Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-28 / 251. szám
2010. október 28. 3 Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 OLÁHNÉ CSÓKÁS ANDREA >» «*# EGESZSEG Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Széchenyi krt. 29. szám alatt! Tel.: 80/480756 EMBERSÉGRE HANGOLVA Munkában a gyógyító team Eredményesebb azoknak a dia- béteszes betegeknek a kezelése, akik ismerik saját betegségüket, értik a terápia egyes elemeit, tudják, hogy miért kell következetesen betartaniuk az orvos utasításait. Ezért a Bagoly Egészségházban négy hónappal ezelőtt beindult diabetológiai szakrendelésén külön hangsúly kerül a betegoktatásra. A tapasztalatokról a szakrendelés vezetőit, dr. Preiszinger Andreát és dr. Borda Ferencet kérdeztük.- Tovább erősödött az a meggyőződésünk, hogy a cukorbetegek hatékony kezelése és gondozása nem lehetséges megfelelő tudásszint nélkül - mondta dr. Borda Ferenc főorvos. - Ez ismételten aláhúzza a betegoktatás jelentőségét. Sajnos a dia- béteszesek nagy része nincs tisztában az alapfogalmakkal. Ezért a szakrendelésen továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a páciensek folyamatos képzésére, mely előre meghatározott, egységes tematika alapján történik. Ezt a munkát egy munka- csoport végzi, Dr. Borda Ferenc melynek a diabetológus szakorvosokon kívül ■ diabetológiai szakápoló és szakképzett dietetikus is tagja. A cukorbetegség kezelése a szakmai protokoll és a finanszírozási algoritmus együttes figyelembevételével történik. Az új készítmények megjelenése, illetve az eddig alkalmazott termékek forgalomból történő kivonása folyamatos készenlétet igényel a szakemberektől.- Ennek maximálisan meg kívánunk felelni - mondja Borda Ferenc. - Ezért is fontos a betegek gyógyszeres kezelésének időszakos áttekintése, a szükséges változtatások megtétele. Ennek része a háziorvos kollégákDr. Preiszinger Andrea kai ápolt szoros munkakapcsolat fenntartása is. A cukorbetegek számának növekedése felértékeli szakrendelésünk szerepét, mely a hosszú előjegyzési időpontok problémáján is segít. Az első találkozás alkalmával a betegeknek a beutaló mellett feltétlenül el kell hozniuk valamennyi zárójelentésüket és leletüket.- Milyen témák szerepelnek a tematikus betegoktatásban? - kérdeztük dr. Preiszinger Andreától.- Minden olyan témáról szót ejtünk, amely problémaként merülhet fel. Néhány példa: hogyan kell egy cukorbeteg nőnek felkészülnie a terhességre? Hogyan orvosolhatjuk a cukorbetegség mellett a férfiaknál jelentkező potenciazavart? Miért hiszik még mindig sokan a cukorbetegek közül, hogy nem ehetnek kenyeret? Mi a magyarázata annak, hogy a kezelt cukorbeteg sokszor „nagyon éhes”, és a szigorúnak hitt diéta mellett hízik? Hol lehet a probléma az „alig eszem, mégsem fogyok” panasz mögött? Mit csináljunk, ha nagyon felmegy vagy nagyon lemegy a vércukrunk? Pontosan mit, mennyit és milyen intenzitással mozogjon a cukorbeteg? Melyek a legkorszerűbb kezelési lehetőségek? - többek között ezekről esik szó a betegoktatásban. Fontosnak tartjuk, hogy korszerű, egyénre szabott orvosi ellátásban részesüljön mindenki. Ehhez kapcsolódva tervszerű, betartható étrendi tanácsokat kap mindenki, amit újra megbeszélhet a dietetikussal, a DIABETOLÓGIAI SZAKRENDELES Rendelési idő Dr. Borda Ferenc főorvos: Kedd 18-20 Dr. Preiszinger Andrea szakorvos: Szerda 13-15 A bejelentkezés legegyszerűbb és leggyorsabb módja az internet: a www.meditres.hu címen. Telefon: 76/495-555 A betegeknek első alkalommal háziorvosi beutalót kell hozniuk. BACOLYi KECSKEMET, Bagoly u. 1/A Tel.: 76/495-555 Internetes időpont-egyeztetés: www.meditres.hu JEGYZET í* llok a pékség pultja előtt, mé- /j lyen belélegzem a friss sütik ZidUatát - aromaterápia, októberi reggeleken életmentő lehet -, és bámulom a kifliket, melyeken mintha még most is olvadna a sajt. Mire sorra kerülök, csendben éhen halok. Erőm utolsó tartalékával rábökök a legfelső kiflire, melynek tetején aranybamára süt gabonamagvak kelletik magukat.- A diákíródra teccik gondolni? - kérdi a szúrós tekintetű eladó. Összeszorul a gyomrom. Rúd? Annyira azért nem lehet október, hogy rudat egyek reggelire. Suli rúdtól Kócos Katáig Nagyanyám lapokra szakadt szakácskönyve egészen más világ. Akkoriban nem építőipari alapanyagokról és szállítóeszközökről kapták a nevüket a péksütemények, sőt nem is mértani idomok sültek a tepsikben. Hanem kócos Kata, ri- gójancsi, legényfogó lepény, diós egérke és almás mese. Egyszer vöt, hol nem vöt... Biztos kevesebb vöt bennük a korszerű alapanyag, és a konyhatechnikai háttér is hagyott kívánnivalókat maga után, de kötészetből több jutott a mindennapiba.- Inkább egy almás pitét kérek - vágom rá gyorsan, és a porcukros tetejű süteményre mutatok.- Almás kocka? - kérdi az eladó egykori matektanárom rideg kíméletlenségével Megvonom a vállam: a kocka végül is jobb, mint a rúd... egy kicsit. Szeretek az utcán enni, de a felismerés, hogy nyelvi válságba keriit a magyar pékszakma, teljesen etereli a figyelmemet a pitéről A tények magukért beszélnek. Ha tetszik, ha nem. Akár szürke csütörtök van, akár esős november. Pár másodpercre tartsuk vissza a lélegzetünket, hadd tisztuljon a fejünk, majd vessük tekintetünket a put mögötti feliratokra. Gombás-sajtos tégla. Pizzás táska Lekváros alagút. Vanüiás híd És a rémes rudak: kukoricás rúd, suli- rúd diákrúd, teljes kiőrlésű rúd És velünk mi lesz a következő termékbővítés után? A pékségek pultjait ellepik a pisztáci- ás paralellogrammák és a mogyorós oktaéderek, melyek mellé odatesznek egy-egy tálca barackos szatyrot és lekváros ládát? Mmmmmmmm.. nyamil? Sőt! Nyamici ^ KIT: képzések, nyelvvizsgák, színvonalas oktatás Több mint 90- féle képzést kínál a KIT Kft. országosan, illetve Kecskeméten, melyet álláskeresőknek, pályakezdőknek és pályamódosítóknak ajánl. Bács-Kiskun megyei képviseletét szeptember óta Varjú Zoltán vezeti, aki több évtizedes idegenforgalmi és 15 éves szak- oktatói-vizsgáztatói tapasztalattal rendelkezik. A Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. (KIT) mint akkreditált felnőttképzési, szakmai és nyelvvizsgáztatási, tan- és szakkönyvkiadási tevékenységet folytató vállalkozás - jogelődjével, a Belkereskedelmi Továbbképző Intézettel (BTI) együtt - csaknem 40 éves múltra tekint vissza. Az egyik legnagyobb, professzionális képzést kínáló hazai szakképző-továbbképző gazdasági vállalkozásként fő tevékenységi köre a kereskedelem, a vendéglátás és az idegen- forgalom. (A BTI volt az első idegenforgalmi szakképző oktatási intézmény Ma- IP ► gyarországon). A cég a tanfolyamok szervezése kapcsán nagy hangsúlyt fektet a jól kvalifikált, nagy tapasztalattal rendelkező tanárok felkérésére, akik garantálják a képzések magas színvonalát. A cég az elmúlt évtizedekben alkotó módon vett részt az említett szakmai területek emberi- erőforrás-igényemek kielégítésében, a szakember-utánpótlás megteremtésében, a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzési struktúra kialakításában. Mindezek sikeres megvalósítását a képzésben évente 4000-5000 felnőtt részvétele is alátámasztja. Közülük többen a munkaügyi központ támogatásával vesznek részt a képzéseken. Emellett egyre több cég ismeri fel a KIT képzéseiben rejlő előnyöket, és saját munkatársai számára személyre szabott képzéseket, továbbképzéseket rendel. 1. Tanfolyami oktatás A KIT meghatározó szereplője az iskolarendszeren kívüli oktatás, a tanfolyami rendszerű szakképzési piacnak. Államilag elismert OKJ-képzéseket kínál alap-, közép-, emelt szintű, valamint felsőfokú szakemberképzés terén 14 szakmacsoportban. 2. Szakmai továbbképzés E téren is széles körű kínálatot nyújt a KIT: szakmai ismeretek megújítását, fejlesztését célzó tanfolyamok mellett képesség- fejlesztő tréningeket és a könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező éves továbbképzését, illetve az akkreditált pedagógus-továbbképzések lebonyolítását biztosítja magas színvonalon. 3. Tan- és szakkönyvkiadás A KIT szakképzési stratégiájának meghatározó eleme, hogy teljes egészében saját fejlesztésű, korszerű tananyagháttérrel rendelkezik, melybe a tankönyvek mellett a nyelv- és egyéb szakkönyvek egyaránt beletartoznak. 4. Idegen nyelvek oktatása Programakkreditált angol és német nyelvtanfolyamokat is tart a KIT Kft., mely az ITK Nyelvvizsga Központ ORIGO nyelvvizsgarendszer akkreditált 5. A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÉPVISELET SZERVEZÉSÉBEN HAMAROSAN INDULÓ KÉPZÉSEK:- Élelmezésvezető- Diétás szakács- Élelmiszer- és vegyiáru-eladó + kereskedő, boltvezető- Idegenvezető- Bolti pénztáros- Pincér- Ruházati eladó nyelvvizsgahelye is egyben. A nyelviskola jogosult az általa kifejlesztett, államilag elismert KITEX Kereskedelmi Szaknyelvi Vizsga és KITEX Idegenforgalmi Szaknyelvi Vizsga szervezésére alap-, közép- és felső fokon, angol és német nyelven. ▲ TOVÁBBKÉPZŐ KIT KFT. KECSKEMET, BIBO ISTVÁN UTCA 1. Tel./fax: 76/416-695 Tel.: 06-20/25-13-990 www.kit.hu * e mail: bacs@kit.hu Felnőttképzési nysz.: 01-0337-04 Akkreditációs Isz: AL-0010 Spóroljon akár 40%-ot is a fűtésszámláján pellettel! Mi a tűzipellet? Miből állítják elő? A pellet egy új típusú préseléssel előállított tüzelőanyag, amit az úgynevezett pelletkályhák, kandallók és kazánok tudnak hasznosítani kimagasló hatásfokkal Előádítható fa fűrészporból energiafűből, mezőgazdasági hulladékokból, szalmából. A pellet tüzelőberendezések alapvetően a fapelletet égetik el minden gond nélkül A jövőt jelentő multipel- letes égőfejjel ellátott készülékek továbbá alkalmasak nemcsak a jó minőséggel megbirkózni, hanem akár dióhéjjal rossz minőségű kukoricával mező- gazdasági hulladékból előállított pellettel. Továbbá egyes kazántípusok alkalma s a k mind a fa, pellet és egyéb növényi hulladék együttes elégetésére is. Megéri pellettel fűteni! Akár 40 százalékos megtakarítást érhet el ezzel a környezetbarát technológiával!- Cégünk arra hivatott, hogy megismertessük a leendő hazai felhasználókkal ezt az energia- takarékos fűtési módot. Ezáltal segítsünk lefaragni fűtési költségeik jelentős részét, amely az egyre növekvő energiaárak mellett tetemes részét képezi a háztartások, közintézmények kiadásainak. Pelletes készülékeink alkalmasak kisebb légterek fűtésére, vagy központi fűtésre köthetők, és használati meleg vizet állíthatnak elő. Szobától a társasházig, irodától a gyárépületig ajánljuk 6 kW-tól 2 MW teljesítményig a berendezéseket. Bizonyos típusok napkollektorokkal is kombinálhatók. Segítünk minden érdeklődőnek - az alapvető adatok tükrében - a számukra legideálisabb készüléktípus kiválasztásában. Miért gazdaságos? A készülék ára mintegy 2-5 év alatt megtérül. Ez függ a kifűten- dő épület szigetelésétől (nyílászárók, falak stb.), a fűtőberendezés műszaki paramétereitől és attól, hogy milyen fűtőanyagot mennyiért szerzünk be. Egy biztos: érdemes számolni! Miért és mikor lenne nekem jó a pelletfűtés? • ha csökkentem szeretném a fűtésszámlámat akár 40%-kal • ha a gázfűtés kényelmét megközelítő fűtési módot szeretnék • ha szeretném megspórolni a gáz bevezetésének, bekötésének jelentős költségét, és nem szeretném a gázszolgáltatás kockázatait felvállalni (áremelkedés, gázfüggőség) • ha a gázfűtésémet megtartva alternatív, olcsóbb kiegészítő fűtést szeretnék • ha kényelmesen szeretném élvezni a tűz látványát, de nem akarok a fával bajlódni, fát hasogatni, betárolni • ha csak egy-egy helyiséget szeretnék a teljes házhoz képest jobban fűteni • ha környezettudatosán gondolkodom Hol vásárolhatom meg a tüzelőanyagot? A Kelet-európai Bioenergetikai Kft. kiváló minőségű fapel- letet gyárt tuzséri üzemében. Az üzemben éves szinten több ezer tonna pelletet állítunk elő, melyet már Kecskeméten is értékesítünk. Tüzelőanyag-megrendeléseket felveszünk. ▲ Kelet-Európai BlOENERGETIKAl KFT. KECSKEMÉT, RÁKÓCZI ÚT 26. (a bemutatóterem a volt Városi mozival átellenben található) Tel.: 76/506536, email: bloenergetika@hunpellet.com