Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-02 / 280. szám
SPORT PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK Skálának ízlett a pálinka! kézilabda Időnként pariban volt a KSE a Pick elleni bajnokin Temesvári János keveset játszott, de így is két gólt szerzett, és nevéhez fűződik a mérkőzés legszebb, egyben legutolsó találata is Nyert a Honvéd, negyeddöntőben a KTE-Ereco a Ligakupában A labdarúgó Ligakupa 5. fordulójában a Paks 4-0-ra legyőzte az MTK-t, és sikerével bejutott a sorozat negyeddöntőjébe, ahol a Videotonnal találkozik majd. A Kecskeméti TE-Ereco játék nélkül jutott tovább, mivel kedvezően alakult számára a Szolnok- Honvéd (3-4) meccs, és a nyolc között a bajnoki címvédő Debrecennel találkozik. A lila-fehérek december 8-án, 13 órakor Kispesten játsszák le utolsó, immár tét nélküli kupa- találkozójukat. ■ A LIGAKUPA A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. KTE-Ereco 3 2 1 0 9-3 7 2. Szolnok 4 1 1 2 6-10 4 3. Bp. Honvéd 3 1 0 2 7-9 3 Evander Holyfield meghódítaná a dán ringet is Tavasszal Dániában lép ismét szorítóba Evander Holyfield világbajnok, profi nehézsúlyú ökölvívó. A 48 éves amerikai sztár március 5-én a hazai kedvenc Brian Nielsennel csap össze, aki három esztendővel fiatalabb nála. Holyfield (43 győzelem, 10 vereség, 2 döntetlen) az elmúlt időszakban kikapott az orosz Nyi- kolaj Valujevtől és Szultán Ibra- gimavtól, majd áprilisban megverte a dél-afrikai Francois Bothát, aki sikerével megszerezte a WBF vb-övét Las Vegasban. Nielsen 2001-ben kikapott az amerikai Mike Tysontól, majd két évvel később térdsérülés miatt visszavonult. Azóta több műtéten is átesett, s most megint harcra kész. ■ Evander Holyfield Dániába készül Bár a Pick férficsapata játszott tegnap NB I-es bajnokit a kecskeméti Messzicsarnokban, a szurkolókat helyi Vacsi-cég szalámikóstolója fogadta. Időnként a hazaiak is csíptek annyira, mint a szalámi... Rajtmár István Mérkőzésbeharangozónkban azt írtuk, hogy Skaliczki László, a volt kecskeméti tréner most megismerheti a jelenlegi névadó szponzor, a Pajor Pálinka erejét. A legjobb nyolc közé jutás a cél a jövő kedden kezdődő Európa- bajnokságon szereplő női kézilabda-válogatott számára - jelentette ki Sinka László, a magyar szövetség elnöke a csapat szerdai, a tatai edzőtáborban tartott sajtótájékoztatóján. „Mivel több alapember sérülés miatt nem tudja vállalni a Nos „Skala” időnként érezhette a pálinka erejét! Például a 17. percben, amikor 3-4 gólos szegedi vezetés után 9-9-re egyenlített a Kecskemét. Igaz, ezt követően Varsandánt kiállították, és a szlovák szélső Stranovsky zsinórban Kecskemét, 600 néző. Vezette: Szegedi, Unyatinszki. KECSKEMÉT: KÍSS 0. - VmCSÍCS 3, Dobó 1, Petro 5/1, Bajusz 2/2, Szabó P. 4/3, Varsandán 5. Cs.: Farkas J. (kapus), Simon szereplést, ezért változtatni kellett az elvárásokon is. Görbicz az utolsó pillanatban kidőlt, és rajta kívül két meghatározó átlövő: Tóth és Zácsik sem lesz ott az Eb-n. Persze bízunk benne, hogy a lehető legmesszebb jut a csapat” - tette hozzá Sinka. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány csapata az Eb lillehamlőtt három gólja ismét megnyugtató előnyhöz juttatta a vendégeket. Aztán a fordulás után is feljött mínusz öt gólról kettőre a házigazda, ami nagyban köszönhető volt a kitűnően védő Kiss Olivérnek. A vége a papírformának B. 1, Berta 3, Tóth E, Csorba, Gyuris, Temesvári 2, Konkoly. Szakmai igazgató: Avar György szeged: Mikler - Stranovsky 7, Lékai 2, Zubai 1, Sulc 7/3, Katzirz 9, Vadkerti 2. Cs.: Tatai meri csoportjában december 7- én a szlovén, 8-án a francia, 10- én pedig a norvég együttessel találkozik, és a három legjobb léphet tovább úgy, hogy magával viszi az egymás elleni eredményeket. Az utazó keret, kapusok: Herr Orsolya, Pálinger Katalin. Jobbszélsők: Bódi Bernadett, felelt meg, de a kecskemétieket az vigasztalhatja igazán, hogy a meccs legszebb gólját ők lőtték: egy villámakció végén Temesvári János kínai figurából talált be a szegedi hálóba. Ráadásul ez volt a meccs utolsó gólja! (kapus), Bajorhegyi, Butenko 1, Törő 2, Herbert 1, Nagy N., Grünfelder. Edző: Skaliczki László. Kiállítások: 10, ill. 12 perc. Hétméteresek: 8/6, ill. 3/3. Kovacsicz Mónika. Jobbátlövők: Bulath Anita, Sopronyi Anett. Irányítók: Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita, Temes Bernadett. Beállók: Ábrahám Szilvia, Szabó Valéria, Szamo- ránsky Piroska. Balátlövők: Tömöri Zsuzsanna, Szekeres Klára. Balszélsők: Vérten Orsolya, Vincze Melinda. ■ A nyolc közé jutás válogatottunk célja Pajor Pálinka-Kecskemét SE-Pick Szeged 26-32 (11-16) Eddig Mészáros Kitty szerezte a legtöbb gólt vízilabda Feléhez ért az OB I-es női bajnokság, melynek góllövőlistáját tíz forduló után Mészáros Kitty vezeti. A Kecskeméti NVSE- Csempevarázs játékosa 36 találattal áll az élen. Balszerencsés gólokkal kapott ki a Debrecen labdarúgás Hiába vezetett a második félidő elején Czvitkovics okos góljával a Debrecen, előbb Bódi öngóljával egyenlített, majd a kapus Malinauskas kapitális hibáját követően 2,-1-re nyert a Harkiv tegnap az Európa Liga csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában. A csoport másik mérkőzésén: Sampdoria- Eindhoven 1-2. Talmácsi Gábor ismét csapat nélkül maradt motorsport Visszalépett a Talmácsi Gábort novemberben szerződtető Jack & Jones-istálló a jövő évi Moto2-es világbajnokságtól. A negyedliteresek közt világbajnok magyar motorosnak új csapat után kell néznie, ha szerepelni akar a gyorsaságimotoros-vébén. Tovább javított mérlegén a Sopron együttese kosárlabda A házigazda Sopron remek hajrával legyőzte a lengyel Gdyniát a női Euroliga hatodik, nj fordulójában: Sopron- Gdynia (lengyel) 88-76 (19 -22,22-15, 25-26,22-13). 1 TOTÓTANÁCSADÓ 1 BUNDESLIGA 1 48. HÉT 1. Frankfurt-Mainz 1,2 2. Freiburg-Hamburg X.2 3. Mönchengladbach-Hannover 1 4. VfB Stuttgart-Hoffenheim 1,2 5. Wolfsburg-Bremen 1 6. Schalke-Bayern München X 7. Leverkusen-1. FC Köln X.2 8. Nürnberg-Dortmund OLASZA 2 9. Chievo-Roma 2 10. Milan-Brescia 1 11. Fiorentina-Cagliari 1 12. Lecce-Genoa X 13. Sampdoria-Bari 1,2 +1 Catania-Juventus 2 A kecskeméti szeniorok kettős győzelme Szolnokon A Vadkert nyerte a megyei rangadót asztalitenisz A párosok meccse után még a kecskeméti szurkolók örültek Az OB II-es férfi-vízilabdabajnok- ság D csoportjának 3. fordulóját rendezték Szolnokon. A hírős városi együttes - a KeSi Szenior - a házigazdákat és a szentesieket legyőzve térhetett haza. Szolnoki Rozmárok - KeSI szenior 5-10 (1-4, 2-2, 1-3, 1-1) Kecskemét: Harkai J. - Szabó B. 2, Sárkány 1, Elmar Góllá 4, Győré, Deák 1, Patay 1. Csere: Kurucz Cs. (k), Morva, 1, Rozgonyi Á., Zsigmond. Edző: Rozgonyi Gábor. KeSi Szenior - Szentesi Öregfiúk. 9-8 (2-2,3-1, 2-3, 2-2) Kecskeméti góllövők: Simon 3., Elmar Góllá 3, Morva 1, Sárkány 1, Deák 1. A Rozmárok elleni meccs sima kecskeméti győzelmet hozott, a Szentes ellen a végjátékban biztosította győzelmét a KeSi Simon góljaival. További eredmények (fiúk), országos ifjúsági bajnokság: Szentes-HVSE 17-7. Gólszerző: Papp Zs. 3, Váradi 2, Simon 2. Országos serdülőbajnokság: Szentes-KeSI 9-10. G.: Szabó B. 4, Zubek 1, Simon 1, Kosztolányi 2, Sárközi 1, Magyari 1. Országos gyermekbajnokság (1998-as korosztály): KeSI- OSC 12-11. G.: Kalmár 3, Papp D. 5, Simon 4. Országos gyermekbajnokság (1999) KeSI-KSI 8-14. Gd.: Simon 5, Budai 2, Kisjuhász 1. ■ „A megyei női asztalitenisz El Clásicója” - így jellemezte az egyik szurkoló a tegnap esti Univer-KTE-Soltvadkerti TE Ak- ker Plus rangadót az Extraligában. A drukker megállapításában lehetett valami, a szokottnál ugyanis jóval többen gyűltek ösz- sze a Balla-csarnokban. Fele-fele arányban biztatták a hazai és a vendégegyüttest. A párosok meccse után a Kecskemétnek szorítok örülhettek, ugyanis a Madarász Dóra-Kovács Adrienn-duó nagyon kiélezett ösz- szecsapáson verte a Shi Jian- Ambrus Krisztina-kettősL- Érzékenyen érintett bennünket, hogy elveszítettük a páros meccset - mondta Ambrus Ferenc, a vadkertiek edzője, majd így folytatta: - Akkor kezdtem egy kicsit megnyugodni, amikor Shi Jian egyéniben legyőzte Madarászt, a kecskemétiek legjobbját Gondoltam, akkor már csak elbír a hazaiak másik két játékosával is. így is lett. A kínai asztaliteniszező mindhárom meccsét nyerte, nagyban hozzásegítve ezzel csapatát a 6:4-es győzelemhez. A vadkerti nyertesek: Shi Jian 3, Ambrus Tímea 2, Ambrus Krisztina 1.- A Soltvadkert ennyivel jobb csapat nálunk - mondta Türei Ferenc, az Univer-KTE edzője, akinek csapatából a párosok mellett Madarász kétszer, Tóth Edina egyszer tudott meccset nyerni. ■ A vadkertiek kínaija, Shi Jian egyéniben mindhárom meccsét megnyerte