Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-30 / 278. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 30., KEDD Szalagavató Kiskunhalason tizennégy végzős osztály tanulóinak tűzték fel a szalagot a Vári Szabó István Iskola sportcsarnokában. A szakképzősök szalagavatója délután volt, míg este a szakközépiskolások kerültek reflektorfénybe. A táncrendben modern és klasszikus táncok egyaránt megtalálha- ! tóak voltak. Az osztályok bemutatkozása után évfolyamtáncként bécsi keringőt mutattak be a végzős diákok. Képgaléria: BAON.hll Bajai a legnagyobb cég top íoo Bemutatták a régió gazdaságát összefoglaló kiadványt Lecserélik a Béke fasort, veszélyesek az öreg fák ► Folytatás az 1. oldalról Többen nehezményezték: egy éve már megegyeztek a facseréről, ám azóta sem történt semmi. Az ott élők azóta is rettegnek attól, hogy egyszer emberéletet követel a késlekedés. - Korábban többen ellenezték a fakivágásnak, a tavalyi fórumon jegyzőkönyv sem készült, ezért fontos, hogy az érintettek közös nevezőre jussanak és írásban kérjék a városvezetés intézkedését - magyarázta Pászti András, a választókerület képviselője. Az ügyben érintett szakemberek - a megyeszékhely főépítésze, főkertésze, a Bácsvíz Zrt. munkatársai - is válaszoltak a lakók kérdéseire. ■ Azgj fákat a közműépítés után, legkorábban jövő ősszel ültetik el. Mint elhangzott, szinte hetente dolgoznak a Bácsvíz Zrt. hibaelhárítói az utcában, mert a fák gyökerei benőtték a csővezetékeket, és hol a csatornarendszer szorul javítására, hol az ivóvíz- vezeték hibásodik meg. Minden csőtörés alkalmával újabb fát is ki kell vágni, mivel csak így férnek hozzá a vezetékhez. A vízhálózat 1962-ben épült ki a Béke fasor utcában, a szolgáltató évek óta tervezi a csapadékelvezető csatorna felújítását, csakhogy az élő fákat nem bolygathatták. Pénz is van a munkákra: a cég húszmillió forintot különített el a jövő évi költségvetéséből a csapadékcsatorna kiépítésére, a vízvezeték cseréjére pedig, kész újabb forrást szánni. A folyamat azonban hosszadalmas: előbb ki kell jelölni az új nyomvonalat, lerakni a vízvezetéket, aztán eltávolítani a tuskókat, végül kiépíteni a csapadékcsatornát. Új fák ültetésére ezt követően, legkorábban jövő ősszel kerülhet sor. Az utcában élők többsége már ezt sem bánja, csak tudjanak biztonságban közlekedni - hangoztatták. Javaslatként elhangzott: ha már áttervezik, újra cserélik a közműveket, épüljön kerékpárút az utca egyik oldalán. A lakók azt is kérték: arra alkalmas fafajtát és egészséges, növekedésképes egyedeket ültessenek a régi fák helyére, és a későbbiekben gondozza is a város. ■ Popovics Zsuzsanna A tavalyi év a válság jegyében telt, vajon hogy vészelték át a megye cégei, vállalkozói a nehéz időszakot? Barta Zsolt Aki erre a kérdésre keresi a választ, az haszonnal forgathatja a Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kecskeméti székházában tegnap bemutatott TOP 100 A Dél-Alföldi Régió Gazdasága 2010 című kiadványt. A negyedik alkalommal kiadott összefoglalót az APEH regionális igazgatósága, és a három déli megye iparkamarái közösen Ezen a héten is terelések, lezárások mellett zajlik több utcában is a csatornázás Kecskeméten, a Kis-ISPA beruházás keretében. Szennyvízcsatornáznak a Mária körúton félpályás tereléssel, vajelentették meg. Gaál József, megyei kamarai elnök hangsúlyozta: a válság miatt a régióban 19 százalékkal - 2393 - nőtt a felszámolások alatt álló cégek szálamint Ménteleken, a Kecskeméti utcában és Matkópusztán a be- kötőúton szakaszos tereléssel. A Klapka utcában viszont már a burkolat-helyreállítás zajlik. A projekt része a csapadékma tavaly az egy évvel korábbiakhoz. A legtöbb végelszámolás előtt álló adózó Bács-Kiskunból került ki, a régiós szám 53,4 százaléka. csatornaépítés is. Emiatt a Kinizsi utcát továbbra is teljesen lezárták, csak a helyi lakókat engedik be. A Mezei utcát szintén lezárták, a kerülőút a Mezei, Kinizsi, Belső-Szegedi út, Ugyanakkor a megye gazdasági súlyát jelzi, hogy a három déli megye 100 legnagyobb árbevételű cége közül 46 vállalkozás Bács- Kiskunban termel. Ennek fele a kecskeméti kistérségben működik. A bajai és a kiskunfélegyháziban öt-öt, míg a kiskőrösiben négy nagy olyan vállalkozás tevékenykedik, amely árbevétele meghaladja a 4,8 milliárd forintot. A könyvbemutatón, az adószervezet képviseletében, dr. Papp István, az APEH Dél-alföldi Regionális Főigazgatója ismertetette a jövő évi szervezeti változásokat, szólt az adójogszabályok változásairól is. Zöldfa és Mezei utca. A Dankó Pista utcát egyirányúsították a Belső-Szegedi út felől. A Magyar utcát pedig továbbra is lezárják a Batthyány és Tizedes utca között. ■ S. H. (beieqeebb Csavargás az Alpokban kecskémét Cseh Gábor előadása lesz hallható a kecskeméti világjáró klub mai ösz- szejövetelén a Természet Házában (Liszt Ferenc u. 19.). Csavargások az Alpok csúcsain 3000-4000 méter magasban címmel tart úti beszámolót és képvetítést a világjáró. Két hét múlva ugyanott a szicíliai Etnát mutatja be. (P. Zs.) Jubileumot ünnepel a Vízi Mikulás kecskémét Idén huszadik alkalommal rendezi meg Vízi Mikulás elnevezésű, jótékonysági úszódélutánját az Úszni Tudó Mozgássérült Gyermekekért Alapítvány a kecskeméti fedett uszodában. A december 5-i, vasárnapi eseményre minden úszást kedvelő gyermeket, felnőttet várnak, sőt, a családi úszáson együtt úszhat a család apraja-nagyja. A játékos versenyre 13 órától lehet nevezni az uszoda előcsarnokában. A Vízi Mikulás délután három órakor érkezik csónakján, ezután következnek a versenyszámok. A versenyen mindenki ajándékot és névre szóló oklevelet kap, aki teljesíti az 50 méter leúszását. A jótékonysági sportdélutánt tombolahúzás zárja. A verseny teljes bevétele az alapítvány bankszámlájára kerül. (M. A.) Falugyűlés lesz pénteken jakabszállás Közmeghallgatással egybekötött falugyűlés lesz Jakabszálláson pénteken délután 5 órától a művelődési házban, (szbz) Meglopták a bácsit a trükkös tolvajok Kiskunfélegyháza A rendőrök keresik azokat a trükkös tolvajokat, akik egy 78 éves bácsi lakásánál megjelentek. Az áram- szolgáltató munkatársainak adták ki magukat, majd a sértett figyelmét elterelve 523 ezer forintot loptak el tőle. (M. Gy.) További hírek a BAON.hll hírportálon A megye 10 legnagyobb árbevétellel rendelkező vállalkozása név régiós helyezés nettó árbevétele (milliárd R) 1. Axiál Kft. Baja 5. 56,879 2. Hungary-MeatKft. Kiskunfélegyháza 7. 49,203 3. Phoenix-Mecano Kft Kecskemét 11. 26,79-7 4. Alföld-ProcoopZrt Kecskemét 14. 24,365 5. Knorr-Bremse Fékr. Kft Kecskemét 18. 21,395 6. A vállalkozás nem járult hozzá az adatok nyilvánosságra hozatalához 7. Duna Aszfalt Kft Tiszakécske 22. 16,814 8. Univer-ProductZrt Kecskemét 26. 14,553 9. Mogyi Kft Csávoly 27. 14,462 10. ST1 Petőfi Nyomda Kft. Kecskemét 31. 12,692 FORRÁS: TOP 100-AS KIADVÁNY Van, ahol ásnak, máshol helyreállítanak csatornázás A Kinizsi utcába csak az ott élők hajthatnak be Tophús.hu Kft. a Dobó krt. 11. síim alatt. Boltjainkban kizárólag magyar hús kapható! Sertés, marha, borjú, bárány, baromfi teljes választék, házi füstöltek. Tyúk Kacsacomb Kacsa bőrős háj Pecsenye kacsa Csirkemellfiié Sertéscomb Sertés bőrös lapocka Házi májas 2010.12. 01. (szerda): 499 Ft/kg 1299 Ft/kg 499 Ft/kg 799 Ft/kg 999 Ft/kg 899 Ft/kg 749 Ft/kg 799 Ft/kg Házias hagyományos füstölt csülök 899 Ft/kg 2010.12. 02. (csütörtök): Csirkefarhát 119 Ft/kg Házi egész csirke 549 Ft/kg Csirkecomb 549 Ft/kg Sertéslapocka 899 Ft/kg Sertés bőrös karaj 899 Ft/kg Házi füstölt szalonna 649 Ft/kg Birka vegyeshús 1299 Ft/kg Hartai házi disznósajt 799 Ft/kg 2010. 12. 03. (péntek): Marhabélszín 4499 Ft/kg Sertés tarja 899 Ft/kg Királyrák tisztított l.o. 3999 Ft/kg Libamáj 3999 Ft/kg Pulykaapróhús 599 Ft/kg Hartai házi májas, véres hurka 699 Ft/kg ■ftartai házi kolbász ________1799 Ft/kg_ Bo ltunkban frissensültek (hurka, kolbász, sült csirke, sült oldalas) kaphatóak. Nyitva: « Kedd-Péntek: 7-17, eo Szombat: 7-12 ^ Telefon: 06-70/332-6536 Étkezési utalványt elfogadunk. Kínálatunkról érdeklődhet a www.tophus.hu-n Bütykös hattyú szállt le a helvéciai kertben állatmentés Pár nap pihenés után erőre kap és visszamehet a társaihoz Kényszerleszállást hajtott végre tegnap reggel egy bütykös hattyú (Cygnus olor) Szabó István helvéciai kertjében. - A kis unokámat kísértem el az iskolába, mire hazaértem, ez a hatalmas fehér madár már itt tollászkodott a kertben - mondja a 76 éves gazda. - Először azt hittem, hogy egy megtermett gúnár, de közelebbről láttam, hogy fekete a lába és a nyaka sem olyan, mint a libáké. Nagyon rekedt hangon rikácsolt, azt gondoltam, egy daru. Nem akartam, hogy a kóbor kutyák szétszedjék, húsz percig hajku- rásztam, mire sikerült elkapni. Miután a hívatlan vendégről Pista bácsi értesítette a Petőfi Helvécián szállt le és a Holt-Tisza partján engedik szabadon a vadaskert állatgondozói az elázott hattyút p. ! Y 1 rM Népét, a kecskeméti vadaskerttől kértünk segítséget a madár megmentésére. A hattyút Nyúl Mihály és Kő Péter állatgondozók szállították a madárkórházba. - Semmi baja sincs, csak nagyon legyengült - simította meg betege nyakát dr. Mező Tibor, a park állatorvosa. - Valószínűleg az előző napi esőzés „verte le”, átázott a tolla, nem tudott repülni. Pár nap pihenés után erőre kap és visszamehet a társaihoz. Pullai Béla, a vadaskert igazgatója elmondta: a legyengült madarat két napig megfigyelés alatt tartják, holnap a tisza- alpári holtágnál engedik szabadon. ■ G. S.