Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-05 / 232. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 5., KEDD Eredményesebben játszott a Löki labdarúgás - poli-farbe, megye ii., észak Csak rövid ideig focizott jól a Lajosmizse Mind a két csapatnak volt egy-egy elmaradt mérkő­zése, amit hétközben ját­szottak le. A Vasutas dön­tetlent ért el, míg a lajos- mizseiek győzelemmel vo­nultak le a pályáról. Szentirmay Tamás Az idei bajnokságban gyakran előfordul az, hogy elmaradnak mérkőzések. Ez főleg az esőzé­sek következménye. Nem szok­tunk ahhoz hozzá, hogy ilyen nagy mennyiségű csapadék esik, és játékra alkalmatlanná teszi a mélyen fekvő pályák tala­ját. Az elmúlt héten mind a két csapat pótolt egy-egy elmaradt mérkőzést. Ebből a vendégek jöt­tek ki jobban, mert hazai pályán legyőzték a Harkakötönyt. A ha­zaiak csak döntetlent tudtak el­érni a KLC ellen. Éppen ezért, ha a fogadóiro­dákban szerepelne a mérkőzés, akkor kétesélyes lett volna: a vendégek győzelmére vagy dön­tetlenre adták volna a legkisebb ajánlatot. Erre azért rácáfolt a hazai gárda, és ha nem is nagy különbséggel, de biztosan tartot­ta otthon a három pontot. A találkozó elején ráijesztet­tek a vendégek a Vasutasra, de a támadásuk nem járt ered­ménnyel, pedig ziccerlehetősé­gük volt. A hazaiak viszont él­tek az első kínálkozó lehetőség­gel: Zs. Juhász a bal oldalon fu­tott fel, Csontos messzire kijött kapujából, hogy megakadályoz­za a gólszerzésben. A csatár azonban kicselezte a hálóőrt, de túlságosan közel került az alap­vonalhoz, ezért visszafelé ismét kicselezte a kapust, középre adott, ahol Kovács Norbert ka­pásból lőtt az üres kapuba, 1-0. Ei*re a vendégek csak egy les­góllal tudtak válaszolni. Sajó At- üla a jobb oldalon futott el, majd középre adott, Mata Zoltán élt a lehetőséggel, és a hálóba pasz- szolt. A játékvezető azonban a partjelző intésére, les címén ér­vénytelenítette a találatot. A 67. percben érdekes jelenet játszódott le. Földesi helyett Abonyi lépett a pályára, akin nem olyan színű mez volt, mint játékostársain (sötétkék), hanem Soós István, a Vasutas csapatkapitánya még a nyelvét is klöltötte, hogy el tudja vinni a labdát Todan mellett világoskék. Ez viszont megegye­zett a lajosmizseiek nadrágjá­nak színével. Éppen ezért a ven­dég kispad reklamált, hogy meg­tévesztő ez a szín. A játékvezető engedett a kérésnek, ezért Abo- nyinak, az egyik kispadon lévő társától kellett elkérnie a sötét­kék mezt. A 87. percben Zs. Juhász majd­nem az alapvonalig vitte le a lab­dát a jobb oldalon. Beadása telje­sen üresen találta Serest, aki mindössze három méterről nem tudta eltalálni a labdát, így oda­lett a helyzet. Ezen a találkozón sokkal tet­szetősebben játszottak a haza­iak. Bár igazi nagy helyzetet sajnos nem tudtak kialakítani, a kilencven perc során kézben tartották a „Loki-játékosok” a mérkőzést. A mizseieknek a második'félidő elején akadt jó időszakuk, de ez kevés volt ah­hoz, hogy pontot, pontokat sze­rezzenek. A Vasutas inkább rászolgált a három pontra. Városföld-Csólvospálos 2-1 (0-0) Városföld: Vörös - Balogh, Marosvölgyi, Ker­tész, Kovács Zs. (Almási), Sáfár, ifj. Sáfár (Puskás), Rontó, Térjék (Domokos), Huber, Nagy L. (Maries). Játékos edző: Sáfár Sándor. Csőlyospálos: Nadrai - Andricz, Á. Furus, Baranyi, Túri, Bartyuk, Szeri, Novikov, Harkai (Both), Répás N. Sándor. Edző: Kondákor Ferenc Városföld, 150 néző. Vezette: Bállá (Molnár, Pintér). Gól: Nagy L, Rontó. ill. Szeri. Sárga lap: Kertész, Nagy L ill. Andricz, Á. Furus, Ré­pás N. Kitűnt: Balogh, Sáfár, Nagy L, Márics, ill. Nadrai, Szeri, Répás. Ifjúsági eredmény: 6-2. Megye II. osztály, Észak 1. Nyártőrinc 7 6 1 0 16-6 19 2. Városföld 8 6 0 2 22-7 18 3. Tabdi 7 5 0 2 * 20-10 15 4. Tiszakécske 8 4 3 1 18-10 15 5. Bugac 8 3 5 0 14-10 14 6. Kecel 8 4 1 3 23-18 13 7. Lakitelek 8 4 1 3 12-8 13 8. Harkakötöny 7 3 3 1 14-8 12 9. Pálmonostora 7 2 4 1 12-9 10 10. Kkfh. Vasutas 7 3 1 3 13-12 10 11. Lajosmizse 7 3 1 3 11-10 10 12. Tiszaalpár 7 3 1 3 21-22 10 13. Jakabszállás 8 1 2 5 12-27 5 14. Csőlyospálos 8 0 2 6 12-24 2 15. Helvécia 8 0 1 7 15-27 1 16. Kecskeméti LC 7 0 0 7 4-31 0 Megye II. osztály, Észak - Ifjúságiak 1. Tiszakécske 8 6 1 1 39-10 19 2. Városföld 8 6 0 2 32-12 18 3. Kecel 8 5 2 1 19-15 17 4. Lajosmizse 7 5 1 1 28-7 16 5. Nyárlörinc 7 5 1 1 25-12 16 6. Tiszaalpár 7 4 2 1 22-12 14 7. Helvécia 8 4 2 2 14-11 14 8. Lakitelek 8 4 1 3 23-17 13 9. Jakabszállás 8 3 1 4 36-31 10 10. Kecskeméti LC 7 2 3 2 16-14 9 11. Csőlyospálos 8 2 2 4 13-23 8 12. Tabdi 7 2 1 4 14-19 7 13. Harkakötöny 7 2 0 5 14-24 6 14. KKfh. Vasutas 7 1 0 6 9-36 3 15. Pálmonostora 7 0 1 6 8-35 1 16. Bugac 8 0 0 8 5-39 0 Kecskeméti LC-Tiszak. 1-2 (0-21 KLC: Fekete - Komonyi, S. Juhász, Szalai, Bo­dor, Horváth, Bállá, Pető, Cserna, Kovácsi, Kiss (Katona). Edző: Karakas Ferenc. Tiszakécske: Cseh (Bállá) - Juhász, Varga, Bagi I., Tapodi, Kovács P„ Dóka, Habony (Bagi G.), Bertalan (Fórizs), Tóth, Ország. Edző: Zsidai István. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Bánáti (Hor­váth, Szőke). Gól: Kiss, ill. Kovács 2. Sárga lap: Bodor, S. Juhász, ill. Dóka. Piros lap: Horváth, ill. Juhász. Kitűnt: Fekete, S. Juhász, Szalai, Pető, ill. Bagi I., Kovács, Cseh. Ifjúsági eredmény: 3-5. Kecel-Pálmonostora 1-4 (0-21 Kecel: Nagy - Doszpod, Ficsor, Sendula, Rumán, Molnár, Sárközi, Horváth, Font, Jungwirt, Bada (Orcsik). Edző: Szabó Attila. Pálmonostora: Mindák- Kovács L, Vincze, Seres, Papp L, Ürmös, Tóth I., Tóth L, Keller (Papp Z.), Barta (Bartucz), Mészáros (Bugyi). Edző: Csincsák Zoltán. Kecel, 100 néző. Vezette: Béleczki (Födi, Sőregi). Gól: Jungwirt, ill. Barta, Kovács, Ür­mös, Mészáros. Sárga lap: Rumán, Sendula, Horváth, ill. Ürmös, Tóth L. Kitűnt: Jungwirt, ill. Ürmös, Tóth I., Barta. Ifjúsági eredmény: 2-0. Kkfházi Vasu.-Laiosmizse 1-0 (1-0) Kkfházi Vasutas: Pelikán - Kókai, Nyerges, Horváth, Földesi (Abonyi), Soós, Nagy F., Nemcsok, Kovács N. (Oroszi), Kiss (Seres), Zs. Juhász (Masa). Edző: Fütyü Illés. Lajosmizse: Csontos - Mata Á., Kun, Ferencz, Guttyán, Nagyi, Árva (Dodan), Mata Z., Dó­ka, Sajó A., Mihont. Edző: Sajó László. Kiskunfélergyháza, 100 néző. Vezette: Zsebő (Kovács D„ Szilvási). Gól: Kovács N., Kitűnt: Kókai, Horváth, Nagy F., ill. Guttyán, Ferencz. Ifjúsági eredmény: 0-10. Lakitelek-Jakabszállás 2-1 (0-01 Lakitelek: Terjéki -Tóth, Seres, Kovács J., Kalics (Kiss), Gazdag, Pólyák (Vankó), Makra, Lángos, Magyar, Győri. Játékos-edző: Gazdag Attila. Jakabszállás: Kovács R. - Kocsis B., Török, Gulyás, Molnár, Torbavecz (Szilágyi), Kocsis I (Vígh), Tímár, H. Szabó, Palásti, Atrok (Ko­vács F.). Játékos-edző: Torbavecz József. Lakitelek, 200 néző. Vezette: Apró (Hugyi, Tóth R). Gól: Győri, Makra, ill. Molnár. Sárga lap: Kocsis!, Molnár. Kitűnt: Győri, Pólyák, Kovács, Lángos, Makra, ill. Kovács R., Török, Torbavecz. Ifjúsági eredmény: 4-0. Tabdi-Tlszaalpár5-2 (2-11 Tabdi: Házi - Szekér, Beregszászi, Galántai, Judák, Fábián S. (Soproni), Szántói, Suba Cs. (Seres), Vincze (Molnár), Szlovák (Nagy N.), Gaál (Tóth R.). Játékos-edző: Szlovák Róbert. Tiszaalpár Magyar- Fábián R., Hekkel, Né­meth, Túri, Kulmann (Magony), Tamási, Ko- vácsJ., Pásztor, Kovács F. (Patai), László. Edző: Kádár Tibor. Tabdi, 150 néző. Vezette: Serdült (Tóth F„ Ottenthál). Gól: Szlovák 3, Suba Cs. 2, ill. László, Hekkel. Sárga lap: Németh, Kulmann. Kitűnt: Szlovák, Galántai, Judák, Suba, ill. Hekkel. Ifjúsági eredmény: 1-3. Harkakötönv-Nváriőrinc 1-1 (1-11 Harkakötöny: Feketű - Horváth, Kiss (Kürti), Szőke, Molnár, Beke Á., Beke A., Szluka, Herman (Tóth), Gyenizse (Török), Németh. Edző: Herman László. Nyártőrinc: Varga - BeraT., Bálint, Csernák, Molnár, György, Bera A. (Papp), Bimbó A., Szabovik, Böde, Bimbó I. (Kovács). Edző: Bende József. Harkakötöny, 150 néző. Vezette: Tótti'S. (Szabó, Szlovikovics). Gól: Horváth, ill. Bim­bó A. Sárga lap: Horváth, Szőke, Herman, ill. Bim­bó A. Kitűnt: Horváth, Molnár, Beke A„ ill. Varga, Bálint. Ifjúsági eredmény: 1-4. Bugac-Helvécia 4-3 (2-21 _______ Bu gac: Cseh - Szabói (Dénes), Grezsa, Tholt, Szele, Dömötör (SiberZ.), Szabó N, Seregély, Jókai, Polgár, Szabó Á. Edző: Siber Mátyás. Helvécia: Szabó M. - Major, Aczél, Lénárt, Szabói, Nyakócza, ifj. Mata, Csorba (Bíró), Nagy, Konfár, Kis. Edző: Mata József. Bugac, 100 néző. Vezette: Bállá (Polgár, Ártim D.). Gól: Szabó N. 2, Jókai, Polgár, ill. Mata 2, Szabói Sárga lap: Szabói, Grezsa, Jókai, Seregély, ill. Major. Piros lap: Szabó L. (a kispadról), ill. Nyakócza. Kitűnt: Szabó N., Polgár, Szabó Á„ ill. Mata, Szabó I Ifjúsági eredmény: 0-2. LABDARÚGÁS - HID KONZOL, MEGYE II., DEL Halós-Dusnok 1-3 (0-11__________ Ha jós: Sziegl - Szabadi, Földi, Ruff, Gyöngy, Kovácsi (FollárdtJ.), Birgány, Pesti, ifj. FollárdtZ., Császár (Kohl), Gyúrüsi (Csuppor). Edző: FollárdtZoltán. Dusnok: Bakula (Nemes) - Droblyen, Sáfrán, Gojtán (Tóth), Mihalik, Bolvári D., Jagicza J. (Bogárdi), Jagicza I, Turcsik (Droblyen L), Kristály, Bolvári Z. (Rónyec). Edző: Sáfrán Ferenc. Hajós, 150 néző. Vezette: Kaszala (Rácz, Csík). Gól: Pesti, ill. Gojtán, Bolvári D„ Bolvári Z. Sárga lap: Gyűrűsi, ill. Kristály, Bolvári Z., Bogárdi. Kitűnt: Szabadi, Földi, ill. Bolvári D., Bolvári Z, Sáfrán. Ifjúsági eredmény: 5-1. Csávolv-Bácsborsód 4-1 (2-11 Csávoly. Babicz - Katymaracz, Bálind, Kiss, Sim'rty (Romsics), Sánta, Tóth, Szabó K. (Kurtyák), Gémes (Bosnyák), Rezsneki (Haris), Fenyvesi (Bálind Z). Edző: Krascsenics Attila. Bácsborsód: Tamási - Varga, Csontos, Füs­tös, Bognár (Bus), Hamóczi (Simon), Ma- muzsics, Mojzes, Czifra, Murinyi, Szabó G. Edző: Veverka Gábor. Csávoly, 400 néző. Vezette: Herczeg(Patyi, Baráth), Gól: Fenyvesi 3, Szabó, ill. Murinyi. Sárga lap: Rezsneki, Fenyvesi, ill. Csontos, Füstös, Hamóczi, Mojzes. Piros lap: Mamu- zsics. Kitűnt: Babicz, Bálind R. Simity, Feny­vesi, ill. Murinyi. Ifjúsági eredmény: 1-4. Bácsbokod-Baiaszenti. 0-1 (0-0) Bácsbokod: Orosz - Salamon, Merkler (Újházi), Gál, Kölcze, Papp, Tettinger Zs„ László, Szabadi (Molnár), TettingerT. (Kubatov), Kovács E. Edző: Szőcs Lázár. Bajaszentistván: Farkas - Csabai, Kristolovics (Győré), Losonczi, Gergity (Király), Onhausz, ifj. Hangya, Bosnyák (Holczer), Hangya (Puskás), Szőcs (Radios), Török. Edző: Szólik Gábor. Bácsbokod, 200 néző. Vezette: Szűcs (Rátkai, Varga). Gól: Holczer. Sárga lap: Papp, Kölcze, ill. Csabai, Losonczi, Onhausz. Kitűnt: Kovács, László, ill. Török, Csabai, Szőcs, Hangya. Ifjúsági eredmény: 1-2. Császártöltés-Felsőszenti. 1-111-11 Császártöltés: Szabadi G. - Schindler, Sendula Z., Jánosi, Barta, Szabadi Z., Halá­szi, Farkas (Sendula J.), Herczeg, Györgye, Heibl (Flaisz). Játékos-edző: Herczeg Róbert. Félsőszerrtiván: Palásti - Mészáros (Kovács), Gulyás, Katymarac, Répási, Szamosi, Ördög (Gertner), Kuthi, Hódos, Tubity (Kiss), Kubovics. Edző: Szűcs Zoltán. Császártöltés, 120 néző. Vezette: Tamás N. (Hagymási, Vén). Gól: Heibl, ill. Ördög. Sárga lap: Sendula Z„ ill. Kuthi, Kubovics. Piros lap: Katymarac. Kitűnt: Jánosi, ill. Palásti, Gulyás, Hódos. Ifjúsági eredmény: 6-0. Sükösd-Mélvkút 0-0 _____________ Sü kösd: Szabados - Molnár, Halászi, Csor­dás, Kárpáti, Halász I., Matity, Kovács (Bohner), Nemes, Büte, Tamás (Farkas). Edző: Nagy Endre. Mélykút Gavlik (Kiss G.) - Kissi, Kiss M., Gieszinger, Vörös, Pilcsuk, Snyehola, Velez (Gyetvai), Beszedics, Harmat (Snyehola Á.), Doszpod. Játékos-edző: Velez Attila. Sükösd, 200 néző. Vezette: Suba (Göcző, Szikora). Sárga lap: Csordás, Bohner, ill. Beszedics. Kitűnt: Molnár, Matity, ill. Gavlik, Pilcsuk. Ifjúsági eredmény: 4-0. Szeremle-Nemesnádu. 0-3 (0-01 Szeremle: Eke - Dányidi, Majoros, Badó, Ki­rály, Soós (Nagy Gy.), Imre (Palkó), Mezei, Konkoly, Tokodi, Kővári. Edző: MelnikJános, Nemesnádudvar László N. - Bécsi, Jaksütz R. (Melcher B.), Metzinger (Kovács G.), Harsányi, Mezőfi (Erdélyi), Fuszenecker, Vinter B. (Kossá), Melcher M., Sziegl G., VinterZ. (Huber). Edző: Simon István. Dunafalva, 100 néző. Vezette: ifji Péter- Szabó (Péter-Szabó, Baráth.). Gól: Fusze­necker, Sziegl, Kossá. Sárga lap: Király, Kő­vári, ill. Bécsi, Fuszenecker, Sziegl. Piros lap: Majoros, ill. Melcher M. Kitűnt: Imre, Kővári, Majoros, Eke, ill. Sziegl, Fuszenecker, Bécsi, Harsányi. Ifjúsági eredmény: 2-4. Katymár-Szakmár 1-2 (1-01 Katymár Lehoczki - Rasztik, Rácz, Győrfi (Emyei), Hebők, Kovács, Juhász, Tüske (Vi- csek), Gál, Ribár, Berki. Edző: Horváth Ferenc. Szakmán Vörös - Kövesdi, Kapitány, Tóth, Varjú, Gubányi, András, Kalló (Simon), Bús (Nagyapáti), Gillich, Lisztmaier (Szigeti). Edző: Gubányi Ferenc. Katymár, 150 néző. Vezette: Fülöp J. (Czeller I, Bánfi Z.). Gól: Rasztik, ill. Varjú, András. Sárga lap: Rácz, Berki, ill. Tóth, Varjú, Gubá­nyi, András. Kitűnt: Juhász, Rasztik, ill. And­rás, Varjú. Ifjúsági eredmény: 2-3. Kunfehértó-Érsekcsanád 3-113-11 Kunfehértó: Maráczi - Bábud, Szabó R. (Nagy), Tarjányi, Hérány, Bozsóki V., Grácz, Szilágyi, Szklár (Pintér), Huszár (Szabó G.), Mészáros (Bozsóki I.). Edző: Bada Pál. Érsekcsanád: Kollár- Bajnok, Tóth-Apáti (Kertész), Nagy (Kasza), Schultz (Novotnik), Koszorús, Taba (Ritter), Kenyeres, Csőzik, Szabó Péter, Szabó Patrik. Edző: Koszorús János. Kunfehértó, 150 néző. Vezette: Apró (Minda, Mezei). Gól: Mészáros 2, Huszár, ill. Taba. Sárga lap: Szilágyi, Grácz, ill. Schultz. Kitűnt: Tarjányi, Grácz. Ifjúsági eredmény: 1-3. Megye II. osztály, Dél 1. Szakmár 8 6 1 1 19-9 19 2. Császártöltés 7 5 1 1 23-9 16 3. Bácsborsód 8 5 0 3 22-22 15 4. Kunfehértó 8 4 2 2 24-16 14 5. Csávoly 8 4 1 3 30-13 13 6. N.nádudvar 8 4 1 3 17-11 13 7. Sükösd 8 3 4 1 16-11 13 8, Mélykút 7 4 1 2 13-12 13 9. Dusnok 6 3 2 1 11-8 11 10. Hajós 8 3 1 4 18-19 10 11. Bajaszentistván 7 3 1 3 7-9 10 12. Felsőszentiván 8 2 1 5 12-14 7 13. Bácsbokod 7 2 1 4 9-16 7 14.Érsekcsanád 7 1 2 4 7-15 5 15. Katymár 8 0 2 6 H-31 2 16. Szeremle 7 0 1 6 6-30 1 Megye II. osztály, Dél- i ifjúságiak 1. N.nádudvar 8 8 0 0 29-6 24 2. Érsekcsanád 7 6 0 1 16-5 18 3. Bajaszentistván 7 6 0 1 14-11 18 4. Császártöltés 7 5 1 1 25-8 16 5. Szeremle 7 4 1 2 19-18 13 6. Sükösd 8 4 0 4 28-10 12 7. Hajós 8 4 0 4. 29-14 12 8. Kunfehértó 8 4 0 4 23-14 12 9. Dusnok 6 3 1 2 16-10 10 10. Bácsborsód 8 3 1 4 20-20 10 11. Csávoly 8 3 1 4 25-34 10 12. Mélykút 7 2 1 4 12-18 7 13. Szakmár 8 2 1 5 13-25 7 14. Felsőszentiván 8 1 1 6 9-36 4 15. Bácsbokod 7 0 1 6 9-25 1 16. Katymár 8 0 1 7 11-44 1 Labdarúgó, megye III. GLOBÁL-PLASZTIK, MEGYE III., ÉSZAKI CSOPORT: Dunavecse-Hetvéciai Vál­lalkozók 0-1, Fülöpháza-Miklósi GYFE1-2, Soltszentimre-Tiszaug 3-2, Kun- adacs-Ballószögi KSK1-0, Ágasegyháza-Hetényegyháza 2-5, Apostag-Tass 6-2, Fülöpszállás-Szabadszállás 1-2, Ballószögi Vállalkozók-Kunbaracs 3-5. KELETI CSOPORT: Vadkert FC-Jászszentlászló 2-0, Bócsa-Kiskunmajsa 1-0, Tázlár-Orgovány 1-6, Csengőd-Kecel Senior 10-2, Fülöpjakab-Kötöny SC 7-2, Szank-Kiskunhalasi Spartacus 1-0. NYUGATI CSOPORT: Homokmégy-Dunapataj 2-3, Foktő-Dunaegyháza 4-0, Újtelek-Géderlak 5-2, Miske-Bátya 3-1, Öregcsertő-Fajsz 5-2, Duna- szentbenedek-Ordas 7-0, Uszód-Kisszállás 0-2. DÉLI CSOPORT: Madaras-Kelebia 0-5, Tataháza-Gara 0-5, Jánoshal- ma-Borota 5-2, Kunbaja-Dávod 3-1. A Nagybaracska-Csátalja elmaradt.

Next

/
Thumbnails
Contents