Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-04 / 256. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 4., CSÜTÖRTÖK KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Webmenhely is „nyílik” a gyepmesteri teleppel együtt Hamarosan gyepmesteri telep nyílik Kecelen. A hulladékudvar melletti telep megépítésére a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás nyert pénzt egy pályázaton, melynek köszönhetően a környező településekről is Ke- celre viszik majd a kidobott vagy elkóborolt állatokat. A telep ugyan csak november végén nyit, de már most létrehoztak egy „webmenhelyet”, azaz egy internetes oldalt a keceli állatvédők, melyen keresztül - a gyepmesteri teleppel együttműködve - gazdát keresnek majd azoknak az állatoknak, melyeket ha senki sem fogad örökbe, akkor a beszállítást követő 15. napon a jogszabály szerint el kell altatni. ■ szbz Harminc év: vadkerti kiállítás a város múltjáról Soltvadkert az 1950-es 60-as 70- es években címmel kiállítás nyílt a helyi művelődési házban. A település múltját bemutató tárlat eredetileg a testvérváros, Bodels- hausen nyári fesztiváljára készült. A régi fotókkal illusztrált beszámolókat november 25-éig láthatja a közönség. ■ szbz Vörös iszap segítőkész keresztények Soltvadkerti aktivisták - Kiskunhalas, Bocsa és Révkomá- rom segítőkész lakosaival, református-evangélikus összefogásban - kétkamionnyi segélyt és kétmillió forintot gyűjtöttek össze néhány nap alatt a vörös iszappal borított települések lakóinak. ■ A bűz elkerülése érdekében jelenleg különféle vegyszereket adagolnak a szennyvízrendszerbe Bűz terjeng a város szélén soltvadkert Vegyszerrel próbálják elűzni a kellemetlen szagot Orrfacsaró szagok lengik körül a vadkerti szennyvíztelep környékét - ezzel a problémával kereste meg lapunkat egy helyi lakos. Utánajártunk. Bűzt éppen nem éreztünk, de okokat találtunk. Szűcs Brigitta Z.- Előfordul, hogy napokon át irtózatos büdös van a házunk környékén, pedig nem a telep tövében lakunk. Nem értem, hogy mit csinálnak. Vagyis hogy mit rontanak el olyankor, amikor árad a szag - mondja lapunk olvasója, aki elmondása szerint régóta keresi a választ kérdéseire. A telep az önkormányzat tulajdonában van. Megkeresésünkre elmondták: a gondról tudnak, a megoldás viszont még várat magára.- Ez a telep 1995-ben a kommunális szennyvíz tisztítására épült, arra tökéletesen meg is felelt. Közel 2800 háztartásból érkezik szennyvíz, melybe nagy valószínűséggel belevezetik a borászati feldolgozás melléktermékeinek szennyvizét is a helyiek. A problémát ez okozhatja. A rendszerünk azonban továbbra sem az ipari víz tisztítására van kitalálva - mondja Kocsis Ernő, az önkormányzati vízmű nyugalmazott igazgatója, aki jelenleg tanácsadóként vesz részt a munkában. Elmondása szerint napokon át érezhető bűz az elmúlt időszakban biztosan nem volt miattuk, naponta többször kijár a telepre, tudna róla. Ha valaki szeretne erről személyesen megbizonyosodni, állnak elébe. Bármikor szívesen megmutatják bárkinek a telepet. A soltvadkerti szennyvíztisztító telep a város szélén, a lakott területtől körülbelül hatszáz méterre található. Tegnap délelőtt a telepet körbejárva beszélgettünk Kocsis Ernővel, akkor sem terjedtek tovább a szagok a telep kerítésén túlra.- Tavasszal és nyáron voltak gondjaink, de mostanában maximum néhány órán át érezhető kicsit távolabbról is a telepre érkező szennyvíz sajátos szaga. A tavaszi gondot egyértelműen a napsütés hiánya okozta. Egy új technológiát használunk a szennyvíziszap továbhhaszno- sítására, ami akkor működik maradéktalanul jól, ha a csarnok elég fényt kap. Mivel volt olyan hónapunk is, amikor egyáltalán nem sütött ki a nap, a szárítandó szennyvíziszap kicsit berothadt. De erre már találtunk megoldást. Az igazi gond az, hogy a beérkező feldúsult ipari szennyvizet nem tudja megfelelően feldolgozni a jelenlegi rendszer. Más eljárást igényelne, mint a háztartásokból érkező víz. A baktériumoknak egyszerűen nincs elég idejük a szerves anyag lebontására. Emiatt a biológiai egyensúly felborul, és büdös lesz - mondja Kocsis, majd hozzáteszi: éppen harmadszor adják be pályázatukat a bővítésre, de nincsenek egyszerű helyzetben, pályázni ugyanis csak a kommunális tisztító továbbfejlesztésére lehet. Régi-új elnökök a kistérségi társulás élén A napokban, a kistérséget képező tizenöt település vezetőjének részvételével megalakult az új Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás. Az alakuló ülésen Kiskőrös polgármesterét, Domonyi Lászlót újra megválasztották a társulás elnökének. Két helyettese Baltás István csengődi és Frick József császártöltési polgármester lett. A pénzügyi bizottság elnöki teendőit Lehoczki Ferenc, Soltvadkert polgármestere, az oktatási bizottság elnöki feladatait pedig Haszilló Ferenc, keceli polgármester látja el a jövőben. ■ Szűcs Brigitta Z. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Szerkesztő: BARTA ZSOLT Kiskőrös, Árpád utca 2. Telefon: 78/513-644 Útlezárás lassítja a közlekedést kecel November 31-éig építkezési munkálatok miatt félpályás útlezárásra számíthatnak az autósok Kecelen, a Kossuth Lajos utcában. A lezárástól függetlenül a Thököly és a környező utcák forgalmi rendje változatlan marad, de parkolási nehézségek adódhatnak. Újra nyit a körösi bibliotéka kiskörös Keddtől ismét várja olvasóközönségét a felújítás alatt álló Petőfi Sándor Városi Könyvtár. A könyvkölcsönzés már működik. Szolgáltatásaik köre pedig folyamatosan bővül. Jászolkészítés kicsiknek és nagyoknak kiskörös Betlehemijászol- pályázatot hirdet a Petőfi Sándor Művelődési Központ. A legszebb műveket díjazzák és kiállítják december 6-ától január 2-áig a művelődési központban. A pályaműveket november 29-éig várják. Önkéntes véradókat várnak kiskörös Véradásra várják az önkénteseket a kiskőrösi művelődési központba jövő héten szerdán és csütörtökön, reggel 9-től 13 óráig. További hírek a BA0N.hu hírportálon ' EMLÉKEZÜNK ” D. VIÚCHÁMÚ HÖSfflALOITAlRA, HEÜŰRSÉGBEN ELHUNYT TíráSOS KATONÁKRA, RENDÖRÖKRE ÉS KÖZALKALMAZOTTAKRA. NYUGODJANAK BÉKÉBEN. Kolbászfesztivál Évek óta feltűnik a békéscsabai kolbászfesztiválon egy kiskőrösi társaság is. A 450 benevezett csapat egyikét Torgyik Tibor, Kerényi István, Bata Sándor, Pethő Attila, dr. Kővágó László. Turancsik László és Major József alkotta. A kiskőrösi fiúk - mint mondják - most sem a díjak valamelyikére utaztak, egyszerűen csak a kolbászkészítés szenvedélye és a pikáns hangulat vonzotta őket a Viharsarokba. Emlékmű a második világháborúban hősi halált halt katonák emlékére avattak síremléket halottak napján a kiskőrösi temetőben. Az emlékhely a helyi Nyugállományúak Klubjának kezdeményezésére és koordinálásával készült el. Az avatási szertartást az egri hagyományőrző egyesület ágyúszóval zárta.