Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-03 / 255. szám
5 PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 3„ SZERDA MEGYEI KÖRKÉP A kaktusz virága című darabot novemberben minden szombaton és december 11-én nézhetik meg az érdeklődők. A két főszereplőnek a Julient alakító Böröndi Tamásnak és a Stéphanit játszó Götz Annának köszönhetően a fogorvosi rendelő több mint munkahely A kaktusz virága című zenés vígjátékkal nyitotta idei évadját a Kalocsai Színház. Szűcs Brigitta Z. A Balogh Bodor Attila rendezte darab csókjelenetnek látszó újraélesztéssel indul. A kétfelvonásos zenés vígjáték pajzánsága és humora lehetővé teszi, hogy önfeledten szórakozhasson a színházban a közönség. Az a kérdés, hogy miként lesz egy megrögzött agglegény álférj? És hogy meglepődik-e egy szok- nyapecér fogorvos (Böröndi Tamás), ha beleszeret kaktuszként szúró modorú asszisztensnőjébe (Götz Anna), akit húsz percre feleségül kér, mert belebonyolódik egy füllentésbe. A dialógusok közt felcsendülő melódiák is hozzájárulnak a sikerhez, köztük Szenes Iván és Nádas Gábor Jamaicai trombitása. Pierre Barillet és Jean-Pierre Grédy darabja 1964-ben indult világhódító útjára, és Kalocsára is ereje teljében érkezett.- Evek óta foglalkoztat a darab, de mostanáig nem volt meg az a telitalálatos szereposztás, ami ma zajos, tapsorkános sikerre vitte a bemutatót - mondta a premiert követően Szabó Árpád, a Kalocsai Színház direktora. - Ez a vígjáték nagy műgonddal íródott - tette hozzá a direktor. A közönség valószínűleg úgy érezte, hogy nagy műgonddal is állították színre, mert vevő volt az előadásra. Kőrösön építenék fel a következő távmunka-házat Nagykőrösön létesítenék az országban a második távmunkaházat - hangzott el a Magyar Távmunka Szövetség tájékoztatóján. Az első ilyen létesítmény Örkényben működik, ott egyszerre harminc fő tud munkát végezni. Ennek a foglalkoztatási konstrukciónak a lényege az, hogy valamely önkormányzat önállóan vagy kistérségi összefogással felépít egy ' olyan épületet, amelyek-helyiségeit cégeknek adják ki, internet segítségével elvégezhető munkára. A távmunkás alkalmazottak a teljes munkaidő nagyobb részében helyben végzik feladataikat Egyre több cég telepít vidékre bizonyos részmunkákat, például adminisztrációt, adatfeldolgozást, telefonos piackutatást. A munkahelyre való bejárás kiküszöbölésével állítólag jelentős költséget takarítanak meg. ■ M. J. Balia Yvette lett az idei világbajnok kiskunhalas WFF világversenyén az izmokon túl, a nőies idomokat is díjazta a zsűri Extrem body kategóriában a kiskunhalasi Bállá Yvette-et választotta a nemzetközi zsűri 2010 legszebb izomzattal rendelkező női testépítőjének a WFF világbajnokságon. Zsámbóki Dóra Több mint 70 női versenyző indult a 2010-es WFF világbajnokságon, melynek az ausztriai Graz adott otthont a hétvégén. A versenyzőket izomzatúk alapján az ítészek több mezőnyre osztották, Balia Yvette az extrem body kategóriában indult.- Ezen a szinten a bírók nem csak az izmok nagyságát és kimunkáltságát nézik, hanem a nőiességet is komolyan górcső alá veszik - mondta el lapunknak Balia Yvette, akinek így legelőször körömcipőben kellett a grazi színpadra lépnie.- Nagyon izgultam a verseny előtt, mert a felkészülésem végébe beleszólt egy tüdőgyulladás. Szerencsére az eddig elvégzett munka nem veszett kárba, úgy érzem, hogy nagyon jó minőségű izomzatot sikerült magamra szedni az elmúlt hónapokban - tette hozzá Yvette, akinek így nemcsak az izmos mezőnnyel, hanem a lázzal is küzdenie kellett Ausztriában. Balia Yvette tanítványai is kitűnően szerepeltek a világversenyen. Sós Csillag 5., míg Esztero Zsolt 2. lett kategóriájában.- Elégedett vagyok, és örülök, hogy meg tudtam nyerni a WFF világbajnoki címet, és természetesen a tanítványaim eredményeire is nagyon büszke vagyok. Viszont sajnos a betegségem miatt ki kellett hagynom a római IBFA vb-t, ami a fő versenyem lett volna idén. A tüdő- gyulladással azért nem lehet játszani, de majd jövőre - mondta a halasi testépítő. Yvette következő versenye így tavasszal várható, addig egy kis „dőzsölés” is belefér. Balia Yvette tüdőgyulladással küzdve győzte le a világ legizmosabb mezőnyét- Amikor hazaértünk a szüléimhez a vb-ről, azért nagyon örültem anyukám borsólevesének és apukám mákos gubájának. Most elsősorban a tüdőgyulladást kell legyőznöm, de utána folytatom a felkészülést, hogy tavaszra ismét a legjobb formámban legyek. Kalocsa megőrizné magának az elnöki posztot A jövőben is Kalocsa szeretné betölteni az elnöki posztot a Paksi Atomerőművel kapcsolatos információáramlásért felelős Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulásban (TE1T), de a legutóbbi ülésen patthelyzet alakult ki.- Kicsit fellázadt az osztály - jellemezte a legutóbbi TEIT ülést Török Ferenc, Kalocsa polgár- mestere. - A néhány nappal ezelőtt tartott ülésen, a TEIT-be tartozó Bács-Kiskun és Tolna megyei vezetők fórumán kiderült, hogy a korábbi elnök, Török Gusztáv Andor elnöki pozíciójára most többen is jelentkeznének - tájékoztatott a városvezető. Szerinte az ülés nem volt más, mint a 13 polgármester óriási panaszáradata, megegyezniük pedig nem sikerül. A patthelyzet kialakulása miatt választottak egy öttagú bizottságot, ami felülvizsgálja az eddigi működést. Az elnökségről pedig majd a vizsgálat befejeztével ismét tárgyalnak. Török Ferenc úgy véli Kalocsa város nagyságából és a térségben betöltött szerepéből adódóan is az érseki városnak kellene az elnöki posztot betöltenie. ■ szbz Téli szállást készítettek a madaraknak Ötödik éve már, hogy a tél beállta előtt a madarak védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet Kiskunfélegyházán Meizl Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató.- Az volt a célunk, hogy megfelelő odúkat készítsünk, hogy a madaraknak télen védelmet jelentsenek, tavasszal pedig a szaporodást biztosítsák - meséli Meizl Ferenc, aki a Magyar Madártani Természetvédelmi Egyesület kiskunfélegyházi csoportjának a vezetője. Egy cinkepár például évente kétszer is költ, húsz kismadár kel ki. A madarak a környék fáiról szerzik be élelmüket, a rovarokat, ami igen hasznos segítség a kertészeknek. Meizl Ferenc kiváló anyagból készítette az odúkat és a madárkápolnákat, úgy harmincat. Kiss László ácstól, a templomtoronyhoz használt gerendák végét kapta meg, ezt Fazekas Lajos asztalos vágta méretre. Nagy Tibor madár- eleséget adott az odúlakók számára. A móravárosi játszótéren „lapra szerelve” Is hozzájuthattak a madárbarátok az odúkhoz. Sok család vitt haza etetőfészkelőhelyet.- Az elmúlt évek alatt számtalan odút és madárkápolnát készítettem. Többségük a város intézményeinek udvarán díszeleg. Azt szeretném, ha jobban odafigyelnének az emberek a természetre, a nálunk megjelenő madarakra - mondja a madárvédő Meizl. ■ Meizl Ferenc elmagyarázza hogyan kell készíteni a madárodút Öt fővel növeli a lakiteleki ön- kormányzat a helyi bölcsőde dolgozói létszámát. Az eddiginél több gyerek jár majd az oviba. Nemrégiben adták át az új felújított és kibővített bölcsődét a nagyközségben. így minden olyan kétéves kicsit el tudnak helyezni az intézményben, akinek a szülei dolgoznak. Korábban csak két csoport működött a bölcsődében, ez négyre bővül, mivel a jogszabályok szerint egy csoportban legfeljebb tizenkét gyermek nevelhető. A hamarosan negyvenre emelkedő gyermeklétszám miatt is szükséges négy gondozó, és egy takarító felvétele. Szabóné Hunyadi Judit intézményvezető elmondása szerint valamennyi új dolgozó a községből kerül ki. ■ Érzelmek tüskék közt premier A kaktusz virága nyitotta a kalocsai évadot Nő a bölcsődei létszám, öt dolgozót vesz fel az intézmény