Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-10 / 287. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 10., PÉNTEK SPORT 15 Kitettek masukért a két megyebeli asztaliteniszezővel felálló magyarok Tajvan 3:0-ás legyőzésével két év után ismét a 7. helyen végzett a magyar leány asztalitenisz-válogatott a pozsonyi ifjúsági világ- bajnokságon. Mindez azért is szép eredmény a mieinktől, mert kilencedikként rangsorolva kezdték a vb-selejtezőket. Válogatottunkból az Univer-KTE asztaliteniszezője, Madarász Dóra Chen Szu-Yut győzte le 3:l-re, míg a Soltvadkerti TE Akker Plus pingpongosa, Ambrus Krisztina Cheng I-Chiget verte 3:2-re. A harmadik meccset Nagyváradi Mercédesz zsebelte be Cheng Hsien-Tzu 3:0-ás legyőzésével. Az Oláh Zsuzsa edzette nemzeti csapatunk negyedik tagja Hepke Johanna volt. A magyar lányok Németország és Románia mögött harmadikként végeztek az európai csapatok között. A vb aranyérmese a döntőben a Kínát 3:l-re legyőző Japán lett. ■ Újabb szín az Univer-KTE sportpalettáján Amikor szeptember végén, második világbajnoki címe apropóján köszöntötték Boronkay Péter paratriatlonistát az Univer-KTE klubhelyiségében, akkor Szarka Balázs, az Univer Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: továbbra is támogatják a sportolót, sőt annak az álmának a megvalósításában is segítenék, hogy egy triatlon szakosztályt hozzon létre a hírős városban. Most szerdán a triatlon kecskeméti szerelmesei - mintegy huszonötén - újra összegyűltek az említett helyiségben, és aláírtak egy szándéknyilatkozatot arról, hogy létre kívánják hozni az Univer-KTE triatlon szakosztályát- Megtörtént az első lépés, ami nagy öröm számunkra. Remélem, hogy Kecskeméten hamarosan szervezett keretek között lehet triatlonozni. Olyan szakosztályt szeretnénk, amelyben a felnőtt sportolók mellett az utánpótlás is szerepet kap - mondta Boronkay, majd beszélt a következő lépésükről is: - Hamarosan felvesszük a kapcsolatot az önkormányzat illetékeseivel, és megbeszéljük velük, hogy hol, és mikor lenne lehetőségünk edzeni. ■ Tanultak a szerdai meccsből Szerdán a Magyar Kupában csapott össze, ma a bajnokságban feszül egymásnak a Pajor Pálinka KSE és a Csurgói KK. A kupameccset nyerte ugyan a Kecskemét, de a tanulság nem maradt el a hírős városiak számára. Borbély Károly „Továbbjutottunk, de nincs időnk ünnepelni, pénteken már NB I-es bajnoki vár ránk a Csurgó ellen”. Mindezt a szerdai, 30-29-re megnyert Csurgó elleni Magyar Kupa meccset követően mondta a legjobb nyolc közé jutott Pajor Pálinka Kecskemét SE férfikézilabda-csapatának szakmai igazgatója, Avar György, akinek csapatából Vancsics János öt góllal vette ki a részét az MK-sikerből. Az első játékrészben négy, a másodikban egy találatot szerzett a KSE jobbszélsője.- Pedig az első felvonásban csak húsz percet voltam pályán, míg a másodikban szinte végig. Nekem is a szünet után ment gyengébben, de ezzel nem voltam egyedül - vélekedett Vancsics, aki a következőképp magyarázta azt, hogy csapata az utolsó tíz percben ötgólos előnyt (26-21) té- kozolt el, izgalmassá téve a meccs hajráját: - Túlságosan nyugodtak voltunk, úgy gondoltuk, hogy simán nyerjük a találkozót. Az utolsó tíz percben passzívan támadtunk, míg ellenfelünk a leroha- násaival szépen felzárkózott. Szerencsére a végső pillanatokban helyén volt az eszünk, és a szívünk. Ugyanakkor tanultunk az esetből - tette hozzá Vancsics. Hogy mennyit, az a Messzi István Sportcsarnokban ma 18 órakor kezdődő meccsen kiderül. Egy kézilabda Három nap alatt másodszor mérkőzik a KSE és a Csurgó Vancsics Jánostól (labdával) szívesen látna a szerdaihoz hasonló produkciót a kecskeméti közönség biztos: mivel három nap alatt kétszer csap össze a két fél, sok újat nem tudnak mutatni egymásnak.- Tökéletesen ismerjük az ellenféljátékosainak mozgását, sokkal könnyebben tudunk készülni belőlük. Ugyanez azonban fordítva is igaz. Tehát ami előny, az hátrány is. Egyvalaminek viszont mindenképp előnyt kell jelentenie számunkra: a hazai pályának - szögezte le Vancsics János. Visszatérve a Magyar Kupára: a következő körnek, a negyeddöntőnek januárban lesz a sorsolása. Két élvonalbeli együttes esetén oda-visszavá- gón dől el a továbbjutás. . Amennyiben alacsonyabb és magasabb osztályú gárda mérkőzik, akkor az alacsonyabban jegyzett otthonában, egy találkozón döntik el a felek, hogy melyikük jut a négy közé. Kézilabda, NB 1, férfiak 1. MKB Veszprém 11 11.429-266 22 2. Pick Szeged,. 12 102 405-313 20 3. Ferencváros 12 93 353-318 18 4.Tatabánya 12 93 363-304 18 5. Balatonfüred 12 7 1 4 305-302 15 6. Csurgói KK 12 6 1 5 322-318 13 7. PP Kecskemét 12 4 2 6 337-374 10 8.PLERKC 12 4 1 7 324-372 9 9. Uniqa-Pécs 12 3 1 8 317-394 7 10. Mezőkövesd 12 2 1 9 305-358 5 11. DunaferrSE 11 29 302-369 4 12. Orosházi FKSE121 11 306-380 1 Klicsko lemondta a szombati fellépést Vlagyimir Klicsko sérülés miatt lemondta a szombati manheimi címmeccsét a brit Dereck Chiso- ra ellen. A három profi bokszszervezet - az IBF, a WBO és az IBO - világbajnoki övét birtokló Vlagyimir Klicsko edzés közben megsérült. Az első vizsgálatok szerint a 34 éves nehézsúlyú ukrán hasizomsérülést szenvedett, és orvosok szerint egy-más- fél hónapos pihenőre van szüksége. A manheimi meccsen Vlagyimir Klicsko mindhárom világbajnoki övét kockára tette volna. Ellenfele egy gyakorlatilag ismeretlen brit bokszoló, Dereck Chisora lett volna. Teljesen nyíltan ugyan senki nem kérdőjelezi meg a sérülés tényét, ám Chisora promótere, Frank Warren néhány furcsasággal szolgált a nemzetközi szaksajtónak. Az első érve az, hogy amikortájékoztatták a történtekről, akkor még hátsérülésről volt szó, míg a hivatalos kommüniké már hasizomsérülést említ. A másik felvetése az, hogy az ökölvívók a felkészülés eme szakaszában már nem végeznek komoly edzésmunkát. ■ HÍRSÁV Már kiesett az egyetlen magyar vébé-induló sakk Az egyetlen magyar résztvevő, Hoang Thanh Trang alulmaradt a rájátszásban az ukrán Katerina Lahnóval szemben, így a második fordulóban búcsúzott a női sakkozók Anta- lyában zajló kieséses rendszerű világbajnokságán. Paul Gascoigne bűnös, de nem zártak börtönbe ítélet Bár bűnösnek vallotta magát, megúszta a börtönt Paul Gascoigne, az angolok ittas vezetésen ért egykori labdarúgója. A 43 éves „Gázzá” vérében a megengedettnél négyszer magasabb volt az alkoholszinL A newcastle- i bíróság nyolchetes elzárást rótt ki rá, amelyet egy évre felfüggesztett, három évre bevonták a jogosítványát, és alkoholfüggőségének kikezelésére kötelezték. Húsz magyar ellenőr Londonban olimpia A Magyar Antidopping Csoport (MACS) munkájának elismeréseként a londoni olimpia szervezőbizottsága a MACS húsz doppingellenőrét választotta be a 2012-es nyári ötkarikás játékok nemzetközi ellenőri csapatába. Samuel Eto'o vezeti a BL góllövőlistáját labparúgás A csoportkört követően Samuel Eto’o, az Internazionale kameruni csatára vezeti a Bajnokok Ligájának góllövőlistáját, hét találattal. Őt követi a 6-6 gólos Lionel Messi (FC Barcelona) és Mario Gomez (Bayern München), valamint az 5-5 találatnál járó Roberto Soldado (Valencia) és Nicolas Anelka (Chelsea). Kikapott otthon a Pécs női gárdája kosárlabda A Pécs hazai pályán tíz ponttal kikapott (57-67) csütörtökön a lengyel Krakówtól a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában. A 2/5-ös mutatónál tartó pécsiek jövő szerdán a francia Mondeville csarnokában játszanak. HIRDETÉS (^Petöü Népe D-rzzr ISA. Éld sóink rece mes'erfokon Olvas Válogattok olvasóink 2010. évi "’«Mjoit.öl Szép és hasznos ajándék! M EG J ELEIM T legújabb szakácskönyve! Előfizetőink rendkívül vezményes áron 1490 Ft-ért megvásárolhatják. m előfizetőinknek 4990 Ft. MEGRENDELHETI: • telefonon: az ingyenes 80/480-756-os számon (hétfőtől-csütörtökig: 07.30-16.00 óra \ között, pénteken: 07.30-14.00 óra között) • e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu • személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőjénél vagy a kiadóban (kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.)