Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-05 / 257. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 5., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Behajtás decembertől csalánosi út Nem az önkormányzat hibája a késlekedés A táblaerdő is azt sugallja, hogy a zavartalan közlekedés még a jövő zenéje Gázstop a Nyíri úton, futás nélkül maradt, aki otthon volt ► Folytatás az 1. oldalról Alaposan körülnéztek a gáz- szolgáltató szakemberei azok­ban a lakásokban, ahova been­gedték őket. Ahol szabálytalan­ságot találtak, leszerelték a gázórát. Például ott, ahol a ko­rábbi ablakcsere alkalmával nem maradt az előírásnak meg­felelő légrés. Máshol a fürdő­szobai vízmelegítő teljesítmé­nye volt nagyobb a megenge­dettnél, megint máshol a kony­hai tűzhelyt találták szabályta­lannak: három helyett négy ró­zsája volt. A panelprogramban felújított ház lakóit meglepetésként érte, hogy a munkálatok nyomán esetleg még a gázkészülékeket is ki kell cserélniük, mert kü­lönben nem köti vissza a gázt a szolgáltató a lakásukba.- Honnan kellene nekem tud­ni, hogy mekkora vízáteresztő bojlert tehetek a fürdőszobába? Magát a vízáteresztés szót sem hallottam idáig - háborog az egyik érintett lakó. - A régi tönkrement, vettem egy újat. Az eladó nem kérdezett semmit, ki­fizettem és hazahoztam. A sze­relő is szó nélkül bekötötte. Sze­rintem ugyanígy jártak azok is, akiknek a gáztűzhelyén eggyel több rózsát találtak. Ha pedig ki­cseréltetem az ablakomat, sze­rintem joggal feltételezem, hogy a szakember ismeri a gázfűté­ses társasházak nyílászáróira vonatkozó szabályokat. Négy szekszárdi szerelő cse­rélte tegnap új alkatrészekre a társasház konvektorainak kive­zetőcsöveit. Kréth Gábor ottjár- tunkkor Varnyú lózseféknél dolgozott.- Azt a csövet cseréljük, ame­lyiken a friss levegő bejut a la­kásba, a füstgázt pedig a falon kívülre vezeti. Szerintem a ko­rábbi megoldás is jó volt. Egy konvektorhoz csatlakozó cső cseréje legfeljebb fél óráig tart. Az épület felújítását végző ki­vitelező folyamatosan javíttatja a hiányosságokat, tegnap már több lakásban visszakapcsolták a gázt. Viszonylag jó hír az érintet­teknek: nem biztos, hogy ki­sebb teljesítményűre kell visz- szacserélniük az új vízmelegí­tőt és a négyrózsás gáztűzhelyt. Egy épületgépész a helyszín is­meretében tud tanácsot adni a megoldásra. A protokolláris átadás szeptember végén meg­történt, a forgalom vi­szont csak december má­sodik felében hajthat majd rá a kecskeméti Csalánosi útra. Gál Zita A sutusfalui és az Auchan mel­letti körforgalmakat összekötő Csalánosi út látszólag készen van, az autósok mégsem hasz­nálhatják. A kecskeméti önkor­► Folytatás az 1. oldalról A tegnapi ülésen már nem is sze­repelt a napirendi pontok között az alpolgármester-választás, mert a település első embere nem tett újabb javaslatot e tisztség betöltő­jének személyére. A négy bizott­ság élére viszont - kisebb viták után - sikerült elnököt, illetve kül­ső és belső tagokat választani. Mivel a polgármester régebbi mányzat illetékesei elmondták: eredetileg október végére tervez­ték az út átadását, rajtuk kívülál­ló okok miatt késnek. Az út forga­lomba helyezéséhez ugyanis a szervizutat is el kell készíteni. Az ehhez kijelölt nyomvonal több in­gatlant is érint, ezért az önkor­mányzat ezekkel kapcsolatban részleges kisajátítási eljárást kez­deményezett. Erről - az előírások­nak megfelelően - a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatalnak kellett döntenie.- A kisajátítási határozatok jogerőre emelkedését követően a akasztói és friss csengődi példák­ra hivatkozva meglebbentette an­nak a lehetőségét is az ülésen, hogy alpolgármester nélkül vég­zi a keceli városvezetés a mun­kát ebben a ciklusban, megkér­deztük dr. Opauszki Zsuzsannát, a város jegyzőjét, arról, hogy ez így szabályos-e. - Ez a huzavona, annak ellenére, hogy törvényte­len állapotot idéz elő, elhúzódhat közigazgatási hivatal ütemezet­ten rendelte el az érintett terület­részek önkormányzatunk részé­re történő birtokba adását - mondta dr. Mayer Endre. - Az utolsó ingatlanrészt november 5- én kell az önkormányzat birto­kába adni. Itt a tulajdonosnak a határozat szerint át kell helyez­nie a kerítését és egy melléképü­letet el kell bontania. A szerviz­út építése csak akkor kezdődhet el, ha mindezek megtörténtek - mondta a vagyon- és lakásgaz­dálkodási csoport vezetője. Az építéssel az önkormányzat akár a következő választásokig is. Mivel most sem lett alpolgármes­tere a városnak, a közeljövőben kapunk majd egy felszólítást a közigazgatási hivataltól, hogy próbálkozzunk újra. Ám ha megint nem fogadja el a testület a jelöltet, akkor a közighivatal az Alkotmánybírósághoz fordulhat, ami ismét felszólítja a grémiumot a törvénysértő állapot megszűnte­közbeszerzési eljárás után meg­bízott egy céget, akik azt mond­ják, körülbelül két hét alatt el tudják készíteni a tervezett szer­vizutat. A Nemzeti Közlekedési Hatóság ezután határoz majd a Csalánosi út forgalomba helye­zéséről. Az önkormányzat illetékese a fentieket figyelembe véve előre­láthatólag ez év december máso­dik felére taksálja a Csalánosi út közforgalom számára történő át­adását. Az út 620 millió forintba ke­rült, szeptember 29-én adták át. tésére - tájékoztatott a jegyző asz- szony. Aki kérdésünkre, hogy ez mennyiben hátráltatja az érdemi munkát azt mondta: bizottságok nélkül nehéz lett volna, de alpol­gármester nélkül elboldogulnak, mivel szabályaik szerint, ha a pol­gármester vagy az alpolgármes­ter egyidejűleg távol van, akkor az ügyrendi bizottság elnöke lát­ja el feladataikat. ■ szbz Kamerákkal vigyázzák majd a piacteret KUNSZENTMIKLÓS A jÖVŐ héten kezdődik a piactér felújítása. A szakemberek rendbe teszik a kiszolgá­lóépület ereszcsatornáit, odabent szociális, vala­mint a húsáruk feldolgo­zásához szükséges helyi­ségeket alakítanak ki. Megjavítják a kerítést, és térfigyelő kamerákat is felszerelnek. (M. J.) Környezetvédelmi díj a városnak nagykörös Nyolc pályázó település közül Nagykő­rös nyerte el idén a Pest Megyei Önkormányzat Kulturált települési kör­nyezet díját. A félmillió forinttal járó elismerést 1993 óta azok a falvak és városok kapják, amelyek a legtöbbre jutottak az épített és a természetes környezet védelmével, fej­lesztésével. (M. J.) Megszűnt a dagonya a kereszteződésben nagykörös Könnyebb az életük a Tormás utcában közlekedőknek: az önkor­mányzat kiszélesítette az aszfaltot a Béke utcai ke­reszteződésben, és csa­tornahosszabbítással víz­mentesítette a területet. Ezt megelőzően olyan keskeny volt az említett utcában a szilárd burko­lat, hogy a kanyarodó jár­művek gyakran azAit* menti esővizet fogó lapos­ban kötöttek ki. (M. J.) Jótékonysági hangverseny Solt Muzsikájuk által akar segítséget nyújtani a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak Fuchs Csaba trombitaművész, a város női kórusa és két helyi fúvószenekar, melyeket Fuchs Attila karnagy dirigál. A jóté­konysági közös hangver­seny november 7-én, va­sárnap délután 4 órakor kezdődik a művelődési házban. (M. I.) További hírek a BAON.hli hírportálon Elboldogulnak alpolgármester nélkül? kecel Nem engednek a negyvennyolcból HIRDETÉS Nemzetközi nagyvállalat keres magyarországi leányvállalatához MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI VEZETŐT Az ideális jelölttel szembeni elvárások:- Gépészmérnök (fémipar), egyetemi vagy szakirányú felsőfokú végzettség- Szakmai területen szerzett 5-7 éves tapasztalat -Audit ismeret- Német és/vagy angol tárgyalóképes nyelvtudás- Vezetői tapasztalat az alábbiak szerint: dinamikus, kreatív személyiség, innovatív gondolkodásmód, önálló munkavégzés, jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség, SAP-ismeret- Felhasználói szintű számítógépes ismeretek Amit mi kínálunk:- kiváló munkahelyi légkör- Versenyképes jövedelemcsomag Szakmai önéletrajzokat magyar, német és/vagy angol nyelven „AUDIT jeligére a kiadóba várjuk: Kecskemét, Széchenyi krt. 29. 2010. november 30. napjáig Velünk magasra törhet! job’elite Hostess-szolgáltatás magas színvonalon A reprezentatív, nagyszabású rendezvényekről ma már nem hiányozhatnak a dekoratív, in­telligens, több nyelvet beszélő hoszteszek, akik nem csak segí­tik a rendezvény zökkenőmen­tes és sikeres lebonyolítását, de emelik is annak színvonalát. Bács-Kiskun megyében első­ként a közelmúltban megalakult Job’Elite kínál magas szintű hoszteszszolgáltatást. Adatbázi­sukban rendkívül szigorú felté­telekkel kiválogatott, dekoratív, mosolygós hölgyek találhatók, akiknek képzését folyamatos tréningekkel biztosítják. Ennek köszönhetően már a kecskemé­ti, illetve a Bács-Kiskun megyei cégek számára is könnyedén el­érhetővé válik a fővárosi vál­lalkozások körében már nagy népszerűségnek örvendő hoszteszSzolgáltatás. A hölgyek szépségéről mindenkor fotós-, fodrász- és stylistcsoportunk gon­Hölgyek jelentkezését várják ELVÁRÁSOK: • 18-28 év közötti életkor • kiváló kommunikációs ké­pesség • igényes, dekoratív megjelenés ELŐNY: • idegennyelv-tudás • saját gépjármű, jogosítvány AMIT KÍNÁLNAK:- egyedi, kiemelt bérezés, me­lyet a megjelenés, idegen­nyelv-tudás, kommunikációs képesség és a munkavégzés jellege alapján alakítanak ki- folyamatos képzés- vidám, nyugodt légkör- családias hangulat doskodik. A lob’Elite hoszteszügynökség mindennemű erotikus és szexuális jellegű munkától, megkere­séstől elhatárolódik! A kiválasztott höl­gyekről adatbázist ké­szítenek, melyből ezt követően a céges partnerek kivá­laszthatják, kivel szeretnének majd együtt dolgozni. ▲ BŐVEBB INFORMÁCIÓ: www.jobelite.hu A hölgyek bemutatkozó, fényképes jelentkezését a következő e-mailen várják: ielentkeze^&iobelite.hu

Next

/
Thumbnails
Contents