Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-11 / 288. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 11, SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Kevesebb a jogtalanul lehívott támogatás kecskémét Múlt héten megjelent cikkünkben a kecskeméti képviselő-testület egVik döntésére hivatkozva közöltük, hogy a Magyar Államkincstár a kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskolánál egy vizsgálat során 40 millió forintos hiányt állapított meg. A kincstár felhívta lapunk figyelmét arra, hogy a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás fenntartásában működő iskolánál a korábbi években 10,6 millió forint jogtalanul igénybevett állami támogatást állapítottak meg. Herczeg lózsefné a regionális igazgatóság államháztartási irodavezetője elmondta, a helyszíni ellenőrzés jelenleg is zajlik az intézménynél, melynek eredménye még nem ismert. (G. Z.) Vajdasági művészek mutatkoznak be mélykút A Fenyő Miksa Könyvtárban ma délután 4 órakor nyitják meg a 9+1 Művésztelep (Bácskossuth- falva) kiállítását. A Bács- ország kincsei című tárlat december 23-áig tekinthető meg. (J. J.) Közösségi házavató vigadalommal ladánybene Ma 14 órakor adják át a kibővített, modernizált közösségi házat. Az avatót Luca-napi vígasságokkal, egyebek közt táncházzal, kulturális műsorokkal, sütisütő versenynyel körítik. (M. J.) További hírek a BAON.hll hírportálon Meghívó: A Kecskeméti Közéleti Klub tisztelettel várja az érdeklődőket szerdán (dec.15.) 17 órára a Tudomány és Technika Házában (Rákóczi út 2.) tartandó civil fórumra. Előadó: Dr. Vértes András, a Gazdaságkutató Intézet Zrt. elnöke. Témák: Mi az igazság a magán-nyugdíjpénztárak körül? Jelenlegi gazdasági helyzetünk és perspektívák. ▲ Oltárkép a solti börtönben alkotás Ötven fogvatartott is kivette részét a festésből Három festőművész és közel ötven fogvatartott festett mintegy öt nap alatt oltárképet az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti objektumában lévő kápolna falára. Szűcs Brigitta Z. A Szent Gellért-kápolna oltárképének ünnepélyes felszentelése épp a kápolna átadásának tizedik évfordulójára esett. Tegnap délelőtt Bábel Balázs, kalo- csa-kecskeméti érsek miséjén az intézet dolgozói mellett a fogvatartottak is részt vehettek.- A képek felemelik a lelket - mondta az érsek, miközben megáldotta a bejárat fölötti Szent Gel- lért püspököt, az oltár fölé festett Jézust az angyalokkal, illetve az oltár két oldalán álló Szent Istvánt és Szent Imrét. A képeket három festőművész: Varga Ilona, Köhler Péter és Ambrus Lajos készítette Csorba atya valamint jó néhány kreatív fogvatartott részvételével. A kívül-belül megszépült kápolna parkosított környezetben van, ahová a rabok a misékre heti rendszerességgel, de az egyéb egyházi ünnepek alkalmával is lemehetnek. Az oltárkép felszentelése épp a kápolna átadásának tizedik évfordulójára esett Kodály-muzsika a bevásárlóközpontban kecskémét A Nagyállomás várótermét a Hegedűs Együttes veszi be Kodály-kántálás - részletes program Iskolában, templomban, vasútállomáson, de még a hipermarketben is Kodály Zoltán muzsikája szól a jövő héten Kecskeméten. December ló-án lesz 128 éve, hogy a zeneszerző az egykor a vasútállomás helyén álló indó- házban meglátta a napvilágot.- Szeretnénk, ha az évforduló hetén kikerülhetetlen lenne Kodály Zoltán muzsikája - mondta el kérdésünkre Lángné Nagy Mária, a Kecskeméti Kulturális Központ igazgatóhelyettese. - Kiváló zenészeket kértünk fel arra, hogy elevenítsék fel, újítsák meg a karácsonyi kántálás hagyományát. Ennek eredményeképpen zenével, tánccal köszöntik a születésnapost a különböző helyszíneken. Ezek közül nem maradhat ki a MÁV-állomás sem, hiszen egykor ezen a helyen állt Kodály szülőháza. A nagy váróterembe a Hegedűs együttes veszi be magát hangszereikkel együtt, és a várakozóknak húznak talpaláva- lót. Kuriózumnak számít, hogy az M. Bodon Pál Zeneiskola Kodály ritkán hallható ifjúkori műveiből állítja össze koncertprogramját. Az egyik meglepő helyszín az Auchan bevásárlóközpont, ahol az ismert kecskeméti zenészekből a közelmúltban alakult Drum and Folk koncertezik. Táncolható, dallamos népzenei átdolgozásaik még a karácsonyi bevásárlás frontján küzdő harcosoknak is új erőt adhat. ■ R. J. december 13., io óra Árpád- városi Óvoda, Luca-napi táncház Lukácsáé Haránt Eszter és Lukács László, a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetőinek közreműködésével. december 14., io óra Ménteleki Általános Iskola, M. Bodon Pál Kamarazenekar hangversenye. DECEMBER 16., 12.30 ÓRA Béke Téri Általános Iskola, M. Bodon Pál Kamarazenekar hangversenye. DECEMBER 16., 16.30 MÁV-ál- lomás, Hegedűs Együttes hangversenye. DECEMBER 16., 17 ÓRA Auchan Áruház, DRUM and FOLK Együttes hangversenye. december 16., 19 ÓRA Református templom, Kaláka, Sebestyén Márta és Sebő Ferenc hangversenye. december 17., io óra Kertvárosi Általános Iskola, M. Bodon Pál Kamarazenekar hangversenye. december 20., 15 óra Kecskeméti Kulturális Központ, Visszatekintés - Tisztelet Kodálynak a Kecskemét Tánc- együttes műsora EEHíHlEGI MIHÁLYKA GYULA Búcsú a jó öreg MiG-ektől ÜNNEPÉLYES KERETEK KÖZÖTT búcsúztatta el a héten a kecskeméti repülőtér állománya a MiG-29-es vadászgépeket. A nyilvánosság kizárásával. A típust tizenhét év alatt repülők, a műszakiak, a légi irányítók, a bázist működtetők megérdemelték volna, ha a korszak lezárására meghívják a médiát. A MiG-29-essel világbajnokságokat nyert Vári Gyula és Szabó Topi Zoltán, a hősi halált halt Rácz Zsolt is megérdemelt volna néhány jó szót a tévében, rádióban, újságokban. A dolog azért is érthetetlen, mert a 29-esek kecskeméti története 1993-tól nyitott könyv volt a nyájas adófizetők előtt. A pilóták és szerelők oroszországi felkészítéséről már a helyszínről adhattak tudósítást az újságírók. Nem beszélve a gépek érkezéséről, amit orosz pilóták hoztak. Az akkori parancsnok, Karmazsin Sándorral a fedélzetén érkezett az első gép. Vagy száz újságíró, fotós, operatőr előtt ragasztották fel a magyar felségjelzéseket a „Nagyvasakra”. Für Lajos akkori honvédelmi miniszter így látta jónak. A jelenlegi pesti hadvezérek most meg emígy. a MiG-EK magyarországi történelme mintapélda lehet arra, hogy tudja egy állam elpazarolni és semmibe venni értékeit - írja a jetfly.hu szakújságírója a gépek nyugdíjazása kapcsán. Nem tudom, mire gondol. Az biztos, hogy az elmúlt tizenhét évben keveset költött az állam alkatrészre. A meghibásodott gépeket egymásból javították, s e „kannibalizmus” miatt végül a 28 repülőből alig néhány üzemképes maradt. Esetleg arra gondolt, hogy a gyengébben manőverező, egyhajtóműves Gripenek vették át a stafétát. Aminek jó oka van, de az már megint egy másik történet. A Demokrata Néppárt alapítójára emlékeztek Kecskeméten politika A piárban tartott rendezvényen a miniszterelnök-helyettes méltatta dr. Varga László érdemeit A száz évvel ezelőtt született dr. Varga Lászlóra, a Demokrata Néppárt egyik alapítójára, a Kereszténydemokrata Néppárt későbbi elnökére emlékeztek csütörtökön Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban. A KDNP kecskeméti és megyei szervezete, valamint a Keresztény Közéletért Alapítvány által szervezett ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke méltatta a 2003- ban elhunyt képviselőt, aki véleménye szerint egyszemélyben testesítette meg az igazi keresztény magyar politikust. Varga Lászlót 1947-ben a Demokrata Néppárt színeiben választották meg országgyűlési képviselővé. Parlamenti munkája során többször támadás érte a kommunisták részéről, ezért 1948-ban elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokban telepedett le, ahol ügyvédként dolgozott. Először 1989-ben tér haza és részt vett a Demokrata Néppárt utódpártjának, a Kereszténydemokrata Néppártnak a megszervezésében. Az 1994-es választásokon, 47 év után újra bejutott az Országgyűlésbe, melynek korelnöke lett. Az 1997-es pártszakadást követően csatlakozott a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjához, és 1998-ban és 2002-ben a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot. Mindkét alkalommal az Országgyűlés korelnöke volt. 2002-ben - miután bírósági határozat állította vissza a KDNP 1997 előtti állapotát - újra Varga László lett a párt vezetője. Csütörtökön Semjén Zsoltnak, majd pénteken a kecskeméti Bozsó gyűjteményben dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárnak és Regőczi István plébánosnak is dr. Varga László Emlékérmet adományozott a Keresztény Közéletért Alapítvány és a KDNP városi illetve megyei szervezete. ■ H. I. ■ Semjén Zsolt, Hoffmann Rózsa és Regőczi István kapott emlékérmet. Semjén Zsolt (balról) dr. Varga László Emlékérmet kapott