Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-09 / 260. szám
2010. NOVEMBER 9., KEDD LXV. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM MOZAIK Nyáron tarthatják a szerény esküvőt „Karácsony előtt” bejelenti eljegyzését Vilmos brit trónörökös és kedvese, Kate Middleton, az esküvő pedig jövő júliusban lesz - legalábbis a brit bulvársajtó legfrissebb értesülései szerint. A News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap úgy tudja, hogy a hosszú évek óta várva várt eljegyzési bejelentés „karácsony napja” - vagyis december 25. - előtt elhangzik, és a pár július 23-án esküszik örök hűséget egymásnak. Az esküvőt a lap forrásai szerint „szerény” külsőségek közepette, a windsori királyi rezidencia Szent György-kápolnájában tartják. ■ Végigfutotta a New York-i maratont az egyik kimentett chilei bányász Küszködve a térd- fájásával, de teljesítette a hagyományos New York-i maratont Az adakozó kedvet egy gén befolyásolja Ha hajlamosak vagyunk jót cselekedni másokkal, arról a génjeink tehernek - német kutatók ugyanis felfedeztek egy úgynevezett altruizmusgént. Kis eltérés okolható azért, hogy egyesek kétszer annyi pénzt adnak ki jótékony célokra, mint mások. A Bonni Egyetem szakértői az úgynevezett COMT- gént vizsgálták meg, amelynek két változata között csupán egyetlen építőelem a különbség. A gén egy olyan enzim kódolását tartalmazza, mely bizonyos hírvivő anyagokat bont le az agyban. Ezek legismertebbike a dopamin, vagyis boldogsághormon. Azoknak az agya, akikben a gén egyik változata található meg, drasztikusan több dopamint bont le, mint a többieké. Ők a teszt során jóval adakozóbbaknak bizonyultak. ■ vasarnap Edison Pena, az egyik kimentett chilei bányász, aki 69 napos föld alatti fogsága idején a tárnában rendszeres futással tartotta fenn lelki és fizikai erőnlétét. A 7127-es rajtszámot viselő, 34 éves chilei sportembernek a táv felénél jegelni kellett a térdét, hogy onnét legalább gyalogosan teljesíteni tudja a 42 kilométert. A finist már ismét futva tette meg, és így a Staten Island-i rajttól 5 óra 50 perc és 51 másodperc alatt jutott el a Central Parkban meghúzott célig. Akaraterejének és rajongói biztatásának köszönhetően nem adta fel a versenyt, amelyen ezúttal 45 ezer futó állt rajthoz. Éhes mókus Ennek a városi evetnek nem lehet oka panaszra. Az AFP fotósa Berlinben kapta lencsevégre a vígan csemegéző mókust. Ahogy a felvételen is látható, a betonerdőben is megterem a betevő. Ráadásul nem is kell sokat gyűjtögetni, hiszen már zacskóban van a csemege. Arról ugyan nem szól a hírügynökségi jelentés, hogy a „fit” feliratnak van-e jelentősége a mókus ebédjének tekintetében, abban bizonyosak lehetünk, hogy ez az állat jó kilátásokkal kezdte meg a felkészülést a télre. KORÁN VAN HOZZÁ Bemegy a törzsvendég reggel 8-kor a kedvenc kocsmájába.- Egy sört? - kérdi a csapos.- Nem gondolod, hogy kicsit korán van hozzá?- A sörhöz? - kérdi a csapos.- Nem, a hülye kérdésekhez! hirdetés Egy öreg földművesnek elveszik a kutyája. A felesége megkérdi tőle:- Miért nem adsz fel egy hirdetést az újságban? Az öreg így is tesz, de két hét múlva a kutya még mindig nem kerül elő.- Mit írtál a hirdetésben? - kérdi a felesége.- Bodri, lábhoz! - feleli az öreg. tilalmak A vizsgálat befejeztével az orvos szigorú arccal közli a beteggel:- Kovács úr, mostantól tilos az alkohol, a dohányzás, a kártya...- Értem - feleli a férfi -, szóval a feleségem járt már itt. súly Egy asszony elégedetten nézegeti magát a tükörben, és odaszól a férjének:- Mit szólsz, drágám? Az utóbbi két hétben 5 kilót veszítettem a súlyomból! Mire a férj:- Fordulj csak meg! Azt hiszem, megtaláltam! SZEGÉNY BÁCSI Pistike odaszalad az anyjához:- Anya, adj egy kis pénzt, egy szegény bácsinak lesz!- Jó, de hol az a bácsi?- A parkban áll egy fa alatt, és vattacukrot árul. HIRDETÉS Körűimé utalványos Egyszerűsítsen lifaz adminisztrádóní MultitPay Cafeteria SZUPEREXPRESSZ B Aletta gyökeres szőlővessző, II. és Ili. osztályú eladó, 50 Ft/szál (pucolva). 06-20/5844- 422 » Desiree burgonya eladó, 30 kg-os zsákokban. 06-70/514-92-06--------------------------------------------------------------------------------•1114335* DUNAGYÖNGYE gyökeres vessző eladó, származásival is. L: 06-20/348-3090--------------------------------------------------------------------------------»1114391* a F ejőstehén eladó. 06-30/281-0988--------------------------------------------------------------------------------»1114329* GYÖKERES bodza eladó 06-20/9248-377--------------------------------------------------------------------------------»1114413* GYÖKERES bodzatő eladó. T.: 06-70/4575- 391-------------------------------------------------------------------------------*1114327* a Kukorica szárítva eladó. 06-20/3688-023-------------------------------------------------------------------------------*1114275* PE UGEOT Expert 3,5 éves eladó. 06-20/5935- 138 ....................................................................................... <1114355* T 25,5 év műszaki, 93-as évj, 780 üzemóra, kitűnő állapotban eladó. T.: 06-30/711-0093---------------------------------------------------------I----------------------*1114351* ÜV EGSZÁLAS tartályok jav. T.: 06-20/9495- 747-------------------------------------------------------.-----------------------*1114331* VA S tető 6 x 7 m eladó: 06-30/234-7991--------------------------------------------------------------------------------*1114349* VIKTÓRIA gyöngye oltvány eladó. T.: 06- 70/339-5917----------------------------1-----------------------:--------------------------*1114357* B2 2 körbála kölesszalma eladó Kerekegyházán. 06-30/907-2824--------------------------------------------------------------------------------*1114330* a 3 fejes műanyag kormánylemezes eke és 9 leveles tárcsa eladó. 06-20/9789-109--------------------------------------------------------------------------------*1114326* a 60 q étkezési burgonya eladó. 80 Ft/kg. 06-20/254-6036 a ZT-303 traktor eladó. 06-70/361-07-38-------------------------------------------------------------------------------*1114346* 8 T AGÚ Vinyisztó öntvény kazán eladó. 06- 30/725-75-05 Üdülési Jog tulajdonosok figyelem! Üdülés heteiket eladásra és kiadásra felkínálhatják 06-20/ 662-8474 qom rádió WWW* A TÉRSÉG HANGJA FM 96,5 MHZ Cz7E.NE.l2. pénzváltó MoneyGmm Kecskemét, Dobó krt 8. (Centrál Passage Üzletház) Valuták Vétel Eladás EUR 269.0000 276.4900 USD 192.5000 199.4900 CHF 200.0000 206.9900 Kövületeket is kiszolgálunk! Érvényben: november 8. Befektetési arany értékesítés. Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. www.cornergroup.hu iilHif I_______________ .t áiiUSBÍ*j HM*l'etófi Népe + VPN + Kiskegved S Előfizetési szándékát jelezheti 3755 Ft/hÓ hülyGtt CSdk 3130 Ft/hÓ a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy Megtakarítás havonta: 625 Ft, évente 7500 Ft e-mailben. terjesztes@pet0finepe.hu Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480-756