Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-10 / 287. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 10., PÉNTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik RÁCZ PÁLNÉ Dudás Rozália búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló ( család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik DEÁK GYÖRGY búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET|H KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik TASSY PÁLNÉ GYASZHIR Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk SZABÓ LÁSZLÓNÉ Vostyár Mária Magdolna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Major Teréz temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. „Annyira akartam élni, betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURIS SÁNDORNÉ Zsikó Ilona kecskeméti lakos, 67 éves korában hosszú betegségben elhunyt. Temetése 2010. december 13-án (hétfőn), 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. •* •' I V GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. BORBÉLY JÁNOS MIHÁLYNÉ Madi Erzsébet kecskeméti lakos, a volt Habselyemgyár nyugdíjasa, életének 91. évében csendesen elhunyt. Temetése 2010. december 13-án (hétfőn), 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztermetőben. Szerettei. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN TEMETKEZÉS ^Városgazdasági Kft. . Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 Ingyen hívható zöldszám: S 06-80/630-027 A hirdetések szövegét és képanyagét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal apróh| 1 ÍD) INGATLAN JÁRMŰ www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304---------------------------------------------------------11116164* BU DAPESTEN eladó 54 m2-es 2 szoba, erké- lyes, I. emelet, jó állapotú panellakás. Iá: 10,5 M Ft. Tel.: 06-30/617-54-06---------------------------------------------------------*106906* FÜ LÖPHÁZA Község belterületén önkormányzati tulajdonú közművel, közúthálózattal ellátott építési telkek 1000 Ft/m2 áron eladók. Érdeklődni Fülöpháza Község Polgármesteri Hivatalában, illetve a 76/377-182-es telefonszámon.---------—--------------------------------------------*1116045* HE LVÉCIÁN 2000 m1 építési telek, közműlehetőséggel eladó. 2,5 M Ft 76/709-839---------------------------------------------------------<1116992* KECSKEMÉT belvárosában, vállalkozásra is alkalmas, szinteltolásos, esztétikus belső kialakítású, 4 szoba + nappali, iker családi ház pincével, nagy garázzsal eladó. 33 M Ft, 06- 30/317-7627---------------------------------------------------------»1116741* KE CSKEMÉTEN, a belvárosban különálló, igényesen kialakított 3 szobás+tágas nappalis lakás eladó, lár: 32 M Ft. 06-30/9456-333--------------=-------------------------------------*1116982* KM ÉT, Bem u-i egyedi gázfűtéses 80 m!-es 2. em-i lakás+erkély+pince, zárt udvarral eladó. 06-20/9221-068, 06-30/2196-612--------------------------------------------------------*1116546* KM ÉFI, 40 m2-es, gázfűtéses, I. em.-i társasházi lakás garázzsal biztonságos helyen eladó. 6,4 M Ft 06-30/942-1235, 76/498-454---------------------------------------------------------*1115702* 8 Nyárlőrincen, főutcán 2,5 szobás ház eladó, üzletnek is megfelel. 06-30/975-5762--------------;-----------------------------------------*1116789* SZ ENTKIRÁLYON új építésű családi ház eladó (külső vakolás hiányzik.) 06-30/505-2251---------------------------------------------------------*1116681* ÜZLETHELYISÉG, 90 m2, Kecskeméten, a belvárosban forgalmas helyen ELADÓ vagy KIADÓ (35 M Ft/300 E Ft). 06-30/9456-333---------------------------------------------------------<1116982* BÉRLEMÉNY KECSKEMÉTEN a krt-hoz 150 m-re, a Belső- Szegedi úton 360 m! üzlet irodákkal sok parkolóval, megosztva is kiadó. Telefon: 06- 30/9389-127------------,--------------------------------------------*1116750* 9 K iadó-eladó Kispest központjában, bármilyen célra alkalmas családi ház, 50-100 m2 lakás, 200 m2 üzlet, udvar, jó parkolás. Egyben vagy megosztva is kiadó. 06-20/248-03- 11---------------------------------------------------:-----*1116963* ÜZ EMI-UTCAI büfé családi okból sürgősen eladó. 06-30/438-1393---------------------------------------------------------*1114041* ALBÉRLETET KÍNÁL KMÉT, belvároshoz közel, az Árok utcában 1 szobás 36 m2-es fsz-i lakás garázzsal kiadó. 06-30/9389-826------------------------------:--------------------------*1095423* KM ÉT, József A. u.-ban (belváros közeli) 2011. 01.-től 2 szobás, gázfűtéses lakás hosszú távra kiadó. 06-20/9374-313---------------------------------------------------------<1116635* AUTÓT VESZEK BONTÁSRA ADÁSVÉTELLEL, DE HA KELL, MARADHAT ALKATRÉSZNEK: 06- 20/3333-745-------------------------------------:--------------------*1116874* IP ARI lakókocsi 7 m-es, 2 tengelyes, fűthető, vontatható eladó. 06-20/5935-138---------------------------------------------------------*1116918* LADA-2005 megkím. eladó! 06-20/9-457- 874---------------------------------------------------------<1117000* NÉMET kisméretű utánfutó műszaki nélkül eladó. 06-30/9438-747---------------------------------------------------------*1116865* NIVÁK, 88-2005-ig eladók. 06-20/562-7074---------------------------------------------------------<1116745* PIAGGI0 Porter 1.4D billencs 2005. évj., 11- ás, 17 E km-rel eladó. 06-30/915-0332---------------------------------------------------------<1114813* SKODA Fabia 1.4-es, 8. éves eladó. 06- 20/412-9555---------------------------------------------------------*1117007* VW GOLF V. kombi 2008. III. havi 1.9 PDTDI5 lit. fogyasztás, sport változat, fekete-metál, tulajdonostól, háztól eladó. (Teljesen újszerű) Ara: 3.495 E. Ft. 06-30/9381-306---------------------------------------------------------<1117028* VW T4 téligumi felni eladó. 06-30/915-0332---------------------------------------------------------<1114613* GEPEK DIÁKMUNKA! Nagykőrösi Hipermarketbe éjszakai árufeltöltési munkára keresünk 18. életévét betöltött diákokat. Bérezés: 486 Ft/óra, Érd.: 62/322-009, vagy biztoskesz@invitel.hu ALTERNÁLÓ fűkasza eladó. 06-30/9438-747---------------------------------------------------------<1116865* BÁLARAKÓ villa, bármilyen gépre szerelhető eladó. Jószágcsere, pótkocsi érdekel. Felszerelés megoldható. 06-20/916-7081--------------------------------------------------------*1116569* HÓ T0LÓ-, húzólapok, ekék, előre, hátra, traktorra, targoncára szerelhetőek, esztergagépek (TOS, E2N, EU) ingafürész faipari, hidraulikus fémfűrész, gumilapok hóekékhez, altalajlazí- tók egy késesek eladó. Érd.: 06/70/311- 9538,76/441-417---------------------------------------------------------<1116446* 9 MTZ 550 E 94. évj. eladó. 06-20/439- 9378---------------------------------------------------------*1117033* NAGYTEUESÍTMÉNYŰ hómaró eladó, kitűnő állapotban. 06-30/9438-747--------------------------------------------------■------*1116865* ■ Szalagfűrész 500-as, szárzúzó vontatott, gumi 18,4 18/4x30-as 2 db új eladó. 06- 70/608-0024----------.----------------------------------------------<1116951* TO RNÁDÓ (vontatott) 350 E Ft, 3 tagú gyűrűshenger 100 E Ft, szárzúzó RZ. 3-as 350 E Ft, eke (3 fejes) 200 E Ft lajt (4,5 m3-es) kocsival 300 E Ft áron eladók. Érd.: 06-30/291-8052-----=--------------------------------------------------*1116362* ÁL LÁST KÍNÁL AUTÓMOSÁSHOZ, takarításhoz keresünk gyakorlott munkatársakat Kméten. 06-30/9389- 127---------------------------------------------------------*1116750* CÉGÜNK keres elektronikai karbantartókat, gépipar mechanikai karbantartókat, illetve művezetőket (CNC-NC-PLC, járműipar, ágazati termelő gépek-berendezések ismerete előny.) Magas kereseti lehetőség! Érd.: 10-17 óráig 06-70/431-8013, e-mail: markus0204@freemail.hu---------------------------------------------------------*1116540* I Sealed Air Sealed air Magyarország újhartyáni gyárába keresünk jelentkezőket NYOMDAI BETANÍTOTT MUNKÁS munkakörbe. Főbb feladatok: A nyomdai részlegben előkészítő munkálatok végzése (formaragasztás, formakészítés, festékkeverés). Elvárások: Középfokú végzettség (műszaki jellegű), felhasználói számítógépes ismeret. Előny: Nyomdai környezetben szerzett tapasztalat. Amit kínálunk: Korrekt foglalkoztatás, | piacképes fizetés. Biztos jövő hosszú távra. Jelentkezés: Fényképes önéletrajzokat fizetési igény megjelölésével a katalin.rudolf@sealedair.com e-mail címre várjuk. JÁSZSZENTLÁSZLÓI telephelyre német- v. an- golnyelv-tudással rendelkező ügyintézőt (speditőrt) keresünk. Érd.: 06-30/938-1407 Kecskeméti Hallókészülék Szalonunkba keresünk 1 fő audiológust, 1 fő fül-orr-gégészeti, vagy egészségügyi végzettségű asszisztenst. Jelentkezés telefonon december 22-éig a06-l/250-4718-as telefonszámon. E-mailben: heorkf t@gmail. com KECSKEMÉTI cég, tárgyalás szintű angolnyelvtudással, kereskedelmi gyakorlattal, számító- gépes ismerettel munkatársat keres! Önéletrajzokat várjuk: Sanglass Kft., Kecskemét, Budaihegy 72. vagy uzlet@sanglass.hu címre.----------- *1116947* KI SKŐRÖSI Áruházba biztonsági őrt keresünk. T.: 06-30/454-4941---------------------------------------------------------*1116917* KOMOLY hálózatépítőket keresek új digitális termék bevezetéséhez. 06-30/204-2763---------------------------- *1116645* A M etalconstruct Alumíniumszerkezetek Gyára export ügyintézőt keres angol és német tárgyalóképes nyelvtudással, kecskeméti munkavégzéssel. Jelentkezés: magyar, angol, német szakmai önéletrajzzal az info@metalconstruct.hu e-mail címen. NEMZETKÖZI gépkocsivezetőt felveszünk. Érd.: 06-30/938-1407-----------------------:----------------—------—*1116903* ___ADÁSVÉTEL___ AK ÁC és nyárfa 9-11 E Ft/m3, darabolva is, ingyen házhoz szállítva. 06-20/598-5466---------------------------------------------------------*1116841* BÜKK tűzifa, helybe szállítva Nyárlőrincről olcsón eladó méterben és kuglizva. 06-30/9- 859-679 b- Törtarany pr felvásárlás * KÉSZPÉNZÉRT a legmagasabb napi áron 4900,-Ft/g* Tört ezüst: 100,-Ft/g* Zálogjegyet veszünk! Kecskemét, Malom Center, II. emelet Órasziget - Nyílva- kedd-szombat 10- 18íg 8 Tel.: 76/328-957; 06-30/857-2647 {5 * Az árváltozás jogát fenntartjuk a világpiaci ártól függőéi ELADÓ Fornelk) Siesta, Inox terasz hősugárzó garanciával, 06-30/284-6438---------------------------------------------------------*1117012* ELADÓ: iker babakocsi, bébihordozó, kézi mellszívó, Révai Nagy Lexikon 1-21. kötet reprint kiadás. 06-20/467-5090--------------------------------------------------------*1117012* ÉL VEF0GÓ csapdák eladók róka, görény, nyest, macska, patkány, menyét, T.: 06- 76/441-756 HINTALÓ és elektromos quad: 06-70/323- 9324------;------------------------------------------ *1116817* KA RÁCSONYFA értékesítés nagy- és kistétel- ben: konténeres ezüstfenyő, konténeres és vágott erdei- és fekete fenyő. Info: barnaesfiai@freemail.hu, 06-30/445-2131 — ----------------.---------------------------------*1116031* LÁ BON álló tűzifáját kivágom, ill. megvásárolom. 06-30/342-9317---------------------------------------------------------*1117026* MINŐSÉGI tűzifa 8000 Ft/m-től. 06-30/750- 8082---------------------------------------------------------*1116991* ÖNTÖTT gázkonvektorok eladók, 06-30/9438- 747---------------------------------------------------------*1116865* SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 06-30/583-5001, 06-30/455-6432---------------------------------------------------------*1111830* TŰZIFA Kecskeméten eladó. 06-30/9-674- 692---------------------------------------------------------*1116118* 9 Új Totya kazán olcsón eladó. 06-30/9635- 296 — --------------------------------------------------*1116048* VÁGOTT akác és tölgy tűzifa eladó. 2200-2000 Ft/mázsa. Érd.: 06-30/9-358-362------------------------------------------------,--------*1092426* 200 q tritikálét vennék! T.: 06-20/3259-972 ALLAT 8 Hízó eladó. 06-70/9-676-484-------------------------.--------------------*1116957* HÍ ZÓ nagysúlyú szaláminak! 06-30/297- 7383---------------------------------------------------------*1116900* 8 Hízók eladók. 06-20/332-3592--------------------------------------------------------*1116698* » Hízók eladók. 06-20/5844-441---------------------------------------------------------*1116978* 8 Hízók eladók. 06-30/9470-199---------------------------------------------------------*1116506* 8 Hízók eladók, 100-120 kg-ig, hússertés, élve és ketté hasítva is. 06-30/289-47-94-------:-------------------------------------------------*1116697* 8 Hí zók és malacek eladók. 06-30/323- 9024---------------------------------------------------------*1116706* 8 Hízók Fülöpházán eladók 70-120 kg 400 Ft/kg, 120 kg felett 350 Ft/kg. Ui. Szilveszterre való malacok eladók. 06-30/288-9024---------------------------------------------------------<1116943* 8 Hízók 170-300 kg! 06-30/2131-333---------------------:-----------------------------------*1116909* KI S- és nagysúlyú hízók élve és hasítva, helybe szállítva eladók, 06-20/553-7038 KÖZÉP-ÁZSIAI kiskutyák eladók. 06-30/436- 3807---------------------------------------------------------*1117034* 8 Kukoricás csirke eladó. 06-20/9253-243---------------------------------------------------------*1116621* LAJOSMIZSÉN hízók eladók! 06-30/261-7534---------------------------------------------------------*1116762* 8 Letojt tyúk 300 Ft/db! 06-30/9674-509---------------------------------------------------------*1116819* MT . VÁGNI való tehén eladó 06-76/443-191---------------------------------------------------------*1117022* 8 Nagy súlyú hízó eladó, 340 Ft/kg. 06- 20/342-56-35---------------------------------------------------------*1116868* 8 Nagysúlyú hízó eladó, 06-30/261-3395------------------------------------------------------—*1116678* NÓ NIUSZ kanca 5 éves eladó. 06-30/6015336---------------------------------------------------------* 1116953* 8 Tojótyúk eladó. 06-30/4400-932---------------------------------------------------------* 1116856* 8 Tömött kacsa eladó. 06-20/57-39-643---------------------------------------------------,------*1116868* VÁ LASZTÁSI malacok eladók Szeremlén. 06- 20/297-70-08------------------------------------------------ *1116973» 81 db nagysúlyú hízó eladó, 06-20/441- 4686------------------------------------------------------—*1116967* 82 db rajzos németjuhász kiskutya és 3 éves német húsmerinó kos eladó. 06-30/214- 8775---------------------------------------------------------*1116609* 280 kg-os hízó eladó. 06-20/282-3036---------------------------------------------------------*1117041* 8 5 db 90 kg-os keverék fekete hízó, 250 Ft/kg-ért eladó. 06-30/3-879-069 ---------------------------------------------------------*1116866* 6 DB SZÁLKÁSSZŐRŰ 6 hetes tacskó kölyök oltva eladó. 13 E Ft/db. Érdeklődni: 06- 70/466-4183 ____OKTATÁS____ DA JKA, gyógypedagógiai asszisztens, kisgyermekgondozó képzést indít Kasza Képző (Nyt: 01-0064-04). 06/1/276-5918 Német beszédcentrlkusan! 06- 20/410-8139 .mm2. TANULJON szakmát, www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkat! —----------------------------------------------------*1114858* VAN érettségije? Legyen GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS! Képzés távoktatásban 06- 70/424-2330 Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481:401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.450 FI; negyedévre: 7.350 Ft; félévre: 14.700 Ff: egy évre: 29.400 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. /HUNOR \cw)PZRt. KIADÓ ÜZLETHELYISÉGEK! A HUNOR COOP ZRt. bérleti üzemelésre meghirdeti a 2011. I. negyedévben megújuló és bővülő KÁLA Áruház (Szentes, Apponyi tér 7.) még szabad Üzlethelyiségeit (földszint 86 m2, emelet 70 + 71 m2) Érdeklődni: HUNOR COOP ZRt. 6600 Szentes, Petőfi u. 5. 63/562-232/124. gazdasági igazgatónál JÁRMŰTULAJDONOSOK. FIGYELEM! MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS a legjobb árakon továbbra is NÁLUNK! Az árak tartalmazzák a környezetvédelmi felülvizsgálat díját is: • személygépkocsi 20.290 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-ig 22.290 Ft • taxi 36.025 Ft • pótkocsi 3,5 t-tól 22.090 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-tól 32.950 Ft Szolgáltatásunk EREDETISÉGVIZSGÁLATTAL is bővült! Személy, teher, nemzetközi szállító, lassú és különleges felépítményű járművek vizsgáztatása, szervizelése. Tanúsítás gázbiztonsági szerelésről, tehergépjármű = tachográfok javítása és illesztése, sebességhatároló ellenőrzés, flottakedvezmények. i~ KÉRI KFT. Szentkirály, Alsó 254/A Tel.: 06-70/331-1348 Kéri József Azon személyek és gazdasági társaságok jelentkezését várjuk, akiknek a pénzét a szabadhegyházi HUNGRANA Kft. visszatartja: Név: ................... Cí m:................... Te l ./fax:.......... Jelentkezés: 06-74/319-128 fax. CptJf f*2r RÁDIÓ A TÉRSÉG HANGJA FM 96,5 MHZ