Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-15 / 265. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 15., HÉTFŐ 5 MEGYEI KORKÉP Nehézkes a dolgozók jogvédelme pereskedés Sokáig tart, és semmire nincs garancia A bérelmaradások, a leépítések bizonyítják, mennyire védtelenek a munkavállalók. Aki perre megy, évekig várhat bírósági döntésre. A megítélt követelést pedig be is kell hajtatni. Popovics Zsuzsanna Egy kecskeméti építési vállalkozónál dolgozó, bért egy ideje nem kapó brigád néhány tagja összefogott, ügyvédet fogadott, hogy bíróságra adja munkáltatóját. Hetekbe telt míg idáig eljutottak, hivatalról hivatalra jártak, hogy jelezzék: a cég számos szabálytalanságot elkövet - Az egyik hivatalnak hetekbe került kideríteni: a cég nem helyi, hanem hajdúsági bejegyzésű, így az egész dokumentációt átirányították Debrecenbe. Aki két hónapja nem kapott fizetést, felmondási okmányait nem adja ki a cége, ezért munkát se tud vállalni, annak nem egyszerű az ország másik felében intézni az ügyet - ragad ki egyetlen példát a bürokrácia útvesztőiből Károly.- A munkaügyi hivatal közvetítésével jutottunk jogi képviselőhöz, akinek munkadíját egyelőre nem mi fizetjük. A perköltséget is csak akkor, ha nem nekünk ad igazat a bíróság. A megyei munkaügyi bíróság tavaszra tűzte ki az októberben benyújtott kereset tárgyalását. - Szeptemberben utcára kerültünk, ha helyt is adnak nyárra a követelésünknek, A munkahelyet megszerezni is nehéz, de megválni tőle se mindig könnyű addig miből éljünk? - kérdezi az elkeseredett fiatalember.- Ahogy tudnak, vállaljanak munkát - tanácsolja dr. Lakos Tamás ügyvéd. - A munkaügyi perek hosszadalmasak, kimenetelük nem garantált, az eredeti munkaviszony helyreállítása is kétséges. Aki bizonyítani tudja, hogy a felmondást követően nem adják ki okmányait, az a munkaügyi központban egy speciális igazolást kérhet, amivel el tud helyezkedni. A határszéli Bácsborsódon sok családban ismerik a kecskeméti jogászt. Évekig képviselte közel harminc munkavállaló ügyét, akik falujukban dolgoztak egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél, míg fel nem mondtak nekik. A cég nem tartotta be a csoporBírónként száz peres ügy tavaly januártól októberig 795, idén ugyanezen időszakban 876 beérkezett peres ügyet regisztráltak a munkaügyi bíróságon - tudtuk meg dr. Ócsai Beatrixtól, a megyei bíróság sajtószóvivőjétől. Azonos időszakban a tárgyalt ügyek száma tavaly 1590 volt, idén október 31- éig: 1584. Egyre jellemzőbb a több felperes által benyújtott követelés. Jelenleg is folyamatban vannak ilyenek. Például a tűzoltók pihenőidőre vonatkozó igénye, hat perben, ügyenként több tucat felperessel, vagy a rendőrségi akciópótlék megfizetésére vonatkozó négy peres ügy, ügyenként 10, illetve 13 felperessel. A munkaügyi bíróság 4 bíróval működik, a bírák kezén lévő, folyamatban lévő peres ügyek száma meghaladja a száz-százat. A munkaügyi perek hosszabb terjedelmű bizonyítási eljárást igényelnek. Ebből adódóan nem ritka az egy-két éves pertartam. tos létszámleépítésre vonatkozó szabályokat, ez vezetett perhez. A kecskeméti Jogi Segítségnyújtó Szolgálat segített ügyvédet választani a munkásoknak. Az ügyben jogerős egyezség született, az állami támogatásból működő cég azonban így sem tudott fizetni. Volt viszont egy több millió forintos követelése egy másik céggel szemben. - Első körben ebből sikerült lefoglaltatni a munkavállalói követelés egy részét. A cég ekkor végelszámolást kért önmaga ellen, amivel újabb két évre megakasztotta a kifizetést. Az ezt követő felszámolás során a bérgaranciaalapból további pénzhez jutottak a dolgozók. A munkások jogos követelésének nyolcvan százalékát sikerült eddig érvényesíteni - taglalja az évekig tartó ügy stációit az ügyvéd. Munkásonként több százezer forintról volt szó. A bérgaranciaalap megelőlegezte a ki nem fizetett munkabéreket, ám ebben még nincs benne kamat, kártérítés, ügyvédi díj, perköltség. Nem csoda, hogy kevesen járják végig ezt az utat.- Tíz felmondással elbocsátott munkavállaló közül 2-3 embernek jut eszébe ügyvédhez fordulni. A közös megegyezést sem kötelező azonnal aláírni, érdemes előtte ügyvédhez fordulni. Egy időben kikért jogi tanács sokszor elejét veheti egy hosszadalmas pereskedésnek - mutat rá a szakember. Veszélyesek voltak a fák tiszaalpár Több milliós kár érte a Halászati Kft.-t? Kivágták a tiszaalpári szabad strand környezetében a Holt-Ti- sza-parti fák egy részét A nemzeti parki területen végzett irtásról a Halászati Kft. ügyvezetője azt állítja, az ő tulajdonukban lévő fák is áldozatául estek, így több millió forintos kár érte őket Kismarczi Attilától, a Kiskunsági Nemzeti Park erdészeti osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a Holt-Tisza partján lévő fák már életveszélyesek voltak. A hosz- szan tartó magas vízállás a talajt teljesen felpuhította, ezért a szél az egyik fát tövestül kidöntötte a Csónakkikötő strand felöli végén. Félő volt, hogy kidől a többi, és balesetet okoz, ezért is kellett kivágni a fákat. Az élet- és vagyonbiztonsági okokból fontos fakitermelési munkát a nemzeti parknak az önkormányzattal kötött együttműködési megállapodása is tartalmazza.- Megállapodásunk értelmében a Holt-Tisza partján lévő fákat termeltük ki, mert az országosan védett természeti terület, a nemzeti park vagyonkezelésében áll. A fák kivágásához szükséges minden engedélyt természetesen megszereztünk. Mint minden faCzimer Illés a kivágott területet mutatja kitermelési munkánál a birtokhatár kijelölését itt is elvégeztük. Amennyiben valakinek panasza van a kivágásokkal kapcsolatban, az kérjük írásban tegyen bejelentést, ki fogjuk vizsgálni. Ha esetleg kárt okoztunk valakinek, azt kompenzálni fogjuk. Arról ugyan nem tudok, hogy idegen területről fát termeltünk volna ki, hacsak a GPS-es határkijelölésünk pontatlan nem volt. Több millió forintra becsüli a Halászati Kft. ügyvezetője azt a Majd ha fagy A munkák még nem értek véget, a felfakadó vizek miatt a talajon a speciális gépek sem tudnak már mozogni. Meg kell várnunk az első fagyokat. Természetesen a kivágott, nem őshonos nemes nyárfák helyett újakat fogunk ültetni, mégpedig szélálló és őshonos fafajt, magyar kőrist. Ezzel egy időben tereprendezést végzünk és lesz egy sétaút is - állítja Kismarczi Attila, a nemzeti park szakembere. kárt, amit a cégének és az önkormányzatnak okoztak azzal, hogy kivágták a területükön lévő fákat Czimer Illés, a cég ügyvezetője, így nyilatkozott: - Amennyiben az önkormányzat nem teszi meg a szükséges intézkedést, akkor ismeretlen tettesek ellen szándékos károkozásért, feljelentést fogok tenni. Úgy tudjuk, néhány csónakban is kár esett, amikor a fákat döntötték. Spiegl János, a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetője lapunknak elmondta, a nemzeti park még a tavasszal kapott engedélyt a területükön lévő fák kivágására. Megállapításuk szerint a fakitermelés önkormányzati területet is érintett. Vancsura István polgármester szerint sikerülni fog békében elrendezni az ügyet. ■ w Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program A Program az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MAGYAR-SZERB KÖZÖS HATAR MENTI FEJLESZTÉSEKRE (HUSRB/1002) A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Szerb Köztársaság Kormányának Európai Integrációs Irodája pályázatot hirdet a Magyarország-Szerbia IPA Határon ÁN nyúló Együttműködési Program keretében. Milyen tevékenységekre kapható támogatás? A határ menti térségben támogatás nyerhető el gazdasági és társadalmi összefogást erősítő programokra, környezetvédelmi projektekre, határon átnyúló kulturális útvonalak és üzleti együttműködések kialakítására valamint K+F tevékenységekre. Kik pályázhatnak? Non-profit szervezetek, többek között helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, alapítványok, egyesületek, nonprofit kft/zrt, oktatási intézmények, kamarák. A projektpartnerek között legalább egy magyarországi és egy szerbiai partnernek kell lennie a támogatásra jogosult területről. Mennyi támogatás áll rendelkezésre? A pályázati felhívás keretében 12 359 230 euró Közösségi forrás áll rendelkezésre. A projektek Szerbiában az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA), Magyarországon az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA) és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósulhatnak meg. Hasznos tudnivalók: A pályázati csomagról bővebb információt a Közös Technikai Titkárság által szervezett Információs Napokon tudhat meg, amelyeket a következő időpontokban és helyszíneken szervezünk: 2010. november 29. - Subotica (Szabadka), 2010. november 30. - Szeged, 2010. december 1. - Baja, 2010. december 6. - Növi Sad (Újvidék), 2010. december 7. - Zrenjanin (Nagybecskerek). Részletekért kérjük, keresse fel a www.hu-srb-ipa.com honlapot. Hogyan lehet jelentkezni? A pályázatokat angol nyelven, a program Közös Technikai Titkárságához (KTT) kell benyújtani, Budapestre. A benyújtás határideje 2011. február 14. A határidőn túl benyújtott pályázatokat érvénytelennek tekintjük. A felhíváshoz kapcsolódó pályázati dokumentáció, a pályázatok beadásával kapcsolatos tudnivalók és további, részletes információk a www.hu-srb-ipa.com honlapról tölthetők le. SIKERES PÁLYÁZÁST KÍVÁNUNK! Nemzett Fejlesztési Ügynökség Bnnja Penyő;nu<e Cpón)o K;»HUe,Ts*pHj:» ül eupoiKKe imrerpauif je