Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-01 / 279. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 1, SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Kalandosra sikeredett Szent Jakab útja el camino A kecskeméti Lovas Bálintnak a gyalogos meditáció egyben túlélőtúra is volt Van, aki vallási meggyőződésből, más kalandvágyból vagy divatból vág bele az El Caminó-i zarándoklatba. A legtöbben azonban önmaguk felfedezését, a lelki megtisztulást várják a közel 900 kilométeres zarándoklattól. így volt ezzel a kecskeméti Lovas Bálint is, aki extrém körülmények között járta végig Szent Jakab útját. A 22 éves kalandort alaposan próbára tette a sors: számára a gyalogos meditáció egyben túlélőtúra is volt. Pásztor Andrea- Nem sokat tudtam az El Ca- minóról, amikor elhatároztam, hogy útra kelek - meséli Bálint.- Mindig is nagyon érdekelt Spanyolország, és szerettem volna amúgy „cigány módra” bejárni. Akkor ért véget egy kapcsolatom, és el akartam gondolkodni arról, mi is a fontos az életemben. Az is hajtott, hogy ki akartam szakadni az anyai óvó szeretet fogságából, és a magam lábára állni. Ezért kivettem egy hónap szabadságot, egy hátizsákkal a vállamon nekivágtam a nagy kalandnak. Július elején indultunk akkori barátnőmmel, Szilvivel a francia szakaszon. Még el sem kezdődött az út, de már megvolt az első próbatétel: Pamplonában ugyanis ellopták minden pénzemet, Szilvi adott kölcsön, hogy egyáltalán elkezdhessem a Caminót.- Vízhólyagok, forróság, fáradtság. A legtöbb úti beszámoló szerint az első napok erről szólnak.- Azt mondják, három szakaszra lehet osztani a Caminót. Az első a fizikai szakasz, amikor meg kell küzdeni a fájdalommal. Bármilyen könnyű csomagot állítunk is össze, 25-30 kilométer gyaloglás után málhás zsáknak tűnik a hátunkon. A sajgó hátat, a vízhólyagos, fájó lábat meg lehet szokni, de a váll mindig fáj. Még a gyógyszereket is kidobtam, hogy csökkentsem a súlyt, ha pedig vízhez jutottam, fél litert rögtön megittam, hogy az se húzza a vállam. Az egyik zarándokbotot az óceánba dobta Bálint, a másikat hazahozta den rosszra fel kell készülni, ez azonban nem így van. Ha gond adódik, mindig akad segítség. Ki van írva, merre kell menni, melyik víz iható. Egyedül a csin- csesztől kell tartam, ez az élősködő bogár az ember bőre alá telepedik. Volt, aki 16 kilót fogyott miatta. Én Santiagóban szorultam rá leginkább a segítségre, sikerült ugyanis a megmaradt, kölcsönkapott pénzemet, összesen 110 eurót elhagynom. Huszonnégy napig gyalogoltam Santiagóig, és úgy éreztem, itt véget ért az utam, és nem jutok el Fisterráig. A kétségbeesés szélén már majdnem koldulásra adtam a fejem, hiszen mindenképp szerettem volna az óceánnál befejezni a zarándokutat. Senkitől sem kértem, mégis többen segítettek, általában a legváratlanabb helyzetekben. Kicsit magamba zuhantam, de egy ír nő, aki az unokájával zarándokolt, erőt öntött belém. Ő tanácsolta, hogy kérjek munkát az apácáktól. Persze nem kaptam, de legalább sikerült ingyeA kecskeméti fiatalember közel kilencszáz kilométert tett meg gyalog- Mikor enyhült a fájdalom?- A második szakaszban, ami az elme elnevezést kapta. Ezen a részen azzal szembesül a vándor, hogy bármerre néz, ugyanazt látja. Mindenütt a végtelen •mező - mezeta -, csak kis községek törik meg a táj unalmát. Ezért önkéntelenül befelé kezd figyelni az zarándok. Elméje lecsendesedik, eltűnik a sok „szemét”, és igazabb képet kaphat saját magáról, érzéseiről, vágyairól. Bár van, aki sportból vág bele, előbb-utóbb mindenki számára meditációvá válik az út, ehhez pedig legjobb az egyedüllét. Az út felénél javasoltam is barátnőmnek: váljunk szét, hogy a saját tempómban haladhassak. Számomra ezért a harmadik szakasz, amit mindenki maga nevez el, leginkább a magányról szólt. Persze emellett sok érdekes emberrel találkoztam, olyan ez az egész Camino, mint egy jó kis fesztivál. Csak itt nem szól a zene, és nem szórakozni mennek az emberek. Sok észak-koreaival, olasszal és a legkülönbözőbb nemzetiségű zarándokkal találkoztam. Megismerkedtem egy olyan fickóval is, aki Hollandiából sétált el Spanyolországba, egy 60-as éveiben járó férfi pedig három hónapja gyalogolt Németországból. Volt, aki betegségéből szeretett volna felgyógyulni, de rákos gyereküket cipelő szülőkkel is összehozott a sors. A közös annyi volt a zarándokokban, hogy valami nagy változás történt az életükben, vagy épp egy nagy változás előtt álltak. Bár kevés az úton a bulis arc, két púnkkal azért találkoztam, akiket Ausztriában köröztek.- Mennyiben van magára hagyva az úton a zarándok, és- milyen segítségre számíthat, ha bajba kerül?- Sokan mondják, hogy minnes zarándokhelyet találnom. A nő pedig búcsúzóul 20 eurót hagyott nekem a szálláson, ami reményt adott a folytatáshoz. Újult erővel vágtam bele az utolsó szakaszba, két nap alatt megtettem 100 kilométert, és sikerült elérnem Fisterrába.- Mi volt számodra a legnagyobb élmény az út során?- Akik vallásos céllal teszik meg Szent Jakab útját, azok legfőbb célja Santiago de Compo- stella. Nálam erről szó sem volt, Bálint Santiagóban egy zarándoktársával át sem mentem azon a kapun, amelyik a legenda szerint minden bűn alól feloldozást nyújt. Számomra Santiago egyébként sem volt túl nagy élmény, igazi turistaparadicsomot csináltak belőle. Fisterrában volt katarzisom, amikor 26 nap után végre ott álltam az óceán partján. A világítótoronynál lemásztam arra a helyre, ahol a zarándokok el szokták égetni ruháikat. Én sétabotomat dobtam az óceánba, ruhám ugyanis alig maradt a haza- útra. Számomra egy „második Camino” volt a hazafelé út, hisz lényegében néhány euróval a zsebemben kellett eljutnom Magyarországra. Barcelonától egy szál magamban stoppoltam Franciaországon, Olaszországon és Szlovénián keresztül. Összesen 3 ezer kilométert tettem meg, tíz napig tartott az út, és legalább annyi kalandot tartogatott számomra, mint a zarándoklat. Leszólítottak drogdílerek, akik az útlevelemre pályáztak, de egy homokos útitársam is akadt, aki órákon át ecsetelte, hogy egy angyalra emlékeztetem. Volt, aki felvett, és amikor meghallotta, milyen „ágrólsza- kadt” vagyok, meghívott magához. Cannes-ban egy templomban aludtam, Milánóban pedig kénytelen voltam az utcán tölteni az éjszakát. Letaglózva láttam az eszméletlen gazdagságot Monacóban, a francia Riviérán, ahol a rendőrök még azt is megtiltották, hogy használjam a stoppos táblámat.- Mit kaptál a zarándoklattól?- Rengeteget tanultam a túlélésről, és megerősítést kaptam arról, hogy jól ismerem magam. Voltak olyan kérdések, melyekre nem kaptam választ, de az is kiderült, hogy ezek valójában nem is olyan fontos kérdések, mint ahogy korábban gondoltam. A sok kóborlás után nagyon megszerettem az anyanyelvemet. Sok mindent lehet utálni, kritizálni itthon, de nincs annál szebb, mint amikor hosszú idő után végre úgy köszönnek rád, hogy jó napot. Abban is biztos vagyok, hogy újra megteszem majd ezt az utat. Annyi szemét rakódik az ember lelkére a hétköznapok harcaiban, hogy érdemes időnként letisztulni és újrakezdeni... Az értelmes feladatok biztos, hogy ezután is megtalálnak múzeum A nyugdíjba vonuló címzetes múzeumigazgatót, Laczkó Jánost terveiről is kérdeztük Ajándéknak tekintem, hogy műtárgyak között élhettem évtizedeken át - mondja Laczkó János, amikor eddigi munkájáról, a következő évek terveiről kérdezzük. A nyugdíjba vonuló címzetes múzeumigazgató közel 40 éven át dolgozott a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet munkatársaként. Búcsúzkodásra számítunk, de sokkal fontosabb esemény fogad bennünket a Katona József Múzeumban. Épp az imént érkeztek meg a fotók Hajósról. Az egykori érseki kastélyban helyükre kerültek a korhűen elkészített, hófehér kályhák. A kastély immár teljes pompájával várja a látogatókat.- Ki lehet lépni a mindennapok pörgéséből? - kérdezzük a fotóktól láthatóan nehezen elszakadó Laczkó Jánostól.- Azok a műtárgyak, melyek között 40 éven át éltem, mind a szívemben maradnak. A kor előrehaladtával az ember szert tesz arra a bölcsességre, hogy felmérje korlátáit. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elveszíteném érdeklődésemet mindaz iránt, ami évtizedeken át kitöltötte napjaimat. 1993-tól 2004-ig a múzeumi szervezet igazgatóhelyetteseként, majd 2005 és 2010 között igazgatójaként dolgozó Laczkó János nevéhez kötődik többek között a Piarista templom oltárainak restaurálása, több barokk szobor és műtárgy újjáéledése. Nagy szerepe volt a megye tájmúzeumainak megújulásában és a Cifrapalota felújításában.- Ezek az eredmények mind azt mutatják, hogy a megyei önkormányzatjó gazdája a múzeumoknak - mondja a címzetes igazgató.- A kép akkor válhat teljessé, ha a Katona József Múzeum rekonstrukciója is megtörténik, ez azonban összegszerűségében olyan nagy munka, melyhez elengedhetetlen megfelelő kormányzati, illetve pályázati forrás. Sokáig azt gondoltam, hogy a Munkácsy-kiállítás méltó beLaczkó János fejezése lesz igazgatói tevékenységemnek. Nem így lett, hiszen ezt követően csatlakozott a múzeumi szervezethez a „kistestvér”, az egykori érseki kastély. Ajándéknak tekintem, hogy közreműködhettem felújításában. A múzeumi szakember számára igazi sikerélmény, ha azt látja, hogy az ott élők büszkék az intézményre, sajátjukként szeretik. A sikertörténeteknek általában elengedhetetlen elemük, hogy sokan érezzék magukénak. A múzeumi szakmában országos tendencia a fiatalítás.- Bács-Kiskun megyében a 30-as éveiben járó Rosta Szabolcs veszi át a munkát, azonban ez nem egyedi eset - mondja Laczkó János. - A megyék többségében vagy, már megtörtént a generációváltás, vagy a következő években történik meg. A legtöbb helyen a 30-as, 40-es korosztályba tartozó szakemberek veszik át a vezetést: fiatal, dinamikus, művelt szakemberek jó elképzelésekkel. Új stílust képviselnek, azonban abban nagyon hasonlítanak elődeikhez, hogy szeretik a múzeumot. Ez a legfontosabb. A következő időszak terveivel kapcsolatban Laczkó János lakonikusan fogalmaz:- Az értelmes feladatok biztos, hogy megtalálnak. ■ Rákász Judit
