Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-30 / 278. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 30., KEDD GAZDASÁGI ABLAK III A szakmákkal ismerkedtek Dzemlátogatások Több száz diák fogadta el a kamara meghívását Egyre fényesebb az autó. Kecskeméten a gyerekek ellátogattak az Opel Tormási Kft.-hez is. Egyre többen fordulnak a megyei békéltető testülethez Egyre többen fordulnak ügyes ba­jos problémáikkal a kamara mel­lett működő Báes-Kiskun Megyei Békéltető Testülethez (BT). Míg a testület szakemberei tavaly 209 ügyben tárgyaltak, addig az idén november végéig 300 ügyet dol­goztak fel. A testület csütörtökön tartott évzáró rendezvényt a ka­mara kecskeméti székházában. Gaál József elnök köszöntötte a grémium szakértőit, majd dr. Gál Gyula elnök összegezte az idei évet. Hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb a testület tekintélye. így a Praktiker Áruház igazgatója, il­letve az Office Depó boltvezetője is eljött azokra a tárgyalásokra, melyek a cégüket illetve a vevői­ket érintették. Ugyanakkor na­gyon sok olyan bejelentéssel ta­lálkoznak, amikor a panaszos, aki például egy szolgáltatást megren­delt nem kért számlát. Vagy ép­pen olyan céget, vállalkozót neve­zett meg egy munka kivitelezője­ként, amelyik nincs sehol sem re­gisztrálva. A feketén dolgozó kon­tárokat azonban szinte lehetetlen utolérni. Egyetlen hatóság sem tudja lebuktatni, mert nincs adat a működésükről. Az elnök után dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvi­vője, ismertette a szervezet mun­káját. Elmondta, hogy novembe­rig országszerte 24 546 ellenőr­zést végeztek a munkatársaik. Ennek mintegy harmada megál­lapítással zárult, de nem róttak ki minden esetben büntetéseket. A napokban együttműködési meg­állapodást írtak alá a Magyar Ke­reskedelmi és Iparkamarával, mely tartalmazza a vállalkozók folyamatos tájékoztatását is. Az osztályvezető asszonyt dr. Fodor Zoltán, az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület me­gyei elnöke követte. Hangsúlyoz­ta, hogy tapasztalatai szerint a magyar átlagpolgár nem ismeri vásárlói jogait. Csak akkor sza­lad jogvédelemért, amikor már szinte ég a ház, akkor pedig már nehéz segítséget nyújtani az ügy­félnek. Majd megjegyezte: na­gyon sok olyan károsultat ismer, aki nem tudja igazát érvényesíte­ni egy-egy ügyben az őt megkáro­sító céggel szemben, mert mire erre kerülne a sor addigra a vál­lalkozás megszűnik. Magyaror­szág az a hely a világon, ahol 2-3 óra alatt el lehet tüntetni úgy egy céget, hogy annak kintlévőségei­ért senki sem felel. ■ A kamara kiemelt figyelmet for­dít a pályaválasztás előtt álló diá­kok és a szüleik tájékoztatására. A BKMKIK munkatársai Kecskeméten és Baján a pályavá­lasztási vásárokon, a különböző településeken rendezett szülői értekezleteken segítik a döntés előtt álló fiatalokat.'Az elmúlt he­tekben üzemlátogatásokat is szerveztek azért, hogy testközel­ből ismerkedhessenek meg a di­ákok egyes hivatásokkal. Kasza József, a kamara szakképzési ta­nácsadója lapunknak elmondta, hogy a kecskeméti iskolák 8. osz­tályos diákjai közül 278-an, míg Baján, Kalocsán Kiskunhalason 200-an vettek részt hasonló ren­dezvényeken. Kecskeméten, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-nél finommechanikai mű­szerész, a Phoenix Mecano Kecs­kemét Kft.-nél mechanikai mű­szerész, az Opel Tormási Kft.-nél autószerelői szakmákat, a Mes­ter Bau 2002 cégnél kőműves, szerkezetlakatos, a Rösch-Mode Kft.-nél ruhaipari szakmákat, a KÉSZ Kft.-nél hegesztő és szer­kezetlakatos, a TESCO-ban el­adó, kereskedő, pék-cukrász, a Herczeg és Tsa Kft.-nél asztalos szakmákkal ismerkedhettek a fi­atalok. A diákokat az érdekelte, hol lehet a bemutatott szakmák­ra jelentkezni, miként is lehet tanulószerződéseket kötni? De jó néhányan arra is rákérdeztek, ha végeznek hol is tudnak elhe­lyezkedni? Mennyi időt is kell ta­nulni a szakma megszerzéséig - mondta végül Kasza József szakképzési tanácsadó. Külföldi üzleti ajánlatok a megyei kamara segítségével Az alábbi partnerek ajánlata- tairól Tóth Anita, a 76/ 501-508- as, vagy a 70/ 7028-401-es tele­fonon ad felvilágosítást. Exportajánlatok 10-19/E/HR-l Horvátországi cég vágóhidakkal (marhahús exportőrökkel) kere­si a kapcsolatot. 10-19/E/LT-l Litván nagykereskedő cégek a következő élelmiszer-termékek­re jelezték érdeklődésüket: Étkezési olajak, napraforgó- és repceolaj, esetleg más növényi étolajok - 1 literes PET-palack- ban. Gyümölcslevek, 1 1-es TETRA- PÁCK csomagolásban - főleg a narancslé, vegyesgyümölcslé, őszibaracklé, szilvalé, vörös sző­lőlé, paradicsom-ivólé lehet ér­dekes. 10- 19/E/LT-2 ______ Litv án cég kandallófát keres. 10-19/E/TH-l__________ Thai kereskedő cég magyar ex­portőröket keres feldolgozott élelmiszeripari termékek szállí­tására. (Fagyasztott marhahús, libamáj, gyümölcslé és sűrítmé­nyek, konzervipari termékek, édességek.) 10-19/E/UA-l Ukrán cég üzleti partnert keres az alábbi vegyipari termékeket gyártó magyarországi vállalatok körében: kőolajipari úU. kőszén oldószerek. Gazdasági Ablak A Petőfi Népe és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgazója Főszerkesztő-kiadóigazgatő Király Ernő Szerkesztő: Barta Zsolt, Gaál József, Sipos Zsolt Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem, Kecskemét Milyen lehetőségek várnak a szakmát tanuló diákokra? NAGY ZOLTÁN: - Szeretek fával dolgozni, otthon a beltéri burko­latot is segítettem felrakni. Na­gyon tetszik az asztalos szakma, jó dolog, hogy most benézhet­tünk a műhelyekbe is. Valószínű­leg a négyéves suliba fogok je­lentkezni, később pedig talán még saját műhelyem is lehet. szujártó Bence: - Nagyon érde­kel az autóvillamosság, de le­het, hogy mégis az autószerelő szakmát választom. Jó lenne majd a Mercedes-gyárban dol­gozni Még nem tudom, hogy a három- vagy a négyéves képzést választómé, mindenesetre a fi­zika jegyeimen javítanom kell. Fábián András, a Herczeg és Társa Kft. szakoktatója: - Most 23 tanulónk van, közülük né­gyen technikusok lesznek. A cég megalakulása óta foglalkozunk fiatalokkal, ketten azóta is itt dolgoznak. A bizonyítványtól függően ösztöndíjat is adunk, ami 25 ezer forint is lehet MIHÁLY ZOLTÁN, a Tormási Autó­ház minőségirányítási igazgató­ja: - A fiúk elsősorban az autó­szerelő szakma iránt érdeklőd­nek, a népszerűségi lista máso­dik helyén a karosszérialakatos, a harmadikon a fényező áli A Mercedes megjelenésével érezhe­tően nőtt a jelentkezők száma. A jól kereső nagycsaládosok jól járnak adó Három gyerek után évi 1 millió 188 ezer forint a kedvezmény Elnökségi ülésen esett szó a jövő évi feladatokról Melyek azok a várható adóválto­zások, amelyek a polgárok nagy részét érintik? Ezekről rendezett adófórumot a kamara nemrég, melyen Szabó Gábor, az APEH Dél-alföldi Regionális Főigazga­tóságának osztályvezetője tájé­koztatta az érdeklődőket. La­punk munkatársa, az ismertető előtt kérte a szakembert, hogy vázlatosan foglalja össze a 2011- es jogszabályi módosulások egy részének a tartalmát. Jövőre az állampolgárok 16 százalékos személyi jövedelem­adó-kulcs alapján adóznak. Mi­vel azonban megmarad az idén bevezetett szuperbruttósítás rendszere, az adóalapra plusz 27 százaléknyi összeg tevődik. Ezt azért fontos megjegyezni, mert az így megnövekedett alap­ra vonatkoztatják az említett 16 százalékot, ez pedig 20,3 száza­lékos elvonásnak felel meg. Ha valakinek például 100 ezer forint a bruttó bére, akkor a szuper­bruttósítás következtében ráke­rül 27 ezer forint, és erre jut az a bizonyos 16 százalék. Ez pedig valamivel több mint húszezer fo­rint levonást jelent majd. Jövőre családi adóalap-kedvez­ményt vezetnek be. A szülők gyermekenként érvényesíthetik a kedvezmény összegeit, mely­nek igénybevételéhez egy csalá­don belül legalább az egyik szü­lőnek adóköteles jövedelemmel kell rendelkeznie. Az első gyer­mek .esetében az adókedvez­mény értéke havi 10 ezer forint. A másodiknál szintén 10 ezer, az­az összesen 20 ezer forint (12 hó­nap alatt 240 ezer forint). A harmadik gyermek eseté­ben óriási ugrás tapasztalható, itt ugyanis a levonható kedvez­mény összege 33 ezer forint. Azaz a kétgyermekesekhez ké­pes havi 79 ezer forinttal több adót tud visszaigényelni egy olyan házaspár, amely három gyereket nevel. Ők egy évben 1 millió 188 ezer forint adóval ke­vesebbet fizetnek. így előfordul­nak majd olyan nagycsaládos házaspárok, akik jövőre egy fil­lér adót sem fognak idehaza adózni. Változások várhatóak a béren kívüli juttatások -azaz a mun­káltatók által juttatott cafetéria - területén is. A 25 százalékos költséggel járó juttatások (a me­legétkezési utalvány, az egész­ségpénztári, az önkéntes nyug­díjpénztári, a Széchenyi-pihenő- kártyával járó kedvezmény) 16 százalékkal adózik, hozzátéve azt is, hogy az adóalap számítá­sa során itt egy 1,19-es szorzóval kell számolni. így az adó mérté­ke valójában 19 százalék lesz. Aki ezen a körön kívül adomá­nyoz, annak 27 százalékos mér­tékű egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettsége is kelet­kezik - mondta végül Szabó Gá­bor. ■ A megye gazdasági helyzete, a vállalkozások jövő évi kilátása­iról, bizonyos jogszabályok megváltoztatásának a szüksé­gességéről is szó esett a kama­ra elnökségének legutóbbi ülé­sén. A november 10-i ülés napi­rendi pontjai közt szerepelt a 2011. évi ideiglenes költségve­tés megvitatása, amelyet az el­nökség elfogadásra javasolt a küldöttgyűlésnek. A kamara éves munkaterve szerint, a so­ron következő küldöttgyűlésre december 8-án kerül sor. Illet­ve tájékoztatást kapott az el­nökség a díjbizottság 2010. évi kitüntetettekről szóló döntésé­ről is. Elnökségi tagok beszámol­tak a telephelyengedélyek kö­rüli anomáliák tisztázására irányuló törekvéseikről. A bé­kéltető testület elnöke ismer­tette az évi eljárások számát november hónapig bezárólag, és hozzátette, hogy nagyon sok esetben olyan cégek ellen irá­nyulnak a panaszok, amelyek hivatalosan nem is léteznek. Más vezetőségi tagok az építő­iparban fennálló körbetartozá­sokról szóltak, illetve azt ne­hezményezték, hogy a vállal­kozások működését a fordított áfarendszer nehezíti. Hozzátet­ték, hogy a törvények egysze­rűsítésére irányuló állami tö­rekvés még nem érzékelhető ebben az iparágban. ■

Next

/
Thumbnails
Contents