Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-15 / 265. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Egyelőre úgy tűnik, elegendő az öt mentőautó Félegy­házán. Mint arról korábban beszámoltunk: az önkor­mányzat még nyáron kérte az Országos Mentőszolgálat­tól a helyi egység megerősí­tését. Félő volt ugyanis, hogy a kórház struktúraváltása - az intenzív, a sebészet, a szü­lészet, a belgyógyászat Kecs­kemétre költözése - miatt ke­vésnek bizonyulhat a város meglévő négy mentőautója a sürgős esetek biztonságos el­látásához. Szeptemberben átcsoportosítással egy plusz mentőautó érkezett. - Az adatok elemzésénél látható­vá vált, hogy az elképzelés jó volt, a kocsiparkot ki kellett egészíteni és egyenletesebbé kellett tenni a zökkenőmen­tes ellátás érdekében. Egy­előre az átcsoportosítás ma­rad még, végleges megoldás leghamarabb decembertől lehetséges. Az eddigi vissza­jelzések alapján a mun­kánkkal kapcsolatban nem érkezett panasz. A további­akban is figyeljük természe­tesen az adatokat, hogy szükség esetén tudjunk vál­toztatni - nyilatkozta la­punknak Cserjés Andrea, az Országos Mentőszolgálat dél-alföldi régiós orvos igaz­gatója. ■ H. I. Bérleti díjakról és a közbiztonságról is tárgyalnak Kunszentmiklóson jövőre 4-10 százalék közötti mértékben emelné a városháza az önkor­mányzati ingatlanok bérleti dí­ját. A fogyasztói árindex alap­ján kalkulálják. Ez összesen 11 olyan köztulajdonban lévő in­gatlant érint, amelyeket közü- letek bérelnek. A konkrét díj­szabásokról a november 17-én délután 4 órakor kezdődő ülé­sén dönt majd a városi képvi­selő-testület. A tanácskozás té­mája lesz még egyebek közt a jövő évi költségvetés, a haszon- bérletei díjak megállapítása, a város közrendje, közbiztonsá­ga. ■ M. J. Gyűjtés jótékony célra kiskunhalas Egész napos mozgással segítettek Egy 15 éves diák Pintér Gábor Levente fogta össze azokat a kortársait, akik valamilyen módon segíte­ni akartak a Devecser SC focipályájának helyreállí­tásában a vörösiszap- cunami után. Jótékonysá­gi sportnapot szerveztek. Zsámbóki Dóra Szombat délelőtt városi futással vette kezdetét az a városi jóté­konysági sportnap, melyet ma­réknyi tizenéves szervezett le három hét alatt. A reggeli pár száz méteres kocogásra ugyan elég kevesen jelentek meg, de napközben folyamatosan szál­lingóztak a segíteni vágyó em­berek a Bibó István Gimnázium sportcsarnokába. A kispályás fo­cibajnokságba a helyi tűzoltó­kon kívül több munkahelyi kol­lektíva és baráti társaság is be­nevezett. Ők csapatonként 2500 forintot tettek le az asztalra, mely a devecseri sporttársak megsegítésére szolgált. Az oly­kor „véresen” komolyan vett meccseken persze nem számí­tott, hogy melyik együttes lövi a több gólt: a hangsúly az együtt- léten és az összefogáson volt. Az idei ifjúsági olimpia ezüst­érmes diszkoszvetője, Váradi Krisztina vezényletével egész délelőtt sportversenyektől zsi­bongott a csarnok egyik fele. Az egyénileg 500, a családdal érke­zők 1000 forinttal támogatták a devecseri focipálya helyreállítá­MeeG és a RAProdukció a többi fejövei egyuu | ßÄÖH.h, vállalták a koncertet sát. Egész nap büfé üzemelt, melynek bevétele szintén a Veszprém megyei bajbajutottak számára került felajánlásra.- Láttam a tévében a képeket a devecseri állapotokról és rög­tön azon kezdtem gondolkodni, hogy hogyan tudnék a magam eszközeivel segíteni - mondta el lapunknak Pintér Gábor Leven­te, aki reggeltől késő estig koor­dinálta az eseményeket. A rendezvényre a színpadot és a hangtechnikát is cégek önzet­len felajánlásából vittek a szer­A szervezők 120 ezer forintot gyűj­töttek a Devecser SC számára, hogy helyre tudják állítani focipá­lyájukat vezők. így a délutáni tánc- és harcművészeti bemutató után fellépett AteeG és a RAProduk- ció, valamint a Rio Rock Band. A Halason népszerű zenekarok koncertjére már szép számmal jelentek meg fiatalok és időseb­bek egyaránt. A jókedvű sportos nap nem sokkal éjfél előtt ért véget. A ti­zenévesek összefogásával létre­jött jótékonysági megmozdulás során 120 ezer forint gyűlt ösz- sze a kasszában a Devecser SC számára. Vásár Majsán Papagájt, pintyet ezerért, üszőt százezerért kínáltak szombat reggel az őszi vásárban. Az állatkereskedőkön kívül volt persze olcsó zoknit, cicanadrágot, kabátot, nadrágot, lábbelit és régiségeket áruló kofa is, akik mind-mind elvártak a vevőktől egy kis alkudozást. A férfiak az ócskás standok előtt, a nők a gúnyásasztaloknál, míg a gyermekek a játékos és édességes pultok előtt időztek többet. GALÉRIA: BAON.hll Csólyospálosi ön­kéntesek i Szemét­szedési akciót hir­detett a Szeretem Csólyospálost Moz­galom. Több mint húsz önkéntes jár­ta szombat dél- J előtt a település ut- | cáit és a faluba ve- J zető nagyobb utak S környékét. A sze- I metetzsákokba szedték, amiket a hulladékgazdálkodó teherautói szállí­tottak el megfelelő helyre. Az utak mentén főként autóból kidobott palac­kokat, műanyag zacskókat és defektes teherautó-gumikat szedett össze a lelkes csapat. A képünkön látható önkéntesek a marispusztai 56-os múzeumtól a csólyosi községházáig szemétmentesítettek. Azt mondják: akciójukkal talán sikerül felhívni az emberek figyelmét arra, hogy közö­sen kell tennünk környezetünk szépségének megóvásáért. Rajzokat is szelektáltak baja A szelektív gyűjtés volt a témája annak a nemzet­közi karikatúrapályázatnak, melynek eredményhirdetés­sel egybekötött kiállításmeg­nyitóját tartják hétfőn 17 óra­kor. A főiskola Eötvös Galéri­ájában a legjobb munkákat mutatják be, 38 ország 129 pályázója jelentkezett a fel­hívásra, a tárlatot Búcsú La­jos alpolgármester nyitja meg. (K.T.) Gazdák gyűlnek a művházban hercegszántó Megkezdődik az előadás-sorozat a helyi Vállalkozói és Gazdálkodói Népfőiskolán. Kedden Török Gábor agrármérnök, agrárka­marai tanácsadó lesz a kö­zösség vendége. Az est témá­ja naplóvezetés a nitrátérzé­keny területen, valamint a web-es gazdálkodói napló ki­töltése. A rendezvény 18 óra­kor kezdődik a közművelődé­si intézményben. (T. G.) Működik a hóügyelet kecskémét Az időjárástól füg­getlenül a hóügyelet meg­kezdte működését, és április 15-éig üzemel a nap 24 órájá­ban. Elérhetőségek: 06-76-417- 480,+36-30-914-4139, zöld * szám: 06-80-204-540. Mint az önkormányzat illetékesétől megtudtuk a lakosság mun­kaidőben bejelentést tehet az ingyenesen hívható 06-80- 630-144-es telefónszámon is. Nyílt nap a főiskolán baja Kedden 11 órakor kezdő­dik az Eötvös József Főiskola első alkalommal meghirdetett nyüt napja, köradélután pe­dig a Szuperelőadások című rendezvénysorozat újabb, ne­gyedik összejövetelét tartják az intézmény Bajcsy-Zsilinsz- ky úti nagyelőadójában. A nyílt napon az intézmény képzési kínálatáról, a felvételi eljárásról, külföldi ösztöndíj­lehetőségekről, hallgatói élet­ről lesz szó és az érdeklődők a karokat, kollégiumot is be- •járhatják. (K. T.) További hírek a BAON.hll hírportálon Ki mit tud?-on bizonyítottak a diákok népfőiskola Vers, mese, ének-zene, tánc kategóriában mérték össze tudásukat Kiváló produkciókat láthatott a zsűri és a nézők is, a kis iskolák Ki mit tud? találkozóján, amit a Lakitelek Népfőiskolán rendez­tek. Tizenkét iskola, köztük délvi­déki és erdélyi, nyolcvannál is több növendéke vett részt a ver­senyben. Vers, mese kategóriá­ban az alsósoknál Horváth Ka­milla (Csantavér), a felsősöknél Nagy Luca (Petőfiszállás) bizo­nyult a legjobbnak. Ének-zene ka­tegóriában Mészáros Csaba (Kunpeszér) trombitajátéka és a Kis Krajcár népdalcsoport (Bács- kertes) tetszett legjobban a zsűri­nek. A táncosoknál az aradi mazsorettcsoport és Marozsi Szimonetta (Ágasegyháza) bizo­nyult a legjobbnak. ▲ A diákok népviseletben mutatták be produkciójukat Kisszállási MártOIHiap Megtelt nyugdíjasokkal a falu művelődési házának nagyterme szombat délután. Az idő­sek napjához kapcsolódó Márton-napi bálon a polgármester, Kispál István köszöntötte a település legidősebb la­kosait is, a 93 éves Vörös Ferencné Marikát és a 94 esztendős Tóth Ferencet, de megemlékezett a 65 és 64 éve frigyre lépett Dusnoki illetve Bundula házaspárról is. A szépkorúak tiszteletére rendezett műsorban fellépett a helyi hastánccsoport, versek majd részletek hangzottak el A kis herceg című műből, és a Kelebia nyugdíjas színjátszó kör is színpadra lépett Az Unió macskája című darabbal. Mentőshelyzet: végleges megoldás decembertől

Next

/
Thumbnails
Contents