Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-16 / 292. szám

8 M 2010. december 16. SPORT Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 Székely Ulla az év legjobbja Sí A klubnál sáfárkodhat Sáfár Tamás, egy kecskeméti születésű, korábbi válogatott sportoló vette át a Kecskemét SE marketing- és kommunikációs feladatait. Elképzeléseiről a klub honlapján beszélt.- Augusztustól dolgozom a KSE-nek külsősként, illetve a he­lyi sportéletben is tevékenyked­tem már, aminek ékes bizonyíté­ka, hogy 2003-ban én lettem Kecskeméten az Év Edzője. De­cember elsejétől főállásban és tel­jes lendülettel vetettem magam a munkába. Kiterjedt kapcsolati tő­kével rendelkezem, aminek egy kis szerencsével, és egy erős, sporthoz való kötődéssel egye­nes következménye lehet a tá­mogatói kör kiszélesítése. Nem­csak a klasszikus szponzorációra gondolok, hanem egy olyan brandmegerősödésre, ahová jó tartozni akár szponzorként, akár nézőként, akár játékosként vagy éppen portásként. Kecskeméten elkezdődött egy nagyon jó, előre­mutató sportkoncepció alapjai­nak a lerakása. Gondolok itt a Kecskeméti Sportiskola és a Kecskemét SE önkormányzatisá­gára. Mindkettő egyedülálló, és nagyon komoly lehetőségeket rejt magában, csak pár éves múltjuk miatt még nincs mögöt­tük kiépült arculati háttér. A „márka” nincs még bevezetve a piacra. Ezen szeretnék én a jövő­ben dolgozni - mondta Sáfár Ta­más, aki a Pécsi Egyetemen szer­zett testnevelő tanári diplomát. Sáfár Tamás Az idei legnagyobb siker: Székely Lilla (jobbról az első) felállhatott az Európa-bajnokság dobogójára Negyvenhat éves hagyomány, hogy hazánkban is megválaszt­ják az egyes sportágak az esz­tendő legjobbjait. Kecskemétről a Bácsvíz-KVSC uszonyos úszója, Székely Lilla lett az egyik, akit a Magyar Búvár Szakszövetség 2010 legeredményesebb női sportolójának választott. Lilla az idei évben minden ver- I senyén nyert érmet, többek kö­zött az Oroszországban meg­rendezett Európa-bajnokságon is. Két országos csúcsot is meg­döntött, így a felnőtt korosztály­ban az általa tartott négy orszá­gos rekord is jól mutatja, hogy a hazai mezőnyben egyértelmű­en ő a legkiemelkedőbb női sprinter.- Az idei év legfontosabb ver­senye egyértelműen az Európa- bajnokság volt, ahol a felkészü­lési körülményekhez képest úgy gondolom, jól tudtam telje­síteni. Összességében egy jó évet zárunk, amit, remélem, jö­vőre még jobb eredmények kö­vetnek majd. 2011-ben Kolum­biában rendezik meg a világbaj­nokságot, ahol az indulásom most még~kétséges a hatalmas részvételi költségek miatt. Re­mélem, ez a problémánk meg oldódik, a felkészülést már meg­kezdtük az alapozással. Az idén elért eredményeimben nagy szerepet játszottak támogató­ink, akik végig segítettek. Sze­retném megköszönni a támoga­tást - mondta Székely Lilla. SZÉKELY LILLA 2010-BEN ÉLÉRT LEGJOBB EREDMÉNYEI: Hazai versenyeken: 11 aranyérem Országos Bajnokság: háromszoros országos bajnok Nemzetközi versenyeken: 7 aranyérem Európa-bajnokság: egy bronzérem, két 5. hely, két 6. hely A Kecskeméti NKSE NB I/B-ben újonc női kézilabdacsapata ti­zenhárom kemény mérkőzésen van túl. A lányok a zárófor­dulóban kitűnő teljesítményt nyújtva hozták haza a két pon­tot. A kecskemétiek sorozatban négy nyertes mérkőzéssel zárták az őszi bajnoki szezont. CSORVÁS SK-KECSKEMÉTI NKSE 25-27(10-12) Csorvás, 100 néző. Vezette: Kóródi Beáta, Major Gábor KNKSE: dr. Zsoldosné - Rózsa 6, Korsós 9/2, Márki 2, Herceg 3, Mocsári 1, Horváth 1. Cserék: Fekete (k), Orell, Csatlós, Felső 1, Sári 4, Gombos, Balázs. Vezetőedző: Korsós Miklós. Hétméteres: 5/5, ill. 2/2. Kiállítás: 4 perc, ill. 12 perc. Korsós Miklós a mérkőzés után a következőket mondta csapata teljesítményéről: „Végig kezünkben tartottuk a mérkő­zést. A csapat emberfeletti telje­sítményt nyújtott. Védőink el­szántan küzdöttek, és pótolták a pádon pihenő társaikat is. A lá­nyok fegyelmezetten, taktikusan játszottak, minden külső körül­ményt kizártak, sportszerűen vi­seltek el mindent, és ez vezetett az újabb bravúrhoz.” Az utolsó perc döntött A Kecskeméti Sportiskola kor- osztályos leány vízilabda-együt­tese az alábbi eredményeket ér­te el: Serdülőbajnokság, budapesti forduló: BVSC-KESI 15-8. Gólszerzők: Körösi 6., Forró 2. KESI-SZENTES 12-13 Gólszerzők: Körösi 7, Szabó 4, Varga 1. A csoportelső csak az utolsó fél percben szerezte meg a győ­zelmet az egymás után máso­dik mérkőzését játszó kecske­métiek ellen. .■ I SZOLGALTATOHAZ FÉNYMÁSOLÁS A/0-IG SPIRÁLOZÁS - LAMINÁLÁS - HŐKÖTÉS Színes fénymásolás A/3-ig DIGITÁLIS NYOMTATÁS LEVÉLPAPÍROK, BORlTÉKFELÜLNYOMÁS, PROSPEKTUSOK, PLAKÁTOK Napoleon ‘91 Kft. 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048 Tel./Fax: 76/327-820 E-mail: napoleonkft@t-email.hu IRODA­BÚTOROK ^76/417-823 www.szilfer.hu ÜVEGES Bárminemű iivegezési munkát rövid határidővel, vállalunk Polgár József üveges Kecskemét, Sörház u. 18. Tel.: 06-20/3627-433 Fax: 76/488-137 e-mail: polgarjo@t online.hu TS'KUVÖI ‘M'EQrHÍV&K Napoleon ‘91 Kft. 6000 Kecskemét Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048 *>­Tel/Fax: 76027-820 Nj E-mail: napoleonkft@t-email.hu Kínálatunkat bővítettük, egyedi készítésű meghívókkal is! Személyre szabottan, csak Önöknek! DUGULÁS­ELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, ünnepnapokon is! Időpont-egyeztetéssel. Takarítás, siőnyegtisitrtás, sírkő és egyéb kőfelületek tisztítása. Panelházak szellőző csöveinek tisztítása előzetes egyeztetéssel. ; KAMERÁS LEFOLYÓCSŐ-ELLENŐRZÉS Ablonczy Sándor Tel.: 76/321 939; 06 30/9 433 381 <ÉÜ IPIAST Élvédő és párkanycentrum Kecskemét, Halasi út - Pozsonyi utca sarkán Tel.: 30/399-1447 Fax: 76/486-918 Webáruház: www.elplast.hu Párkányok, könyöklők- műanyag, alumínium- márvány, gránit- műgyantás agglomerátum Újdonság! Rozetták és díszlécek | Nyitva: H-P: 7:30-16:00, Szó: Zárva »Vbcibci QT komforty ßobobolt és bizományi Új és használt babafelszerelések. Keresünk minőségi babakocsit, autósülést, bababútorL.. Kecskemét, Cimbalmos u. 22. 76/328-158 és 06-30/938-4108 uiui ui. bo ba ko mf or t.h u I Fkincses plusz^ ZÁLOGHÁZ és ÉKSZERÜZLET segítség a mindennapok gondjaira! Karácsonyi akció # rí 0%% Kecskemét, Aradi vértanúk tere 2. Tel.: 76/489-460, 06-70/4087-476 g Nyitva: H-P: 8-17-ig, Sz.: 8-12-ig | AKCtOSNAGyKER.HU Raktár-felszámolásokból, felhalmozott készletekből származó olcsó, új termékek a bolti ár Folyamatosan érkező árukészlet! Bárkinek érdemes benézni hozzánk' KECSKEMÉT, HORNY1K JÁNOS KRT. 2. § vagy wrvsv.akciusnagvker.hu <Éi' LPLAST Élvédő és párkánycentrum Kecskemét, Halasi út - Pozsonyi utca sarkán Tel.: 30/399-1447 Fax: 76/486-918 webáruház: www.elplast.hu Élvédők (500 fajta),- vakoláshoz- csempézéshez- padlóburkoláshoz- parkettázáshoz- Blanke termékek- Schlüter®System termékek 1133 ESSZENCIA SZALON Ajándékozzon felfrissülést karácsonyra!- talpmasszázs, frissítőmasszázs,- parajinos kéz és lábápolás Többféle bérlet lehetőség, kedvező ár, kellemes környezet! Csontosné Hábrán Teréz 6000Kecskemét, Berzsenyi D. u. lő. (Széchenyiváros) Érd.: 06-30/555-2892 Bérlet vásárlása esetén ajándékban részesül! 1159342 / II / javítása, beüze­melése. Gép jármit eredetiség vizsgálat akár 20 perc alatt! Kecskemét, Mindszenti krt. 2. Bejelentkezés: < 76/418-214 ■ Akkumulátor­értékesítés nagy választék, kedvező ár. Viszonteladóknak kedvezmény. Kecskemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 ff „HÍRŐS AUTÓÜVEG KERESKEDÉS AUTOUVEG-forgalmazás és -beszerelés. Saint-Gobain Sekurit minőségű valamint AKCIÓS autóüvegek forgalmazása. Helyszíni CASCO-s kárfelvétel! Kecskemét, Halasi út 29. (Agroker területe) 76/495-323, 06-30/471 -4078, 06-20/353-7180 Nyitva: H-P: 8-16 óráig Él 76/444 444 www.zebrataxi.hu TELI GUMIABRONCSOK acél- és alufelnik óriási választékban, verhetetlen árakon! Szigma-Marker Kft. Autóalkatrész-, Gumi szaküzlet Kmét, Szent M. u. 25-27. (volt Puskin u.) Tel.: 76/413-845 AKKUMULÁTOROK Motorkerékpártól a kamionig nagy választékban! Szigma-Marker Kft. Autóalkatrész-, Gumi szaküzlet Kmét, Szent M. u. 25-27. (voltPockin a.) Tel.: 76/413-845

Next

/
Thumbnails
Contents