Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-14 / 290. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 14., KEDD SPORT 15 Duhajban ünnepel Kiss László, a ma hetvenéves úszókapitány Ma 70 éves Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya, aki mun­kával, a Duhajban holnap kez­dődő rövid pályás világbajnok­ság színhelyén ünnepel.- Most így hozta a verseny- naptár, hogy nem leszek itthon a kerek évfordulómon, de hát szombaton a TF-en már megün­nepeltek rendesen a hozzám kö­zel állók, így egykori legkiválóbb tanítványaim, az olimpiai baj­nok Egerszegi Krisztina és Ko­vács Ágnes éppúgy, mint az olimpiai aranyéremről csupán egyetlen századdal lecsúszó vi­lágcsúcstartóm, Güttler Károly - mondta tegnap Kiss László. ■ Az év legjobb férfi röplabdázója bízik felépülésében Tóth II. Gábort az év legjobb röp- labdázójának választotta a szö­vetség szakértőkből álló grémiu­ma. A Kalo-MÉH Kecskemét já­tékosát a MAFC elleni mérkőzé­sen köszöntötték. Az esemény pikantériája az volt, hogy a csa­pat elmúlt idénybeli kapitánya makacs sérülése miatt „civil­ben” lépett pályára.- Nagyon lassan javul a váll- izomsérülésem. Két hónapja még úgy gondoltam, hogy de­cemberben már ott lehetek a pá­lyán, de nem jött be. Szekszár- don járok egy specialistához, aki szerint van előrelépés, s én is ér­zem a javulást. Hetente két alka­lommal megyek kezelésre, már fel tudom emelni fájdalom nél­kül a karomat. Ez hónapok óta nem sikerült, ismét bizakodó va­gyok a felépülésemet illetően - mondta Tóth II. Gábor. ■ R. I. Tóth II. Gábor itt még „ütőképesen” Gólzáporos szezonzáró kézilabda A Kiskunhalas a harmadik helyen zárta az őszt Szép búcsút vettek a kö­zönségtől a halasi lányok, akik az NB I/B női kézi­labda-bajnokságának utolsó őszi fordulójában 42 alkalommal találtak be az ellenfél kapujába. Zsámbóki Dóra Az egri Eszterházy KFSK csapa­tát fogadta a Kiskunhalasi NKSE gárdája az őszi szezon utolsó baj­nokiján. A mérkőzés első perce­iben a kapufák játszották a fő­szerepet, majd a halasiak részé­ről a végig kiválóan játszó Kur- gyis Nikoletta kezdte meg a gól­gyártást. A vendégcsapat szívó­san ellenállt a halasi játékfólény- nek, így a hazaiaknak nem sike­rült 3 gólnál jobban elhúzniuk. Mindkét csapat védekezése ha­gyott kívánnivalót maga után: az első negyedórában szinte per­cenként landolt a hálóban a lab­da. A félidő derekától fordítottak az egrt lányok, és Bak Judit ve­zényletével többgólos előnyt is kiharcoltak. A félidő hajrájában aztán feléledt a Halas játéka, így 30 perc után 20-19-es ered­ménnyel mentek pihenni a csa­patok. A második félidő kezdetét jel­ző sípszó után szinte megtáltoso­dott a KNKSE. Az első 10 perc­ben 9 gólt lőttek az egrieknek úgy, hogy a vendégek egyszer sem tudtak betalálni. A kiskun- halasiaknál támadásban Barna Éva és Virág Erika brillírozott, de a védelem is összeállt, segít­ve a kiváló formában védő Pethő Renáta munkáját. Az egriek a hajrában faragtak ugyan hátrányukból, de a 10 gó­los zakót már nem tudták levet­kőzni a meccs végéig. Kiskunhalasi NKSE-Eszter- házy KFSK-GMR 42-32 (20-19) Kiskunhalas, 150 néző. Vezet­te: Kozák, Wenzel. A Kiskunhalasi NKSE góllö­vői: Kurgyis 16, Barna 8, Virág 7, Karsai D. 3, Kokas 3, Kapási 2, Karsai R. 2, Vikor 1. A halasiak számára még egy mérkőzés maradt idénre, de­cember 22-én, 17 órától Magyar Kupa-meccsen fogadják a vácia­kat. További megyebeli eredmé­nyek, NB I/B, nők: Csorvás- Kecskeméti NKSE 25-?7. NB I/B férfiak: Komló-Kalocsa 38-25. NB II. nők: Bácsbokod-Túrkeve 30-20, Újkígyós- Soltvadkert FÉRFI KÉZILABDA NB l/B NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA 1. Győri ET0 13 11 1 1 393-321 23 2. Tatai HAC 12 11 0 1 406-336 22 3. Váci KSE-Taxl 2000 13 9 0 4 400-358 18 4. Komlói BSK-Tom Trans 13 8 0 5 408-379 16 5. Tököl KSK 12 7 0 5 371-360 14 6. Szentendre KC 13 7 0 6 371-388 14 7. Százhalombattai KE 13 6 0 7 368-358 12 8. Alba Regia KSE 13 6 0 7 364-359 12 9. Le Belier KK Ajka 13 6 0 7 341-344 12 10. Rinyamentl KC 13 6 0 7 352-366 12 11. Várpalotai Bányász SK 13 4 3 6 350-356 11 12. PUR KC II. 13 5 1 7 391-399 11 13. Kalocsai KC 13 1 0 12 304404 2 14. Dunafen SE II. 13 0 1 12 344435 1 FÉRFI KÉZILABDA NB II. DÉLKELETI CSOPORT ÁUÁSA 1. Makói KC 14 10 2 2 468418 22 2. Törökszentmiklós 14 11 0 3 451430 22 3. Szolnok-Rákócztfalva 14 9 1 4 445-396 19 4. Békéscsabai BDSK 14 7 2 5 426421 16 5. Kiskunmajsa SE 14 7 1 6 420416 15 6. Újkígyós! KC 14 5 3 6 461451 13 7. Martfűi KKKE 14 4 3 7 435452 11 8. Kiskunfélegyháza HTX 14 5 0 9 408426 10 9. Kiskunhalasi UKSC 14 4 1 9 431453 9 10. Békéscsaba DKSE ­14 1 1 12 407489 3 38-25. NB II., férfiak: Kiskunha­las-Újkígyós 37-33, Kiskunfél- egyháza-Szolnok 26-25, Kís- kunmajsa-Békéscsabai BDSK 35-30, Ercsi-Kalocsa 30-26, Mizse KC-Gödöllő 34-26. NŐI KÉZILABDA - NB l/B KELETI CSOPORT ÁUÁSA 1. Hajdúnánás Termál SC 13 10 1 2 391-338 21 2. Gyöngyösi FKK 13 10 0 3 377-303 20 3. Kiskunhalas NKSE 13 9 1 3 379-334 19 4. Inárcs-Orkény KC 13 7 3 3 334-315 17 5. Bocs KSC 13 8 1 4 368-361 17 6. Csömör KSK 13 7 1 S 350-324 15 7. Szeged-Dorozsma 13 6 2 5 351-334 14 8. Főgáz-Gázmüvek MTE 13 6 1 6 378-354 13 9. Kecskeméti NKSE 13 5 2 6 356346 12 10. Eszterházy KFSC-GMR 13 6 0 7 371-376 12 11. Csonrási SK 13 5 0 8 326328 10 12. Gyulai SE 13 3 1 9 316388 7 13. Orosházi Stílus SzK 13 2 1 10 306390 5 FÉRFI KÉZILABDA KB II. KÖZÉP CSOPORT ÁUÁSA 1. Mizse KC 14 12 1 1 458365 25 2. Eger Eszterházy SE 14 9 2 3 426371 20 3. Gyöngyösi KK II. ___ 14 8 2 A 3 82-353 18 4. Gödöllői KC 14 8 2 4 388369 18 5. Füzesabonyi SC 14 8 2 4. 357-338 18 6. Salgótarjáni KC 14 5 1 8 416422 11 7. Albertirsa TKSC 13 4 2 7 326344 10 8. Dabas-Police-Kop KC II. 13 3 2 8 351-398 8 9. Vecsés SE 14 3 0 11 309-379 6 10. Gyömrő VSK 14 1 2 11 357428 4 882Q25HI Két megyebeli tehetség a magyar top 12-ben asztalitenisz Ma és holnap a fővárosban rendezik meg a Top 12-bajnokságot, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyt. A megye­beli tehetségek közül Ambrus Krisztina (Soltvadkert TE Akker Plus) az A, míg Madarász Dóra (Univer-KTE) a B cso­portban áll asztalhoz. Két lőfegyvert találtak a híres-hírhedt Kingnél botrány A világ egyik leg­híresebb profi ökölvívó- mérkőzés-szervezőjét, Don Kinget a biztonságiak tar­tóztatták fel a clevelandi re­pülőtéren, mert két lőfegy­vert is találtak a poggyászá­ban. Kinget sok bokszoló perelte be hibás elszámolá­sok és egyéb anyagi kárt okozó ügyletei miatt. Egy ízben Mike Tysonnak 14 millió dollárt fizetett. Jordánia is beszállna a vébé rendezésébe labdarligó-vb Jordánia her­cege arra kérte a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), hogy a 2022-es ka­tari világbajnokságot in­kább télen rendezze, s a szomszédos országokban is legyenek mérkőzések. Husszein bin Al Abdullah herceg elmondta: megérti, hogy aggodalmat váltott ki a FIFA döntése, mely sze­rint első ízben rendeznek Tbd a Közel-Keleten. V1 Adriano valószínűleg a kukába dobná... díjazás Adrianóé, az AS Ro­ma nyári igazolásáé lett idén az úgynevezett Arany Kuka díj, melyet az a játé­kos kap meg minden év­ben, aki a legkiábrándítóbb teljesítményt nyújtja az olasz bajnokságban. Az elmúlt héten sem akadt telitalálatos totó A 49. heti nyeremé­nyek: 13 plusz egy találatos nem volt. Az egyetlen 13 ta­lálatos 2984355 Ft-ot ér, a 12-esek 30245 Ft-ot, a ll­esek 2755 Ft-ot, míg a 10- esek 660 Ft-ot vehetnek át. Beleden fekve nyomtak bajnoki aranyérmeket Különdíjat kapott a Qualisport triója autósport Kovács Miklósék újból indulnak a sivatagi futamon Beleden rendezték meg a XIX. fekvenyomó országos bajnok­ságot. Megyénket a férfiaknál a Jánoshalma, a nőknél a kiskun- majsai Body Power Klub képvi­selte. A sérülések és a betegségek miatt erősen tartalékos jánoshal­mi csapat - ifjúsági korú ver­senyzőkkel kiegészítve - ki­emelkedően szerepelve, a tizen­négy egyesület közül szoros ver­senyben az 5. helyezést érte el. Egyénileg az egész mezőnyből kiemelkedett a jánoshalmi csa­pat válogatott versenyzője Kuba- tov Géza, aki - 82,5 kg-os súly­csoportban 242,5 kg-os teljesít­ménnyel - új országos rekordot állított fel, és az úgynevezett Wilks-pontszám értékelése alap­ján megelőzte a többi súlycso­port bajnokát, és 265,88 ponttal a Bajnokok Bajnoka címet is el­nyerte. Ezzel a teljesítményével biztosította helyét a jövőre meg­rendezésre kerülő világ- és Euró- pa-bajnokságra készülő váloga­tott keretbe. A jánoshalmiak további érmes helyezései, -90 kg-os súlycso­port: 2. Farkas Gábor 210 kg- mal. -75 kg-os súlycsoport: 3. Csiszár Dániel 142,5 kg-mal. A hölgyek vetélkedésében az egyetlen majsai induló, a -48 kg- os súlycsoportban versenyző Petróczki Magdolna kitűnően helytállt, és 75 kg-os teljesít­ménnyel magyar bajnok lett. ■ Rangos elismerésben részesült a dunaszentbenedeki Qualisport kamionos tereprali-istálló: a Ko­vács Miklós pilóta, Czeglédi Pé­ter navigátor és Tóth Tamás ve­zető szerelő alkotta egység idei szereplését az Autósport és a Formula Magazin különdíjjal is­merte el a G4S tereprali orszá­gos bajnokság díjkiosztó ünnep­ségén. A Scaniával versenyző csapat az év legkiemelkedőbb magyar vonatkozású nemzetkö­zi terepralisikerét aratta az Africa Eco Race kamionos kate­góriájában elért győzelmével. Kovács Miklós, a Qualisport sárga Scaniájának pilótája a kü- löndíj átvétele után érthetően boldogan nyilatkozott: A sivatagjáró sárga Scania újra a Rózsaszín-tó partjára készül- Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy a szaklap ki­tüntette csapatunkat. A Marok­kó-ralin elért ezüstérmünk után akülöndíj is doppingol bennün­ket a harmadik Africa Eco Race előtt. Kategóriánkban címvédő­ként állunk rajthoz, és természe­tesen arra törekszünk, hogy mi­nél jobb eredményt érjünk el. A harmadik Africa Eco Race december 27-én, a dél-franciaor­szági Chateau de Lastours-ban veszi kezdetét. A mezőny Afri­kába áthajózva előbb Marokkó­ban, majd Mauritániában szá­guld, a cél pedig ezúttal is a sze­negáli főváros, Dakar, a Rózsa- szín-tó partja lesz, ahová január 9-én érkeznek. ■ A Kiskunhalasi NKSE győzelméből oroszlánrészt vállalt Kurgyis Nikoletta, aki egymaga 16 gólt lőtt az egri csapat kapujába

Next

/
Thumbnails
Contents