Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-15 / 265. szám

PROGRAMOK PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 15., HÉTFŐ MEGKÉSELNEK egy tenge­részt. A helyszínelés során kiderül, több hasonló gyil­kosság is történt már az el­múlt időszakban. A közös pont egy örömlány, aki Holly Snow „csapatához” tartozott. A nő mindegyik áldozattal találkozott a halá­luk előtt. 21.20 TV2 Orvosi bűnügyek műtét után hazafelé tart Lu­ca és Stefano, a két Szívse­bész. Stefano arra készül, hogy este megkéri szerel­me, Francesca kezét. Egy eléjük vágó motorbiciklis miatt azonban súlyos bal­esetet szenvednek. Luca ar­ra tér magához, hogy meg­halt a barátja. 21.35 Ml Barátok közt Zsolt mindent megpróbál, hogy bebizonyítsa: Zsófi már nem érdekli. Stella megjele­nése meglepetéseket tarto­gat: vele együtt egy új lakó is érkezik. Vanda beindítja a „vetélés” projektet. Claudia bálba megy, amihez váratlan kísérője akad. 20.40 rtl klub Szőke Zoltán, Kálóczi Orsolya, Tihanyi-Tóth Csaba A kritikusok is szeretik •• Denzel Washington Ötödik közös filmjét forgatta Tony Scott rendezővel Izgalmas hétfő esték kezdődnek mától tizenkét héten át Az este című magazin után, fél tízkor indul az olasz Orvosi bűnügyek. Főhőse, Luca szív­sebész, aki barátjával és kollé­gájával közös műtét után haza­felé tartva súlyos autóbalesetet szenved. A sorozat folytatásá­ból kiderül, hogy Luca a kézsé­rülése miatt többé nem operál­hat. Lelki válságából barátja rángatja ki, aki bevonja a be­tegjogi alapítvány munkájába... A Szeretők című sorozat esti féltizenegyes kezdettel négy negyven felé közeledő csinos brit barátnő életébe enged be­pillantani. ■ Orvosi bűnügyek és Szeretők - sorozatok indulnak az Ml-en. Csupán egyetlen dolog közös a sorsukban: valamilyen módon egyiküknek sem sikerül a meg­szokott, szabályos keretek kö­zött társas kapcsolatban élni. Katie halálos betegségben szen­vedő páciensét és egyben szere­tőjét vesztette el. Hamarosan je­lentkezik nála kezelésre a férfi fiatal kiadása, húsz év körüli fia... Trudi egyedül neveli gyer­mekeit, miután férjéről a szep­tember 11-i támadás óta nem kapott hírt. Shioban hiába vá­gyik saját gyerekre; végül Jessica, az esküvőszervező hab­zsolja az életet, annak minden pillanatát kiélvezve. ■ Vonaton száguld ha tony Scott rendező és Denzel Washington össze­fog, a film biztos siker. Az utolsó esély, a Tűzben edzett férfi, a Hajsza a föld alatt és a Déja vu után ér­kezik novemberben a Szá­guldó bomba, amelynek fordulatos története egy megállíthatatlanul robogó vonat köré épül. ségfilmek: Időzavarban, A man- dzsúriai jelölt, Amerikai gengsz­ter. Gyakran alakít valós karakte­reket: Reuben Cartert a Hurri­kánban, Malcolm X-et a Malcolm X-ben, Herman Boone-t az Emlé­kezz a titánokra! című moziban. Tavaly két filmet is forgatott: az Éli könyvét februárban mutatták be a hazai mozik, november 18- án pedig a Száguldó bomba című akciófilm érkezik. Pályatársai szuperlatívuszok- ban beszélnek róla. A szakma képviselői mellett élvezi a rajon­gók szeretetét is. 1995-ben az amerikai People magazin megvá­lasztotta az év legszexisebb fér­fiújának. Túl az ötvenen is elkáp­ráztatja a nőket, ám a sok kísér­tés hidegen hagyja. 1982-ben fe­leségül vette Pauletta Pearson énekesnőt, ma két fiú és két lány szerető édesapja. Hűséges férj, csak egy megingásáról tudnak a pletykalapok. Ha valakit Sidney Poitier utódjaként emlegetnek, arra minden bizonnyal nagy nyomás nehezedik - gondolná az ember. Denzel Washington azon­ban nem roppant meg az örökség súlya alatt. Tvr-hét Denzel Washington a Déja vu című filmben Kitűnően egyensúlyoz a sikerfil­mek és a kritikusok által is ma­gasztalt alkotások között. Nem filmsztár a szó szoros értelmé­ben, inkább művész, a sztárság- gal járó allűröket csak hallomás­ból ismeri. 1990-ben az 54. had­test című filmjéért a legjobb mel­lékszereplőnek járó Oscart vihet­te haza. Két év múlva már a leg­jobb férfi főszereplőnek járó szob­rot vette át a Kiképzésben nyúj­tott játékáért. A díjkiosztó gálán tanúsított „úriemberes” visszafo­gottsága már-már sértő volt. A jg szokásos gyerekes lelkendezés % helyett kritikus hangot ütött meg J beszédében. Bevallotta, nem iz- £ gatják az Oscarral járó előnyök, majd így folytatta: „Már így is túl sokat keresek. Egyikünk sem ér annyit, amennyit manapság egy szerepért fizetnek.” Vagyona a becslések szerint régen meghaladta a százmillió dollárt. Persze nem volt ez min­dig így. „Az élet potyautasa vol­tam, néhány dollárral a zsebem­ben csellengtem” - vallotta be egy interjúban. Az első szerepe­ket a televízióban kapta. Az Egy kórház magánélete című kórház­sorozatnak köszönheti a népsze­rűségét; a széria éppen most fut a Viasat3 csatornán. Mielőtt végleg elszegődött vol­na a tévésorozatok rokonszenves fekete dokijának, idejében váltott, és a mozifilmmel jegyezte el ma­gát Több mint harminc nagyjá­tékfilmet forgatott. A kilencvenes évek második felében elsősorban akciófilmekben és krimikben ját­szott kisebb (Letaszítva, Kék ör­dög, Sid 6.7), illetve nagyobb si­kerrel (A csontember, Szükségál­lapot). Majd jöttek a nagy közön­TELEVIZIO-MUSOR 1 Ltvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2010. NOVEMBER 15., HÉTFŐ H H *0 W 'W fi RTL KLUB 6.00 Fókusz plusz © 6.25 Fókusz (ismétlés) © 6.55 Reggeli 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) © 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.15 Asztroshow 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája © 9.10 Babapercek© 9.20 Telekvíz 10.30 Teleshop 11.45 Szerelmes gépember © (amerikai sci-fi, 1995) 84' 5.50 Ma reggel 9.00 Aranymetszés 9.55 Nappali 10.55 Parlamenti napló 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás 12.20 Sporthírek 12.30 Kárpát expressz 5.50 Ma reggel 9.00 Slovenski utrlnki 9.25 Rondó 9.55 Körzeti magazin 10.45 Nyitott stúdió 10.50 Híres magyar könyvtárak 11.30 Mosta Buday! 12.00 Híróra 5.10 Mutasd a ruhádat! 6.10 Egy kórház magánélete 7.00 A médium 7.50 Gyilkos sorok 8.55 Egy kórház magánélete 10.00 Doktor House 11.00 Mystic Pizza ' (am. romantikus vígj., 1998) 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Második esély © 8.45 Daktari © 9.40 Magyar elsők 10.00 Család barát 10.55 ízőrzők 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó SPEKTRUM 7.10 Állati rekordok © 8.10 Hogyan működik? 8.45 Nagy ötletek kis bolygónknak 9.20 Élet a hőmérő két végén 10.30 Jamie Amerikája © 11.30 Elfogyasztott jövő 'H fi 13.30 Fél kettő © 14.25 Mindörökké szerelem © (mexikói sorozat) 16.20 A szerelem rabjai (argentin sorozat) © 17.25 Döglött akták © (amerikai krimisorozat) A végzet éjszakája 13.25 Kvízió 14.50 Megamánia (ism.) © 15.25 Rex felügyelő © Utána: Boszorkánykonyha 16.30 Marina © (am.-mexikói romantikus sor.) 17.30 Árva angyal © (mexikói romantikus sorozat) 13.00 Szomszédok © 13.35 Nemzetiségi magazinok 14.35 Átjáró 15.05 Szülőföldem 16.15 Magyarok cselekedetei 16.30 Híradó. Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.35 A Silla királyság ékköve © 12.55 Napló 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Szép magyar tánc 16.35 Bűvölet© (olasz sorozat) 17.05 Magyar rock 18.00 Átjáró 13.10 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 15.05 CSI - Miami helyszínelők 16.00 Egy kapcsolat szabályai 17.00 Feleségcsere (amerikai valóságshow) 18.00 A médium (amerikai krimisorozat) 14.15 Kikötő - Friss 14.25 Az utolsó nomádok 15.20 Korea, Kína és Japán kultúrájának története 16.10 Sorompók (12/12.) 16.40 Heuréka! Megtaláltam! 17.15 Térkép 18.00 Híradó 12.40 A hangyák mindent tudnak © 13.20 Vadak közelében © 13.55 Állati rekordok © 15.55 A Föld legforróbb pontja © 16.55 Birodalmak és fénykorok © H H Cfl W 18.30 Híradó 19.05 Vacsoracsata © Gasztro reality 20.05 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.40 Barátok közt © (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.20 Dr. Csont © (amerikai krimisorozat) Halálszobrász 18.30 Tények 19.05 Ezek megőrültek! © 20.10 Aktív© 20.45 Jóban Rosszban (magyar sorozat) © 21.20 NCIS © (amerikai krimisorozat) 22.20 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) Közben: Kenősorsolás Utána: Aktiv © 18.40 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 22/10.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Kék fény © 21.05 Az este 21.35 Orvosi bűnügyek (olasz sorozat -12/1.) © Személyes ügy Fsz.: Daniele Pecci, Ricky Memphis, Antonio Manzini 18.30 Esti mese © 18.55 „Életcélok-hitvallások” 19.00 Páratlan ritmusok © Portré Borlai Gergő dobosról 20.00 Híradó 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Házaspárba) © (olasz sorozat - 22/21.) 21.30 Stingers © (ausztrál krimisor. - 66/47.) 22.15 Záróra 19.00 Doktor House (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 CSI- Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) Fsz.: David Caruso, Emily Procter, Jonathan Togo 21.30 ÁlomÉpítők (otthonteremtő show) 18.35 Mese 18.55 Derrick © (német krimisorozat) 20.00 Híradó 20.05 Közbeszéd 20.30 A szellem filozófusa- Fülep Lajos 1885-1970 (magyar dokumentumfilm) 21.40 Sport 21.45 Váltó 21.55 Sportaréna 18.05 Hogyan működik? (ismeretterjesztő sorozat) 18.40 Nagy ötletek kis bolygónknak © 19.20 Jamie Amerikája © (ismeretterjesztő sorozat) 20.25 A fogyás 10 titka © (ismeretterjesztő film) 21.30 Kozmikus kilátások (dokumentumfilm-sorozat) 'W 22.20 Showder Klub © Vidám show-műsor Utána: Hírek 23.25 Póker 0.15 Reflektor © 0.30 Váltságdíj © (amerikai krimisorozat) 23.25 Megamánia © 23.55 Elit egység© (kanadai krimisorozat) 0.50 Tények este 1.20 EzoTv 2.15 Szennyezett igazság (kanadai thriller, 2005) © 22.35 Szeretők © (angol sorozat -12/1.) 23.30 Pécsi keringő (ism.) 23.55 Prizma 0.10 Hírek. Sporthírek 0.25 TS - Motorsport (ism.) 0.55 Ma reggel (ismétlés) 23.05 McLeod lányai © (ausztrál sorozat-22/10.) 23.50 A Silla királyság ékköve © 0.55 Orvosi bűnügyek © (olasz sorozat -12/1.) 1.50 Fehér névjegykártya © (lengyel-német sor. - 6/1.) 22.30 Két hét múlva örökké (am.-ausztrál vígj., 2002) Fsz.: Sandra Bullock, Hugh Grant, Alicia Witt, Dana Ivey, Robert Klein 0.35 Szellemvadászok (angol valóságshow) 22.40 Burma - Jelentések egy lezárt országból © (svéd-dán-angol dok.-film) 23.40 Beavatás (ismétlés) 23.50 Kikötő - Friss (ism.) 0.10 Híradó (ismétlés) 0.20 Sportaréna (ism.) 22.45 Éltető molekula: az oxigén 23.50 Az őslakók bölcsessége © (ismeretterjesztő sorozat) 1.00 Élet a hőmérő két végén 2.05 Alvilági históriák 'O fi 1 14.25 Mindörökké szerelem (mexikói sorozat) 11.45 Szerelmes gépember (amerikai sci-fi, 1995) 22.35 Szeretők (angol sorozat) 21.30 Stingers (ausztrál krimisorozat) 17.00 Feleségcsere (amerikai valóságshow) 8.45 Daktari (amerikai sorozat) 22.45 Éltető molekula.. (dokumentumfilm) fi o Ö9 *P § itzrwmm 14.05 Európai híradó. 1430 Napról napra. 15.05 Péntek8.16.05 Célpont. 1630Pakrt- ta. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Panaszkönyv. 1805 Vonalban. 19.00 Híradó. Sport. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 lapzárta. 22.05 Ősök tere. 2230 Pálya. 23.05 BBC-vi- lághíradó. 2330 Panaszkönyv 1130 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 13.50 Pénzözön. 16.25 Kőbánya-híradó. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egye­nes beszéd. 20.40 Újságíróklub. 21.45 Vi­lághíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Hazai turiz­mus. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub HÁLÓZAT 1730 Helyszín. 18.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 19.00 Sztárok a konyhában. 19.30 Szentek és legendák útján. 20.15 Iránytű. 2035 Hírháló. 21.00 Alex és Emma: Regény az életünk (amerikai víg)., 2003). 23.00 Kickbox robotok (amerikai sci-fi, 1995). 1.00 Szentföldi szent helyek üzenete FILMMÚZEUM 14.55 Péntek Rézi. 16.15 Színészportrék. 1635 Tévedések pápája (am. vígj., 1991). 1820 Éden kertjei (olaszfilm, 1998). 20.05 Hazárd megye lordjai (6.). 21.00 Apám né­hány boldog éve(magyarfilm, 1977). 2235 A nagy film. 23.05 A hírnév szárnyán (holland vígj., 1990). 1.10 Hidegtál SPORT1 MINI8AAX 1030 Régi csibészek. 1130 K0 Tv. 12.00 Magyar labdarúgás. Ferencváros-Haladás. 1430 Amerikai futball. 18.15 Holland labda­rúgás. 19.15 Mai helyzet. 1930 Magyar lab­darúgás. 20.30 Angol labdarúgás. 21.00 Spanyol labdarúgás. l.OOJégkorong. Pitts- burgh-NY Rangers (élő) 1435 Én kicsi pónim. 14.55 Sün Alfréd for­ró nyomon. 1520 Majomparádé. 1530 Bi­bi Blocksberg. 15.55 Mr. Bean. 1630 Chug- gington. 16.45Múmama. 16.55 Rfi virágos­kertje. 18.00 Én kicsi pónim. 1825 Sün Al­fréd fonó nyomon. 18.55 Bob, a mester. 19.05 Bibi Blocksberg. 1935 Mr. Bean DISCOVERY 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan ké­szült? 16.00 Halálos fogás. 17.00 Amcsi motorok. 18.00 Atúlélés törvényei. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 2030 Piszkos munkák. 2130 Csendes szörnye­tegek. 2230 A túlélés törvényei. 2330 Él- jüktúl a katasztrófát! 030 Ross Kemp

Next

/
Thumbnails
Contents