Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-24 / 273. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 24., SZERDA Damu Roland előzetesben, ki helyettesíti Kalocsán? Erőszakos közösülés gyanúja miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Damu Roland színészt, aki a Kalocsai Színház hamarosan színpadra kerülő Komámasszony, hol a stukker? című komédiájának egyik kulcsfigurája. A kortárs színművel a teátrum leginkább a város középiskolásait és tanárait szeretné a színházba csábítani, most viszont kérdésessé vált, hogy kivel fut majd a darab, hiszen a Jóban-rosszban című televíziós sorozat sztárja rács mögé került.- Természetesen megdöbbentem a hír hallatán. Egyelőre tájékozódunk a történtekről. Hamarosan - néhány héten belül - pedig döntés születik arról, hogy milyen szereposztással mutatjuk be a darabot - mondta lapunk megkeresésére Szabó Árpád, a színház direktora. ■ Damu Roland Sírrongálások: reflektor és lakat kell Foktőn Egyre gyakoribb a rongálás és a tolvajlás a település közepén lévő foktői temetőben. Egyre többen tapasztalják, hogy a már- már „megszokott” viráglopások mellett többször előfordul, hogy a vandálok megjavíthatatlanul összekarcolják a sírokat, eltüntetik a kereszteket, de előfordult már olyan is, hogy fekete olajjal leöntöttek egyes sírokat. A település önkormányzata átmeneti megoldásként - az eddigi gyakorlattal ellentétben - esténként bezárja majd a temető kapuját, a későbbiekben pedig mozgásérzékelős reflektorokat kívánnak elhelyezni a sírkertben, ami elvileg nem csak a rongálókat riaszthatja el, de azokat is segíti, akik a délutáni, de már sötétedés utáni órákban tesznek látogatást elhunyt szeretteiknél. ■ szbz A kecskeméti Filippi lámpaáruházban tegnap mindent rendben találtak a szakemberek Ellenőrzik a fényfüzéreket kecskémét A betiltott termékek szerepelnek a hatóság honlapján A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei tegnap bemutató ellenőrzést tartottak. Popovics Zsuzsanna A kecskeméti Filippi lámpaáruházban jártak az ellenőrök. A hatóság kecskeméti kirendeltségének hasonló piacfelügyeleti ellenőrzésére számíthatnak más szaküzletek is - a barkács- boltok, a nagyáruházak, illetve a piaci, vásári árusok is. A vizsgálat célja: kiszűrni a forgalmazásra alkalmatlan fényfüzéreket, megelőzendő a balesetek, tűzesetek bekövetkeztét Dr. Vincze Anikó osztályvezető tanácsa a vásár-. lóknak, hogy kizárólag megbízható, beazonosítható forgalmazótól vásároljanak, akihez probléma esetén utólag fordulhatnak. További szempont, hogy a terméken fel legyen tüntetve a gyártó neve, az azonosító jelölések, valamint olyan magyar nyelvű figyelmeztető előírás, melyek a biztonságos használatot segítik. Ha mindez hiányzik a csomagolásról, inkább .meg se vegyék a terméket! A korábban letiltott füzérek szerepelnek a hatóság internetes honlapján. Ezek között nincs magyar termék, ugyanis hazai gyártók sincsenek, így főleg unión kívüli országban készült fényfüzérek vannak forgalomban. ■ Magyar nyelvű figyelmeztető előírás legyen a csomagoláson! Az édesapa köszönőlevele a rendőröknek kecskémét/csengőd Rekordgyorsasággal fogták el a zsaruk a zsarolókat Köszönőlevelet írt a kecskeméti rendőrkapitánynak egy csengődi édesapa, akinek fiát Kecskeméten megzsarolták, majd a rendőrök rekordgyorsasággal megfogták a tetteseket. Egy 18 éves szabadszállási férfi és társai október 21-én jelentek meg egy kecskeméti szakközépiskolánál, ahol a fiút telefonon a kollégium elé hívták. Majd egy állítólagos korábbi tartozása miatt 5 ezer forintot követeltek tőle. Egyúttal kilátásba helyezték, hogy ha nem fizeti ki az összeget, meg fogják verni. Ekkor a fiú 80 ezer forint értékű mobiltelefonját átadta részükre annak biztosítékául, hogy megadja a követelést. Ezt követően felment a kollégiumba, lehozott 5 ezer forintot, amit átadott. Ezt követően a zsaroló és társai a pénzt eltették anélkül, hogy a fiú mobiltelefonját visszaadták volna, majd távoztak. „Október 21-én, 18 óra körül kerestük fel a rendőrkapitányságot a fiammal, hogy bejelentést tegyünk - írta köszönőlevélben az apa. - Egy nyomozó felkísért minket egy szobába, ahol rajta kívül még egy nyomozó, valamint egy rendőrhölgy volt, és elkezdődött a kihallgatás. Nem sokkal később visszajött az egyik nyomozó, és a fiam elé tett pár fényképet, amiből ő kiválasztotta az egyik elkövetőt. A vallomás felvétele után távozott a két nyomozó, és kisvártatva már be is hozták az egyik fiatalembert. Majd eltelt újabb egy óra, és még két elkövetőt állítottak elő. Én mint állampolgár, és mint szülő is, örömmel hagytam el az épületet. Azért örültem, mert személyesen tapasztalhattam, hogy egy bűn- cselekmény elkövetése után három és fél órán belül előállították az elkövetőket. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a telefont is visszaszerezték. (...) Ezúton szeretném megköszönni a Kecskeméti Rendőr-kapitányság Bűnügyi Osztály Élet és Ifjúság- védelmi Alosztály munkatársainak gyors és hatékony munkáját, egyúttal gratulálok a rendőr- kapitányság vezetőinek ahhoz, hogy ilyen szakmailag képzett csapattal dolgozhatnak” - írja az édesapa.- A bűncselekménynek négy gyanúsítottja van - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra, a főkapitányság szóvivője. - Egyikük előzetes letartóztatásban van, hárman szabadlábon védekeznek. ■ N. N. M. BEjQOüZOH Újraindul Semjén az elnöki székért Kalocsa Újraindul a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöki székéért a párt decemberi tisztújító választmányi ülésén Semjén Zsolt pártelnök, miniszterelnök-helyettes, a Kalocsai kistérség országgyűlési képviselője. A politikus elmondta: miután általános a bizalom irányába, és felkérték, hogy folytassa pártelnöki munkáját, vállalja a jelöltséget. (szbz) Feszületek a romokon kerekegyháza Emlékke- reszteket állít holnap a város körüli középkori templomromokon az önkormányzat és a Kerekegyházáért Baráti Egyesület. Tormoson, a Pintér Mihály dűlőben lévő emlékhelyen 13 órakor szenteli meg a keresztet Gábor Imre plébános, majd negyed 3-kor és 3 órakor a kunpusztai, illetve a Templomsori dűlőben lesz a szertartás. (M. J.) Beszélgettek, majd megütötték LAjosMizsE Egy 18 és egy 26 éves helyi férfi este, a Szabadság téren megállított egy embert, és beszélgetni kezdtek vele. Az egyik gyanúsított elkérte a sértett gyűrűjét, hogy felpróbálja. Közben másikuk egy korábbi sérelemre hivatkozva a férfit arcon ütötte, aki elfutott. Futás közben zsebéből kiesett a mobiltelefonja, melyet az egyik elkövető felvett, és a tulajdonos kérésére sem adta vissza. A rendőrség a két férfit elfogta. (M. Gy.) A földre lökte, majd kizsebelte kiskunhalas Rablás miatt keresik azt a személyt, aki éjszaka a Petőfi Sándor utca és a Kalap utca kereszteződésében egy 58 éves embert előbb a földre lökött, majd a hátára térdelve a zsebeiből ellopott egy mobiltelefont, valamint 15 ezer forintot. (M. Gy.) További hírek a BAON.hll hírportálon Korszerű feltételrendszerrel a versenyképes tudásért szakképzés Egy sikeres pályázat a Bács-Kiskun megyei szakképzés szolgálatában Juhász Miklós, dr. Kecskés László, Moiskó Csilla, Szabóné Nagy Róza A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2008 júniusában a Dél-Bács-Kiskun Megyei Szakképzés-fejlesztési Konzorcium nevében pályázatot nyújtott be TIOP-3.1.1.-08./1-2008-0011 számon, és „A Bács-Kiskun Megyei TISZK infrastrukturális fejlesztése” címmel. A pályázat 889 millió forintos összértékkel támogatást kapott, amelyhez 100 millió forint önrészt is hozzátettek az iskolák fenntartói. A projekt 2008. december 1-jén kezdődött, megvalósítását a megyei önkormányzattól átvette a Bács- Szakma Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Zrt. A tapasztalatokról és eredményekről dr. kecskés László projektvezetőt kérdeztük.- Mivel gazdagította a projekt a megye szakképzését?- A legszembetűnőbb eredmény a megújult tanműhelyek és a korszerű eszközök. A bajai Jelky András és a kiskunhalasi Vári Szabó István szakközépiskola tanműhelyeit összesen 390179494 Ft értékben újítottuk fel, miközben Bajára, Kiskunhalasra, Kiskunfélegyházára és Kalocsára 474275 569 Ft értékű korszerű eszközök érkeztek. Mindezeket az elmúlt két évben folyamatosan beüzemeltük és átadtuk az oktatásnak. Ebben a tanévben a diákok már mindenütt az új feltételek mellett tanulhatnak. Kevésbé szembetűnő, de hasonlóan fontos eredmény, hogy a projekt stratégiai gondolkodásra késztette az érintett intézményeket, szakembereket, vezetőket.- Most hogyan tovább?- A Bács-Szakma Zrt. középtávú szakképzés-fejlesztési terve szerint négy decentrumot alakít ki. Ezek a Kalocsa-Kiskőrös, Kiskunhalas-Dunavecse-Jánoshalma, Baja-Bácsalmás, Kiskun- félegyháza-Kiskunmajsa- Kecskemét. A mi projektünk már ezeket a decentrumokat korszerűsítette. A jövő pályázatainak előkészítéseként felmértük a meglévő hiányosságokat, és elkészítettük valamennyi tagintézmény eszközfejlesztési stratégiáját.- A korszerű technológia olcsóbbá is teszi az oktatást?- A korszerű épületek a fűtés és elektromos energia terén megtakarítást hozhatnak. Az igazi megtakarítás azonban ott kereshető, hogy ilyen eszközöket nem kell minden iskolában beszerezni, hanem egy-egy helyen több iskola diákjai is gyakorolhatnak. Ez lenne a TISZK-ek lényege. Vagyis a korszerű oktatás nem azonos az olcsóval. A hatékonyságot a versenyképes tudású diákok számának növekedésében kell keresni.- Milyen csapat dolgozott a projekt sikerén?- Kicsi, de profi munkatársakból álló. Ezúton is köszönöm Szabóné Nagy Róza pénzügyi vezető, Moiskó Csilla projektasszisztens kolléganők és juhász Miklós ERFA-vezető munkatársam kiváló munkáját. A fejlesztési helyszíneken a műhelyvezetőkkel együttműködve dolgoztunk, és az intézményvezetőknél is nyitott ajtókra találtunk. Partnereinkkel a határozott koordináció és a nyílt, őázinte kommunikáció adta a közös munka alapját. A zárókonferencián ezt a munkamódszert ajánlom a fenntartási-működtetési időszakra is. ▲ A PROJEKT AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL VALÓSUL MEG.