Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-09 / 260. szám
12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2010. NOVEMBER 9., KEDD GYÁSZHÍR GYASZHIR H GYASZHIR „Azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad." (Pál levele a rómaiakhoz 2. rész 7. vers) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy NEUHAUSER LÁSZLÓNÉ Faragó Ágnes aranykoszorűs kozmetikus mester életének 77. évében örökre megpihent. Temetése 2010. november 12-én (pénteken), 11 órakor lesz a kecskeméti református temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy MARTON BÉLA életének 65. évében elhunyt. Temetése 2010. november 11-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. „ Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHROBÁR ISTVÁN a kecskeméti Reszelőgyár volt dolgozója 2010. november 3-án, életének 76. évében elhunyt. Temetése 2010. november 12-én, 13 órakor lesz a kecskeméti református temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PETRÓCZI ÁGOTA temetésén részt vettek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. < m A gyászoló család. A hirdetések szövegét és képanyagét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal ALLAT APROH JÁRMŰ PEUGEOT 307 5 éves, friss műszakival, szép állapotban, sok extrával, alufelnis téligumi garnitúrával eladó. Hitel lehetőség, lár.: 1.350.000 Ft. Tel.: 06-20/9870-294 GEPEK JÓ ÁLLAPOTBAN lévő munkagép msz.-val, billenőplatós, UE-28-as motorral. 06-30/425- 8153------------------------------------------------*ni40ir » MVE-280 esztergagép és forgácsoló szerszámok eladók. 06-20/4553-725------------------------->---------------------*1114256TE RRA kisgépet keresek. 06-30/734-22-19-------------------------------------------------------------------------------*1096945ÁLLÁST KÍNÁL A B0LVÁRY Biztonsági Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ.008112008. Tel.: 06-30/925-8127------:-----------------------------------------*1113625Ke reskedelmi végzettséggel rendelkező boltvezető munkatársat keresünk Kecskemét területéről. Egészségügyi és/vagy gyógyászati segédeszköz forgalmazói végzettség előny. jelentkezés és további információ< munkaidőben S a 06-20/434-7175 telefonszámorí AUSZTRIAI munkalehetőségek - mindenkinek! Hölgyeknek és Uraknak. Szakmunkák, segédmunkák teljes lebonyolítással is! Szezonális jelleggel vagy hosszabb távon. 06/30/757- 4650, www.eujobinfo.hu Élelmiszeripari technológus végzettségű, felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkező munkatársat keresünk Kiskőrös környékére. Szakmai gyakorlat szükséges. Önéletrajzokat a munkatarskoros@gmail.com e-mail címre várjuk. .lmi05. GYAKORLATTAL rendelkező gépészmérnököket vagy villamosmérnököket keresünk angol nyelv-ismerettel! Érdeklődni: 06-70/450 4685-ös számon.-------------------------------------------------------------------------------*1114303GYORS ELHELYEZKEDÉS! Biztonsági őr tanfolyam indul nov. 13-án Kecskeméten Tanfolyam költsége: 24.000 Ft. 06-30-948-26 15 Fnysz.: 00313-2008.-------------------------------------------------------------------------------*1113634 KECSKEMÉT területére áruházi őrzésre azon nali munkakezdésre vagyonőröket keresünk Érdeklődni: *-36-70/376-9680------------------------------------------------------------------------------*1114317 KE REKEGYHÁZI fuvarozó cég nemzetközi gép kocsivezetőt keres furgonra, B, C + Nemzetkö zi jogosítvány szükséges. Nem Uniós munka Érd.: 06-70/431-89-67-------------------------------------------------------------------------------*1114316 LESZERVEZETT előadások megtartására vállalkozói igazolvánnyal, gépjárművel rendelkező előadókat keresünk. Legsikeresebb előadóink jutaléka meghaladja az 500 ezer forintot. Választható díjazás: előadásonként fix, vagy Magyarországon a legmagasabb, akár 25% jutalék. Érdeklődni munkaidőben 8-16 óráig a 06- 30-768-1370 telefonszámon —---------------------------------------------------------------------—* 1114120ME LLÉKÁLLÁS 30-300 E-ig! 06-30/268-6682-------------------------------------------------------------------------------*1072071* ZALAEGERSZEGI elektronikai gyárba tesztoperátorokat, operátorokat keresünk. Szállást biztosítunk! 06-30/247-3242-------------------------------------------------------------------------------»1114280* _______ADÁSVÉTEL_______ BO NTOTT cserépkályha 5x2,5x7, újraépítéssel eladó, irányár: 200 E Ft. 06-20/234-4163-----------------------------------------------------,-------------------------*1114261EL ÖL- és felültöltős mosógépek: 22-32 E Ft, sima és kombi hűtőgépek: 16-39 E Ft, képcsöves TV-k 37-72 cm-ig: 9-29 E Ft-ig, laptop, Bio.lámpa, kamera, Hi-Fi, DVD stb. Továbbá műszaki cikkek vétele-zálogosítása. Kecskemét, Szabadság tér 3.06-70/389-5748-----------------------------------------------------------------------------*1113563* FÉ MVÁZAS masszőrágy, állítható fejrésszel, 2 db toll párna + paplan eladó. 76/478-085------------------------------------------------------------------------------*1114093HU LLADÉKVASAT és selejt akkumulátorokat vásárolok 35 Ft/kg. 06-70/588-3111-----------------------------------------------------------------------:-------*1114257KI S méretű vályog eladó. 06-20/438-1496-------------------------------------------------------------------------------*1114147SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok. hu 06-30/583-5001, 06-30/455-6432-------------------------------------------------------------------------------»1111830* 8 Szaráz akác eladó. 06-20/39-34-567-------------------------------------------------------------------------------*1114299* veszek. 06SZÍNESFÉMET-ÖCS KÁVÁSÁT 20/805-5041 —--------------------------------------------------------------------------*1113250TŰZIFA akció nov. 15-ig 8500 Ft/m-től szállítással rendelhető. 06-30/653-1138 Tűzifa eladó, méretre vágva, hasítva, házhoz szállítva, tölgy és bükk 2200 Ff/q, akác 2600 Ft/q. A mérés ellenőrizhető. 06-30/9-769888 *1113673* TŰZIFA tölgy-bükk, méterben, kuglizva, helybe szállítva, Nyárlőrinc! 06-30/9859-679-------------------------------------------------------------------------------*1076622TŰZIFA 9 E Ft/m3-töl szállítva. 06-30/713- 1360-------------------------------------------------------------------------------»1114154* 8 Vágott tűzifa eladó. 06-30/635-9835-------------------------------------------------------------------------------»1114265* ® VASAT, színesfémet veszek: 06-20/543-8165 -1113679400 x 6000 mm-es PVC csövek, M2,5; M5; M20; M30-as rekeszek, teje-, húsos ládák, fakonténerek, Big-Bag zsákok, 800 x 1200, 1000 x 1200-as rakodólapok, necc zsákok hengerben, necc tömlők lila, piros színben, fa WC-k, műanyag rakodólapok eladó. 06/70/311-9538, 76/441-417 HÍZÓK eladók: 1:06/70/291-6827-------:----------------------------------------------------------------------*1114242* IZ SÁKON kis és nagy súlyú hízók, vágóbirkák eladók. 76/722-727, 06-20/5772-712 —------------------------------•------------------------------------------*1114224VÁ GNIVALÓ csirke, kakas és nagysúlyú hízó eladó. 06-76/475-486 ________OKTATÁS________ HÉ TVÉGI Okj-s szakképzések: dajka, bölcsődei kisgyermekgondozó. Krúdy tel.: 06-30/951- 8061, 06-30/587-3127. www.krudy.org-------------------------------------------------------------------------------*1113700MATEK, angol korrepetálás! 06-30/9554-243------------------------------------------------------------------------------->1114176Német beszédcentrikusan, egyénre szabottan, nagyon hatásosan! 06-20/410-81-39 .10656I2. OKJ-S biztonsági őr tanfolyam, álláskiajánlás- sal. Nytsz.: 03-0123-04. 06-30/219-0501 ________PÉNZPIAC_______ GO NDOLJON a karácsonyra! Azonnali személyi kölcsön tanácsadás! Küldje a hitel szót a 06-90/617-908-as telefonszámra! (emelt díjas szolgáltatás 400 Ft + ÁFA/SMS; bruttó: 500 Ft/SMS) Ügyfélszolgálat: 06-20/44-34- 484------------------------------------------------------------------------------*1112709-' RE NDEZVÉNY KOVÁCS KATI, KESKENY MÁRK és a TURUL BAND a kméti Konzervgyári Konyha „KATALIN- BÁL„-jában nov. 26-án. Jegyek: Szalontai Zsoltnál 06-76/518-188 SZOLGALTATAS 8 Forgó rakodóval munkát vállalok. 06- 30/6359-835-------------------------------------------------------------------------------*1114265JÓSSZALON: 06-20/937-4582 v. 76/412-612-------------------------------------------------------------------------------*1111529KŐMŰVESMUNKÁT vállalunk! 06-30/3949- 857-------------------------------------------------------------------------------*1114284_____TÁRSKERESÉS_____ A BÁJOS Vivi partnert keres 06-70/661-3900------------------------------------------------------------------------------*1114025A MASSZÁZS variációk Enikőtől. 06-70/212- 3284------------------------------------------------------------------------------*1082934A M0LETT nő partnert keres. 06-30/695- 6735 ♦1114254* ABSZOLÚT csinos, 38 éves szőke hölgy szabadidőpartnert keres. 06-20/398-3681 .m3998. ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430------------------------------------------------------------------------------->1114197ALKALMI társat keresek. 06-20/238-4530 —--------------------------------------------------------------------------*1112477BÁJOS 45-ös hölgy társat keres úriember személyében. 06-30/232-2617 Bájos Virág társat keres. 06- 30/634-0503 .1114291. FINOM, ápolt, intelligens, kellemes, szép, csinos, kedves, mosolygós, sexy, vonzó lány ápolt, intelligens, disztingvált viselkedésű, tehetős, szimpatikus szabadidőpartnert keres szép környezetben. 06-20/355-5471------------------------------------------------------------------------------*1114262* FO RTUNA TÁRSKÖZVETÍTŐ! 06-30/477-8638-------------------------------------------------------------------------------»1111050IG ÉNYES nő partnert keres. 06-30/2754-314------------------------------------------------------------------------------*1113880* KE CSKEMÉTEN csinos, 50-es masszőrhölgy partnert keres. 06-70/633-1399---------------------------------------------------------------------;---------*1112932SZ ÖSZI partnert keres. 06-30/727-7095-------------------------------------------------------------------------------*1112218ZSUZSI társat keres. 06-70/245-8887-------------------------------------------------------------------------------*1114314164/70/63 éves nő keresi 63-65 év közötti kecskeméti társát. 06-30/618-2206-------------------------------------------------------------------------------*111430426 ÉVES Aliz ismerkedne! 06-30/734-8171---------------------------------------------------------------------------------------------*111068430-AS Andi partnert keres. 06-70/309-9266-------------------------------------------------------------------------------* 111419940-ES Tündi partnert keres. 06-30/4288-316----------------------------------------------:-------------------------------->111419648 /164/95 hölgy keresi társát tartós kapcsolat céljából. 06-20/291-2644-------------------------------------------------------------------------------*111427950-ES nő partnert keres. 06-20/237-8960----------------------------------------------------------------------------------------------*1110096_________UTAZÁS_________ GY ULÁN a Hőforrás üdülőben szoba tulajdon joga betegség miatt eladó 06-70-3825-001 HAJDÚSZOBOSZLÓN, a gyógyfürdő szomszédságában, a Helios Hotel***-ben 6 nap/5 éjszaka félpanziós ellátással: 24.900 Ft/fő. Érdeklődni: 06-52/557-697------------------------------------------------------------------------------*1112440_____VÁLLAIJKOZÁS_____ KF T tartozásmentesen eladó. 06-30/617- 0054-------------------------------------------------------------------------------*1114204M EZOGAZPASAG a Akác csemete eladó, származásival együtt. 06-20/807-1790-------------------------------------------------------------------------------*1113666r Bianca származásival eladó. 06-20/5844441 Kiskunhalason frekventált helyen jól bejáratott élelmiszer diszkont bolt teljes berendezéssel átadó. 06-30/9353-971 a Chasellas, Esther, Favorit, Karát, Kékfrankos, Pölőskei Muskotály, Teréz, Viktória gyöngye gyökeres vesszők származási igazolással eladók. 06-30/240-9655-------------------------------------------------------------------------------*1114158CUKORRÉPA eladó: 06-30/40-11-366 MELEGKONYHÁS büfé eladó 06-70-252-7787-------------------------------------------------------------------------------*1114286VEGYES VOLT német márkát veszek! Telefon: 06- 70/930-8147 FRISS YARA 8-24-24-, MAP 12-52 eladó! T.: 06-30/82-20-151------------------------------------------------------------------------------»1114135* KI TŰNŐ gyökeres csemege- és borszőlő vesz- szők eladók. 06-20/540-92-85-------------------------------- »in Ku koricafelvásárlás készpénzért! Multlker Kft. Városföld, 76/474- 451 Tűzifa AKCIÓ! Kisfái Fatelep. Tölgy-bükk hasítva 2200,-Ft/q, akác hasítva 2400,-Ft/q, Akác kugli 2300,-Ft/q, Akác 10-15 cm 2 200,-/Ft/q. Ingyenes kiszállítás Kmét környékén 10 q felett. 06- 20/339-2505 ,1114289. a Szárított kukorica Szentkirályon eladó. 06- 30/6646-145-------------------------------------------------------------------------------*1113178* a Tisztított köles eladó, 8000 Ft/q. 06- 70/282-3363------------------------------------------------------------------------------*1114253* aT ritikálé vetni eladó. Érdeklődni: 06- 30/2131-333 Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: i Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: .egy hónapra: 2.450 FI; negyedévre: 7.350 Ft; félévre: 14.700 Ft: egy évre: 29.400 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegéi és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. ERIKA 38-as partnert keres. 06-30/945-8057------------------------------------------------------------------------------->1114127* A Petőfi Népe bármely részének másodéval, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsototos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A topban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Szép és hasznos ajándék! ........... Válogatás olvasóink 2010. évi fcc«Ptjcibo\ 2010. november 25-én megjelenik egújabb szakácskönyve! Előfizetőink rendkívül vezményes áron 1490 Ft-ért megvásárolhatják. m előfizetőinknek 4990 Ft. MEGRENDELHETI: • telefonon: az ingyenes 80/480-756-os számon (hétfőtől-csütörtökig: 07.30-16.00 óra \ között, pénteken: 07.30-14.00 óra között) • e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu • személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőjénél vagy a kiadóban (kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.) jJPetóíi Népe Q, rsSL feli* á. A könyv személyesen is átvehető, de kérésre akár házhoz is visszük.