Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-25 / 274. szám

KORKÉP Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 2010. november 25. ELETKEP HARI ERNŐ Elővételi pénztárosból lett a Kunság Volán vezérigazgatója Ilyen farossal furikázott nyolcévesen a fehérvári Volán telephelyén Autóbuszok közt nőtt fel, nyolc­évesen már faros Ikarust veze­tett. Két rádiót alapított, Kecske­mét tömegközlekedéséért felel. Hári Ernő Székesfehérváron nőtt fel, csak megszületni ment Budapestre. Már gyerekkorá­ban sem lehetett elvonszolni az autóbuszok mellől.- Szüleim a helyi Volánnál dolgoztak, általános iskolás ko­romban a vakációkat kint töltöt­tem a cég telephelyén. A Volán által szervezett nyári napközibe jártam. Reggel én is a munka­kezdésre mentem, szüleim lead­tak az ebédlőben, délutánig szakmai gyakorlaton lévő taní­tóképzősök foglalkoztak ve­lünk. Sokat kirándultunk, ren­geteg barátja lett ott mindenki­nek. Amikor valamelyik prog­ram véletlenül elmaradt, elszök­tem a szüléimhez. Alig múltam nyolcéves, amikor már önállóan vezettem egy faros Ikarust. Bent a telephelyen, nagyon las­san és két igazi sofőr felügyelete mellett, de mégis én ültem a kormánynál. Gimnáziumban érettségizett, a győri Széchenyi István Főis­kola közlekedésmérnöki szaká­ra első nekifutásra felvették. Végzés után Kiskunhalason, a Kunság Volánnál lett forgalom- irányító és elővételi pénztáros. Két év múlva pedig állomásve­zetőnek nevezték ki. Közben a Pénzügyi és Számviteli Főisko­lán szakközgazdász-diplomát szerzett.- Elvégeztem egy OKJ-s új­ságíró- és rádiós műsorvezető- tanfolyamot is. Szakmai alapító­ja vagyok két, még ma is műkö­dő rádiónak: az egyik a Kodolányi-főiskoláé, a másik a halasi 92.9 Party FM. A Kunság Volán Zrt. termelési igazgatójának 2006-ban nevez­ték ki, idén májustól pedig a cég vezérigazgatója. Ezzel párhuza­mosan az eredeti beosztását is ellátja, nem költözött fel a ve­zérigazgatói irodába. Százmillió forintig saját hatáskörben írhat alá.- Több mint ötszázan dolgo­zunk jelenleg a Volánnál, 234 autóbuszunk van. A forgalmi engedélybe bejegyzett évszá­mok alapján a buszok átlagélet- kora 14 év. De nagyüzemben végezzük a járművek felújítá­sát: 7-9 évente minden buszt a vázszerkezetig lebontunk. Ha kell, kicseréljük a motort, a vál­tót, a hidakat, a vázat kijavítjuk és újra felöltöztetjük a buszt. Tulajdonképpen egy újat épí­tünk, s ha ennek tükrében szá­moljuk az átlagéletkort, akkor ez nálunk 9,64 év, ami megfelel az országos átlagnak. Az idén közbeszerzési eljárás keretében hét új buszt vettünk, a beruhá­zási értéke nettó 280 millió fo­rint volt. Jövőre is kell vásárol­nunk, mert az autóbuszok éle­tében van egy olyan kor, amikor már nem érdemes költeni a fel­újítására. Az önkormányzattal 2012. december 31-éig van érvényes közszolgáltatási szerződése a Volánnak.- Halkan mondom: az utaslét­szám tekintetében talán már túl vagyunk a mélyponton. A város fejlődik, az újabb munkahelyek pedig növelik a mobilitást, a tö­megközlekedés iránti igényt. Ez nem csak a munkába járást je­lenti. Ha a családi költségvetés elbírja, az emberek szabad ide­jükben moziba mennek, bevá­sárolnak, a nagymamát is gyak­rabban látogatják meg. Összefogva a régió másik há­rom Volán-társaságával, az elővé­teli jegyvásárlást próbálják a XXI. század színvonalára emelni.- Háromszázmilliót nyertünk egy uniós pályázaton. A pénztá­rak megmaradnak, viszont az interneten is lehet majd jegyet vásárolni. A számítógépes rend­szernek köszönhetően 2014-től már nem férőhelyre, hanem számozott ülőhelyre is tudunk az együttműködő társaságok já­rataira elővételben jegyet adni. Az utastájékoztatást is korsze­rűsítjük: a buszpályaudvarokon a várható késés idejét is fel tud­juk majd tüntetni. Állítja: a buszvezetőket kö­zépiskolai rendszerben kellene képezni.- Például az autószerelők je­lentkezhetnének ^rre a képzés­■ re. A szakmai tárgyak tanulása mellett bőven lenne idejük felké­szülni a D kategóriájú jogosít­vány és a speciális szakmai is­meretek megszerzésére. Né­hány éve egy, az újra fogékony iskolaigazgatónak Halason el­mondtam az elképzelésemet, de végül nem lett bglőle semmi. De ez nem rajta múlott. Ám most úgy tűnik, a jelenlegi kormány komolyan veszi a dolgot. G. s. Grátisz Kiadja a Patöfl Lap- éi Könyvkiadó Kit Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Hirdetésvezető: Túthné Nagy Erzsébet. Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba ISSN szám: 1786-1799 A szerkesztőség és a kiadó címe: Kecskemét. Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 email dm: petofmepe@axels.hu Terjesztés: Rádióé Kiss Gizella. Telefon: 76/518-292 Telefax: 76/486-539 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Készült: AS-Nyomda Kft. Szüády Üzem Felelős vezető: Boros Gábor Telefon: 76/481-401 Telefax: 76/481-204 TátékoztatM« otvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypáiyázatokon stb. részt vevők áttai személyesen. írásban, telefonon. SMS-ben, interneten, wnailben megad* szennyes a* tok nyilvántartásunkba kerülnek. KéziratDkat és fotókat nem óraink meg és nem kiiUünk vissza Az újság RANDA szerkesztőségi rendszerrel készült Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tarto­zó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kit., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt.. Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft./ Népújság Kft, Hungaropiess Sajtóterjesztő Kft.), előfi­zetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványa­ira és egyéb szolgáltatásaira (elhívjuk a figyelmei Az érintettek feMlágositást kérhetnek az általunk kezelt céljáról, és bámikor kérhetik azok helyesbítését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A hirdetések szövegéi és képanyagát minden esetben a hirdető ügyteleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmiyen anyagi, lelve jogi felelősséget nem váfat A Grátisz bármely részének másolásával terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Grátiszra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Eskrimabemutató és erőfelmérő verseny színesíti a nyílt hétvégét Ez a hétvége a mozgás mellett az ajándékokról és az újdonsá­gokról szól a kecskeméti FormaZona Sportközpontban. Az ingyenes nyílt hétvégén bárki részese lehet a hagyományos edzéseknek vagy éppen a legújabb őrületeknek, rendkívül vonzó, mondhat­ni ünnepi árakon válthat bérletet, és különböző ajándékokra is esélyes le­het. Csak e hétvégén, szombaton 8-tól 20 óráig, vasárnap 14-től 20 óráig! Ne menj egyedül, vidd magad­dal barátodat, barátnődet, isme­rősödet, rokonodat! Ha két új vendéggel érkezel, akkor mind­hárman ajándékot kaptok. Vá­laszthattok: kávé, kapucsínó, 6 perc szolárium vagy zsírégető turmix legyen! S ha már ajándék, akkor rend­kívüli bérletakciók csak két na­pig. Az ütős árak felérnek egy újabb ajándékkal. Érdemes már a karácsonyi ajándéklistát is vé­giggondolni, hiszen ki ne örül­ne egy bérletnek, a mozgás és _________INGATLAN_________ KE CSKEMÉT, Vacsi közben eladó egy 95 m2- es, 2,5 szobás, nappalis, teljesen felújított, szigetelt családi ház 511 m2-es telken. Ár: 19,5 M Ft. Érdeklődni lehet: 06-30/529- 1091---------------------------------------------------------------------4113725* KM ÉT, Batthyány u. Árpád Garázs Szövetke­zetben 14 m2-es garázs eladó. 06-20/9576- 706-----------------------------------------------------------------------4114440* KMÉT-HETÉNYBEN új 2-3 szobás, 93-120 m2-es ház (IS0TEQ) eladó. Beszámítok la­kást, házat, telket, üzletet stb. 06-70/415- 3094-------------------------------------;--------------------------------4113430* KM ÉTI, 40 m2-es, gázfűtéses, I. em.-i társas­házi lakás garázzsal biztonságos helyen el­adó. 6,4 M Ft 06-30/942-1235, 76/498- 454 fittség örömé­nek? A ked- v e z m é n y nemcsak az újonnan bér­letet váltókra érvényes, ha­nem minden törzsvendég élhet e különleges lehetősség­gel. A 2010-es év utolsó nyílt hét­végéjén a hagyományos órák (SzuperBody, Cardio-step, PopsiZona, X-co, FlexyBar, Kangoo, Fitball, Pilates, Zsírége­tő, Spinning és spinracing) mel­lett ingyenesen kipróbálhatók a legújabb őrületek (Zumba, BootCamp, Capoeira, TRX tré­ning) is. Így bárki részese lehet azoknak az óráknak is, amelye­ket mindennapi edzése során nem látogat meg. A változatos­ság segít, hogy tested kellően edzett legyen, hiszen megmoz­gathatod azokat az izmokat is az új órák segítségével, amelye­ket eddig hanyagoltál! Mindezeken túl két újdonsá­got is tartogat a nyílt hétvége: az Eskrimabemutatót és az erőfel- mérő versenyt. A látványos bottechnikáiról ismert Eskrima a Fülöp-szige- tekről származik,*és ma a vilá­gon az egyik leghatékonyabb harcművészetként ismert. A nők és férfiak számára is nagy­fokú önvédelmi készséget ad, javítja a mozgáskoordinációt (gyermekek esetében is). Egy­szerű, a mindennapi életben használt, természetes és prakti­kus mozgásformákra épül. Az erőfelmérő versenyen pe­dig minden vállalkozó szelle­mű lány és fiú, hölgy és úr pró­APRÓSÁGOK KMÉT., Csóka u.-ban lakás kiadó. 76/414- 351-----------------------------------------------------------------------4111818* __________JÁRMŰ___________ MA RUTI friss műszakival eladó. 235 E Ft, 06-70/284-2436-----------------------------------------------------------------------4115707* S. SWIFT 1.3 GLX AUTOMATA, 99-es, 57 E km-rel, újszerűén eladó. 06-30/9257-514---------------------------------------------------------------------4115628* SU ZUKI Sedan 2000-es modell, légzsákos, 93 E km-rel, alufelnis, eziistmetál, szép ál­lapotban eladó. 570 E Ft, 06-30/397-3506--------------------------------------------------------------1-------M115647* SU ZUKI 79 E km-rel eladó. 06-30/397- 3506-----------------------------------------------------------------------4115355* PÉPEK__________ RM-006/Ö tip. háromkerekű robbanómoto­Magas keresettel munkatársakat keresek nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 06- 30/520-4512---------------------------------------------- 4110430* ÁLLÁST KERES TAKARÍTÁSI, vasalási munkát vállalnék Kecs­keméten egész nap. 06-30/8530-321 ADÁSVÉTEL «AKÁC tűzifa eladó: 06-20/9-369-957-----------------------------------------------------------------------4114977* FIGYELEM! Tüzelő akció 11. 30-ig akác és tölgy 8500 Ft/m-től. 06-20/3344-280 ——-------------------------------------------- 4115709* KI SBÁLÁS széna eladó. 06-30/9581-783----------------------------------------------------------------------4115251* SA LGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 06-30/583-5001, 06-30/455-6432-----------------------------------------------------------------------*-1115702* ros moped eladó. Érdeklődni: 06-30/698- 71-62-----------------------------------------------------------------------*-1114324* íí TARTOZÁSOS cégét átveszem: n/S-^n/ft ^ T-A a ? A ALBÉRLETET KÍNÁL AKADÉMIA krt-i, 2 szobás lakás lehetőleg U28-AS Dutra, MBP 3,51 billenős pótkocsi, O Hh hillonne Im/acl/nrci óc MRD fi R t mim. nem dohányzó párnak kiadó. 06-30/482- 2112----------------------------------------------------------------------4115223* KE CSKEMÉTEN, belvárosi lakás bútorozva kiadó. 06-20/9459-966----------------------------------------------------------------------4115407* KM ÉTI összkomfortos lakrész kertes házban dolgozó személynek kiadó. 06-30/424- 6960 kahengerek eladók. Érdeklődni: 06- 30/448-3471-----------------------------------------------------------------------4115155* ______ÁLLÁST^KÍNÁL______ RÉ SZMUNKAIDŐBEN napi 2 órával is, 1000 eurót kereshet. Érdeklődni: 06-30/431- 5860 SZOLGÁLTATÁS KŐMŰVES munkát vállalok! 06-30/906-11- 44-----------------------------------------------------------------------4115152* MASSZÁZS mindenkinek! 06-20/4629-269----------------------------------------------------------------------*1115217* TA LP- és testmasszírozás! Érdeklődni: 06- 30/749-0515 SZOLGALTATOHAZ BABA DISZKONT & WEBÁRUHÁZ www.bebisziget.hu Kecskemét, Bogár u. 17. Tel.:+3630/415-4464 1 / A ll A javítása, beüze­melése. KARTYAVETES TITKOKKAL Előző életek, Segít ebben TAR0T kártyám | I | THE MASKJAN jQj útmutatást adni. SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS! 76/494-392, 06-30/532-5804. LAKATOS IPARI ÉS KOVÁCSOLTVAS MUNKÁT VÁLLALOK: Fémszerkezetek, lépcsők, nyílászárók, garázsok stb. Tel.: 06-30/418-2323 „nam A Kötés+Oldás Bt. CSAVARBOLTJA Kecskemét, Vörösmarty utca 5-7. Akciónk folytatódik! ? Minden vásárlónknak 10.000 Ft feletti vásárlás esetén 10% engedményt adunk! Várjuk vásárlóinkat teljes körű csavar és kötőelem választékkal. Tel./fax: 76/418-204; 06-20/9247421 Nyitva: H-P: 8-17 óráig. bára teheti erejét és állóképes­ségét. S hogy milyen gyakorla­tot kell majd elvégezni, az egy­előre maradjon meglepetés, de annyit elárulhatunk, hogy egy­szerű, bárki által elvégezhető, előzetes felkészülést nem igénylő gyakorlatról van szó. Bónusz: minden résztvevő a sportközpont vendége egy tur­mixra. Az első három helyezett ajándékot kap! Végül, de nem utolsósorban ajánljuk a Metodic bemutató­előadását, ahol bárki megtud­hatja Szántai Zsolttól, hogy mi­lyen ételeket kell fogyasztania ahhoz, hogy egészséges és fitt legyen. A résztvevők olyan jól kipróbált és működő elvekkel ismerkedhetnek meg, amelye­ket nagyon könnyen alkalmaz­hatnak a mindennapok során. „A megoldás divatdiéták he­lyett” című bemutató időpont­ja vasárnap, 15 óra. ▲ KECSKEMÉT, IZSÁKI ÚT 4. Órákra bejelentkezés: Tel.: 76/325-251 Az órarendről, programokról bővebben: www.formazona.hu ___________ÁLLAT___________ KK FHÁZÁN fajtatiszta fehér puli kölykök el- adók: 06-3Q/2Q69-568 rm,m_ TOJÓTYÚK eladó. 06-20/444-7818--------------------:------------------------------------------------*4115295* TÁ RSKERESÉS CSINOS, fiatalos hölgy ismeretségét kere­sem komoly kapcsolat céljából. Én 178/80/45 éves elvált férfi vagyok. Várom bemutatkozó hívásod, SMS-ed. 06-70/457- 0105-----------------------------------------------------------------------4115153* DUNDI Zsuzsi partnert keres 06-20/567- 5975-----------------------------------------------------------------------4115402* JÖNNEK az ünnepek és ön magányos? AMA­ZOL társközvetítő iroda. 06-70/575-7800 Kmét-----------------------------------------------------------------------*1115471* 30-AS Andi partnert keres. 06-70/309- 9266-----------------------------------------------------------------------4115659* 50 ÉVES kméti férfi élettársat keres. 06- 20/254-8445 —----------------------------------------------------------------*1113116* __________VEGYES__________ « K ékfrankos, Zweigelt, Rajnai, Cserszegi 1 éves gyökeresvessző eladó. 06-20/3158- 860-----------------------------------------------------------------------4115342* »Vadonatúj 40-42-es női irhabunda sür- gősen eladó. 06-20/525-9442 DUGULÁS­ELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, Ünnepnapokon is! Időpont-egyeztetéssel. Takarítás, szőnyegtisztítás, sírkő is egyéb kőfelőletek tisztítása. Panolhózak szollőző csövoinok tisztítása •lozotos ogyoztotéssol. ^ KAMERÁS LEFOLYÓCSŐ-ELLENŐRZÉS- Ablonczy Sándor Tat.: 76/321-939; 06-30/9-433-381 ÜVEGES Üvegezési munkát vállalok rövid határidővel! HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYEK! Faragó Tibor Kecskemét, Vízmű u. 34. Tel.: 76/495-384 r

Next

/
Thumbnails
Contents