-80-82, JUMZ-65 traktorokat, E0-26-21 és BH-025 tolólapos árokásót veszek bármi­lyen állapotban. +36-30/99-88-777---------------------------------------p* 1117153* 8 Ő rölt paprika eladó. 2800 Ft/kg. 06- 20/441-8453 —--------------------------------------*1117503* RÉ PASZELET és farok szállítva. 06-30/3303- 531------------------------------------------* 1117299* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. • Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.450 Ft; negyedévre: 7.350 Ft; félévre: 14.700 Ft; egy évre: 29.400 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy aztík fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt„ Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents