Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-11 / 262. szám
SPORT Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 várjuk a Széchenyi krt. 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 « . 2010. november 11 Kikapott a Röpke SE Vereség után edzőváltás Nagy Zsolt bronzérme Zsinórban második idegenbeli mérkőzését veszítette el az NB Il-es Röpke SE női röplabdacsapata. Az ellenfél az eddigi két mérkőzését egyaránt 3:2-re elveszítő budapesti Honvéd Zrínyi SE volt. A vendégek szokásos kezdőcsapatából több játékos kimaradt. Orosz még mindig sérült, míg Pál-Szabó belázasodott, így egyikőjük sem tudott elutazni a gárdával. A mérkőzés kezdete a kecskeméti csapat szája íze szerint alakult. Az első szettben uralták a lányok a játékot, végig vezettek. Á jó nyitásoknak köszönhetően simán nyerték a játszmát. Itt azonban eltört valami. Buta hibák jelentkeztek. Rosszkor jött rossz döntések mind feladó-, mind ütőposzton. Ezen a mérkőzésen nem volt olyan játékos, aki kihúzta volna a csapatot a gödörből. A következő három szett egy kaptafára épült. Próbáltak a lányok jól játszani, de mindig volt egy-két olyan hiba, mely megpecsételte a szett végkimenetelét, és ezzel a mérkőzését is. H. ZRÍNYI SE-RÖPKE SE 3:1 (-19, 20, 17, 19) Röpke SE: Tormási, Bíró, Farkas, Vrana, Korpácsi, Lédeczi. Csere: Laczkó (liberó), Mátó, Bari. Edző: Csizmadia Szabolcs. Edzői nyilatkozat: - Egyetlen pozitívumként azt tudom kiemelni, hogy úgy kezdték a lányok a mérkőzést, ahogy mindig is kezdeni kellene. Koncentráltan, odafigyelve. Sajnos ez csak egy játszma megnyerésére futotta. Több játékos hozzáállásával sem voltam megelégedve. Egy sima, egy fordított Az OB II-es Kecskeméti Sportiskola férfi vízilabda-együttese egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a legutóbbi bajnoki fordulót. KeSI szenior-Csongrád 8-7, KeSI szenior-Szegedi VTK 6-12 Kitűnt: Kurucz (k) Sárkány 4, Deák dr. 3, Nagypál, Nagy R„ Patay 2-2. Országos serdülőbajnokság: KeSl-Csongrád 4-6. Kitűnt: Szilágyi B.(k), Simon 3. Leány serd. bajn.: KeSI-ASI 16-4, -Dunaújváros 5-20. Ld.: Körösi 9, Tóth 4, Varga Di. 3. Budapest gyermekbajnokság, 1998.-as születésűek: KÓPE- KeSI 12-14. Kitűnt: Simon B. S, Kalmár 2, Vad 2. Kiskunfélegyháza-Budafóka 18-16, -Újpest A. 6-21. Újabb vereséget szenvedett a Kecskeméti NKSE NB l/B-ben újonc női kézilabda-együttese. Ezúttal a Hajdúnánás vitte el a pontokat az Árpádvárosból: 27-25 a vendégek javára. A Kecskeméti NKSE meglepően furcsa mérkőzéssorozata a hétvégén sem ért végett. A döntetlenek és az egy-két gólos vereségek vasárnap is folytatódtak. Annak ellenére, hogy a kecskeméti lányok jó kezdés után végig pariban voltak, végül mégis kétgólos vereséget szenvedtek. Ezúttal jól kezdtek a kecskeméti lányok, és a 10. percben 5-1-re vezettek. Ezt követően 5 perc alatt feljöttek a nánásiak, és a 20. percre 6-6-ra egyenlítettek. A félidő hátralévő részében felváltva estek a gólok, és a szünetre 10-10-es állásnál vonultak le. A 2. félidő hasonlóan folytatódott, a csapatok fej fej mellett haladtak. A 28. percben 25-25-ös állásnál megremegett a keze a hazai csapatnak, és ez elég volt ahhoz, hogy ismét egy szoros vendéggyőzelem szülessen. Kalmár Jenő: - Rossz előjelekkel kezdtük a mérkőzést. Márki ugyanis egész héten sérüléssel bajlódott, és kérdéses volt a játéka. Rózsa szintén sérülés miatt nem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni. Ennek ellenére jól kezdtünk, és az első félidőben kézben tudtuk tartani a mérkőzést. Ekkor ha kevesebbet hibázunk, koHerceg Réka (labdával) azok közé a játékosok közé tartozott, akik jól játszottak a Hajdúnánás ellen molyabb előnyt szerezhettünk volna. A második félidő közepén az addig is sérülten játszó Márki nem tudta folytatni a játékot, ráadásul másik kulcsemberünk, Rózsa képtelen volt betalálni ezen a mérkőzésen. Ennek ellenére Herceg és Korsós jó játéka révén felcsillant a pontszerzés esélye, de két egyéni hiba miatt kicsúszott a kezünkből a mérkőzés. A KNKSE nyolc mérkőzésen egy győzelem és két döntetlen mellett ötször kikapott. A klubvezetés úgy döntött, hogy Kalmár Jenő helyett Korsós Miklós irányítsa a csapat felkészítését. KECSKÉM ÉT-HAJDÚNÁNÁS 25-27 (10-10) Kecskemét, 150 néző. Vezette: Bacs, Bán. KNKSE: Zsoldosné - Rózsa, Korsós 9, Márki 3/1, Tanú, Mocsári 4, Horváth. Csere: Fekete (k), Herceg 6, Felső 3, Balázs, Csatlós, Gombos. Székely Lilla három aranya A csehországi Zlinben került megrendezésre a Nemo Trophy nemzetközi uszonyos- és búvárúszó-verseny. A versenyen a házigazdákon kívül német, szlovák, horvát és magyar versenyzők is rajthoz álltak. Kecskemét városát egyedüli felnőttként Székely Lilla képviselte, de mellette a fiatal tehetségek közül Kanizsai Lilla, Bencsik Bianka és Balogh Máté is bizonyíthatta felkészültségét, ám Juhos Gergely edző természetesen nem tőlük várta a kiugró eredményt a versenyen. Székely Lilla három versenyszámban állt rajthoz a kétnapos versenyen, mindhárom számban magabiztosan tudott győzni. A Bácsvíz-KVSC versenyzője nemcsak a sprintszámokban teljesített az 50 és 100 méteres Juhos Gergely és csapata. Jobbról a második Székely Lilla. felszíni úszásban, de 200-on is jelentős fölénnyel utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Összetettben harmadik lett úgy, hogy a férfiak eredményeit is figyelembe vették!- Az egyéni győzelmeim mellett különösképpen örülök az elért időeredményeknek, melyekkel a két héttel korábbi, Franciaországban rendezett Világkupán is dobogóra állhattam volna. Ide, sajnos, pénzhiány miatt nem tudtunk elutazni, de remélem, a jövőben már nem lesznek ilyen problémáink, ha sikerül támogatókat találnunk. Az idei évben nekem már nem lesz nagyobb versenyem, a legfontosabb feladatomnak most azt tekintem, hogy a fiatalabbakat segítsem a hátralévő versenyek előtt - nyilatkozta Lilla a verseny után. A Bácsvíz-KVSC uszonyosai éremszerzési reményekkel legközelebb november 20-21-én állnak rajthoz a junior és cápa országos bajnokságon. Az Univer-KTE három, a Kecskeméti Repülő és Vívó SE tizenkét versenyzővel képviseltette magát a Szolnokon megrendezésre került felnőtt-vidékbajnokságon. A 84 versenyzőt felvonultató férfi párbajtőrben a legtovább a KRVSE versenyzője, Nagy Zsolt jutott, aki a csoportmérkőzéseken 5 győzelem, egy vereséggel 19.-ként jutott a 64-es főtáblára. A 32-ben hosszabbításban 15- 14-re kikapott a diósgyőri Pásztortól, így a 22. helyen zárt. A16 fős női tőr mezőnybe először csak a KTE-s Lázár Enikő nevezett, de „hirtelen felindulásból” a KRVSE hosszú betegség miatti kényszerpihenőből éppen visszatért párbajtőrözője, Fodor Anett is pástra lépett. A 8 közé jutásért Enikő a rangsor-ötödiket megverte, de a négy közé jutását egy rutinosabb ellenfél megakadályozta, így a nyolcadik helyért járó éremnek örülhetett Férfi tőrben Szabó István, Szalay Bence és Nagy Zsolt állt rajhoz. A csoportmérkőzések során Szalay Bence végre felszabadultan vívott, két vereséget és négy győzelmet ért el. Szabó István szintén 4-2-vel jutott tovább. Nagy Zsoltnak pedig három veresége és 2 győzelme volt. A meglepetés akkor ért mindenkit, amikor az „amúgy” párbajtőröző Nagy Zsolt Parties Péterrel került szembe, a pengefogás nélküli, vagy egyszerű kizáró szúrásaival adott egylámpás találataival bosszantotta ellenfeleit. A négy közé kerülésért a Szalay Bencét búcsúztató veszprémi versenyzőt küldte zuhanyozni. Annyira ráérzett a tőr il^mfai- ta művelésére, hogy csak a döntőbe jutásért sikerült őt megállítani, így végűi a harmadik helyen végzett! A hétvége sportműsora A hétvége sportműsora már pénteken elkezdődik. A Kalo- MÉH Kecskemét SE élvonalbeli férfi röplabdázói 17 órától Dunaújvárosban vívnak rangadót a Dunaferr ellen. Szombaton idegenben lépnek pályára a kosarasok és a labdarúgók is. Aki szeretné mind a két meccset megnézni, az megteheti, ugyanis a KTE-Ereco 15 órakor játszik Siófokon, míg a T.O.M. Controll KSE kosarazói 18 órakor lépnek pályára Kaposváron. Siófokról egy óra alatt el lehet jutni a somogyi fővárosba... Szombaton 18 órakor a Messzi-csarnokban a Kecskemét SE NB I-es kézilabdázói a Dunaferrt fogadják. TALADA AKCIÓ! Újra kapható a Petőfi Népe postaládája! ZÁRÁS ÉS ZÁRNÉLKÜLI FORMÁBAN. Érdeklődni: Kecskemét, Széchenyi krt. 29. szám alatti irodánkban, vagy telefonon: 06-80/480-756-os ingyenesen hívható zöld számunkon. Zárás: 2.400 Ft Zárnélküli: 1.800 Ft @ Előfizetési szándékát jelezheti 3795 Ft/hó helyett csak 3155 Ft/hó a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy Megtakarítás havonta: 640 Ft. évente 7680 Ft e-mailben: terjesztes@pet0finepe.hu Akci0nk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részé vonatkozik! SZAVUNKAT ADJUK!