Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-09 / 286. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 9., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Teljes a bizonytalanság közfoglalkoztatás Sokan utcára kerülhetnek a módosítások miatt A szűk határidők miatt minden bizonytalan, nem tudnak szerződéseket kötni Pénzt nyertek a droggondok helyi Kezelésére Kalocsán Marsovszky Lászlóné személyé­ben elnököt, Vargáné Tóth Mária személyében társelnököt, de tit­kárt és koordinátort is delegál Kalocsa Város Önkormányzata, a 2002-ben, a helyi drogstratégi­ák kidolgozása és megvalósítása érdekében létrehozott Kábító­szerügyi Egyeztető Fórumba (KEF), - ezt a legutóbbi testületi ülésen foglalta határozatba a vá­rosvezetés. A szervezet az önkor­mányzat mellett tagjai között tudja az oktatási, szociális és egészségügyi intézményeket, de a rendőrséget és a diákképvise­leteket is. A KEF gyakorlatilag összefogja Kalocsa azon intéz­ményeit és szervezeteit, melyek a drogproblémák kezelésében valamilyen formában szerepet játszhatnak. Működését az eddi­giek során is pályázati pénzek­ből igyekeztek megoldani. A 2011-es évre, feladataik megva­lósításához már meg is nyertek 400 ezer forint, vissza nem térí­tendő támogatást. ■ Sz. B. Z. Továbbtanulási esély a hátrányos helyzetűeknek is Újabb három hátrányos helyze­tű, de igen jól tanuló szakmári nyolcadikos juthat be az Arany János Tehetséggondozó Program segítségével a kecskeméti Kato­na József Gimnáziumba.- A szakmári iskola öt éve ré­szese e programnak, melynek célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok to­vábbtanulását. Négy volt diá­kunk tanul jelenleg Kecskemé­ten, egyikük jövőre érettségizik. Idén pedig három tizenéves je­lentkezett eddig, de december 10- éig még bárki jelentkezési lapot ragadhat - tudtuk meg Romsics Vincénétől. A szakmári iskola igazgatója azt is elmondta, a programba bekerült gyerekek in­gyenes emelt szintű nyelvokta­tásban vehetnek részt, ingyene­sen jogosítványt szerezhetnek és például a színházlátogatások is díjmentesek számukra. Felvételi vizsgát azonban ugyanúgy tenniük kell, mint a többieknek, de jelentkezési lap­jaikat hamarabb el kell juttatni­uk a programban részt vevő in­tézményekhez. ■ Sz. B. Z. Rendezett lakókörnyezet és a felkínált munka kö­telező jelleggel történő el­vállalása kell ahhoz, hogy jövőre a rendelkezésre ál­lási támogatást váltó bér­pótló juttatásban része­süljenek az álláskeresők. Készül a Nemzeti Közfog­lalkoztatás Programja. Zsámbóki Dóra Kiskunhalason jelenleg 360 közfoglalkoztatottnak ad mun­kát az önkormányzat az Út a munkához elnevezésű program keretében. Az Út a munkába program alapján a munkaügyi központ által nyújtott támogatá­si rendszerből kikerülő aktív ko­rú munkanélküliek az önkor­mányzat hatáskörébe kerülnek. A szociális háló megtartó ereje biztosítja számukra, hogy köz­foglalkoztatottként elhelyezked­hetnek az önkormányzatnál, vagy annak valamely cégénél, intézményénél. Az aktív korú közmunkások bérének és járu­lékának 95 százalékát az állam, 5 százalékát az önkormányzat fedezi. Ezt a rendszert váltja fel janu­ár elsejétől a Nemzeti Közfoglal­koztatás Programja, az erre vo­natkozó jogszabály azonban még kidolgozás alatt van. A kiskunhalasi önkormányzat és a munkaügyi központ helyi ki- rendeltsége sem ad tájékoztatást az új rendszerrel kapcsolatban, hiszen - mint mondják - találga­tásokba nem kívánnak bocsát­kozni, a tényeket pedig egyelőre nem ismerhetik. Ami biztosan tudható a szakmai egyeztetést nélkül megalkotott Nemzeti Köz­foglalkoztatás Programjának ter­vezetéről az az, hogy december 23-án szavaznak róla és január elsején életbe lép. Az előzetes infor­mációk szerint a programpályázattal igényelhető támogatások fel- használásával valósul meg. A be­nyújtott költségvetés alapján a kormány 64 milliárd forintot ter­vez erre a célra fordítani. A prog­ram szerint az önkormányzatok­nak továbbra is lesz lehetőségük közfoglalkoztatott személyeket foglalkoztatni, azonban a terve­zett rendelkezésre álló forrás mi­att valószínűleg csökken majd a létszámuk. A jelenleg érvényben lévő ren­delkezésre állási támogatást (rát) a bérpótló juttatás (bpj) vált­ja majd fel. A bpj-ben részesü­lők hívhatóak be közmunkára. A bpj összege egyenlő lesz a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegével, ami jelen­leg 28 500 forint. A tervek sze­rint az Önkormányzat önrésze ebből 20 százalék lesz. A rászorultságot továbbra is az önkormányát állapítja meg, de valószínűleg a törvény szab­ta feltételek közé tartozik majd a rendezett lakókörnyezet is. Fontos változás lesz, hogy a munkaügyi központ helyi kiren­deltsége által felajánlott munkát a végzettségtől függetlenül el kell vállalni. Tehát ha egy bpj-ben ré­szesülő munkake­resőnek három egyetemi diplomá­ja van és ajánlanak neki a településen egy csatorna­tisztítási feladatot, de visszauta­sítja, akkor elesik a juttatástól. Újdonság az is, hogy kis- és közepes vállalkozások is be­nyújthatnak - többletfoglalkoz­tatásra - pályázatot a munka­ügyi központhoz. Ez alapján kap­hatnak támogatást a bpj-re jogo­sult álláskeresők foglalkoztatá­sához. A támogatás legfeljebb 12 hónapra szólhat, melynek mér­téke „elérheti” a dolgozó mun­kabér- és járulékköltségeinek maximum 70 százalékát. A leggyakrabban előforduló, az aktív korú közmunkások 6-8 órában történő foglalkoztatásá­nak finanszírozása egyelőre nem tiszta. A törvénytervezet az állam adta hozzájárulás mérté­két 70 és 100 százalék között ha­tározza meg a jelenleg érvény­ben lévő 95 százalékkal szem­ben. A törvénytervezet körüli bi­zonytalanságot főleg a szűkös határidők keltik. Egy neve elhall­gatását kérő szakember elmon­dása szerint a legnagyobb prob­lémát jelenleg abban látják, hogy ahhoz, hogy a jövő évre ér­vényes határozott idejű munka- szerződéseket kössenek, a na­pokban alá kellene írni a papíro­kat. így viszont, hogy gyakorla­tilag „fogalmuk sincs" a törvé­nyi háttér változásáról a szerző­déseket nem tudják megkötni, tehát könnyen lehet, hogy akik­nek december 31-én lejár a szer­ződésük nem tudják folytatni a munkát jövő év elején. A szakértő azonban azt is megjegyzi: itt nem csak arról van szó, hogy januárban nem lesz, aki havat lapátoljon. Jíiszen Halason a kórház, a megyei pszi­chiátriai betegeket ellátó otthon, vagy a Nyúl utcai szociális intéz­mény összesen közel száz közcé­lú foglalkoztatottnak ad munkát. Ha nem sikerül karácsony előtt aláírni a jövő évre szóló szerző­déseket, azzal az intézmények működése is veszélybe kerülhet. Alig volt 7 éves a kishúga, amikor fajtalankodni kezdett vele ► Folytatás az 1. oldalról A család nagyon zárkózott életet élt, környezetükkel alig érintkez­tek, a két lánynál a mutizmus tü­netei mutatkoztak (kommuniká­ciós zavar, az érintett csak egyes személyekhez vagy senkihez sem beszél). A vád szerint a férfi 2000-től kezdődően, mikor féltestvére még csak hétéves volt (és ő is csak ti­zennégy múlt), rendszeresen faj- talankodott a kislánnyal, és ké­sőbb többször meg is erőszakolta. A félelemben élő gyerek azonban hiába írta le, majd mondta el any­jának a történteket, ő se tett sem­mit, így folytatódtak a borzalmak. Végül a lány 2009 tavaszán el­ment a rendőrségre, ahol min­dent elmondott. A gyámhivatal kiemelte a családból, jelenleg ne­velőszülőnél van. Az ügyészség szerint a két vádlott, anya és fia egymással is rendszeresen közö­sült. A férfi 2009 decemberétől előzetes letartóztatásban van. Be­ismerő vallomást tett, a bírósági tárgyaláson viszont nem beszélt tetteiről. T. Károlyt folytatólago­san elkövetett szemérem elleni erőszakkal illetve erőszakos kö­zösüléssel vádolják. Utóbbi vád­pontban a szabadlábon lévő, bűn- cselekményeket tagadó anya is vádlott, mrnt bűnsegéd, és ugyan­csak mindkettőjüknek felelniük kell a vérfertőzés vádjára is. ■ Hraskó István Takarékossági okokból zár be a Schöffer Múzeum Idén is bezárja kapuit a téli hó­napokra a kalocsai Schöffer Mú­zeum. - Erre legfőképpen taka­rékossági okokból van szükség - tájékoztatott Tamás Eszter mú­zeumigazgató. Az intézmény ugyan február 28-áig zárva lesz, de az állandó tárlat megtekinté­sét, csoportos bejelentkezés ese­tén lehetővé teszik. A Schöffer Miklós szülőházába berendezett múzeum idei látoga­tottsága fölözte a korábbi évek­ben tapasztaltakat. Igaz, az épü­letben komoly „látogatócsábító” korszerűsítési és szépítészeti munkálatokat is végeztek. A fű­tésszámlán megtakarított pénzt az újabb ötletek megvalósítására költik majd. ■ Sz. B. Z. ■ A felajánlott munkát a jövő­ben el kell vál­lalni. HIRDETÉS iá. MEGJELENT gújabb szakácskönyve! Előfizetőink rendkívül vezményes áron 1.490 Ft-ért megvásárolhatják. m előfizetőinknek 4990 Ft. MEGRENDELHETI: • telefonon: az ingyenes 80/480-756-os számon (hétfőtől-csütörtökig: 07.30-16.00 óra \ között, pénteken: 07.30-14.00 óra között) • e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu • személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőjénél vagy a kiadóban (kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.)

Next

/
Thumbnails
Contents