Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-23 / 272. szám
Iß 2010. NOVEMBER 23., KEDD LXV. ÉVFOLYAM. 272. SZÁM ' Bejrút belvárosában a hadsereg kommandósai rendeztek tegnap látványos bemutatót. A katonai parádét Libanon függetlenségének 67. évfordulóján tartották. A koldusszegény Angolában található a világ legdrágább városa A Mercer nemzetközi piackutató ügynökség összeállította a világ legdrágább városainak listáját. 214 várost vizsgáltak, melyekben összpontosulnak a világ legnagyobb cégei és az üzleti élet. Több mint 200 termék és szolgáltatás árait hasonlították össze. A top 10-ben meglepetésre nincs amerikai város, afrikai azonban három is. A világ legdrágább városa a világ egyik legszegényebb országában, Angolában található. Az ország fővárosa, az olajban fürdő Luanda végzett a Mercer-lista élén. New York tavaly még a nyolcadik helyen állt, ám az amerikai dollár gyengülése miatt idén csak a 27. lett. Az európai városok közül előkelő helyen végzett Moszkva, Genf, Zürich és Koppenhága. Ázsiában elsősorban Tokió, Oszaka és Hongkong emelkedik ki. ■ MOZAIK A gyereknek plasztika, anyunak botox Az egyetemi helyekre való bekerülésért elszánt harc folyik Dél-Koreában. Sok szülő orr- és szemplasztikával jutalmazza az egyetemi felvételi vizsgáktól kimerült gyermekeit. Az úgynevezett „nyugatosítás” az orr kissé felfelé ívelő átszabását, a dup- laszemhéj-műtét pedig a szemek megnagyobbítását jelenti, amely különösen a hölgyek körében népszerű. A kórházak akciókat hirdetnek. Egy beavatkozás 3,7 millió koreai vonba (655 ezer forint) kerül. Egy speciális csomag azonban 2,8 millió vonért (495 ezer forint) kínálja a műtétet. Feltéve, ha mindkettőt elvégzik. Egy másik kórház még elmésebb taktikát választott, és a kimerült édesanyákat is megcélozta. Amennyiben a tanulók orr- és szemműtétet is kérnek egyszerre, akkor az édesanyjukat egy ingyenes botoxkezeléssel lepik meg. ■ A bolgár főváros állatkertjében két oroszlán született egy hónapja. A szófiai közönség új kedvenceit anyjuk nagy szeretettel gondozza, így nem kellett pótmamát szerezni a kölyköknek. Tonv Parkért kiközösítik a csapattársai Anyagi gondjai nem lesznek Tony Parkernek a válás után, de kollégái ellenszenvét nehéz lesz leküzdenie. A San Antonio Spurs profi kosarasait felháborította, hogy Parker az egyik volt csapattársuk feleségével kavart. - A srácok nagyon dühösek Tonyra. Azt gondolják, ha az edző, Tony Popovich nem most írta volna alá vele a 4 évre - és 50 millió dollárra - szóló szerződést, távoznia kellene a csapattól. Egyszerűen nem akarnak vele pályára lépni! - mesélte egy neve elhallgatását kérő bennfentes. Időközben kiderült, hogy a csalfa férj is aláírta a válási papírokat, így már tuti, hogy semmiféle békítés nem lesz közte, és Éva Longoria között. ■ első mosás Egy szőke nő kap a férjétől egy automata mosógépet. Másnap megy haza a férj, és látja, hogy a felesége meztelenül pakolja be a ruhákat a mosógépbe!- Mit csinálsz, drágám?- Hát mosok! - mondja a szőke nő.- De miért vagy meztelen?- A használati utasítás azt írja, hogy az első mosást ruha nélkül kell csinálni! főherceg Egy fickó kifogja az aranyhalat.- Ha visszadobsz, teljesítem egy kívánságod!- Mindig híres, gazdag ember szerettem volna lenni. Azt kívánom, hogy legyek egy főherceg!- Rendben, este lefekszel, és holnap reggelre egy híres, gazdag főherceg bőrében ébredsz. A fickó nagy boldogan lefekszik este aludni, majd reggel ébresztik:- Ferdinánd úr, ébredjen, megérkeztünk Szarajevóba! honvágy Egy kamionos betér egy kuplerájba. Kifizet 500 eurót, és azt mondja:- A legrondább nőt akarom, és egy tál kiszáradt spagettit!- Hiszen ennyi pénzért megkaphatja a legszebb lányt és egy hatfogásos vacsorát is!- Köszönöm, de csak honvágyam van! látogató Szülészeten a nővér kérdezi szülés után a kismamát:- Asszonyom, beengedhetem az apukát?- Isten ments! Mindjárt itt a férjem! HIRDETÉS ozrHlr. pénzváltó MoneyGram Kecskemét, Dobó krt 8. (Centrál Passage Üzletház) Valuták Vétel Eladás EUR 269.0000 276.9900 USD 195.0000 202.9900 CHF 195.5000 204.4900 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: november 22. Befektetési arany értékesítés. Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. www.cornergroup.hu SZUPEREXPRESSZ AKÁC szőlőtám új eladó Bócsán 06-30-518- 4623--------------------------------------------------------------------------------*1114784* BIANKA és Aletta sima szőlővessző származásival eladó. Érd. a 06/20/9768-950-es telefonszámon.--------------------------------------------------------------------------------*1115621* »Eladó Hesston körbálázó alkatrész. 06- 30/911-8261-----------------------------------------------------------------;--------------*1115610* E-3 02. kaszálógép 4 hengeres adapterrel eladó. 06-20/4080-686-------------------------------------------------------------------------------*1115615* »FÜS TÖLÉSRE akácfa fürészpor: 06* 20/597-9200--------------------------------------------------------------------------------*1115671* »Hízók eladók Keceled. Telefen: 06* 70/3035-000------------------------------------------------------------------------ *1115598* HOMOKTÖVIS tő 9+1 db eladó, Kiskőrös. T.: 06/30/9-536-004--------------------------------------------------------------------------------*1115601* KACSATÖMŐ ketrec eladó. Telefon: 06- 70/317-4267-----------—---------------------------------------------------------------*1115636* KÖ RBÁLÁS szalma és kukorica tört szem szállítva. 06-30/3821-075--------------------------------------------------------------------------------*1115609* »Kukorica eladó. Telefonszám: 06-30/35- 83-633 —:-------------------------------------------------------------------------*1115688* KU KORICÁT veszek kombájn alól. 06-20/3311- 709--------------------------------------------------------------------------------*1115259* »Lakókocsi, elárusítókocsi, gumiszerelőgép, cirkula fűrész eladó. Telefonszám: 06- 70/2521-898--------------------------------------------------------------------------------*1115668* NÉRÓ, Pannonfrankos és Palatina gyökeres szőlővessző származásival eladó. T.: 06- 20/372-3468--------------------------------------------------------------------------------*1115519* »Petrezselyem és sárgarépa eladó. 06- 30/308-9201--------------------------------------------------------------------------------*1115691* RÉPAFAROK, szelet szállítva. Tel.: 06- 30/3303-531-------------------------------------------------------------------------------*1115642* T 25, 5 év műsz., 93-as évj., 780 üó, első tulaj, áron alul, kitűnő áll. Telefon: 06-30/711- 0093-----------------------------------------------------------------------------*1115624* 25 KÖRBÁLA lucerna széna + szalma eladó Baján. 06-30/234-4128 —--------------------------------------------------------------------------*1115669* 3 É VES fekete póni befogva eladó. Csere érdekel. 06-30/3821-075--------------------------------------------------------------------------------*1115682* 5 DB mtüszöborjú eladó. T.: 06/70/534- 5104--------------------------------------------------------------------------------*1115599* »Kecskeméten a Tesco vagy a Búzavirág utca környékén elvesztettem irataimat: jogosítvány, lakcímkártya, személyi igazolvány, forgalmi engedélyek, egyéb iratok és pénzt. A becsületes megtaláló a pénzt tartsa meg, az iratokat kérem küldje vissza a benne lévő címre.--------------------------------------------■-----------------------------------*1115695* 5 HA vörös szőlő Kecelen. Tel.: 06/20/947- 2469------------------------------------------------------------------------------*1115363* 5 HA-NÁL nagyobb földterületet keresek megvételre. 06-70/626-9629---------------------------------------------------------------------------—*1114938* Megérkezett! Az álmok valóra válnak. Próbálja ki az új Mercedes-Benz Vito és Viano modelleket márkakereskedésünkben! A kép illusztráció. Viano kombinált üzemanyag átlagfogyasztás: 7,6 l/100km, C02-kibocsátás: 200g/km Mercedes-Benz Hovány Premium Automotive Kft. Bács-Kiskun és Békés megye egyedüli felhatalmazott Mercedes-Bénz márkakereskedése. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 81. Tel.: 06-76/501-900 5600 Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park 7. Tel.: 06-66/523-070 www.mercedeshovany.hu A tájékoztatás nem teljes körű, a hirdetésben szereplő adatok nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak, részletek márkakereskedésünkben! A fotó illusztráció. Üzemanyag-fogyasztás (változattól-és forgalmi viszonyoktól függően) 4,2-7,2 l/km, Co2-kibocsátás (változattól- és forgalmi viszonyoktól függően) 116-140 g/km. HOVÁNY AUTÓCENTRUM A minőségi autók és az igényes vásárlók autócentruma Kecskemét, Szent László krt. 68. Tel.: 76/502-800 www.hyundaihovany.hu } J Miért ülne be egy újabb do