Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-19 / 269. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 19., PÉNTEK 12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNET GYÁSZHÍR Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik ÓNODI ERNŐNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR H GYÁSZHÍR „Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek, ők itt maradnak bennünk csöndesen még..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ' .1? POLGAR JANOS az Alföldi Cipőgyár és ÉPSZISZ Lakszöv nyugalmazott gazdasági vezetője 79 éves korában hosszan tartő, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása november 22-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. ____________A gyászoló család. Mé ly fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerettünk FICSOR ISTVÁN kecskeméti lakos, a Közúti Építő Vállalat volt dolgozója életének 78. évében szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2010. november 23-án, 10.45 órakor katolikus szertartás szerint kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHÍR „Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, míg élünk örökké fáj." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy SCHWARTZ FERENC nyugalmazott honvéd alezredes kecskeméti lakos, 85 éves korában hirtelen elhunyt. Búcsúztatása november 24-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, apósom, testvérem, nagyapánk BÁRKÁNYl LÁSZLÓ Kecskemét, Irinyi utca 29. sz. alatti lakos, 2010. november 14-én, életének 66. évében váratlanul elhunyt. Szerettünket 2010. november 22-én, hétfőn 11.45 órakor kísérjük utolsó útjára a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHÍR „Megpihen a jó anyai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető feleség voltál, drága édesanya, bánatos családodnak most az őrangyala." Összetört szívvel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyám, szerető nagymamánk, anyósom özv. BÁLLÁ JÁNOSNÉ született: Katona Eszter volt miklóstelepi lakos, 2010. november 13-án 78 éves korában elhunyt. Temetése 2010. november 23-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. I A gyászoló család. GYASZHÍR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit nagyon szeretnek. ” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR ISTVÁN szíve 38 éves korában baleset következtében megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2010. november 22-én, 15 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmise 16.30 órakor lesz a Barátok templomában. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. Szerető családja. GYASZHÍR „Ki mindig fáradott, most pihenni tér, földi jóságáért várja az égi bér" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, testvérünk PÓLYÁK IMRE SÁNDORNÉ életének 77. évében csendesen elhunyt. Temetése 2010. november 23-án, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, apósunk, sógorunk SZABÓ LÁSZLÓ a Pincegazdaság egykori dolgozója életének 74. évében szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2010. november 23-án, 15 órakor római katolikus szertartás szerint kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÁLIK DEZSŐNÉ Miklós Anna 191 éves korában csendesen I elhunyt. Temetése 2010. I november 22-én, 13 órakor I lesz a kecskeméti | Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FAZEKAS ISTVÁN a Nyíri Üti Általános Iskola volt igazgatója 63 éves korában, november 13-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. november 26-án (pénteken), 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. ___________A gyászoló család. Fá jó szívvel tudatjuk a rokonsággal, szomszédokkal, ismerősökkel, hogy NÉMET JÓZSEFNÉ Gyarmati Mária Kecskemét, Budaihegy 32. szám alatti lakos, 2010. október 21-én, elhunyt és szűk családi körben 2010. november 5-én eltemettük. Gyászoló Gáspár család. TEMETKEZÉS ^Városgazdasági Kft. Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 Ingyen hívható zöldszám: 3 06-80/630-027 S GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH TESEK INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304------------------;---------------------------------------------------*1113331* KE CSKEMÉT belvárosában, vállalkozásra Is al­kalmas, szinteltolásos.esztétlkus belső kiala­kítású, 4 szoba + nappali, iker családi ház pincével, nagy garázzsal eladó. 33 M Ft, 06- 30/317-7627----------------------------------------------------------------------*1114493* KE CSKEMÉT főterére néző, I. em.-i, 2,5 szo­bás, (67 m2) lakás eladó. 06-30/606-4554----------------------------------------------------------------------*1114263* KE CSKEMÉT, műkertvárosi, 2 szobás, 85 m2- es családi ház melléképülettel, 580 m2 telken eladó. 06-20/360-5873,06-30/682-8393 —;--------------------------------------------------------------*1115312* KM ÉT, Halasi út mellett 3200 m2 szántó, 720 m2 építési telek eladó. 06-20/370-9214-----------------------------------------------------------------------»1114489* KISKŐRÖSÖN 2650 m2 fás terület olcsón el­adó v. robogó csere. 125 E Ft 06-20/534- 4185---------------------------------------------------------------------*1115206* S KMÉT, Nagykőrösi u., belvárosi, 3 szobás, I. em.-i lakás eladó, 14 M. 06-20/557-3489--------------------------- *1091250* BÉ RLEMÉNY KECSKEMÉT belvárosában 34 m2-es üzlethe­lyiségkiadó. 06-30/255-5220----------------------------------------------------------------------*1114177* KE CSKEMÉT, belvárosi szépségszalonban mű- körmösnek hely kiadó. 06-20/9-375-280------------------;---------------------------:-----------------------*1109347* KE CSKEMÉT, Izsáki úti Tesco áruházban 28 m2-es üzlet kiadó. 06-70/772-5213-------------------------------------------------------------------*-*1115329* AL BÉRLETET KÍNÁL a Kecskemét, Piac mellett, Öz utcában 1 szoba *- nappalis udvaros lakás, kocsibeállási lehetőséggel kiadó. 06-30/2393-124--------- ——---------------------------------------------------* 1114814* KIA DÓ Kecskemét, Juhar u. 3. szám alatti 24 m2 felújított garzon, 35 E Ft/hó+rezsi. 06- 30/3420-355------—----------------------------------------------------------*1115349* KM ÉT belvárosi garzonlakás bútorozva kiadó. 30 E Ft+rezsi+1,5 hó kaució. 06-30/458- 8080----------------------------------------------------------------------*1115158* KM ÉT belv. 1 szobás lakás kiadó 06-70/638- 3870--------------------------------------------------------------------*1115004* a Kmét, Juhar u-l, különbejáratú szobák ki­adók 1+2 főnek, bútorozva. 06-20/9457-322-----------------------------------------------------------------------»1115191* JÁRMŰ NIVÁK '88-2005-ig eladók. 06-20/562-7074-----------------------------------------------------------------------*1114320* OPELAstra Corsa '99-es: 06-20/2448-555------------------ *1115163* OPEL Astra 4 éves, friss műszakival 1.750 E Ft eladó. 06-20/512-1294-----------------------------------------------------------------------*1115046* a Peugeot 206.1124 cmJ, újszerű, 20 E km- rel, 2006. évj. eladó. 06-30/477-4034-----------------------------------------------------------------------*1115193* PEUGEOT 206 4 éves 1.4-es 33 E km-rel, ext­rákkal, garázsból eladó. 06-30/385-3406------------------------------------------------ *1115359* SUZU KI Ignis Wagon ezüst: 06-70/334-9815-----------------------------------------------------------------------*1115166* a Suzuki 1.3 2 év műszakival! 06-20/553- 3397----------------------------------------------------------------------*1115305* a Utánfutók eladók Kerekegyházán. 06- 30/9455-369-----------------------------------------------------------------------*1115063* VW PASSAT 1,8 Benzines '94 XII. friss műsza­kival, megkímélt állapotban eladó. Iá.: 430.000 Ft. 06-30/6066-705---------------- *1115337* 19 84. előtti, gyári festésű Ladát vennék! 06- 20/9-45-30-45----------------------------*------------------------------------------*1103166* '89-ES jó állapotban lévő kocka LADA eladó 06-20/802-6952-----------------------------------------------------------------------*1114645* GÉPEK KÖRBÁLARAKÓ villa eladó, jószág és pótkocsi csere érdekel. Bármilyen gépre yerelhető. 06-20/916-70-81-----------------------------------------------------------------------*1114657* MTZ 50-ES bontott alkatrészek eladók. 06- 30/485-4350-------------------------------—-----------------------------------*1114752* 8 MTZ 82 eladó. 06-30/955-6513-----------------------------------------------------------------------*1115159* 8M TZ-50. 350 E Ft-ért, gabonás pótkocsi műszakival 420 E Ft-ért eladó. 06-20/3458- 952-----------------------------------------------------------------------*1115179* B RS-09. traktor 1 tengelyes kocsival, érvé­nyes műszakival eladó. 06-30/663-02-19-----------------------------------------------------------------------*1115239* aUE-28 motorhibás, T-30 Rat lánctalpas motor nélkül eladó, 100 Ft/kg. 06-20/360- 5544-----------------------------------------------------------------------*1115315* ÁLLÁST KÍNÁL A B0LVÁRY Biztonsági Kft. biztonsági ör tanfo­lyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ.008112008. Tel.: 06-30/925-8127-----------------------------------------------------------------------*1113625* Kecskeméti építőipari kivitelező magyar vállalkozás főállású munkatársat keres üzletágvezető, projekt manager (ipari padló területén) Feladatai: építési üzletág működésének megszervezése; vállalkozási koordináció építési munkák koordinálása, műszaki, pénzügyi nyomon követése; elnyert projektek műszaki tartalmának feldolgozása, kiértékelése; projektek folyamatos dokumentálása Elvárások: • szakirányú végzettség • legalább 3 éves vezetői, gyakorlati tapasztalat ■ B-kategóriás jogosítvány • felhasználói szintű számitógépes ismeretek Előny: • közbeszerzési tapasztalat • angol nyelvtudás Jelentkezés: fényképes önéletrajz • fizetési igény megjelölésével az alábbi e-mail cimre: Íparipadlo(S)gmail.com november 29-ig 11559o6 A KOCH’S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephe­lyére gyakorlattal és targonca jogosítvánnyal rendelkező raktárost keres. Jelentkezéseket a 76/559-400-as telefonszámra várunk 8-16 óráig.-------------------------------------------------------------------—*1115325* BE LVÁROSI cukrászdába pultos-felszolgálót keresünk. 06-30/5700-518---------------------------------------------------------------------»1114987* BI ZTONSÁGI ör tanfolyamok indulnak Kecske­mét, Baja, Kalocsa, Solt, Mélykút Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Soltvadkert, Bácsalmás, Jánoshal­ma, Kecel, Kiskőrös, Kereke^háza, Kiskunfél­egyháza, Lajosmizse, Szabadszállás, Izsák váro­sokban. Munkaü&i Központok által támogatha­tó OKJ-s képzés. Intézményakkreditációs lajst­romszám: AL-2290. Felnőttoktatási nytsz.: 00809-2009. Pryor S.S.Kft Állás lehetőség! www.pryor.hu Tel.: 06-70/633-85-69.---------------------------------------------------------------------*1112217* BIZ TONSÁGI őröket felveszek érvényes va­gyonőr igazolvánnyal Kiskunfélegyházáról és Tiszaalpárról. Vállalkozók előnyben. 06- 20/265-2922-----------------------------------------------------------------------*1115197* ­a Egyedülálló juhászt keresek! 06-20/244- 5580------------------:----------------------------------------------------*1115281* ÉR VÉNYES vagyonőri igazolvánnyal és kamarai tagsággal rendelkező biztonsági őrök jelentkezé­sét várjuk kecskeméti üzletőrzési munkára. Előny 180 cm-es magasság, 50 év alatti életkor. Je­lentkezés: 06-70/376-9680,8-16-ig.----------------------------------------------------------------------*1115370* Or szágos érdekeltségű cég keres kecskeméti telephelyére tapasztalatokkal rendelkező üzemvezetőt. Fényképes szakmai önéletrajzot kérjük a: ruhauzemvezeto@gmail.com e-mail címre elküldeni. llJJ34t FÉRFI-NŐI munka! Azonnali kezdéssel! Tel.: 06-20/44-34-484 (ügyfélszolgálat)---------------------------------------------------------------------»1114492* GY ORS ELHELYEZKEDÉS! Biztonsági őr tanfolyam indul nov. 20-án Kecskeméten. Tanfolyam költsége: 24.000 Ft. 06-30-948-26-15 Fnysz.: 00313-2008----------------------------------------------------------------------*1115092* HIDEG BURKOLÓ szakmunkásokat keresünk felvételre. 06-30/827-5940, 06-30/38-74- 999 ...............................................................................*1115252* KE CSKEMÉTI rendelő keres Kecskemét és von­záskörzetén belül, reflexológus vizsgával ren­delkező munkatársakat, gyors kezdéssel, dél­utáni munkavégzésre, Amennyiben hirdeté­sünk felkeltette érdeklődését, kérjük, küldje fényképes önéletrajzát a schuszter.anita@gmail.com e-mail vagy az alábbi címre: Vargha Gyógyközpont Kft. 1201 Bp., Vág u. 13.----------------------------------------------------------------------*1115320* KIS KERESKEDELMI értékesítési tapasztalattal és határozott növényvédőszer ismerettel ren­delkező kollégát keresünk áruházi eladó mun­kakörbe. Jelentkezni: fényképes szakmai ön­életrajzzal: novenyvedeleml@gmail.com cí­men.------------------------------------------*---------------------------*1115336* LAJ 0SMIZSEI-KECSKEMÉTI benzinkútra kere­sünk shopposokat, Fast Foodosokat, kútkeze­lőket. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal. Jel­ige: "Shell" Kmét, Petőfi S. u. 11.--------------------------------------------------------- *1115352* MAGAS kereset, nem ügynöki munka fix + ju­talékért. 06-30/520-4512-----------------------------------------------------------------------*1110478* RÉSZMUNKAIDŐBEN napi 2 órával is, 1000 eurót kereshet. Érd.: 06-30/431-5860-----------------------------------------------------------------------*1115043* UNIÓS jövedelem 25 és 35 év közötti diplo­mások részére mellékállásban. Érdeklődni minden hétfő délután 17.45-19.45-ig. Tel: 06-30/758-22-28------------------------------------------------------:---------------*1114697* ÁL LÁST KERES 3 M3-ES 0 +5 C rakhűtéses kisteherautóval áruterítői munkát keresek, vagy B-C kát jogo­sítvánnyal sofőri állást vállalok (20 éves Bp-i gyakorlattal). Tel.: 06-30/9-384-023-----------------------------------------------------------------------*1115073* _______ADÁSVÉTEL_______ ÉV ELFOGÓ csapdák eladók róka, görény, nyesi, macska, patkány, menyét. T.: 06- 76/441-756 —---------------*----------------------------------------------------*1114124* a Használt kazán (DU-KA) eladó. 78/481-690----------------------------------------------------------------------*1115248* AK CIÓS tűzifa Lajosmizsén, akác kuglls 2000 Ft, akác hasított 2200 Ft, tölgy hasított 2100 Ft, tölgy kuglls hasított vég 2000 Ft, nyár széldeszka 1500 Ft 20 q felett 25 km-lg díjtalan szállítással! 06- 20/491-64-04___________ HULLADÉKVASAT és selejt akkumulátorokat vásárolok 35 Ft/kg. 06-70/588-3111-----------------------------------------------------------------------*1114257* Tö rtarany p- felvásárlás KÉSZPÉNZÉRT 1 a legmagasabb napi áron 4600,-Ft/g* Tört ezüst: 100,-Ft/g* Zálogjegyet veszünk! Kecskemét, Malom Center, II. emelet Órasziget o, Nyitva, kedd-szombat 10-l&lg 8 Tel.: 76/328*957; 06-30/857-2647 Tűzifa akció! Tölgy-bükk vastag kugli 2100 Ft/q, tölgy-bükk vé­kony 1900 Ft/q, Kmét 15 km-es körzetében Ingyenes kiszállítás­sal. Szalai Tűzifa telep Kecske­mét, Vacsl köz vége. 06-20/516- 7470,06-20/465-5201 .1U4344. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap* és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270, 80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu ' Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.450 Ft; negyedévre: 7.350 FI; félévre: 14.700 Ft egy évre: 29.400 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents