Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-19 / 269. szám

2010. NOVEMBER 19., PÉNTEK 7 GAZDASÁG Megmenekültek a kisfogyasztók 2011-TŐL Egy számjegyű, sávos gázáremelés - Az év közepéig marad a támogatás Méltányos árakra vették rá a szolgáltatókat. A nagycsaládosok, nyugdíjasok, szegények megnyugodhatnak A kisfogyasztónak nem emelik a gáz árát január­tól, a nagyobbaknak ma­ximum 9,3 százalékkal. 2011 közepéig érvényben marad a gázártámogatás. Vég Márton Eddig bírta a kormány a nemzet­közi energiaár-emelkedés nyo­mását. Sávosan, de nő a gáz ára januártól. „A nagycsaládosok­nak, a kisfogyasztóknak, a sze­gényeknek és a nyugdíjasoknak nem emelkedik a gáz ára, va­gyis marad az ármoratórium” - jelentette be Fellegi Tamás nem­zeti fejlesztési miniszter. Az év közepéig megmarad a gázártá­mogatás is. Erre a kormány 26 és fél milliárd forintot különített el. A drágulás leginkább a több energiát használó fogyasztókat érinti majd. A földgáz árát sávosan alakít­ják: 1200 köbméter éves fogyasz­tásig nulla az emelés, ezen felül 1500 köbméterig mindössze 0,7 százalék. A következő kategó­riában - ami további 500 köb­métert jelent - az áremelés mér­téke 4,5 százalék. Az utolsó előt­ti sávban, 3000 és 3500 köbmé­ter között, 7,8, a legmagasabban, 3500 köbmétert meghaladó fo­gyasztás esetén pedig 9,3 száza­lék lesz az áremelés. A nagycsá- ládosok kedvezményt kapnak: a három- és több gyermekeseknek 100-150 köbméter földgázt szá­molnak be a fogyasztásba. Felle­gi elmondta, a 3,5 millió fogyasz­tási hely 57 százaléka abba a ka­tegóriába tartozik, amelyiknél nulla az emelés, azaz marad az ármoratórium. A második kate­gória 9 százalékával együtt a fo­gyasztási helyek 66 százaléká­ban nem, illetve alig emelkedik a gáz ára. A legmagasabb két ka­tegóriában együttesen a fogyasz­tási helyek mindössze hat száza­léka tartozik. A kormány hivatalba lépése után azonnal ármoratóriumot hirdetett az indokolatlan áreme­lés elkerülésére. Tárgyalásokat kezdtek a szolgáltatókkal a mél­tányos árszabályozásra. A mi­niszter hozzátette: „Szemben az előző kormány demagógiájával, az új kormány egy pillanatig sem mondta, hogy nem emelke­dik majd az energia ára.” Januártól érvényes köbméter(év) emelés(%) 1200-ig 0 1200-1500 0,7 . 1500-2000 4,5 3000-3500 7,8 3500 fölött 9,3 FORRÁS: SZAKTÁRCA Amikor az új kormány hiva­talba lépett, az akkori szabályo­zás szerint két számjegyű eme­lés kellett volna, és októberben további öt százalék. „Azaz 15-20 százalékos áremeléstől kímélte meg a kormány a lakosságot” - . emelte ki Fellegi. Az előző kor­mányok nyolc éve alatt 15 ár­emelés volt: 2002 júliusában még egy köbméter földgáz ára 45 forint volt, ma 140. „A kormány, a gázszolgáltatók és a Mól képviselőivel folytatott öt hónapig tartó tárgyalásokon nehéz volt megegyezést találni, mert a szolgáltatók ragaszkod­Drágább is lehetett volna AZ OLAJ ÁRÁNAK emelkedése, valamint a dollár erősödése a forinttal szemben körülbe­lül 6-7 százalékos emelést indokol. Ez azonban még nem fedezné a moratórium miatti kieséseket. „HA EZT IS figyelembe vesz- szük, akkor a körülbelül a 6-7 százalékos költségemel­kedésen túl további 6-7 forin­tos növekedés adódik, ez együttesen 10-12 százalékos áremelést indokolna” - ma­gyarázta Hegedűs Miklós, a GK1 ügyvezető igazgatója. Míg a gáz ára nő, addig a távhő ára biztosan nem vál­tozik decembertől. tak a két számjegyű emeléshez. Az új modellben kihasználják azt, hogy a piacon most alacso­nyak az árak. Fellegi hangsú­lyozta: az új árrendszert az indo­kolatlan költségek helyett a hosszú távú kiszámíthatóság, az elismert költségek megtérülése és az elvárhatónál nem nagyobb profit jellemzi. A szolgáltatók tetszését nem nyerte el az új rendszer, mert számításaik szerint vesztesége­sek lehetnek 2011-ben. Nehezíti helyzetüket az árbe­vételük egy százalékára kivetett válságadó. A Liga elveti a 98 százalékos különadót A LIGA SZAKSZERVEZETEK el­utasítja a 98 százalékos kü­lönadótörvényt, s ahogy a jogszabály megszületett. Felszólítja a kormányt, tart­sa magát választási prog­ramjához: elfogadhatatlan, hogy „parlamenti többsége birtokában alkotmánysértő törvények sorával bizonyta- lanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiz­tonság alapelvét”. ír kötéltánc * Frankfurt megemeli a kamatot? több tízmilliárd euros hi­telcsomagot szeretne orszá­gának az ír jegybank kor­mányzója az EU-IMF-keret- ből. A kormány ma már hajlana erre. Közben Trichet, az Európai Közpon­ti Bank (Frankfurt) elnöke aggodalmának adott hangot az euró miatt, és kamat­emelést helyezett kilátásba. Jogerősen nyert a Mol a Szurgut ellen másodfokon is megnyerte a Mol a benne 21,22 száza­lékos részesedést szerző orosz Szurgutnyeftyegaz el­leni pert. Nem szegtek sza­bályt, amikor nem enged­ték az orosz tag delegálását az igazgatóságba. A Szur­gut csak úgy gyakorolhatná jogait, ha megmondja, kik a tulajdonosai. , lURDETÍS

Next

/
Thumbnails
Contents